Teleki Blanka

„A művésznek magányosnak kell maradnia. (...) Nem csak a művésznek. Mindenkinek, aki nagyot akar alkotni."

„Csak úgy remélünk biztosan szebb jövendőt, alapos jobbra fordulást egész állapotunkban, ha elég erőnk és következetességünk lesz gyökerén kezdeni a reformot, azaz: ha családi életünkbe öntünk összhangot nőink nevelésének nemzeti iránya által."

„Pirul a magyar hölgy, ha mívelt ember magyarul szólítja meg - nem is sejdíti, hogy nemes, emelkedett gondolatot fejezhetne ki azon nyelv, melyet csak a szegény, alárendelt osztály szájából hallott. Három, négy idegen nyelvben jártas Magyarország leánya, akármely más nemzet történetét, mostani állapotát jól ismeri - de nemzeti nyelvét nem érti, hona hajdanából nincsenek képei, hazája jelen küzdelme pedig gyakran mint gúny tárgya tűn fel előtte. Legszebb álmai, legforróbb vágyai Párizst, Londont varázsolják eleibe, ott tölthetni életét legnagyobb földi boldogságnak képzeli — még csak messzünnen sem jut a dús magyar úrhölgynek eszébe, hogy a sors őt ide rendelte, hogy minél nagyobb adományokkal áldá meg őt a végzet, annál több kötelességet is mért reá, hogy minél elhanyagoltabb a haza, annál inkább tartozik annak minden gyermeke előmenetelén munkálni."

„Ritka szellemi képességű és tudományos műveltségű, meg nem félemlíthető, szilárd akaratú és fáradhatatlan kitartású hölgy.” (egy hadbíró Teleki Blankáról)


Gróf széki Teleki Blanka (Kővárhosszúfalu, 1806. július 5. - Párizs, 1862. október 23.) a magyar nőnevelés egyik apostola, a nők művelődési egyenjogúságának későbbi híve.

Marastoni Jakab: Teleki Blanka
Marastoni Jakab: Teleki Blanka

1806. július 5-én született Hosszúfalván, a család Szatmárnémetihez közeli kastélyában, Teleki Imre gróf és Brunszvik Karolina gyermekeként. Édesanyja az első magyarországi óvodák megalapítójának, Brunszvik Teréznek a húga. Édesapja Teleki Imre ősi család sarja, a Garázda nemzetség tagjai még Verecke híres útján érkeztek honszerző Árpád hadaival. A Teleki család a 16. századtól kiemelkedő szerepet játszott a magyar történelemben, s a befolyásos erdélyi protestáns Teleki grófok a 17. századtól vettek részt az ország kormányzásában. Tudósok, katonák, politikusok egész sora került ki a széki előnevet viselő grófi családból.

Atyja nagyeszű, klasszikus műveltségű, de különc természetű főúr, szigorú, nagyon zárkózott ember volt. Vendégeket nem fogadott. Kastélya kapubejáratára ezt a jelmondatot íratta: Qui bene latuit bene vixit (Aki jól elrejtőzködött, az jól élt). Blanka és testvérei - a nála öt évvel fiatalabb Emma és az 1813-ban született Miksa - sivár gyermekéveket töltöttek az isten háta mögötti családi birtokon. Különcködésre, magába fordulásra korábban is hajlamos apjuk egész egyszerűen kirekesztette a világot az ódon, kolostorszerű kastély falai közül. Hivatalt nem vállalt, vendégeket nem fogadott. Így - bár gyermekeit szerette - azok társasági élet nélkül nőttek föl. Blanka nevelőnőktől tanulta a tudományokat, zenét és nyelveket, majd Kolozsvárott járt iskolába. Kedvenc elfoglaltsága a festészet, szobrászat és a lovaglás volt. Főként zenét és nyelveket tanult. Hamar megmutatkozott érdeklődése a történelem hősi korszakai iránt. Jó matematikai érzéke volt, tehetségesen és valóságos szenvedéllyel festett, rajzolt, szobrászkodott.

Apja végül belátta, hogy nem tudja számára biztosítani a megfelelő nevelést, ezért sógornőjét, Brunszvik Teréz grófnőt kérte fel, legyen segítségére a lányok nevelésében. Így 1826-tól Emma húgával együtt Martonvásárra került a Brunszvik-családhoz. Ez igazi fordulatot jelentett életében. Olyannyira, hogy Brunszvik Teréz hatására Blanka későbbi életpályája a szülői ház jelmondatának teljes cáfolata lett.

