- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Februári jeles napok
- Batthyány Lajos
Batthyány Lajos
„...a király és a monarchia elleni árulásnak soha egyetlen gondolata nem férkőzött lelkemhez, és hogy a hazához nem kevésbé hű voltam; ugyan ki hiszi el ezt most! És ezért halok meg; a törvény, a király esküje volt vezérfonalam, és sem jobbról, sem balról nem hagytam, hogy visszaéljenek velem. Viam meam persecutus sum (A magam útját jártam), ezért ölnek meg engem."
„A gyermekeket áldd meg és csókold meg az én nevemben, ne szégyelljék, nem kell szégyellniük atyjukat, az én halálomnak gyalázata előbb vagy utóbb azokra hull vissza, akik engem igazságtalanul és hálátlanul meggyilkoltak."
„Be kellett látnom, hogy állásomban tehetetlen vagyok, s azt csak a legjobb szándéktól vezérelve tartottam meg."
„Barátom, ez ember előtt kalapot veszünk, a legváratlanabb körülményekben is éleslátású, mint a hiúz, maga elhatározásában sebes, mint a villám, s aztán szilárd és hajthatatlan, mintha minden idege vasból volna. "
(Kossuth Lajos levele Wesselényi Miklósnak)
„Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja, aki lelkét visszaadta Istennek, de emléke örökké élni fog sziveinkben, emléke élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig." (Teleki László)
„Minden hazám javára, ami csekély erőmből kitelik.”
Batthyány Lajos (Pozsony, 1807. február 10. - Pest, 1849. október 6.) liberális nagybirtokos, Magyarország első miniszterelnöke, a magyar alkotmányosság vértanúja.
Nagy múltú, vagyonos mágnáscsaládban született. A család nemességét még a honfoglalás korára vezette vissza, grófi címüket 1630-ban szerezték. Apja, József, hatalmas birtokain gazdálkodott. Anyja, a köznemesi származású Skerlecz Borbála röviddel második gyermekük, Lajos világra jötte után különvált férjétől, s a gyermekekkel Bécsbe költözött. Édesapját korán elvesztette. Utána hatalmas vagyont örökölt, de az örökségét nem élvezhette, mert a fényűző életet élő özvegy megkaparintotta azt előle. Lajos sokáig szinte árvaként nevelkedett egy bécsi nevelőintézetben. Természete dacossá, nehezen kezelhetővé vált.
Tizenhat éves korában a hadseregbe lépett és négy évig Itáliában egy huszárezrednél szolgált. Élte a könnyelmű katonatisztek életét, s örökségére várva hatalmas adósságokat halmozott fel. Vagyona visszaszerzéséért anyjával hosszas jogi küzdelmet folytatott, melyben végül nagykorúságát elérve siker koronázott. Leszerelt a hadseregből, átvette ikervári birtokai irányítását. Ekkor kezdett ismerkedni Magyarországgal és a magyar nyelvvel. Sokat olvasott, s ez felkeltette benne a tudományok iránti érdeklődését. Jogot tanult, majd 1827-ben a zágrábi jogakadémián jogtudományi vizsgát tett. Ezután hosszabb európai útra indult. Külföldi utazásai során megismerkedett a fejlett polgári államok viszonyaival és élénk figyelemmel kísérte a nyugati államok politikai és gazdasági fejlődését.
az első felelős magyar kormány
Hazatérése után a mezőgazdaság, a sport, a kaszinó és a gazdasági egyletek érdekelték, de Széchenyi és Wesselényi befolyása alatt mindinkább meghódította az országos politika. 1830-tól a főrendi ház tagja lett. E minőségében jelen volt a reformországgyűléseken, de eleinte semmilyen politikai szerepet nem játszott. és néhány évvel később már a főrendi ellenzék egyik vezető alakja.
1834-ben Pozsonyban a Szent Márton-dómban házasságot kötött a 18 éves Zichy Antóniával. Házasságukból 5 gyermek született, de közülük csak két lánya és egy fia érte meg a felnőttkort. A kortársak szerint felesége ösztönözte az aktívabb, reformpárti szerepvállalásra.
