Bárány Róbert

„Férjem munkáit a tudomány úttörőnek ismerte el." (Bárány Róbertné)

„A Bécsbe visszatért ápolónők mesélték nekem, hogy orosz páciensei két emberért imádkoztak: a cárért és a férjemért” (Bárány Róbertné)

Bárány Róbert (Bécs, 1876. április 22. - Uppsala, 1936. április 8.) magyar származású osztrák orvos, egyetemi tanár. 1914-ben a belső fület érintő kutatásaiért orvosi Nobel-díjat kapott. Bár soha nem volt kapcsolata a magyar tudományos élettel és csupán néhány szót beszélt magyarul, a tudomány magyar származású Nobel-díjasként tartja számon. Egy interjúban felesége egyértelműen kimondta, férje magyar származású. A magyar nyelv nem ismerete is kétséges, állítólag maradtak fenn Bécsből magyar nyelven küldött levelei.

Élete

Gyökerei Várpalotához kötődnek, a zsidó származású Bárány-család 1750-ben telepedett le a kisvárosban. Banktisztviselő édesapja, Ignác Pesten, majd Rohoncon élt. Innen költözött Bécsbe és vette el egy prágai történész, Simon Hock Maria nevű leányát. Házasságukból hat gyerek született, közülük az 1876. április 22-én Bécsben született Róbert volt a legidősebb. Bár apja csak egy évvel később kapta meg az állampolgárságot, Róbert édesanyja révén, aki az ő születésekor már osztrák állampolgár volt, szintén osztrák állampolgár lett. Nagybátyja 1890-ben rabbi lett Kecskeméten.

Kiskori csonttuberkulózisa miatt térdei élete végéig merevek maradtak, bár ez nem akadályozta az aktív életben. Rendszeresen teniszezett, túrázott. Elemi és középiskoláit Bécsben végezte el, az érettségit is itt tette le kiváló eredménnyel. A Bécsi Egyetemen szerzett orvosi diplomát 1900-ban, majd Frankfurtban és Heidelbergben képezte tovább magát a belgyógyászat és a pszichiátria területén. 1905-től a bécsi orvosi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott az osztrák fülgyógyászat megalapítója, Adam Politzer munkatársaként. Munkája elismeréseként 1909-ben docensi kinevezést kapott, a bécsi egyetemen a fülgyógyászat magántanára lett.

Bárány Róbert 1909-ben feleségül vette Ida Felicitas Bergert. Három gyerekük született, valamennyien gyógyító hivatást választottak: Ernst gyógyszerész, Franz belgyógyász, Ingrid pedig pszichiáter lett. Egyik unokája, Anders Bárány fizikusként, mint a fizikai Nobel-díj bizottságának titkára számos kitüntetés odaítélési folyamatának lehetett részese. Az ifjú feleség aktívan támogatta férje kutatásait, rendszeresen olvasta készülő munkáit.

Az első világháború kitörésekor már ismert tudós, egyetemi magántanár volt. A biztos orvosi állása és testi fogyatékossága ellenére önként jelentkezett katonai szolgálatra. Ebben az a remény is vezette, hogy a gyakorlatban próbálhatja ki az agysérülések kezelésére kidolgozott sebészi módszerét. Így jutott Przemysl hamarosan ostrom alá kerülő várába. A várkórházban civil önkéntes orvosként részt vett a monarchia történetének egyik leghosszabb, legvéresebb csatájában. Az erőd eleste után 1915. márciusában ő is orosz fogságba esett. Svéd kezdeményezésre a hadviselő felek magasabb képesítésű foglyaikat megkülönböztetett bánásmódban részesítették. E bánásmód következtében Bárány kórházi könyvtári búvárkodásba merülve hadifogolyként is folytathatta kutatásait. Itt az öntudat anatómiai és élettani magyarázatát kereste spekulatív alapon. De folytathatta gyógyítói tevékenységét is. Hatásfokát pedig mutatja: „A Bécsbe visszatért ápolónők mesélték nekem, hogy orosz páciensei két emberért imádkoztak: a cárért és a férjemért” - mesélte utóbb felesége.

Az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium szoborparkjában

A svéd Nobel-bizottság a háború alatt is jutalmazta az arra érdemeseket. Az 1914-es orvosi Nobel-díjat 1915 derekán is osztották ki, mégpedig a belső fület érintő kutatásaiért arra érdemesnek Bárány Róbertet jelölték. Amikor a bizottság értesült arról, hogy a díjazott fogolytáborban van, szabadulása érdekében diplomáciai akciót indított. Bárányt először Turkesztánból Moszkvába szállították, de a rangos tudományos díj odaítélése szabadon bocsátásához nem volt elegendő. Egy orosz tábornok beteg lábai okán hadirokkantnak nyilvánította és elrendelte a szabadon bocsátását. Bárány restelkedve magyarázta, hogy nem háborús sérülés okozta a rokkantságát. De az oroszok nem szívesen engedték el a számukra is hasznos hadifoglyot, aki ekkor már Kazany városában élt és az egyetemen dolgozott, az oroszok „luxuskörülményeket” biztosítottak számára. Végül Bárány 1916-ban szabadult ki a hadifogolytáborból Svédország, Dánia, Norvégia és Hollandia, valamint a Vöröskereszt közös diplomáciai erőfeszítései nyomán. Finnországba szállították és az orosz-svéd határnál szabadon engedték, így 1916. szeptember 11-én megtarthatta a díj átadásakor elmaradt Nobel-előadását.