Zászlóanyaként avatta fel Vasvári csapatának zászlaját
Zászlóanyaként avatta fel Vasvári csapatának zászlaját

A nagynéni révén Blanka kapcsolatba került a kor olyan kiváló személyiségeivel, mint Döbrentey Gábor, Vörösmarty Mihály, Czuczor Gergely vagy Bajza József. A festőművésznek készülő grófnő Münchenben és Párizsban festészetet tanult, majd Budán a kor kiemelkedő szobrászának, Ferenczy Istvánnak lett a tanítványa, aki nagyon nagy tehetségnek tartotta. Rajzórákat Barabás Miklóstól vehetett.

Mégis lelki, érzelmi fejlődésére a legnagyobb hatással nagynénje volt. Az első hazai „angyalkertet”, azaz óvodát felállító Brunszvik Teréz szenvedélyes hivatástudata nyerte meg Blankát a nevelés ügyének. 1825-28 között, majd 1836-tól nagynénjével együtt tevékenykedett Budán, Martonvásáron és külföldi helyszíneken is. Együtt látogatták a jótékony nőegyleteket, ahol együtt vettek részt az angyalkertek, ipari tanfolyamok és cselédiskolák szervezését célzó megbeszéléseken. Egy ilyen németországi utazás során 1836-ban útközben Pozsonyban Széchenyi Istvánnal is találkozott. Brunszvik Teréz „minden magyarok legnagyobbikának" nevezte Széchenyit, évekkel megelőzve e téren Kossuthot, akitől "a legnagyobb Magyar" címzés származik!

Ezután Blanka számára csalódást jelentő évek következtek, a pesti tanulóévek után az otthoni szürke hétköznapok következtek. Visszatért Erdélybe, de az ottani kulturális életet sivárnak találta. Megpróbálkozott oktatással, de csak néhány tanítványa volt Kolozsvárott.

1840-ben még magányosabb lett, mert Emma húga, aki a legjobb barátja és bizalmasa volt, férjhez ment egy francia íróhoz, August de Gerandohoz. Bár a két testvér kapcsolata nem szakadt meg, Blanka depresszióba esett. Majd 1843-ban őt is magával ragadta a reformkor politikai küzdelme és úgy döntött, a nevelői pályát választja és édesanyja halála után Pestre költözött. Ezzel kihívta apja haragját, aki úgy vélte: másokért élni ostobaság és időpazarlás, ettől kezdve apa és lánya örökös harcban állt egymással. Nagy lendületet adott a kezdetekhez korábbi jó ismerősének, Fáy Andrásnak egy írása. „Nőnevelés és nőnevelő intézetek hazánkban" című munkájában a politikus azon gondolatának ad hangot, hogy a nőnevelés kérdése pusztán háziasszony-képzés lehet. Ez a vélemény felháborította a női egyenjogúságért küzdő Teleki Blankát és Brunszvik Terézt és élethosszig magára bőszítette két régi kedves barátnőjét. Brunszvik Teréz szemrehányó episztolákban és epés megjegyzésekben vezette le mérgét. Teleki Blanka ennek hatására határozta el végérvényesen, hogy egy leánynevelő intézetet alapít.

Kufstein vára Kazinczy rajzán, ahol korábban maga is raboskodott
Kufstein vára Kazinczy rajzán, ahol korábban maga is raboskodott

Az elhatározást tett követte és 1846-ban magyar nyelven oktató, hazafias szellemű leánynevelő intézetet nyitott Pesten, a mai Szabadság téren. A „hazától elidegenedett" főúri családból származó hölgyek számára hazafias nevelés céljával indított intézet számít az első olyan magyarországi leányiskolának, ahol szakszerű oktatás folyt. A cenzúra igyekezett megakadályozni a nevelési program széles körű terjesztését. Teleki Blanka felhívása csak a kis példányszámú, alig olvasott Honderűben jelenhetett meg. A nagyobb példányszámú, közvéleményt formáló Pesti Hírlapból, a jelentős irodalmi újságból, az Életképekből, vagy a népszerű Divatlapból a cenzor kihúzta, a közlést ismételt folyamodás ellenére sem engedélyezte. De Kossuth, Deák és Bezerédj megígérte támogatását. Széchenyi gyanakodott a Párizsból hazajött grófnő radikális nézeteire. A távolságtartást fokozhatta, hogy Széchenyi egy angol nőt ajánlott pedagógusként, és valószínűleg zokon vette, hogy Teleki Blanka intézetében a nevelést magyarokra kívánta bízni.

Az iskola nevelési programját így fogalmazta meg: „Célja a nő nevelésének szabad oktatás által olyan irányt adni, mely a nőt a hazai nyelv és történelem helyes elsajátítása révén hazájához méltó honleánnyá és igaz magyar nővé neveli.”

