Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdete


„Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?"
(Márai Sándor: Mennyből az angyal)

A háromszín-lobogók mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból, egynek, tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,

s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
mert úgy született a szabadság,
hogy hullt a könny és hullt a vér.
(Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán)

1956 októberében egy kis nép önfeláldozó harcában szembe mert szállni a kommunizmus világhatalmával, és megmutatta, hogy magára hagyottan, legyőzötten is képes a szabadság eszméjéért küzdeni élete árán is.

A magyar történelem fényes, tiszta, dicső forradalma és szabadságharca, melynek visszhangja megrengette a zsarnokok hatalmát, és szívébe zárta az egész világ. Egy kis nép mert szembe szállni a vörös diktatúrával, Dávid a Góliáttal. Szabadságért, emberhez méltó életért, alapvető emberi jogokért, az igazi demokráciáért.

56-ban olyan példát adtunk a világnak, amely esemény mindig szerepelni fog az emberiség történelmében. Légy büszke magyar ifjúság, légy büszke magyar nép, mert adott időben, adott pillanatban csodákra vagy képes.

Az előzményekről vázlatosan

A II. világháború kimenetele megpecsételte az ország sorsát, meghatározta Magyarország politikai hovatartozását és további fejlődésének lehetőségeit. A Szovjet Vöröshadsereg által történt "felszabadítás" pedig végleg elszakította az országot az európai vérkeringéstől és a "Balkánhoz" csatolta azt.

A fokozatos és tervszerű kommunista hatalomátvétel a szovjet katonai megszállók árnyékában teljessé tette a lerombolt és gazdaságilag kifosztott ország gyarmati sorsba süllyesztését.

Az első fázisban az idegen hatalom segítségével az ország vezető pozícióiba juttatott idegenszívű politikusai művészi tökéllyel valósították meg hazánk vezető rétegének teljes félretételét. Ehhez a réteghez nem csak a Horthy-kormányzat katonai, egyházi és politikai vezetői tartoztak, hanem a paraszti társadalom tehetősebb tagjai (a kulákok) is, valamint az értelmiség számottevő része (tanárok, jogászok, stb.)

Egymásután következtek a mesterségesen létrehozott kirakatperek. A leglátványosabb volt az ország második legfontosabb személyiségének (a király után) Mindszenty József bíboros hercegprímásnak 1949-es pere, amellyel ország-világ előtt nyilvánvalóvá tették, hogy kiké a hatalom az országban és milyen szabadságot jelentett a "felszabadúlás".

Bem tér 1956. október 23-án
Bem tér 1956. október 23-án

A Rákosi-Révai-Gerő-Farkas vezette rendszer még a saját politikai eszmetársait sem kímélte. Gondoljunk csak Rajk László perére és kivégzésére, Kádár János akkori belügyminiszter börtönbe zárására, avagy Nagy Imre földművelésügyi miniszter félreállítására.

Az egész magyar nemzet megalázottságban, félelemben és kiszolgáltatottságban élt. Rögtönítélő népbírósági perek, éjszakai elhurcolások, kitelepítések stb. napirenden voltak. Az ország gazdaságilag is a csőd szélére jutott.

Az ötvenes évek elejétől egyre fokozódó társadalmi elégedetlenség kezdett hangot kapni, amelynek szócsövei elsősorban az írók, újságírók és egyes politikusok voltak. A hibák és a bűnök mellett az igazság őszinte, nyilvános feltárása mellé álltak. 1955 januárjában megalakult Budapesten az értelmiségiek Kossuth Klubja és március 25-én a DISZ Petőfi Köre.

Az erjedést már nem lehetett feltartóztatni. Leváltották Rákosi Mátyást, helyére Gerő Ernő került, de személyével semmit sem oldottak meg.

1956. október 6-án ünnepélyesen újratemetik Budapesten az 1949 októberében kivégzett Rajk Lászlót és társait. Az ifjúság ekkor mozdult meg először. A temetés után a belvárosban tüntettek és antikommunista jelszavakat skandáltak.

A forradalom és szabadságharc kitörése.

Petőfi szobor, 1956. október 23
Petőfi szobor, 1956. október 23

1956. október 22-én a Budapesti Műszaki Egyetem diáksága gyűlést tartott, ahol az alig egy hete életre hívott MEFESZ-hez való csatlakozásukat döntötték el, hanem megszövegezték a híres 16 pontot, amelyet stencilezett röplapokon maguk a diákok kezdtek terjeszteni az utcákon és az üzemekben.

1956 október 23-án a diákság a lengyelországi változások kapcsán rokonszenv tüntetést hirdetett meg. A tüntetés délután 3 órakor indult el két irányból, Pestről és Budáról. A menet egyre növekedett, mivel a délelőtti műszakokból érkező munkások tömegesen csatlakoztak a fiatalokhoz. A két menet a Bem szobornál ért össze, ahol megszületett a sarló-kalapácsos (sztálinista) címertől megszabadított lyukas zászló, amely a továbbiakban a forradalom és szabadságharc jelképévé magasztosodott.

