Kodály Zoltán

Légrády Sándor festményén
Légrády Sándor festményén

„Nem elég magyarnak születni, a magyarságot meg is kell tanulni!”

„Életed útját magad választod, válassz hát úgy, ha egyszer elindulsz, nincs már visszaút.”

„Aki valamivé akar válni, annak egyet kell akarnia, de azt teljes szívvel. S akkor abban az egyben, valóban mindenné válhat."

„Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak."

„Legyen a zene mindenkié!"

„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők a másokét is."

„Kinek dedicáljam ez munkátskámat?
Neked ajánlom kedves Nemzetem, légyen tengernyi bajodban
egy csekély vigasztalással többed."

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának."

„A magyar kultúra örök harc a hagyomány (népi műveltség) és a nyugati kultúra között. Béke csak úgy lehet, ha a népkultúra nő fel magas kultúrává, saját törvényei szerint, Európától csak azt veszi át, ami erre kell, s ezt is szervesen magába olvasztja...”

Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. - Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja. A magyar zeneszerzés, népzenekutatás, zenepedagógia és művelődés történetének kiemelkedő jelentőségű alakja. A világhírű zenepedagógus ének és zenetanítási módszerét a mai napig alkalmazzák a világ számos pontján.

Kecskeméten született 1882. december 16-án. A galántai gyermekévek és a nagyszombati érseki főgimnáziumban töltött diákévek alatt hangszeres tanulmányait is korán megkezdte. Az indíttatás adott volt: édesanyja, Jaloveczky Paulina és édesapja, Kodály Frigyes is zeneszerető emberek voltak, akik maguk is szívesen zenéltek. Édesanyja zongorán játszott és énekelt, édesapja hegedült. Első szerzeményeit az 1890-es évek végén komponálta. 1897-ben alkotott d-moll nyitányát a következő év elején az iskola zenekara mutatta be.

1900 szeptemberében érkezett Budapestre, ahol párhuzamosan végezte egyetemi tanulmányait. A Zeneakadémián Hans Koessler növendékeként zeneszerzést tanult, a Pázmány Péter Tudományegyetemnek pedig magyar-német szakos hallgatója volt. Magyar-német tanári oklevelét 1905-ben vette át, egy évvel később pedig bölcsészdoktori címet szerzett. A magyar népdal strófaszerkezete című disszertációja is érzékelteti, hogy egyre elmélyültebben foglalkoztatta a népzene. Már Galántán megmutatkozott ilyen irányú érdeklődése. 1905 tavaszán Szeged környékén, nyarán Mátyusföldön, a következő évben pedig a Felvidéken gyűjtött népdalokat. A munka során találkozott Bartók Bélával, akivel közösen kiadták a Húsz magyar népdalt. Kodály Zoltán berlini és párizsi tanulmányútjait követően visszatért a Felvidékre, ahol ismét népzenét gyűjtött.

Ezeknek a fiatalkori utazásoknak életre szóló jelentőségű eredménye lett a sok ezer dallam, amelyeknek művészi feldolgozásából később remekművek születtek. A Háry Jánosban és a Székelyfonóban a magyar népdalkincs színe-java szólal meg a színpadon. A Psalmus Hungaricus és a Budavári Te Deum a magyar történelem századait idézi fel. A Galántai táncok és a Marosszéki táncok a magyar falvak hangszeres muzsikáját nemesíti szimfonikus zenévé. A Fölszállott a páva énekkari és zenekari változatban hirdeti a zeneköltő szabadságszeretetét. Gyermek-, női-, férfi- és vegyeskari műveiben a népdal és a magyar költők szava szárnyal megújult erővel.

1907-ben a Zeneakadémia tanára lett. Zeneelméletet, szolfézst, majd zeneszerzést is tanított. 1910 márciusában került sor első zeneszerzői estjére Budapesten, melyet az I. vonósnégyes májusi zürichi bemutatója követett. Nyári erdélyi népdalgyűjtő útja után augusztusban házasságot kötött Sándor Emmával.

