- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Áprilisi jeles napok
- Az 1848-as áprilisi törvények
Az 1848-as áprilisi törvények
„Nem minden ez, mi az egész nemzet jövendőjét magában foglalná, hanem alapja jövendő kifejlődésünknek..." (Kossuth Lajos)
„... program, melyet az 1847-48-i országgyűlésen keresztülvittünk, egyenesen azon reformmozgalom eredménye, mely már 1790 óta fennállott az országban: e program alapelvei nyilvánosan megvitattatnak éveken keresztül, évekkel a februári forradalom előtt, s mi ez izgató eredmény befolyása alatt semmit sem változtattunk programunkon.” (Kossuth Lajos)
„Magyarország a birodalom része, de nem alárendeltje." (Batthyány Lajos)
„a hozott törvényeket és azok következményeit tekintve fontosabbat, nevezetesebbet törvényhozásunk évlapjai nem ismernek. Törvényeinknek, mellyek e jelen országgyűlésen szentesítettek, kis kötege állodalmunk majd minden viszonyainak lényeges megváltoztatását foglalja magában. Országgyűlésünk ez alakban utószor van együtt; hazatértünkkor a régi viszonyokkal többé nem találkozunk.” (Zarka János személynök, az alsótábla elnöke)
Sokan gondolják, hogy március 15-én egy bukott forradalmat ünneplünk. Pedig a történelemkönyvek régóta hangsúlyozzák, hogy az 1848. március 15-én kitört polgári forradalom legfőbb törekvései teljesültek. A bécsi, a pesti és az egész Európára kiterjedő forradalmi hullám engedményekre kényszerítette a Habsburg udvart. István nádor az uralkodó nevében már március 17-én kinevezte gróf Batthyány Lajost Magyarország első miniszterelnökévé. Batthyány március 23-án hirdette ki kormánya névsorát, akiket az uralkodó április 7-én nevezett ki. Igazi nagykoalíciós kormány alakult, a hazai politikai élet minden jelentős irányzata képviseltette benne magát. Esterházy Pál konzervatív volt, Széchenyi Istvánnak és Mészáros Lázárnak nem volt párttagsága, de részei voltak a Habsburg apparátusnak, Eötvös József szintén jó kapcsolatot tartott az udvarral, Deák és Klauzál az Ellenzéki Párt tagjai voltak, Kossuth és Szemere képviselték az ellenzéki liberális baloldalt. Az események csúcspontját az utolsó rendi országgyűlés által megalkotott „Áprilisi Törvények" jelentették, melyeket V. Ferdinánd április 11-én szentesített. Ez a nap tágabb értelemben egy jó másfél évtizedes politikai küzdelemsorozat, a reformkor sikeres lezárását jelentette.
Az „Áprilisi Törvények" jelentősége óriási, hiszen fordulópontot jelentettek a magyar történelemben. Hatásukra az ország gazdasági-politikai-kormányzási rendszere hatalmas változáson ment keresztül, új közjogi helyzetet teremtettek. Kihirdetésüktől mondhatjuk: győzött a forradalom. Itt mindjárt le kell szögeznünk, hogy a forradalom sikere mellett milyen nagy a jelentősége annak a ténynek, hogy a magyar politikai elit felismerte a lehetőséget, és élni is tudott vele. Nem gyakran fordult ilyen elő „zivataros századaink" alatt.
Az utolsó rendi országgyűlés saját maga ellen törvénykezve felszámolta a feudalizmust, a 31 törvény révén lerakta a modern Magyarország alapjait. Magyarország alkotmányos monarchiává vált. Az 1848. évi VIII. tc. a közös teherviselés kimondásával megszüntette a nemesség és az egyházak közel egy évezredes adómentességét és megszabták az adóztatás új elveit.
Az áprilisi törvények közvetlen előzményei, a törvények elfogadása
A Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezését követően Pozsonyban felgyorsult a munka az országgyűlésen. A törvényalkotási folyamat már március 18-án kezdetét vette. A felirati javaslat és a 12 pont alapján megfogalmazott törvényeket több menetben tárgyalták. Közben egyes javaslatokat az uralkodó visszautasított, Batthyány lemondott a miniszterelnökségről, majd újra tárgyalták a javaslatokat stb. A hazai közvélemény nem engedett, március második felében és április elején országszerte folytatódtak a tömegtüntetések. Különösen akkor erősödtek fel, amikor a bécsi udvarból olyan hírek érkeztek, hogy valamelyik követelést nem akarják elfogadni. Vagyis a politikai taktikázás számos eleme megjelent ekkor is, de végül április 10-ére összeállt a törvénycsomag.
az első felelős magyar kormány
Kossuth indítványára az országgyűlés felkérte a királyt, hogy ezen nevezetes alkalommal látogassa meg az országot. V. Ferdinánd eleget tett a kívánságnak. Április 11-én berekesztette az országgyűlést és személyesen e szavak kíséretében adta át a szentesített, nemzeti szalaggal átkötött új törvényeket István főhercegnek, Magyarország nádorának: „Hű magyar nemzetemnek szívemből óhajtom boldogságát, mert abban találom a magamét is. A mit tehát ennek elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal erősítve, ezennel által is adom neked, kedves öcsém, s általad az egész nemzetnek, úgy, mint kinek hűségében leli szívem legfőbb vigasztalását s gazdagságát."
