- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Márciusi jeles napok
- A Tanácsköztársaság kikiáltása
A Tanácsköztársaság kikiáltása
„Kísértetes idők voltak ezek! […] Irtózatos pusztulást hoztak minden magyarságra, nagyobbat mint a tatár, nagyobbat mint Mohács, nagyobbat mint a világháború! […] A Tömegek Diktatúrája dúlt. Fojtó, iszonyatos csönd az egész országon: siralomház csöndje. […] Evangéliumot hirdettek s Apokalipszis jött... Itt voltak újra: a népek Kivetettjei; a kultúra Blazírtjai; a rajongó és okoskodó zsidók. Tabula rasát akartak csinálni... s egy új, ezer esztendő középkortól féltünk. Új civilizációt ordítottak s már romboltak mindent, amit a háború meghagyott. […] ha azt mondjuk: »a jog burzsoá fogalom«, ha a forradalom egyetlen törvényét emeljük e fölé - azaz az önkény egyetlen törvényét -: az már a káosz: teljes lerombolás, újrakezdése az épületnek, melyet kerek kétezer esztendő kellett: építeni! Lehet-e még egyszer fölépíteni? S érdemes-e? ahol az utód minden pillanatban mást gondolhat, s ledöntheti.” (Babits Mihály: Magyar költő 1919-ben)
„A magyar szovjet a legteljesebb anarchia volt, amely fennállása alatt semmit sem termelt és semmit sem alkotott s egész működése a gazdasági szétzüllesztésben, az anarchia és a rémuralom (terror) szervezésében merült ki." (Báró Perényi Zsigmond)
„A magyar proletárdiktatúra végtelenül szerencsétlen és terméketlen kísérlet volt” (Károlyi Mihály )
Kevés olyan zűrzavaros másfél esztendeje volt a magyar történelemnek, mint az 1918 ősze és az 1920-as év késő tavasza közötti időszak. A világháborús összeomlást követően állandó forrongás, minden addigi értéket megkérdőjelező és elvető, véres változások ideje köszöntött hazánkra. Ennek a másfél esztendőnek egyik epizódja volt a 133 napot megélt Magyarországi Tanácsköztársaság (korabeli nevén: Magyar Sovjetköztársaság). 1919. március 21-én kiáltották ki Budapesten a tanácsköztársaságot. Létrehozták a proletárdiktatúrát, amelyben a hatalom a Kommunisták Magyarországi Pártját (KMP) illette meg. Magyarország kommunista államformája augusztus 1-ig működött.
Minden korábbinál szabadabb választásokat, női választójogot, világi oktatást, egyenlő munkaidőt és jelentős hadi sikereket mondhatott magáénak az 1919. március 21-én hatalomra került Tanácsköztársaság. Ez az időszak mégis a legellentmondásosabb időszakként rögzült a magyar történeti emlékezetben. A kommün dicsőséges és diktatórikus jellege miatt Magyarország történeti mélypontként és valódi kiútkeresésként élte meg az akkori mindennapokat. A puccsszerű hatalomátvétellel fogant proletárhatalom első pillanatától meglehetősen szélsőséges reakciókat váltott ki, 133 napját kitartó lelkesedés és kétségbeesett felháborodás kísérte.
Előzmények
Az őszirózsás forradalom kormánya és Károlyi Mihály nehéz helyzetben volt 1919 márciusában. Egyrészt súlyos teherként lebegett fejük fölött a vesztes világháborút lezáró békeszerződés megkötése, mely nem sok jóval kecsegtetett. Másrészt az ország határait nem csak a franciák béketerve fenyegette, hanem Dél-Magyarország francia és szerb megszállása is. Károlyiék politikai támogatottsága sem volt stabil. Az 1918-ban megalapított Kommunisták Magyarországi Pártja és vezetőjük, Kun Béla szociális ígéretekkel állította maga mellé a nincstelen tömegeket. Megerősödésük elsősorban demagóg ígéreteik eredménye volt, a proletárállam egyenlősítő utópiájával nagy hatást gyakoroltak a szegényebb rétegekre. Az őszirózsás forradalom kulcsproblémái megoldatlanok maradtak, nem voltak szabad választások, nem sikerült kielégítő földreformot végrehajtani.