Az első világháború idején még megpróbálkozott egy-egy népdalgyűjtő úttal például Kassa és Nagyszalonta környékén, de további útjai meghiúsultak. Az addig gyűjtött anyagok rendszerezésére és az oktatásra fordította ideje java részét. A Nyugat munkatársaként és a Pesti Napló zenekritikusaként több tucat publikációja jelent meg. Ezekben kiemelte a népzene fontosságát, illetve Bartók-elemzéseket is közreadott. A háborút követő időszakban a Dohnányi Ernő vezetése alatt működő Zeneakadémia aligazgatója lett. A mester tanítványai között találhatjuk pl. Ádám Jenőt és Bárdos Lajost. A tízes-húszas évekre - elsősorban az 1916-17-ben folytatott, ám teljes egészében csak a közelmúltban kiadott Nagyszalontai gyűjtés tapasztalatainak birtokában - Kodály kidolgozta a gyűjtés módszertanának és a felhalmozott anyag rendszerezésének szempontjait. Alapvetően történeti aspektusból vizsgálta a népzenét, vagyis a gyűjtött anyagban történeti stílusokat különített el egymástól: elméletének első nagy összefoglalását 1937-ben A magyar népzene című monográfiájában jelentette meg. A trianoni békeszerződés akadályokat gördített a gyűjtések szisztematikus folytatása elé, ezért a húszas évektől Kodály már csak az új határokon belül végezhetett kutatásokat. Talán ezzel magyarázható, hogy érdeklődését ekkor a magyar zenetörténet forrásainak kutatása keltette fel, s elsősorban az foglalkoztatta, miként értékelhető e gyér forrásanyag a már ismert népzenei dokumentumok tükrében.

Kodály Zoltán tanít
Kodály Zoltán tanít

1923. november 19-én óriási sikert aratott a Psalmus Hungaricus (Magyar Zsoltár) bemutatója. A Budapest születésének 50. évfordulójára írt mű megalapozta világhírét. Dávid 55. zsoltárát Kecskeméti Vég Mihály fordította magyarra 1561-ben. Ezt a szöveget használta fel Kodály a zsoltár megzenésítésére. Az évtized további éveiben gyermekkarok bemutatói, szerzői estek, a Psalmus Hungaricus svájci, hollandiai, angliai, németországi és olaszországi előadásai, a Háry János operaházi bemutatója és publikációk sora tette mozgalmassá.

1929-30 a nemzetközi ismertség tekintetében elsöprő sikert hozott. Ebben szerepe volt Arturo Toscanininek is, aki New York-ban több Kodály-művet is vezényelt; de jelentős esemény volt a Psalmus Hungaricus Los Angeles-i és genfi, illetve a Marosszéki táncok New York-i, drezdai, londoni, Cincinnati-i, chicagoi előadása.

„...A Brahmstól világgá vitt Magyar táncok az 1860 körüli városi Magyarország hangja, jobbára akkor élt szerzők művei. A Marosszéki táncok messzibb múltban gyökereznek, az egykori Tündérország képeit idézik fel."

Kodály a 30-as évek elején a budapesti Tudományegyetemen zeneelméletet és zenefolklorisztikát tanított. 1931-ben Kodály és Bartók egyaránt átvehették a Corvin-koszorút addigi munkájuk állami elismeréseként. A magasabb fokozatot, a Corvin-láncot Dohnányi Ernő és Hubay Miklós kapta.

Megszületett - többek közt - a Székely fonó és a Galántai táncok. Ez utóbbit Dohnányi és Bartók művei mellett 1933. október 23-án a budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának 80. évfordulóján mutatták be. A Székely fonóban Kodály vidám népi történetet dolgoz fel. A zene a székelyföld dalaiból, balladáiból, játékaiból készült.

1936. szeptember 2-án a budavári Koronázó Főtemplomban bemutatták Kodály nem egészen két hónap alatt komponált monumentális művét, a Budavári Te Deumot (hálaadó mise: Téged Uram dicsérünk). A szöveg ugyan latin, de a zene pentaton fordulataival igazi magyar zene. Két hónappal később a londoni rádió is műsorára tűzte.

Bronz domborműve a ház falán, ahol Kodály 1924-től haláláig lakott.
Bronz domborműve a ház falán, ahol Kodály 1924-től haláláig lakott.

Népzenéből készült 1937-ben (később a Magyar Állami Népi Együttesnek ajánlott) Kállai kettős.

1939-ben, az amszterdami Concertgebouw zenekar felkérésére írta meg Fölszállott a páva című nagyzenekari variációit. A mű alcíme is ez: Zenekari változatok egy magyar népdal felett. A téma eredeti népi formájában jelenik meg a műben, majd Kodály tizenhat változatban dolgozta fel.

Híres az 1944-ben készült miséje, a Missa brevis.