A Batthyány-kormány Pozsonyban tartózkodó tagjai letették az esküt. Záró eseményként felolvasták az összes törvénycikket a szentesítési záradékkal egyetemben, melyben a király a törvények megtartását fogadta. Ezzel befejeződött az utolsó rendi országgyűlés, amely megalkotta a magyar jogtörténet legfontosabb intézkedései közé sorolható törvényeket.
Az áprilisi törvények
Az áprilisi törvények alapján Magyarország csaknem független ország lett. Az áprilisi törvényeket alkotmánynak tekinthetjük, mivel a megalkotott 31 törvény rögzítette Magyarország új politikai berendezkedését, a társadalom átalakulását. Az első törvény az 1847-ben elhunyt József nádor, a legmagyarabb Habsburg érdemeiről emlékezett meg, a második pedig fia, István nádori pozícióját erősítette meg, akinek elévülhetetlen érdemei voltak Batthyány március 17-i miniszterelnöki kinevezésének elfogadtatásában. A további 29 elfogadott törvény négy fő gondolat köré csoportosítható:
1. az állam szervezetének szabályozása (III-VII., XVI., XVII., XXI-XXVIII. törvénycikkek);
2. a feudális állam jogintézményeinek lebontása (VIII-XI., XIII., XV. törvénycikkek, de ide sorolható a XII. törvénycikk is);
3. a polgári szabadságjogok biztosítása (XVIII-XX., XXXI. törvénycikkek);
4. gazdasági jellegű intézkedések (XII., XIV. XXX. törvénycikkek).
az állam szervezetének szabályozása
Az áprilisi törvényekben a törvényalkotók újrarendezték Magyarország és a Habsburg-birodalom kapcsolatát. A reformellenzék nem akarta Magyarországot kiszakítani a Habsburg Birodalomból. Az orosz terjeszkedéstől tartva a magyarság létérdekének tartották az államközösség fenntartását, viszont a birodalom keretei között a lehető legszélesebb önrendelkezést kívánta biztosítani. „Magyarország a birodalom része, de nem alárendeltje." -fogalmazott Batthyány. A magyar felfogás szerint Magyarországot a továbbiakban csak a közös uralkodó személye, azaz perszonálunió kapcsolta a Habsburgok többi országához.
Közjogi szempontból legfontosabb a III. törvénycikk a független felelős kormány megalakításáról. A király, távollétében a nádor a királyi helytartó hatalmat a törvények értelmében a független magyar minisztérium által gyakorolják. Rendeleteik, határozataik, kinevezéseik csak úgy érvényesek, ha a Budapesten székelő miniszterek egyike aláírja a törvényt, vagyis az uralkodó rendeletei csak miniszteri ellenjegyzéssel váltak érvényessé.
A végrehajtó hatalom a Buda-Pesten működő független, a parlamentnek felelős magyar kormány kezébe került. A kormány hatáskörébe tartozott a belügy, a pénzügy, a közmunka és a közlekedés, a földművelés és az ipar, a vallás és a közoktatás, az igazságszolgáltatás és a honvédelem igazgatása. Külön törvénycikk rendelkezett a Nemzeti Őrsereg felállításáról. A törvény szerint a kormány egyik minisztere - „a király személye körüli miniszter” - olyan ügyekkel is foglalkozott, amely Magyarországot és az örökös tartományokat „közösen érdeklik”.
A törvényhozó hatalmat (szentesítési jogának köszönhetően) az uralkodó és a Pesten ülésező népképviseleti országgyűlés gyakorolta. A felsőház összetétele nem változott, szerkezete egészen a régi maradt, a korábbi egyházi és világi főrendeket egyesítette magába. De ó-konzervatív jellege a szabadelvű eszmeáramlattal szemben szintén megváltozottnak látszott. Az országgyűlés folyamatos működését is garantálták a törvények (évenkénti ülésezés, az uralkodó csak törvényi feltételekkel oszlathatta fel).
