- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Márciusi jeles napok
- Horthy Miklós kormányzóvá választása
Horthy Miklós kormányzóvá választása
„A kormányzóválasztás -, mint már említettem -, a béketárgyalások idején történt. Magyarország államfői méltóságának betöltése ilyen helyzetben igazán nem gyakorolhatott senkire sem csábító hatást. Még a legvakmerőbb nagyravágyó előtt sem lehetett volna kívánatos feladat az ezeréves ország felszámolásában az államfő szerepe. De éppen ebben az időben kellett az országnak olyan államfő, akinek feltétlen nemzeti érzéséhez kétség sem férhetett. Így fogtam fel feladatomat és ebben a tudatban vállaltam magamra a hivatalommal járó súlyos kötelességeimet.”
„A kormányzó újrateremtette az évszázadok óta nem létező magyar államot. Ez Horthy Miklós elévülhetetlen érdeme." (Nemeskürty István)
A nemzetgyűlés 1920. március 1-én - az államfői hatalom kérdésének végleges rendezéséig - Magyarország kormányzójává választotta nagybányai Horthy Miklóst, a nemzeti hadsereg fővezérét. Ezzel kezdetét vette az a majd’ negyed százados korszak, melynek ő lett a névadója. Tisztséget 1944. október 15-i lemondásáig töltötte be. Kormányzósága jelentette a Magyar Királyság utolsó korszakát.
Előzmények
1919. július 6-án Horthy Miklós, a monarchia utolsó flottaparancsnoka meghirdette a nemzeti hadsereg újbóli létrehozását. Erre azért volt szükség, mert még az őszirózsás forradalom idején, Károlyi Mihály egy váratlan ötlettől vezérelve úgy kívánta bizonyítani az antant hatalmak felé Magyarország békés szándékait, hogy egy rendelettel szélnek eresztette a teljes magyar hadsereget. Ez még akkor sem volt ésszerű lépés, ha egy demoralizálódott, csekély harcértékű hadseregről beszélünk, és a frontról hazatérő katonák néhol fosztogattak vagy egyéb bűncselekményeket követhettek is el.
Horthy 1919 augusztusában kivonta magát a nemzetközileg súlytalan ellenforradalmi kormány befolyása alól. Csapataival az antant és román seregek szomszédságából átvonult a Dunántúl ellenség által meg nem szállt területeire. Siófok központtal kiépítette saját és serege hatalmi bázisát. Horthy nem ismerte el a fegyveres puccsal miniszterelnöki székbe kerülő Friedrich István kabinetjét. A Nemzeti Hadsereg néhány kisebb összecsapástól eltekintve kerülte a konfliktust a megszálló román erőkkel, majd a két fél megegyezett a megszállási övezetek határairól.
A világháború utáni zűrzavaros időkben, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően Magyarországon egy átmeneti, exlex állapot uralkodott. Közjogi vákuum jött létre, amely lehetetlenné tette az állam normális működését. A történelmi államkeretek széthullottak, a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalmi ágak nem működtek. Az 1918 előtti államapparátus már nem, az új rezsim hatóságai pedig még nem működtek. Az anarchiába süllyedt országban alapvetően szükségessé vált az alkotmányosság helyreállítása.
Meg kellett határozni az ország leendő államformáját. Ausztria a köztársasági államformát választotta és még a kontinuitást is tagadta az 1918 előtti osztrák állammal. Nálunk a köztársaság eszméje a tanácsköztársaság bukása után elvesztette támogatását. A Magyar Történelmi Alkotmány alapján egyértelműnek tűnt a nagyobb politikai stabilitást ígérő királyság ezeréves intézménye, amit a győztes nagyhatalmak is támogattak. Csak az Ausztriával való közös jövőt, illetve a Habsburg uralkodók visszatérését tiltották meg. Az 1723-as Pragmatica Sanctio és az 1867-es kiegyezéskori alkotmányos elvek szerint a magyar nemzet önálló királyválasztói joga újraéledt. A királyság melletti egyértelmű állásfoglalás után azonban komoly problémát és ellentétet hozott a király személyének kérdése a Habsburg folytonosságot támogató legitimisták és a nagyobb támogatással bíró, szabad királyválasztás elvén álló erők között. A királykérdés problematikájával részletesen a az utolsó trónfosztás című írás foglalkozik.
Az ősz folyamán az antant már sürgette a magyar viszonyok rendezését. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy nem volt az országban olyan felelős politikai vezető, aki megjelenhetett volna Párizsban a béketárgyalásokon a feltételek aláírására. Hiszen az nem volt kérdés, hogy a magyar delegáció semmilyen formában nem befolyásolhatja a diktátum szövegét….
Budapestre küldték George Russell Clerk brit diplomatát, hogy a magyar politikai pártok vezetőivel együttműködve létrehozzanak egy széles támogatottsági bázissal rendelkező kabinetet, amely a békét megkötheti és annak feltételeit képes a magyar nemzettel is elfogadtatni.
Az érintettek hamar felismerték, hogy a következő időszak kulcsfigurája Horthy Miklós lesz. Ő a parancsnoka az egyetlen magyar haderőnek, amely képes a kivonuló románoktól átvenni katonai értelemben a területeket, és képes megakadályozni, hogy egy újabb instabil helyzet alakuljon ki. Horthy világossá tette, hogy csak és kizárólag akkor hajlandó szerepet vállalni a kibontakozásban, ha a románok kivonulnak a fővárosból. Az antant fellépésének következtében a románok feladták Budapestet, így vonulhattak be helyükre a Nemzeti Hadsereg alakulatai.