Sok kórusművet írt, a legtöbbet vegyeskarra. Ezek egy része magyar költők verseire készült: Huszt (Kölcsey verse), Liszt Ferenchez (Vörösmarty Mihály), A magyarokhoz (Berzsenyi Dániel), Fölszállott a páva (Ady Endre) vagy például Isten csodája (Petőfi Sándor)

A történelem azonban ismét közbeszólt. Németország megszállta Ausztriát 1938-ban. Ettől kezdve Kodály nem fogadott el külföldi meghívásokat. A háború idején Magyarországon maradt és folytatta tudományos munkáit. 1943. májusában a Tudományos Akadémia levelező tagja, majd novemberben a Nyelvművelő Bizottság rendes tagja lett. Galánta díszpolgárává választotta, a kolozsvári egyetem pedig díszdoktorrá avatta.

A háború után a Magyar Művészeti Tanács elnökeként is tevékenykedett. 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett. A Szovjetunióban, Nyugat-Európában és Amerikában tett hosszú koncertkörútjain saját műveit vezényelte. 1947-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével, 1948. március 15-én pedig megkapta első Kossuth-díját. Időközben Kecskemét is díszpolgárává választotta.

Zenei és nyelvművelő versenyeken elnökölt. 1952-ben másodszor is kitüntették Kossuth-díjjal. Kezdeményezésére a Magyar Rádió elindította Édes anyanyelvünk című műsorát. Tiltakozott az ország első ének-zenei általános iskolájának és gimnáziumának bezárása ellen 1954-ben, de takarékossági okokra hivatkozva mégis megszüntették a békéstarhosi intézményt. 1957-ben a Honvéd Művészegyüttes Énekkarának fennmaradásáért kardoskodott. Ugyanabban az évben harmadszor is átvehette a Kossuth-díjat. Yehudi Menuhin hegedűverseny megírására kérte fel a mestert.

A zeneszerzői és kultúrpolitikai tevékenység Kodály számára egész életében egyet jelentett. Tudatosan vállalt missziót teljesített, amikor a magyar népdal legősibb rétegeit feltárva, egy életre szóló inspirációt merített ebből a dallamkincsből, amikor ennek tudományos rendszerezésével kijelölte a magyar zene helyét az európai kultúrában, amikor egy nemzedék számára utat mutatott a klasszikus zeneszerzési elvek korszerű alkalmazására. Minden közéleti súlyát latba vetve, egy életen át fáradhatatlanul harcolt az ifjúság zenei neveléséért, hogy „minden iskolás gyermek tanuljon énekelni és az énektanulás keretein belül hangjegyeket olvasni".

E nemzeti fordulattal párhuzamosan Kodály figyelme a zenepedagógia, a nemzetnevelés és ennek részeként a kórusmozgalom és a zeneoktatás megújítása felé fordult. Kodály-módszer néven világhírűvé lett zenepedagógiai koncepciója mindmáig az életmű legnagyobb hatású elemének bizonyul: Japántól Amerikáig, Ausztráliától Nagy-Britanniáig számos zenepedagógus alkalmazza e metódust, s használja Kodály nagyszámú, pedagógiai célból 1937 és 1966 között írt kompozícióját (többek között: Bicinia hungarica, 15, 22, 33, 44, 55, 66, 77 kétszólamú énekgyakorlat). E pedagógiai program kibontakozásában meghatározó szerepet játszott, hogy a zeneélet számos vezető pozícióját betöltő Kodály terve támogatásra lelt a kommunista hatalom részéről.

Síremléke a Farkasréti temetőben
Síremléke a Farkasréti temetőben

A zeneszerző és a politika viszonyát a II. világháború után sajátos kettősség jellemezte: népzenei és zenepedagógia céljai megvalósítása érdekében Kodály - akire „a nemzet nagy tanára” szerepét osztották - kihasználta kivételezett státuszát, ugyanakkor 2. világháborús ellenzéki pozíciója is megmaradt, amennyiben nem tagadta meg humanista-katolikus meggyőződését, s anyagilag is támogatta a hatalom kitaszítottjait. Kései művei (Zrínyi szózata, Szimfónia, Laudes organi) a harmincas években kialakult esztétikai ideáljait követik, hagyománytiszteletről, s a magyar zenei dikció immáron teljes kibontásáról tesznek tanúbizonyságot. Zeneszerzői stílusa, különösképpen ez a jellegzetes hanglejtés az ötvenes évek végéig magyar komponisták több generációja számára is modellként szolgált. Társadalmi elfogadottsága és pozíciói révén Kodály Zoltán a 20. század eleji magyar modernizáció talán legnagyobb hatású képviselőjévé vált az 1945 utáni Magyarországon.

Élete utolsó évtizedében ugyanolyan frissességgel dolgozott, mint ifjú korában. Hihetetlen energiával tevékenykedett 1967. március 6-án bekövetkezett haláláig.

Műveivel, és főként zenepedagógiai munkáival hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországot „komolyzenei nagyhatalomnak" tekintse a világ.