Igen szerteágazó tevékenységet folytatott. Nevéhez fűződik az Iparegyesület, a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Pesti Cukorfinomító Gyáregyesület, a Gyáralapító Társaság, a Jégverés Ellen Kölcsönösen Biztosító Magyar Egyesület, a Gyorsírók Egyesülete létrehozása. Több társadalmi és gazdasági egyesület elnökévé választotta. Ő szervezte az első Iparmű Kiállításokat is. Komoly szerepe volt a később Kossuth nevéhez kötődő Védegylet létrehozásában.
Birtokait korszerűsítette. Istállózó állattartást folytatott, az állatállományt külföldi fajtákkal frissítette. Selyemhernyót tenyésztett, 118 holdat ültetett be az ehhez szükséges eperfával. Termesztett cukorrépát, amelyet saját, péterfai cukorgyárában dolgozott fel. Egyetlen jelentősebb publikációja is a cukorrépa termesztésről és a cukorgyártásról jelent meg a Magyar Gazda folyóiratban. Nevét viseli a Herendi Porcelángyár egyik, ma is használatos mintája.
Alkotmányos monarchista politikusként előbb a főúri ellenzék egyik vezérszónoka és szervezője, majd az 1843-44-es országgyűléstől már a vezetője. Sokszor Kossuthnál is radikálisabb hangot megütve követelte az ország önrendelkezését. 1844-ben az országgyűlésen elsőként követelte: a birodalom vezetése a kormányzásban az örökös tartományokkal szemben követett abszolutisztikus módszerek helyett a magyar alkotmányosságot vegye politikájának alapjául. 1845-ben az ellenzék központi választmányának az elnöke lett. Leggyakrabban az ő háza volt a főrendi és az alsótáblai ellenzék tanácskozásaink színhelye. Hathatós közreműködésének köszönhető, hogy 1847-ben Kossuth Lajos Pest vármegye képviselőjeként bejutott az országgyűlésbe.
1848 március elején már nem volt kétséges, hogy ha megalakulhat a magyar kormány, akkor annak vezetője csak Batthyány lehet. A pesti forradalom hatására V. Ferdinánd szóbeli meghatalmazást adott István nádornak Batthyány miniszterelnöki kinevezéséhez. István nádor 1848. március 17-én megbízta Batthyány Lajost a kormányalakítással. Az 1848. évi III. törvénycikk értelmében a minisztérium - ha az elnök nem vállal tárcát - „kivüle még nyolcz ministerből áll.” Szimbolikus jelentőségű, hogy a forradalmi törvények királyi szentesítésének napján, április 11-én tette le a kormányfői esküt. Kormányának tagjai: a liberálisokhoz tartozó Kossuth Lajos lett a pénzügyminiszter és Szemere Bertalan a belügyminiszter. Deák Ferenc igazságügy-miniszter és Klauzál Gábor földművelés-, ipar - és kereskedelemügyi miniszter képviselte a mérsékelt liberálisokat. A centralisták táborát képviselte Eötvös József báró, vallás- és közoktatásügyi miniszter. A közlekedés- és közmunkaügyi miniszter gróf Széchenyi István lett. A konzervatívok közül egyedül Esterházy Pál herceg került a kormányba. Párton kívüli a kinevezésekor még Itáliában lévő Mészáros Lázár hadügyminiszter.
A kormány legsürgősebb teendői közé tartozott a honvédelem megszervezése és az állami élet anyagi alapjainak biztosítása. Március 15-én az országgyűlés határozata kimondta a nemzetőrség felállításának szükségességét. Batthyány ebben és az önálló honvédség felállításában is vezető szerepet vállalt. A kabinet első hónapjában Batthyány magára vállalta a Lombardiában, ezrede élén álló Mészáros Lázár helyettesítését. Így Batthyány kettős minőségben érzékelhette, hogy az országban állomásozó cs. kir. katonaság nem engedelmeskedik a kormánynak. A helyzet tisztázására Bécsben elérte, hogy a király május 7-én kéziratot bocsátott ki, amely szerint az országban állomásozó sorkatonaság felett a magyar honvédelmi miniszter rendelkezik. Március 22-én az országgyűlés elfogadta a nemzetőrség megalakításáról szóló törvényt és a minisztertanács április 15-én Batthyány Lajosra bízta a nemzetőrség szervezését.
