- Nyitóoldal
- „Magyarok cselekedetei
- Az 1956-os forradalom és szabadságharc
- Kossányi: 1956. október 23.
Kossányi József: 1956. október 23.
Úgy jövök most ide, mint időtlen Sámán:
nagy szent révületben táltos ősök száján
kigyúladó igék véres tüze bennem,
bús, halálos harcra nagy esküvést tettem...
Úgy jövök most ide, mint időtlen Sámán:
fejem fölött Turul, vér csöpög a szárnyán
századok harcait nagyvilágnak mondom,
zászlóm, véres kardom újra körülhordom...
Véres kard, tört zászló mondja magyar sorsunk,
évszázadok útján fehérlik a csontunk...
Több, mint hetvenezer veszett el Muhinál,
azóta is mintha véres vizet innál...
Mint a gyors hab habra, úgy hullott a vérünk,
Mátyás fénye után, jaj, Mohácshoz érünk.
S felsír a vén sámán, zokogja iszonyát:
egyetlen hét alatt eszéki hídon át
nyolcvanezer rab ment, török császár rabja.
Isztambul piacán vész a kor magyarja...
Százötven esztendő vériszamos táján
úgy hullott el népem világ szeme láttán,
zúzott teste vérét felitták a végek,
mentsék Pannóniát, kéklő Felvidéket,
hogy más népek földjén daloljon a század...
Német- és Frankhonban - madrigálos várak
csipkés kőtornyain arany napfény játszott,
mikor Duna vize holtaktól nem látszott...
Ki meri hát hangját ellenünk emelni,
Ki meri nevünket valaha feledni,
ősznek bús sarába, nagy telek havába,
ki jött velünk halni magános csatába?!
Idő-hegy tetején így kérdez a Sámán:
hol volt a sok nemzet, mikor romló bástyán
Dunatáj rögére holtan hullt egy ország,
hogy a fél világnak békességét hozzák...
Máshol puha bölcsők ringatták a jövőt,
magyar vér hullásán dús kalászba szökőt
kulcsos városokban vígan élt a polgár,
templomok épültek, tárult szárnyas oltár,
műveltség házai fiaik fogadják,
lányaik hajukat aranyfüstbe fonják,
mikor magyar földön sárból vert palánkon,
úgy haltunk meg ifjan, hogy édesanyánkon,
csecsszopó magzatán rongyos condra rémült,
s ordas telek jöttén halálba így révült...
Úgy jövök most ide, mint időtlen Sámán:
akinek nem panasz, de vád ég a száján,
mert ahogy a tájról eltisztult az ozmán,
Kétfejű Sas rikolt Ősbudavár ormán...
És a magyar éjben újra tüzek gyúlnak,
pirosszemű tűznél kuruc jajok zúgnak...
Nyolc hosszú éven át riogtak a kürtök,
s véreim, magyarok, mint kisajtolt fürtök
vesztek egymás után császár dézsmájába,
vergődött a szívük zsoldosok markába...
Véres igéket szór az időtlen Sémán:
lelke ott hánykódik Majthény éjszakáján,
Világosnál újra fekete a nappal,
sírva imádkozik az aradi pappal...
Két világháború szörnyű poklán égve,
kettős Trianon vert bélyeget sebére.
Tizenegy éven át örökszép csillagok:
Isten, haza, család, gyermek, kit ringattok,
örvénylő pokolsár fenekére estek,
legjobb magyarokra rossz hóhérok lestek,
Már kihunyt a remény, elfonnyadt a bánat,
mikor a fojtott tűz őszi égre lázadt.
Úgy járt ott mindenki, mint időtlen Sámán,
Így még nem lobogott tűz a Halász-bástyán,
Ilyen csodát nem ért soha még egy nemzet,
ilyen villámok még zsarnokot nem vertek,
melyek ott dörögtek véres pesti utcán,
táltos fiatalság járt az idő csúcsán...
Zsarnok csordák ellen ököllel, puskával,
sámánfiak zúgnak ősök szent jussával,
anyák küldik harcba lelküknek gyermekét,
s világ szája suttog halhatatlan mesét...
A mese valóság, történelem lett már,
véres ifjú szívek pecsétje, mit lezár,
és a példa marad, egyetlen és örök,
nem pörölhetik el nemzetközi pörök,
olaj, tőzsde, zsoldos, szőrüsszívű kalmár,
nem hiszünk mi annak, aki egyszer csalt már...
Úgy jövök most ide, mint időtlen Sámán:
kinek véres igék égnek sebes száján,
hol volt Európa, London, Bonn és Róma,
mikor forró hittel zendült meg a róna?!!!
Hol volt Madrid, Páris, hatalmas Washington,
ahol mélyre ásták Lincoln szavát titkon,
hol járt a tanítás népek szent jogáról,
igaz igazságról, nemzetek sorsáról,
hol voltak a népek büszke pásztorai,
s miért nem gyúlhattak ki lelkek hős sorai?!!!
Ügyünket hát bízzuk egy, igaz Istenre,
Nem vágytunk mi soha idegen kincsekre,
ám századok vérén magyar szabadságra,
ősi földjeinken szabad aratásra,
Pozsonyban, Kolozsvárt méltó emberségre,
őrző tornyainkon vigyázni szépségére,
vigyázni álomra, tiszta nevetésre,
mert ezért haltak meg, mind a pesti srácok,
és aki hazát öl, rontsa örök átok,
ki örömet gyilkol, ne legyen otthona,
legyen népek között Káinként mostoha...
Így szólal a Sámán Idő csúcsán állván
körülötte sereglik századoknak szárnyán
hősöknek serege, s kik legelől álltok
fényes napsütésben, s akik legelől jártok
hősök seregében ti vagytok, holt srácok
a legnagyobb hősök, örökelső hősök,
dicsőségtek mondják bárdok és regősök
s könnyünk, büszkeségünk hulljon tireátok
magyar gyermekhősök, drága pesti srácok...
Cleveland, 1970.