Wesselényi Miklós

Barabás Miklós 1838 évi rajza után készült kőnyomat
Barabás Miklós 1838 évi rajza után készült kőnyomat

„Soha nem hátrálni". (Wesselényi jelmondata)

„Hazafit s polgárt, csak ezt kell minden emberből nevelni!”

„Változás` szeretete tart munkásságban és szül találmányokat; a réginek szeretése menti meg a már meglévőt, gonddal szerzettet, hamar eltűnésétől."

„Kevés ország van, hol annyi eladósodott s birtokából elélni nem tudó lenne, mint nálunk, hol van kevesebb élelmét eszével kereső, de hol több a féltudós? Mindennek lehet s van egyéb oka is; de legfőbb ugyan csak az egészséges életre való ész s valódi míveltség hiánya."

„A nemzeti érzés a hazaszeretetnek - mondhatni - poézise."

„Tudás, ha nem fonák, minden helyzetben üdvös és soha sem káros. Megelégedésnek is - igazi s tehetség szabta korláton túl nem erőlködő tudás legbiztosb kútfeje. Még a rab is nyugodtabban hordja láncait s nem gyötri magát széttépésök hiú erőlködésével, ha azoknak szét nem szaggatható voltát igazán tudja."

„Egy nemzetnek sem lenne illőbb és szükségesebb a kardját jól forgatni tudni, mint a magyarnak, mert ami, és amije van, azt ennek köszönheti! "

Ifjabb báró hadadi Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. december 30. - Pest, 1850. április 21.) az első reformnemzedék kiemelkedő alakja, az erdélyi ellenzék vezére, az országgyűlési főrendiház vezére, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteleti tagja, az 1838-as pesti árvíz árvízi hajósa.

A ma Romániában található partiumi Közép-Szolnok megyében, Zsibón 1796. december 30-án született báró Wesselényi Miklós. Szülei id. Wesselényi Miklós közép-szolnoki főispán és nagyajtai Cserey Heléna voltak. Apai nagyszülei báró hadadi Wesselényi István és báró vargyasi Daniel Polixénia. Tíz testvére volt, de csak ő, a tizenegyedik gyermek érte meg a felnőttkort. Örökölte édesapja erős testalkatát, amelyet rendszeres lovaglással, sportolással tovább erősített. Kitűnően lovagolt, úszott, vívott, birkózott és nevezetes vadász is vált belőle. Arisztokratához illő képzést kapott, idegen nyelveket tanult, a történelmet, filozófiát és jogot felvilágosult módszerekkel oktatták neki. Tanulmányait otthon végezte, házitanítói Tőkés János és ifjabb Pataki Mózes voltak. Közpályáját 1818-ban kezdte a vármegyegyűléseken.

Lovak és szabadtéri sportok

Az első pesti lófuttatás<br/>(Johann Erdmann Gottlieb Prestel színezett litográfiája)
Az első pesti lófuttatás
(Johann Erdmann Gottlieb Prestel színezett litográfiája)

A lovak iránti szeretete már kisgyermek korában megmutatkozott. Egy alkalommal a saját édesapja dobta fel egy ló hátára, hogy megfékezze a szilaj mént. A hazai lótenyésztés és lóversenyeztetés sokat köszönhet Széchenyi Istvánnak és neki. Úgy gondolták, hogy a lótenyésztés érdekében kell lóversenyeket rendezni. Elkészítették a versenyszabályokat, mely szerint: „amely lónak feje legelőbb éri a jutalom tzél lineáját az a nyertes”. 1827-ben tartották az első versenyt, melynek első futamát Wesselényi „Al Borák” nevű lova nyerte meg.

A magyar szabadtéri sportok kezdete is e két jeles férfiúra vezethető vissza. Wesselényi úgy gondolta, hogy nálunk nagyon keveset ügyelnek a testnevelésre. A nyugati népekkel összehasonlítva a magyaroknál óriásinak találta a lemaradást. Esterházy Miksa volt az, aki ezt a gondolatmenetet továbbvitte és hozzálátott gyakorlati megvalósításához.