Batthyány nehéz helyzetbe került, amikor Jellachich és a szerbek fegyverkeztek, az udvar magatartása egyre kétségesebbé vált és az országban mély gyökeret vert a bizalmatlanság. A törvény teljes keresztülvitelében találta az egyedüli mentő eszközt. E célból augusztus 27-én Deák Ferenc kíséretében Bécsbe ment, hogy a fenyegető horvát támadás miatt fontos katonaállítási és a papírpénz kibocsátásáról intézkedő törvényeket a király szentesítse. Bécsben azonban nem tárgyaltak velük, s közben a király megküldte a nádornak az osztrák kormány Államiratát, mely szerint nem állt jogában szentesíteni az áprilisi törvényeket.
Jellachich szeptember 9-én betört az országba, Batthyány lehetetlen helyzetbe került, így szeptember 11-én minisztertársaival együtt lemondott. István nádor azonban ezt nem hagyta jóvá és 1848 szeptember 12-én újból Batthyányt bízta meg kormányalakítással. Az új kormányból Batthyány elképzelése szerint Kossuth kimaradt volna. De Bécsben már nem erősítették meg, Budapesten pedig egészen Kossuth kezébe jutott a hatalom. Batthyány a két véglet között ragaszkodott ideiglenes állásához, hogy segítsen hazáját megvédeni a teljes anarchiától. Arra törekedett, hogy az önállóság biztosítása mellett az országot az alkotmányosság talaján is megtartsa, nehogy az udvarnak ürügy kínálkozzék a nyílt beavatkozásra. Felesége így írt visszaemlékezésében erről a kritikus időszakról: „ő nem tartotta kívánatosnak Magyarország elszakadását Ausztriától, mert nem hitte, hogy a többi állam elismeri mint független országot, hogy az első perctől fogva, az orosz intervenciótól tartott, és azért is a kiegyenlítés mellett volt. De hogy nem hitte, miszerint a nemzet annyi erőt fog kifejteni, és annyira lelkesedni, hogy ebben a tekintetben Kossuth jól ismerte és jól ítélte a nemzetet, jobban mint ő; - azt tette hozzá - ha mind azt tudtam volna, mit most tudok, a sok csalást, hazugságot, kétszínűséget, talán én is másképpen léptem volna fel."
A horvát támadások miatt Batthyánynak legfontosabb feladata volt a védelem megszervezése. Batthyány szeptemberben 13-án elrendelte a jóvá nem hagyott újoncozási törvény végrehajtását.
Lamberg kinevezésekor mentette őt fel a király hivatalából. Amíg Lamberg Budapestre ment és ott szörnyű halált szenvedett, Batthyány Jellachich táborában járt és annak ellenében, a martonvásári táborban igyekezett megütközésre bírni a magyar seregnek még habozó tisztjeit. Csak Bécsben értesült lemondása elfogadásáról. Nem is ment vissza Pestre, visszaadta képviselői mandátumát és birtokaira vonult vissza. Katonai szolgálatot vállalt, Vidoss József seregében harcolt Teodorović csapatai ellen. Október 11-én az egykori lovastiszt leesett paripájáról, s karját törte.
Felgyógyulása után Pestre ment és mivel újraválasztották, decemberben visszatért a király által már feloszlatni rendelt országgyűlésre. Ismét a béke érdekében működött. Ellenezte az országgyűlés Debrecenbe költözését. December 31-én javasolta, hogy az országgyűlés indítson fegyverszünetet kérő delegációt Windischgrätz herceghez, az osztrák sereg főparancsnokához. Az ülés ezt jóváhagyta, s az öttagú bizottságba Batthyányt is beválasztották. De a herceg nem alkudozott, Batthyányt maga elé sem bocsátotta és őt néhány nappal később, 1849 január 8-án Pesten elfogatta.