A tanintézet tanrendjét Karacs Terézzel - aki maga is lelkes híve volt a hazai nőnevelés eszméjének, és ezután Miskolcon polgári származású fiatal lányok oktatását vállalta - együtt dolgozták ki, fogalmazták meg képzési és nevelési céljait. Az oktatás tárgyi feltételeinek megteremtése, a tanárok, nevelőnők bére két év alatt 6000 forintot emésztett fel Teleki Blanka anyai örökségéből.

Iskolája igazi modern oktatási intézmény lett. Munkatársai köznemesek és közrendű értelmiségiek voltak. A természettudományokat a híres zoológus, Hanák Pál tanította, az általános nevelőnő pedig Leövey Klára volt. Az irodalom és történelemtanár a 22 éves Fejér Pál volt. Az egyetemről frissen kikerült bölcsész szépíróként is egyre ismertebb volt, Vasvári Pál néven publikált. Hazafias szellemű írásainak és elegáns megjelenésének egyre inkább az iskola alapítója is hatása alá került. A grófnő egyre gyakrabban ült be maga is a lányok közé az órákra, és szép lassan beleszeretett a fiatal tanárba. Valószínűleg az ifjú tanár volt az ekkor már középkorú asszony első és egyetlen szerelme. Ezt azonban mindvégig titkolta. Nem tudjuk, hogy Teleki Blanka szerelme viszonzásra talált-e, de tény, hogy a forradalom sorsfordító pillanataiban rendre Vasvári mellett találjuk. Március 15-én délután Teleki Blanka is ott állt a Nemzeti Múzeum előtt ázó tömegben, s rajongva bámulta Vasvárit, amint az a pesti ifjúság szószólójaként a magyar nemzet 12 pontból álló követeléseit ismertette. A forradalmat Teleki Blanka lelkesen, növendékeinek a Nemzeti dalt is elszavalva üdvözölte.

Madarász Viktor: Gróf Teleki Blanka és Leövey Klára a kufsteini fogságban, 1867
Madarász Viktor: Gróf Teleki Blanka és Leövey Klára a kufsteini fogságban, 1867

1848 áprilisában Teleki Blanka és növendékei kiáltványt adtak ki a nők egyenjogúsítása érdekében. Az Életképekben megjelent cikkével nőtársait a hazaszeretet helyes megélésére és önmérsékletre intette. Viszont a tanintézet munkája előbb akadozni kezdett, majd végképp leállt. A forradalom után jött a szabadságharc és a biztatóan indult, nagyívű vállalkozást a történelem viharai elsodorták. Intézete így sajnos csak két évig működhetett. A leányokat haza kellett küldeni, a tanárok bevonultak katonának, Gróf Teleki Blanka bezárta intézetét. Követte a Debrecenbe települő országgyűlést és Országos Honvédelmi Bizottmányt. Forradalmi meggyőződése és köztársasági érzelmei Vasvári hatására alakultak ki.

Teleki Blanka grófnő az 1849-es függetlenségi nyilatkozat után is kapcsolatban maradt Vasvárival, és pénzzel támogatta az általa toborzott Rákóczi-szabadcsapatot, amelynek zászlóanyai tisztét is vállalta. A szabadságharc alatt pénzzel és élelemmel segítette a sebesült honvédeket. Vasvári a szabadcsapat élén Erdélyben harcolt a román felkelők ellen, és Abrudbánya mellett elesett. Embereivel együtt tömegsírba került, melynek helyszíne ugyanúgy nem ismert, mint Petőfi sírhelye.

A szabadságharc bukása után családja ősi birtokára, a Szatmár megyei Pálfalvára vonult vissza, ahol bujdosókat rejtegetett, tiltott könyveket terjesztett, gyűjtötte a forradalom emlékeit. A „kora egyik legveszedelmesebb lázadójává" kikiáltott grófnő háza folyamatos megfigyelés alatt állt. Húgával vegytintával írott levelek útján tartotta a kapcsolatot. 1851-ben a bécsi rendőrség kezére jutott Teleki Blanka levelezése, ami után kastélyában házkutatást tartottak, melynek során Kossuth bankókat találtak és elfogták. Nagyváradra, majd Pestre vitték. Az időközben szintén letartóztatott Leővey Klárával együtt az Újépületben tartották fogva. Két éven keresztül volt itt vizsgálati fogságban - éppen szemben az egykori iskolájával!

Hogy lelkét megtörjék, teljes fél esztendeig tartották ablaktalan, vaksötét börtönben, nyomorult fekhelyen, hitvány élelemmel. Addig egyszer sem hallgatták ki. Csak hat hónap múlva hallotta meg, hogy azzal vádolják: az ő intézetéből indult ki az egész 1848-as magyar szabadságharc.