A legsúlyosabb hatása mégis Károlyi naiv megbékélési külpolitikájának volt. Ugyanis a várt pozitív megítélés helyett a március 20-i Vix-jegyzék következett, amelyben az antant újabb területek kiürítését követelte a magyar kormánytól. A Berinkey-kormány ezt elfogadni nem tudta, elutasítani pedig nem merte. A feltételeket elfogadhatatlannak tartották, de reális, kidolgozott tervük ennek elhárítására nem volt. Ezért új, tisztán szociáldemokrata kormány alakítását tervezték.
A Baross szobor fölé emelt piramis, csúcsán a vörös csillag
Baky Albert akvarellje.
A szocialista kormány megalakítása érdekében tárgyalásokat kezdtek a kommunistákkal a szociáldemokrata és kommunista pártok egyesüléséről. A délután megtartott utolsó kormányülésen még úgy számították, hogy megalakulhat a szocialista kormány. De addigra Landler Jenő a Gyűjtőfogházban megegyezett Kun Béláékkal a proletárdiktatúra bevezetéséről. A puccsot másnap reggelig végre is hajtották. Este, miközben Károlyi az új szocialista kormány kinevezésére várt, az ő tudta nélkül elterjedt a híre - és másnap reggel a sajtó így közölte - hogy a kormány és ő maga is önként lemondott, a hatalmat pedig a „proletariátusnak” adta át. Ez ugyan nem felelt meg a valóságnak, Károlyi végül is a történteket tudomásul vette, belenyugodott eltávolításába és visszavonult.
A tanácsköztársaság kikiáltása
Március 21-én Garbai Sándor szociáldemokrata és Kun Béla kommunista vezetők kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Károlyi Mihály aláírásával, de előzetes hozzájárulása nélkül kiáltványt tettek közzé, amelyben „Károlyi" bejelenti, hogy lemond, és „átadja a hatalmat a proletariátusnak":
„A kormány lemondott. Azok, akik eddig is a nép akaratából és a magyar proletárság támogatásával kormányoztak belátták, hogy a viszonyok kényszerítő ereje új irányt parancsol. A termelés rendjét csak úgy lehet biztosítani, ha a hatalmat a proletariátus veszi a kezébe. A fenyegető termelési anarchia mellett a külpolitikai helyzet is válságos. A párizsi békekonferencia titokban úgy döntött, hogy Magyarországnak csaknem az egész területét katonailag megszállja. Az antant misszió kijelentette, hogy a demarkációs vonalat ezentúl politikai határnak tekintik. Az ország további megszállásának nyilvánvaló célja, hogy Magyarországot felvonulási és hadműveleti területté tegyék a román határon harcoló szovjethadsereg ellen. A mitőlünk elrabolt terület pedig zsoldja lenne azoknak a román csapatoknak, amelyekkel az orosz-szovjet hadsereget akarják leverni. Én, mint a magyar népköztársaság ideiglenes elnöke, párizsi konferenciának ezzel a határozatával szemben a világ proletariátusához fordulok igazságért és segítségért, lemondok és átadom a hatalmat Magyarország népi proletáriátusának.”