A kor liberális elveivel összhangban a választójogot feltételekhez kötötték (cenzusos választójog). A választójog és a választhatóság meghatározott vagyonhoz, jövedelemhez volt kötve. Alkalmazói szerint azért nem sértette az egyenlőség elvét, mert a polgári társadalomban a vagyonszerzés lehetősége mindenki számára adott, s aki nem képes erre, az a politizálásra is alkalmatlan. Vagyis a censusos választási rendszerben csak az kaphatott a politikában helyet, akinek volt vagyona. Így az összlakosság 6-7%-a lett választópolgár. A férfiak választásra jogosultságát vagyon vagy foglalkozás, illetve valamelyik bevett vallásfelekezethez tartozás határozta meg. Nők ekkor még egyetlen parlamentáris rendszerben sem kaptak választójogot. Az érdekegyesítési politika jegyében a nemesek feltételek nélkül szavazhattak.
A korabeli magyar politika egyik legfőbb törekvése a Magyar Királyság területi egységének helyreállítása volt. A VI. tc. megerősítette a Partium Magyarországhoz csatolását. Ezt már az 1836. évi XXI. cikkely is kimondta, de azt nem hajtották végre. A VII. tc. kimondta Magyarország és Erdély egyesülését, rögzítette az Erdélyi főrendek részvételét és közrendűek képviseletét a magyar Országgyűlésben.
A törvények kitértek a megyék, városok, kiváltságos területek (Jász-Kun-, Hajdú kerület) a jövőben véglegesítendő reformjára is.
A feudalizmus, és annak adózási szabályai lebontása
A társadalmi átalakulás alapjává a nemesi kiváltságok eltörlése, a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés rögzítése vált. Megvalósult a kötelező örökváltság: az úrbéres jobbágyok szolgáltatásainak megszüntetése és földesúrnak fizetendő állami kárpótlás ígéretével a volt jobbágyok tulajdonosai lettek telküknek. Eltörölték az ősiséget és az egyházi tizedet. A bevett vallásfelekezeteket - katolikus, evangélikus, református, görögkeleti és az ekkor azzá váló unitárius egyház - egyenjogúsították.
A feudális társadalmi viszonyok eltörlése a közös teherviselés kimondásával, a földesúri és papi adóztatás eltörlésével, a földesúr ítélkezési jogának (úriszék) és gyakorlatának megszüntetésével, illetve az ősiség fél évezredes szabályának eltörlésével valósult meg. Ugyanakkor rendelkeztek a törvények a földesurak kárpótlásáról is.
A korábbi adózási szabályok közül a legrégebbi a Szent István által bevezettetett papi tized volt. Ennek jogalapját a Biblia szolgáltatta, és igen fontos intézkedés volt I. István részéről, mert ezzel az intézkedéssel (is) szakított a korábbi társadalmi viszonyoktól, kötelezte el magát az abban a korban modernnek számító római katolikus egyház mellett, és biztosította a megalakult Magyar Királyság függetlenségét Európa más uralkodóitól.
Az 1848. évi VIII. törvénycikk a közös teherviselés kimondásával megszüntette a nemesség és az egyházak (egyházi személyek) közel egy évezredes (az Aranybullában tételesen is megerősített) adómentességét. A törvénycikk kimondja, hogy a közterheket Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosa különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik.
Természetesen ekkor még nem születtek új adószabályok, de megszabták az adóztatás elveit (egyenlőség, arányosság, az adóév november 1-jétől a következő év októberének utolsó napjáig tart, az országgyűlésnek kell az adószabályokat elfogadni).
A feudális viszonyok felszámolásában kiemelt jelentősége volt az úrbéri viszonyok eltörlésének (IX. törvénycikk), amellyel a földesúrnak teljesítendő pénzbeli és természetbeni adózás, a kötelező szolgáltatások és az ingyenmunka (robot) szűntek meg.
Külön rendelkeztek a X. törvénycikkben a korábbi jobbágyok legeltetési jogáról, illetve az erdőkben való gyűjtögetési lehetőségekről. A jobbágy szó használatát ugyan már II. József betiltotta, ennek ellenére az április törvényekben még négyszer szerepel ez a kifejezés a földesúr volt jobbágyai szóösszetételben.
A polgári szabadságjogokat biztosító cikkelyek
Az előzetes cenzúra eltörlésével törvénybe iktatták a sajtószabadságot (XVIII. tc.), a lapalapítást azonban magas letét (kaució) befizetéséhez kötötték.
A bevett keresztény felekezetek egyenjogúságának biztosítása (XX. tc.)
Tanszabadság deklarálása egyetemi szinten: szabad szak és tanárválasztás (XIX. tc.)
Színházak működésének jogi szabályozása (XXXI. tc.)
Gazdasági jellegű jogszabályok
A földbirtokosok kártalanítása az úrbéres földek elvesztéséért. A törvényhozás a földesurak kármentesítését a nemzeti közbecsület védő pajzsa alá helyezi.
Hitelintézet felállítása a bevétel nélkül maradt földbirtokosok megsegítésére.
Vasútépítési és folyamszabályozási terv lefektetése Széchenyi István munkája alapján.