Batthyány ellen nem volt hivatalos elfogatóparancs. Windischgrätz azonban tudta, hogy az udvar és a felső katonai vezetés mennyire gyűlöli Batthyányt. Azonnal kiadta az utasítást a per előkészítésére. Júliusban Haynau főparancsnok utasítására a foglyokat Pozsonyba, majd titokban vonaton Bécsen át Olmützbe szállították.
Hátralévő hónapjait egy koncepciós, premediált per vádlottjaként töltötte, s életét védelmezve vallomásaiban működésének törvényességét, a lemondását követő eseményektől való elhatárolódását kellett nyomatékosítania.
Mint magyar főúr csak országos bíróság előtt akart felelni, mint miniszter a törvény értelmében csak az országgyűlésnek volt felelős. A budai várból Batthyányt és harminckét fogolytársát 1849. április 23-án a karintiai Laibachba vitték. Annyira bízott ártatlanságában, hogy amikor Laibachba vitték és Sárváron, majd Cilliben a nép ki akarta őt szabadítani, ő maga csendesítette le az érte buzgólkodókat. Laibachban Deák Ferencet kérte magának ügyvédül. Amikor ezt megtagadták, maga írta meg védő iratát. Az 1848-as októberi bécsi forradalom kirobbantásának és Latour megöletésének előidézőjeként megvádolt Batthyány oly tökéletesen megcáfolta a vádakat, hogy azt a hadi törvényszék maga is elejtette. Még akkor is felajánlotta szolgálatát a győztes, függetlenségét kimondó nemzetnek kibékítésére. Laibachból Olmützbe vitték és ott több évi hadi fogságra ítélték. Schwarzenberg Felix herceg felszólítására halálos ítéletet mondottak ki fölötte, de egyúttal kegyelemre ajánlották, mivel tetteit a súlyos körülmények igazolták.
A kegyelmi kérvényt az ítélkező hadbíróság valamennyi tagja aláírta. Rendes eljárás esetén ez megkegyelmezést vont volna maga után. E helyett azonban Pestre vitték, ahol július óta Haynau parancsolt, mint a császár alteregója. Komárom kapitulációja után, október 5-én kihirdették halálos ítéletét. Bűnei gyanánt a Pragmatica sanctio megsértését, az alkotmány felforgatását, a felkelők sorában való harcolást, az országgyűlésbe való visszatérését sorolták fel. Mint felségsértő elvesztette egész vagyonát és kötél általi halálra ítélték.
A büszke főurat különösen sértette a halál megalázó neme. Ha már úgyis itt a vég, akkor nem kötél által, mint egy lótolvaj, hanem katonához méltón akart meghalni. Egy feleségétől lopva kapott kis tőrrel október 5-én éjjel öngyilkossági szándékkal először saját szívébe szúrt, majd felvágta karján és nyakán az ütőeret. De a kis kés nem volt elég hosszú és éles, az önmagán ejtett sebek nem bizonyultak végzetesnek. Reggel ugyan vérbe fagyva, de életben találták. A kegyetlen hatalom mindenáron végre kívánta hajtani az ítéletet. Sebeit bekötözték, különféle izgatószerekkel estére olyan állapotba hozták, hogy bágyadtan, de törhetetlen lélekkel saját lábán ment a vesztőhelyre. Az újépület ötödik szárnya előtt maga szólt a vadászoknak, hogy tüzeljenek. „Gyerünk, vadászok! Éljen a haza!”
A diktatúra még az emlékezés lehetőségétől is meg akarta fosztani a nemzetet. A holttestet a vesztőhelyről a katonai szabályok szerinti három órás várakozási idő után a Rókus kórház halottasházába vitték. Itt a kórház legszegényebbjeivel együtt egy közös sírgödörbe kívánták helyezni.