Svédországból visszatért szülővárosába. Aktivitását mutatja, hogy júliusban a bécsi orvosszövetség ülésén már a lőtt fejsebek kezelési módjáról tartott előadást. Új kutatási eredményeit ugyan nagy figyelemmel kísérték, de kollégái nem fogadták barátságosan. 1921-ben az egyetem tanácsi határozattal tiltotta meg Báránynak, hogy „magát a kalorikus nystagmus felfedezőjének” nevezze. Hiszen az mégsem lehet, hogy egy alig negyven éves nem echte osztrák származású fiatalember joggal viselje előttük a megtisztelő címet - vélték az önjelölt osztrák professzorok.. Rögtön egy plágiumper kellős közepén találta magát − meggyanúsították, hogy saját neve alatt tüntette fel valaki munkáját. Természetesen nem sikerült ezt rábizonyítani, és bíróság előtt is tisztázta magát. Ennek ellenére a bécsi egyetem tanácsa megtagadta a professzori kinevezését. Sorsa sok hasonlóságot mutat Semmelweis Ignácéval, hiszen nem sokkal korábban az anyák megmentőjeként tisztelt magyar orvosnak is meg kellett élnie, hogy a bécsi orvostársadalom ellene fordul. (Semmelweis egy fertőzéses eredetű homloklebeny-sorvadás miatt 47 évesen a döblingi elmegyógyintézetbe került, ahol máig sem tisztázott körülmények között 1865-ben meghalt - mindössze öt évvel azután, hogy Széchenyi István ugyanott, szintén rejtélyes körülmények között öngyilkosságot követett el.)

A vádak között szerepelt még egy magyar tudós, Hőgyes Endre munkásságának átvétele. Hőgyes már 1884-ben felfigyelt a belső fülben rejtőző egyensúlyszervre, bár ő főleg állatokon kísérletezett.

A díj odaítéléséről Sigmund Freud nem kis sértettséggel 1915-ben ezt írta: „A Nobel-díj átadása Báránynak, akit néhány éve nem voltam hajlandó felvenni tanítványnak, mert túlságosan abnormálisnak tűnt, szomorú gondolatokat ébresztett arról, mennyire tehetetlen az egyén a tömeg megbecsülésének elnyerésében.” Ennek ellenére, amikor lehetősége nyílt rá, Bárány elsőként őt javasolta a díjra.

A Nobel-díj nemcsak nagy megtiszteltetéssel és komoly pénzjutalommal jár, hanem felkínálja a kitüntetett számára a svéd állampolgárságot és a svédországi letelepedést is. Bárány Róbert élve ezzel a lehetőséggel Stockholmban telepedett le. 1926-tól haláláig az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. A svédországi életüket felesége rosszul élte meg, inkább száműzetésnek tekintette, és elhidegültek egymástól.

A magyarok nem ismerték, az osztrákok sosem fogadták be, sosem voltak büszkék rá. Így aztán a magyar származású osztrák orvos két héttel hatvanadik születésnapja előtt svéd állampolgárként hunyt el agyvérzésben Uppsalában. Stockholmban temették el, mivel Uppsalában nem volt zsidó temető.

Munkássága

Bárány egész munkássága tulajdonképpen a fülészet és az ideggyógyászat határterületén zajlott.

A fiatal orvos a nagy elismerést a belső fülben lévő egyensúlyszerv fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáival érdemelte ki, amelyeket a bécsi klinikán megkezdett klinikai és kísérleti vizsgálataival alapozott meg. Báránynak feltűnt, hogy azok a páciensek, akiken vizsgálat előtt fülmosást végzett, gyakran elszédültek - de csak akkor, ha a víz túl hideg vagy túl meleg volt. A szédülést nystagmus, a szemgolyó akaratlan, ritmikus ide-oda mozgása kísérte. A jelenség egy élettani reflexmechanizmusnak felel meg (ezt nevezik Bárány-féle kalorikus reakciónak), és hiánya vagy kóros volta az egyensúlyrendszer zavarát jelzi. E reflex vizsgálata a Bárány-féle félremutatási kísérletekkel alkalmasnak bizonyult a kisagyvelő mint a mozgási műveltek központja daganatos vagy tályogos gócainak kimutatására is.

Világháborús tapasztalatai alapján kidolgozta a friss lőtt sebesülések sebészeti ellátási módszereit, valamint műtéti eljárást javasolt az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására.

Az általa kifejlesztett Bárány-féle forgószéket napjainkban is használják utazási betegség kezelésekor, pilótatréning során és egyensúlyvizsgálathoz.

Bárány Róbert emlékérem

Nevéhez fűződik az egyoldali siketség kimutatására szolgáló Bárány-féle lármadob kifejlesztése.

A Nobel-díjon túl munkásságát több magas szakmai kitüntetéssel is elismerték, így Politzer-díjjal (Boston, 1912), Guyot-díjjal (Groningen, 1914), a svéd Orvostársaság Jubileumi Érmével (1925).

Emlékezete

Magyarországon a közvélemény előtt kevéssé ismert személye, nevét nem őrzik intézmények, közterületek sem. Leginkább Kertész Imre Nobel-díja terelte a figyelmet a korábbi, magyar származású díjazottra. Svédországban azonban már 1960-ban megalakult a Bárány Társulat, mely szimpóziumait ötévenként tartja. Karinthy Frigyes is hivatkozik az egyik, Bárány által kifejlesztett eljárásra az Utazás a koponyám körül című művében.

A Nobel díj átadásának centenáriuma tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank 2014. október 10-én Bárány Róbert emlékérmet bocsájtott ki.