A törvény megalkotói számos rendelkezést ideiglenes jellegűnek tekintettek, illetve bizonyos kérdéseket nyitva hagytak. A nem úrbéres jellegű terheket nem törölték el, s a jobbágyfelszabadítás csak a telkes jobbágyokat juttatta földhöz, míg a parasztság 60%-a zsellér volt. Ezt a törvényt a magyar kormányzat - szembesülve a parasztmegmozdulásokkal - csak alapnak tekintette, s az 1848 nyarán összeülő népképviseleti országgyűlés elővette a kérdést, bár törvény 1848. szeptember 15-én csak a szőlődézsma eltörléséről született.
Az áprilisi törvények ellentmondásai, és ami hiányzott belőlük
Hiányossága volt a törvénykezésnek, hogy a Nemzeti Bank létrehozásáról nem tudtak dönteni (erre egészen 1924-ig kellett várni). A törvények alig foglalkoztak nemzetiségi kérdésekkel, őket ekkor „nem magyarul beszélő magyarok”-nak tekintették. Ez a téves helyzetértékelés
Az Április Törvények nem rendezték egyértelműen Magyarország és a Habsburg-tartományok viszonyát, s ebből adódóan az önálló magyar külpolitika lehetőségeit (tekinthető-e a király személye körüli miniszter külügyminiszternek), a magyar hadsereg megszervezésének módját, a pénzkibocsátás és államadósság megosztását sem. Az alkotmány a Pragmatica Sanctio alapján állt, tulajdonképpen az új törvények révén perszonálunió jött létre. De a helyzet pontos értelmezését a két fél az erőviszonyok alakulásától tette függővé.
A törvények alig foglalkoztak nemzetiségi kérdésekkel, mivel a törvényalkotók az egyéni polgári szabadságjogok biztosítását elegendőnek ítélték. Kimondatlanul, de a magyar vezetés az „egy politikai nemzet létezik, a magyar” koncepcióját vallotta, még nyelvi-kulturális autonómiában sem gondolkodott. A „nem magyarul beszélő magyarok” téves helyzetértékelés a későbbi kritikus helyzetekben (1848-49. évi szabadságharc, 1867. évi Kiegyezés, I. világháborút lezáró békekötések) tragikus következményekkel járt a „magyar sorsra” nézve.
Kimaradt az Áprilisi Törvényekből a többször tárgyalt zsidó emancipációs (egyenjogúsítási) törvény is, az 1848 tavaszán tapasztalható zsidóellenes megnyilvánulások miatt. Csak az 1848-49-es szabadságharc tapasztalatai fogadtatták el 1849. július 28-án a nemzetiségi és a zsidó emancipációs törvényt.
Elmaradt a céhrendszer felszámolása, de ezt végül Klauzál Gábor június 9-i céhrendelete nagyrészt megoldotta.
Az áprilisi törvények minden hiányosságuk és végrehajtási gondjaik ellenére rendkívül fontos szerepet töltöttek be a XIX. század második felének magyarországi fejlődésében, és töltenek be tulajdonképpen mind a mai napig. Az 1867. évi Kiegyezést követően az 1848 áprilisában bevezetett intézkedések és az 1848-49-es események minden kormányzatnak hivatkozási alapot jelentenek. Az általuk létrehozott politikai rendszer nem volt ugyan tökéletes, egyes elemei kiigazításra, mások kiegészítésre és értelmezésre szorultak, de mégis általuk lehetővé vált a polgári típusú Magyarország kiépítése. „Nem minden ez - írta Kossuth április 10-én követjelentésében - mi az egész nemzet jövendőjét magában foglalná, hanem alapja jövő kifejlődésünknek..." Különös jelentőséget adott a törvényeknek, hogy a forradalmi átalakulás törvényes formák között, országgyűlési törvényalkotás és királyi szentesítés útján történt, az elért vívmányokat legális úton nem lehetett többé visszavenni.
De nyilvánvalóan minden törvény csak annyit ér, amennyit sikerül belőle végrehajtani. Igaz ez az áprilisi törvényekre is. És megvalósulásuknak volt belső akadálya is, az ellenérdekelt nemesség mellett az egyházak és a jobbágysorból felszabadult parasztság is, de a legnagyobb csapást a szabadságharc bukását követő Habsburg restaurációs intézkedések jelentették.
1844. április 11-én senki sem gondolhatott a szomorú folytatásra. Ha a történet nem kapott volna új fordulatot, történelmünk is másként alakulhatott volna. Az alkotmányos megegyezést azonban a bécsi udvar a körülmények számára kedvező alakulása mentén durván felrúgta. A néhány hónapnyi valódi szuverén állami lét után, a békés átalakulás és fejlődés helyett következett a szabadságharc, a Habsburg-ház trónfosztása, majd a vereség. De ez már egy másik történet.