1919. március 21-én Budapesten plakátok hirdették a Garbai Sándor (valójában Kun Béla külügyi népbiztos) vezette Forradalmi Kormányzótanács megalakulását, az első szovjet mintára létrehozott európai állam születését. A Tanácsköztársaság hűen másolta a szovjet példát, még nevében is: Szovjetunió: szovjet = tanács, unió = köztársaság. A tanácsköztársaság 133 napja alatt megpróbált Leninék példája után kormányozni: megkezdte a földek és üzemek állami tulajdonba vételét, diktatúrát hozott létre, harcot indítva a „régi rend”, főként a nemesség, a gazdag polgárság, parasztság és az egyházak ellen. Az „osztályharc” a szovjet Cseka mintájára létrehozott terrorkülönítmények vezetésével folyt, amelyek a vidéket járva „bíráskodtak” a gyanús elemek felett, gyilkoltak és túszokat szedtek a lakosság köréből.
A szocialista programnak voltak előzményei a közelmúlt magyar történelmében, de csak 1918-ban vált valós, ám mégis utópisztikus elemeket tükröző politikai programmá. A kisajátításon alapuló mozgalom hatalomra kerülése ennek ellenére jóval nagyobb törést okozott a magyar történelemben, mint Károlyiék korábbi, részben társadalmi egyetértésen alapuló őszirózsás mozgalma. Az előbbit politikai egyetértés, Kun Béláékat zárt ajtók mögötti tárgyalások és alkudozások segítették hatalomra. Romsics Ignác írja: „A két forradalom közötti másik fontos különbség, hogy míg az első győzelmét elementáris erejű tömegmozgalmak előzték meg és kísérték, addig a másodikra néhány vezető kulisszák mögötti megegyezésének eredményeként, szinte puccsszerűen került sor, amely úgy a főváros, mint a vidék lakosságát meglepetésként érte.” Az 1919. március 21-e utáni változások sokként érték a lakosságot. De ugyanilyen sokkot okozott a regnálás 133 napja is, melynek során bár sokszor haladó, és igencsak korszerű reformokat hoztak, a társadalmi bázis hiánya és erőszakos módszereik miatt mégsem lehettek sikeresek.
Első döntéseikben március 22-én az állami magántulajdont közprédává tették, 23-án vörös őrséget, vörös hadsereget szerveztek, április 2-án a munkások és katonák szavazati jogot kaptak, az e két osztályba nem tartozókat az állam terhének tekintették, akiktől terror útján kívántak szabadulni, ellenőrzésükre április 22-én a hírhedt Szamuely Tibort diktátori hatalommal ruházták fel.
A fogházak megteltek a polgári és katonai élet vezető embereivel. A minden emberi érzésből kivetkezett terror-legények a magyar közélet legkiválóbbjait az Országház pincéiben és egyéb helyeken soha nem hallott embertelen kínzásokkal gyötörték, sok kiváló férfiút minden kihallgatás, eljárás nélkül kivégeztek. (Návay, a képviselőház volt elnöke, Hollán-testvérek, Fery Oszkár, stb.) Számos polgárt a forradalmi törvényszékek minden jogszerűséget és igazságot nélkülöző ítéletei alapján végeztek ki. A Lenin-fiúk vérengzései, a Szamuely Tibor különítménye által vezetett „halálvonat” felbukkanása rettegéssel töltötték el az egész országot.
A sok szenvedést betetőzte az anyagi nélkülözés. Húst, zsírt, becsületes kenyeret nem lehetett kapni. Tök és gersli volt százezrek egyedüli tápláléka. A rablók és gyilkosok hatalma ellen megkezdődtek a szervezkedések. Június 24-én kitört az ellenforradalom és a dunai flotta három monitora a halálbüntetés terhe alatt tiltott nemzeti színű zászlók alatt befutott a jelképpé vált Hungária-szálloda alá, amelyre több lövést adott le. Újpest felől fegyveres csoportok, az Üllői-útról pedig a Ludovika-Akadémia növendékei nyomultak előre. A kellőképpen elő nem készített ellenforradalmat a kommunisták leverték. A ludovikások életét Romanelli olasz alezredes mentette meg. A terror még féktelenebbé vált. Nemcsak a budapesti, de a vidéki fegyházak is megteltek. Több százan voltak letartóztatva a váci fegyházban is, mint pl. báró Perényi Zsigmond, Rákosi Jenő, Mikes püspök, stb.