Pontosan egy évvel azután, hogy gróf Károlyi Mihály miniszterelnök kormánya kikiáltotta a népköztársaságot, 1919. november 16-án, a Nemzeti Hadsereg élén Horthy fehér lován bevonult Budapestre. „(…) Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben hőseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában."
Huszár Károly, az alkotmányosság helyreállításával 1919 novemberében megbízott koalíciós kormány miniszterelnöke - áthidaló megoldásként - javaslatot nyújtott be, hogy az állami főhatalom gyakorlásának végleges rendezéséig a nemzetgyűlés az államfői teendők ideiglenes ellátására a magyar állampolgárok közül titkos szavazással válasszon kormányzót. E közjogi méltóság nem volt hagyomány nélküli a magyar történelemben. Jó példa rá Hunyadi János, aki 1446-1452 között Habsburg Albert utószülött fia kiskorúsága idején volt kormányzó, illetve Kossuth Lajos, a Habsburg-ház 1849-es trónfosztása után töltötte be e tisztséget. Így aztán a gondolat gyorsan széles körben elfogadottá vált országszerte.
„A nemzetgyűlés 1920. február 16-án ült össze és első feladatául az államjogi helyzet tisztázását tűzte ki. A koronás király nem mondott le jogairól. Elmozdítása csak forradalmi cselekedet lehetett volna. A felfordulás idején történt ugyan ilyesmi, azonban Magyarországnak köztársasággá történt kikiáltását minden alkotmányosan gondolkodó magyar érvénytelennek tartotta és a Friedrich-kormány is ennek megfelelő magatartást tanúsított. Másrészt a szövetségesek József főherceget nem személye miatt, hanem kifejezetten azért kényszerítették visszalépésre, mert a Habsburg-ház tagja. A nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverénitás hordozója, akként oldotta meg a kérdést, hogy a tényleges helyzet megállapítását iktatta törvénybe, vagyis kimondta, hogy az Ausztriával való kapcsolatunk és egyúttal az 1867-es kiegyezésünk is megszűnt, viszont a királyi hatalom gyakorlása 1918. november óta csupán szünetel; és arra az időre, amíg ez ismét gyakorolhatóvá válik, kormányzó választását rendelte el.”
A megválasztott (kisgazda- kereszténypárti többségű) nemzetgyűlés február 27-én fogadta el első törvényét „az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről". Az új politikai rendszer ezen alaptörvénye alapján Magyarországon megmaradt a királyság intézménye a királyi hatalom gyakorlásának egyidejű szüneteltetése mellett. Így tulajdonképpen létrejött a király nélküli királyság. A hivatalos intézmények a M. kir. elnevezést használták, a bíróságok pedig ítéleteiket a Magyar Szent Korona nevében hozták. A törvény megalkotta a kormányzóság intézményét, melyben a kormányzó részére komoly, de a királyéhoz képest korlátozottabb jogosítványokat állapított meg. Nem illette meg például a törvények szentesítésének, csak a kihirdetésének joga. Nem adományozhatott nemességet, nem rendelkezett főkegyúri joggal. A végrehajtó hatalmat a nemzetgyűlésnek felelős minisztérium útján gyakorolhatta, rendelkezései csak az illetékes felelős miniszter ellenjegyzésével voltak érvényesek. A nemzetgyűlés és a kormány ellenőrzése nélkül élhetett viszont a legfőbb hadúr jogaival. Egy törvénycikk értelmében a kormányzó sérthetetlen volt, és a királlyal azonos büntetőjogi védelemben részesült.
Mivel 1920 elején a tényleges hatalom a nemzeti hadsereg fővezére, Horthy Miklós kezében volt, a kormányzó választáskor az egyetlen ellenjelölt, gróf Apponyi Albert is Horthy megválasztását javasolta a nemzetgyűlésnek. A pártpolitikából magát távol tartó Horthy pozíciója gyorsan erősödött. Országos támogatottsága mellett az antant hatalmak rokonszenvén túl a britek bizalmát is élvezte, így a külső támogatottság is egyértelmű volt. Kettejükön kívül a legitimisták köreiben felmerült még József királyi herceg személye is, de az antant, mint minden Habsburg-restaurációs kísérletet, ezt is határozottan elutasította.
1920. március 1-én a nemzetgyűlés elsöprő többséggel vitéz nagybányai Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választotta. A 141 leadott szavazatból 131 támogatta Horthyt, Apponyi Albert 7 voksot kapott, 3 pedig érvénytelen volt. Horthy Miklós egy vesztett háború, a vörösterror, a fehérterror, és a cseh-román intervenció minden katasztrofális járulékát követően vállalta az ország vezetését, és erkölcsi-gazdasági-politikai-katonai talpra állítását. A trianoni békediktátum idején, 1920. június 4-én Magyarország gazdasági tekintetben az összeomlás szélén állt. Szívós, kitartó munkával helyreállította tekintélyét és sikeresen konszolidálta Magyarországot. Visszaadta a Trianon utáni magyarság nemzeti önbecsülését és soha, egy percre se mondott le arról a szándékáról, hogy a magyar nemzetet újra egyesítse.