Ezzel a békés tüntetéssel kezdődtek az események. Nem a tüntetőkön múlott, hogy véres harccá, forradalommá alakult, hanem az akkori hatalom vezetőin, ÁVH-sain, a tömegre lövetőkön, akik nem óhajtottak semmilyen engedményt tenni, nemhogy a 16 pont követeléseit teljesíteni.

A tömeg egy része ezután a Parlament elé vonult, ahol Nagy Imrét követelték vissza a politikai vezetésbe, a másik része pedig a Sztálin szobornál gyűlt össze.

A helyzet kezdett felforrósodni, és amikor a Parlament előtt kikapcsolták a világítást, - remélve, hogy a tüntetők szétoszolnak - a Szabad Népből - az akkori legnagyobb példányszámú napilapból fáklyákat gyújtottak, amire visszakapcsolták a világítást, sőt a tömeg követelésére a Parlament tetején lévő vörös csillagot is kikapcsolták.

A Rádió stúdiójában este 8 órakor hangzott el Gerő Ernő beszéde, amely csak olaj volt a tűzre, hiszen többek között lefasiztázta a fiatalságot.

Nagy Imre csak vonakodva jelent meg este 9 óra tájban a Parlament erkélyén. Azonban csalódást okozott, mert beszéde az "elvtársak"-hoz szólt. Nagy Imre ekkor csupán az 1953-as programjának, a szocializmus mérsékelt reformjának megvalósítását ígérte a párt vezetésével. De a tömegnek mindez már kevés volt.

A tüntetők, akik az előző nap estéje óta hiába vártak követeléseik bemondására, időközben fegyverhez jutottak. Egyrészt a munkások révén, másrészt a Rádió védelmére kirendelt katonaságtól. Az első lövés 9 óra körül dördült el a Rádió épületéből, ezt követte a Rádió hajnalig tartó ostroma, majd elfoglalása.

Szinte ezzel egy időben döntötték le a Sztálin szobrot, amit a Blaha Lujza térre a Nemzeti színház elé vonszoltak.

A forradalom kitört, de nem csak Budapesten, hanem a vidéki nagyvárosokban is tüntetésekre került sor. Ezek közül a debreceni volt a legjelentősebb. Itt is a diákság vonult ki legelőször, akikhez az üzemek munkásai csatlakoztak. A megyei Rendőrkapitányság elé mintegy 20-30 ezer ember vonult, akikre az épületet védő ÁVH-sok tüzet nyitottak. Hárman meghaltak, hatan pedig megsebesültek. Ők voltak a forradalom első halálos áldozatai.

'A legendás pesti srácok'<br/>Douglas Crockwell festményén
'A legendás pesti srácok'
Douglas Crockwell festményén

Innen kezdve az események felgyorsultak. Gerő és Andropov kérésére Hruscsov hozzájárult, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet katonák beavatkozzanak a rend visszaállítása érdekében. A MDP Politikai Bizottsága folyamatosan ülésezett, személyi változásokat határoztak el, hogy leszereljék a lakosságot. Nagy Imrét jelölték ismét miniszterelnöknek.

1956 őszének fegyveres utcai harcait legnagyobbrészt tizen- vagy huszonéves fiatalok - a 25 évesnél fiatalabb korosztály, a „pesti srácok” - vívták.

Indítékaik rendkívül változatos képet mutattak. „Voltak, akik az egyetemisták 16 pontjának érvényesítéséért váltak felkelőkké. Mások anyagi helyzetük javulását várták a forradalomtól. Olyanok is voltak, akik hirtelen felindulásból ragadtak fegyvert. Egyeseket a Szabad Európa adásai befolyásoltak. Csak néhányan voltak, akik önös célokért szálltak harcba.” - írja a korszak egyik szakértője.

A fegyveres harc vállalásának indítéka lehetett a szocialista rendszer kategorikus elutasítása is. De az indítékok közé sorolható a romantikus hazaszeretet és a kalandvágy, a basáskodó és kizsákmányoló hatalom gyűlölete és a sivár életkeretekből való kitörés öröme. Nélkülük az október 23-án kezdődött forradalom néhány napon belül valamilyen kompromisszumba torkollott volna.

A felkelők hősies küzdelme nyomatékot adott a forradalmi követeléseknek, önfeláldozásuk nélkül elképzelhetetlen lett volna az októberi szovjet támadás visszaverése, Sztálin és Rákosi híveinek, követőinek eltávolítása a hatalomból, a többpártrendszer kereteinek megteremtése, a semlegesség bejelentése.

A forradalom és szabadságharc eseményeiről bővebben itt.

Forrás: ujmagyarevezred.nl