Dank Agáp ferences házfőnök (gvardián) és Szántófy Antal józsefvárosi plébános titokban, cselhez folyamodva, az osztrák katonaság éberségét kijátszva október 7-én éjszaka a pesti ferences templom altemplomának egyik kriptájában helyezték el holttestét. Erről a család kérésére saját kezűleg írt Temettetési oklevelet is kiállítottak. A kriptát egy kő zárta le, rajta három betű: GBL (azaz Gróf Batthyány Lajos). Ennek a két kiváló egyházi személynek köszönhető, hogy a mártír miniszterelnök holttestét évtizedekkel később nem egy jeltelen sírban kellett keresni.
A kiegyezés után, 1870. június 9-én országos gyász közepette szállították át a Nemzeti Sírkertben emelt mauzóleumba.
Síremlékére Tóth Kálmán sírversét vésték:
„Nagy küzdés volt egész élete
Sokak által félreértve
Oh de oly szent volt halála,
Életét megmagyarázta."
Kivégzése általános meglepetést keltett úgy belföldön, mint a magyarországi eseményeket élénk figyelemmel kísérő Európában. A szabadságharc összes áldozata közül az ő sorsa keltett legnagyobb részvétet az egész művelt világon. Benne nem a forradalmárt sújtották, hanem a lojális, de hazája törvényes jogáért élő-haló főurat. Halálát sokan egyenesen a magyar nemzet felé irányzott csapásként értelmezték, s mint ilyen, szinte elszakadt Batthyány személyétől. Annál is inkább, hiszen Batthyányn túllépett a forradalom, álláspontját már életében meghaladottnak tekintették, s személye az udvarral való állandó egyezkedés szimbólumává vált. Kivégzése így még igazságtalanabbnak, s még inkább jelképesnek hatott, jó időre e jelkép alá temetve Batthyány emlékét.
Jelmondata „Minden hazám javára, ami csekély erőmből kitelik” intő és időtálló üzenet a mának és a jövőnek egyaránt.
Emlékezete
Holttestét családja a pesti ferences templom kriptájában rejtette el, majd 1870. június 9-én a nemzet gyásza mellett átvitték a Kerepesi temetőbe. Sírja fölé 1874-ben a székesfőváros díszes mauzóleumot emelt (Schickedanz Albert műve).
Alakját Barabás Miklós és Than Mór festette meg. Than Mór festménye hosszú évtizedekig a Vas Megyei Megyeháza nagytermét díszítette, majd a Nemzeti Galériába került. A rendszerváltás utáni első miniszterelnök, Antall József dolgozószobáját díszítette, nyilván nem véletlenül.
Valamikor az 1860-70-es években készült az itt bemutatott kőnyomat Batthyány életéről. Fent Magyarország allegorikus nőalakja látható gyászfátyolban, címerpajzzsal. Középen áll Batthyány egészalakos szobra, mellette hat részletkép az életéből vett jelenetekkel. Alul az ikervári családi kastély látképe látható. Fent Kétoldalt egy-egy nőalak, balra a felkelő nap sugarai fölött "1848" felirat, lábainál letört bilincs, jobbra az alak kezében tartott táblán "1849" felirat, mellette sírral.
Budapest V. kerületében, a halála helyén állított örökmécses inkább Batthyány szimbolikus erejű halálára, mintsem valós életére és működésére irányította a közfigyelmet.
Budapest I. kerületében tér és utca viseli nevét. A Batthyány utca elején (a 2. sz. házon) emléktábla, (Batthyány utca 8.) általános iskola, a Batthyány téren 2008-tól köztéri szobor őrzi emlékét. A szobor az éppen az áprilisi törvényeket Bécsbe vivő Batthyányt ábrázolja. A „törvény”, „igazság”, „jog” és e szavak töredékei olvashatók az általa fölmutatott papíron. A fehér márvány posztamensen a Batthyány család címerállata, a fiókáit önmaga vérével tápláló pelikán látható.
Gödön emlékpad örökíti meg a kivégzőosztag előtt mondott utolsó mondatát.
Az 1991-ben létrehozott magánalapítvány, a Batthyány Lajos Alapítvány és a 2002-ben alakult civil szervezet, a Professzorok Batthyány Köre őrzi nevét.