Sírja Párizsban a Montparnasse temetőben
Sírja Párizsban a Montparnasse temetőben

A vádpontok közt szerepel a lánynevelő intézetnek a Honderűben közzétett programja, valamint egy papírra vetett gondolat: „Mindenki saját sorsának kovácsa... akinek nincs hozzá ereje, hogy a méltatlan béklyókat lerázza, az csak fetrengjen rabszolga módjára a porban.” Az egyik hadbíró így jellemezte Teleki Blankát: „Ritka szellemi képességű és tudományos műveltségű, meg nem félemlíthető, szilárd akaratú és fáradhatatlan kitartású hölgy."

A vizsgálati fogságot követően büszkén hallgatta az ellene és „bűntársai” ellen felhozott vádakat. Halálos ítéletet kértek fejére. Mégis oly feltűnően hiányoztak a bizonyítékok, hogy a hadbíróság nem tudott halálos ítéletet hozni. A haditörvényszék felforgató tevékenység miatt Teleki Blankát tíz, Leővey Klárát öt évi várfogságra ítélte. Nem élt az utolsó szó jogával, néma főbólintással nyugtázta az ítéletet.

Brünnben, Olmützben és végül Kufsteinben raboskodott. A borzalmas körülmények ellenére ismerősei sürgetésére sem volt hajlandó kegyelmi kérvényt benyújtani. Nagynénje, Brunszvik Teréz mindent latba vetett a kiszabadításáért. Leveleket írt a külföldi uralkodóknak, kik valaha olyan kedvesek voltak hozzá, kérte, lépjenek közbe a föld hatalmasai, hogy unokahúga, a hőslelkű Teleki Blanka ne szenvedjen az osztrák börtönben. Hiszen nincs egyéb bűne, mint hogy nagyon szereti szegény hazáját, Magyarországot. De az elnyomó hatalom nem tudta elérni célját. Teleki Blankának csak teste ment tönkre, büszke lelke soha nem tört meg.

A grófnő 1857 májusában általános amnesztia keretében szabadult, egy rövid időszakra ugyan még hazatért, véglegesen azonban már nem. Ekkor már teste és lelke is beteg volt. Ausztriában, majd Franciaországban élt a húgánál. Ekkor a menekültek ügyét karolta fel. A gyógyulást keresve külföldön utazgatott, a halál végül Párizsban, húgánál érte 1862. október 23-án. A Montparnasse temetőben helyezték örök nyugalomra, ravatalánál Irányi Dániel 1848-as kormánybiztos, a franciaországi emigrációban élő magyarok vezéralakja mondta a búcsúbeszédet. Ebben reményét fejezte ki, hogy egyik nagy nemzeti női ideálunk porait „hazaköveteli egyszer a Haza a szent földbe, amelynek lakói akkor szabadok és boldogok lesznek”. 2008-ban egy elképzelés szerint tervezték ugyan hamvai hazahozatalát és a martonvásári Brunszvik-kriptában való újratemetését, de ez az elképzelés egyelőre még nem realizálódott.

Teleki Blanka díj
Teleki Blanka díj

Teleki Blanka a magyar arisztokráciának azon tagjai közé tartozott, akik szellemi és anyagi lehetőségeiket nem önmaguk, hanem az ország javára kívánták kamatoztatni. A reformkor kiemelkedő, de tragikus sorsú alakja volt, akinek pályáját a kor, amelyben élt, derékba törte. Nagy és nemes célokat tűzött maga elé, amelyeket rajta kívülálló okokból nem tudott megvalósítani. Ennek ellenére a magyar pedagógia egyik nagy alakját tiszteljük benne, aki elsőként akarta a nőnevelést elindítani Magyarországon. A hazaszeretet és az áldozatkész emberi magatartás példaképének tekinthetjük, méltó arra, hogy életpéldája a kései utódok számára is lelkesítő példa legyen.

Életművének legfőbb pedagógiai üzenete, hogy a leányok nevelése, a nők művelődése is fontos pillére egy nemzet megmaradásának, erősödésének. A leányok nemzeti szellemű nemzeti nyelven történő nevelése társadalmi helyzetüktől függetlenül fontos. Jól tervezett, alaposan átgondolt neveléssel a nők is kibontakoztathatják értelmi képességeiket, jó anyákká és hasznos honpolgárokká válhatnak.

A grófnő emlékezetét őrzi a Teleki Blanka-díj, amelyet 2008-ban „az esélyt teremtő pedagógusok” részére alapítottak. A plakett kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80 milliméter. A plakett előlapján Teleki Blanka domború arcképét és a „Teleki Blanka-díj” feliratot, hátlapján babérkoszorúban „Az Esélyt Teremtő Pedagógusnak” feliratot láthatjuk. A plakett Cséry Lajos szobrászművész alkotása.