Kun Béla hadi sikerekkel próbálta növelni a tanácskormány népszerűségét. Böhm Vilmos vezérkari főnöksége alatt állt fel a Vörös Hadsereg, amely a Vix-jegyzék visszautasítása után harcba kezdett a Felvidéken, részsikerei után pedig kikiáltotta Eperjesen a Szlovák Tanácsköztársaságot. Júliusban a Tiszántúlon a Vörös Hadsereg támadásba kezdett az ígéretüket megszegő románok ellen, azonban az offenzíva pár nap alatt összeomlott, az ellentámadásba lendülő antant csapatok pedig augusztus elsején elfoglalták Budapestet, véget vetve a proletárdiktatúrának.
A munkásmozgalom nagy napjának, május elsejének megünneplésére megkülönböztetett figyelemmel készültek. Szó szerint vörösbe „öltöztették” a várost, hogy a „munka ünnepét” méltóképpen megünnepelhessék. Az idő rövidsége miatt új köztéri alkotások nem készültek. A még be sem fejezett millenniumi emlékművet nagy vörös lepellel borították be. A középpontba egy hét méter magas, gipszből készült Marx szobrot állítottak, hiszen kiöntésére nem volt idő. Még 1918 őszén, az őszirózsás forradalom idején mintázta Kisfaludi Stróbl az Őszirózsás katona portréját. Az alkalomra életnagyságúra felnagyította, majd három példányban is kiöntötték. Az egyiket az alagút Lánchíd felőli bejáratánál, a másik kettőt a Parlament előtt felépített, Andrássy Gyula lovasszobrát eltakaró Munka Házán helyezték el. „Vörös a pályaudvar, vörös a Lánchíd, Margit híd, Erzsébet híd, vörös a Liget, vörös a Vár, vörös a Vérmező, ennek a nagyvárosnak minden íze, porcikája. […] Marx, Engels, Lassalle, Lenin gigászi méretű fehér gipszszobrai tündökölve ragyognak ki a pompa vörös tengeréből” - írta másnap az Est. A képeket elnézve azonnal érthetővé válik Horthy Miklós később sokszor emlegetett fellépése a „vörös rongyokba öltöztetett város" ellen.
Július 31-én Kun Béla átadta a hatalmat a szocialistáknak, ő maga pedig cinkostársaival együtt Ausztrián keresztül Oroszországba szökött.
Utóélete
A II. világháborút követő kommunista hatalomátvételt követően, a magyarországi proletárdiktatúra kikiáltásának napját az ünnepeink sorába emelték és „forradalmi tavasz” néven összevonták március 15-ével és április 4-ével, hogy az 1848-as forradalom kitörésének napjához is kommunista ideológiát tudjanak szőni. Iskolai tanítási szünet volt.
Az 1959. évi II. törvény rendelkezett a Magyar Tanácsköztársaság emlékének törvénybeiktatásáról, amit csak a rendszerváltás után három évvel töröltek el, amikor az 1993. évi XXIX. törvény hatályon kívül helyezte a korábbit.
Fekete István 1939-ben megírta a Zsellérek című regényét, ami oly népszerűnek bizonyult, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg. Mivel a regényben bemutatja a vörösterrort, csak a rendszerváltozás után, 1994-ben jelent meg újra, csonkítatlan formában. Az író 1946 tavaszán tiltó indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írott művei miatt. A politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta emiatt. Szemét kiverték, szétverték a veséjét, és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett, ahol két járókelő találta meg.
Csak néhány évtized telt el, és a Tanácsköztársaság megítélése is megváltozott. Ormos Mária történész - aki a magyar bolsevista párt legutolsó politikai bizottságának tagja volt (!) - már 1983-ban úgy fogalmazott, hogy Trianont az 1919-es magyar „Tanácsköztársaság" miatt kaptuk...