Politikai élet

Wesselényi Miklós az első reformnemzedék egyik legnagyobb alakja volt. Ez a generáció az ország modernizációját és polgáriasodását akarta megvalósítani (lásd az 1848-as győztes forradalom előzményeinek leírásánál. Wesselényi a politikai életbe az 1817. évi erdélyi ínség-segélyakció egyik szervezőjeként kapcsolódott be. 1819-ben az erdélyi úrbérrendezést ellenző, annak országgyűlési tárgyalását követelő ellenzék egyik tagja. 1820-ban megismerkedett Széchenyivel. Wesselényi nagy hatással volt az akkoriban a nemzetét még kevéssé ismerő Széchenyire. A magyar nyelvre is ő tanította a "legnagyobb magyart". Mély barátság alakult ki közöttük. 1821-22-ben együtt tettek nyugat-európai tanulmányutat. Tapasztalataikat mindketten könyv formájában jelentették meg. Eleinte Széchenyi mindenben egyetértett vele, illetve Wesselényi Széchenyi vállalkozásainak legfőbb támogatója. 1830-tól kezdve külön útra tértek, elsősorban a Habsburgok megítélésében nem tudtak közös nevezőre jutni.

Wesselényi, 1833-ban Lipcsében adatta ki gondolatait Balítéletekről címmel. A cenzúra miatt kellett külföldön megjelentetnie ezt a szép, ékes magyar nyelven írott művet. Művében a nemesség bírálata és a jobbágyrendszer felszámolására tett javaslata mellett, lépéseket tesz a reformpárti ellenzékiség létrehozására is. Úgy gondolta: a nemesek egyáltalán nem ismerik hazájukat, és nem érdekli őket, hogy e haza irányában kötelességeik is vannak. Nagyon fontosnak tartotta, hogy a nemzet összes tagját, nemest és nem nemest, magyart és nem magyart hazafivá, polgárrá kell emelni. „Hazafit s polgárt, csak ezt kell minden emberből nevelni!”

Érdekegyesítést akart, úgy gondolta: a nemességnek le kell mondania jogainak egy részéről a jobbágyok javára, mert igazságtalan, hogy az ország lakosságának 90 százaléka dolgozzon a maradék 10 százalék jólétéért, úgy, hogy semmi joguk sincs.

1830-1833 közt a reformellenzék fő szervezője, taktikája az alsó- és felsőtáblai ellenzék együttes harcba vonultatása volt.

Erdély és Magyarország

A Wesselényi család kastélya Zsibón
A Wesselényi család kastélya Zsibón

Tanulmányai után tett külföldi útjai végeztével hazatért Zsibóra. Saját birtokán próbálta alkalmazni a tanulmányozott gazdasági modelleket. „Előbb megpróbálta technológiailag korszerűsíteni a birtokot. A jobbágyok addig faekét használtak, mellyel a földet négyszer kellett felszántani, hogy bevethető legyen. Vasekéket, boronákat és még egy cséplőgépet - ez az első Erdélyben - is hozott Európából. A parasztok féltek tőle. Azt hitték, ördögi szerkezet.”

A birtok fejlődése mutatott rá, hogy milyen mélységű a szellemi téren is a lemaradás. Ez indította Wesselényit a parasztok oktatása felé. Egy olyan korban, amikor a parasztok gyermekeit mezei munkákra használták, a felvilágosult magyar nemes a nevelés fontosságáról próbálta meggyőzni a birtokain élő jobbágyokat. Egy óvoda létrehozásával győzte le ellenállásukat, melyet a kiskorú gyermekeknek szántak, akiket a szülők szívesebben bíztak egy nevelőre, mert túl kicsik voltak még a munkához. Az első óvodát éppen zsibói birtokán építette fel, mely egyben az első óvoda Erdélyben és minden bizonnyal a mai Romániában is.

Az 1830-as évek elején kezdte el a jobbágyok képzés útján történő felszabadításának folyamatát. „Az első román iskolát Galacfalván hozta létre, ahol románokkal telepítette újra ottani birtokát (miután a szászok egy ragály miatt kihaltak). A Maros megyei Makfalván megalapított egy magyar nyelvű iskolát is, és folytatta a zilahi Református Kollégium finanszírozását is”, sorolja a történelem professzor. De állítása szerint a parasztok nem nézték jó szemmel gyermekeik iskolába küldését, mert ők mezőgazdasági munkákra használták őket.

Az 1834-35. évi országgyűlés nagy dicsőséget hozott számára: Erdély első emberévé nőtte itt ki magát. Neki köszönhetően került az érdeklődés középpontjába Magyarország és Erdély uniójának kérdése. Programja sok tekintetben hasonlított Széchenyi elképzeléseire, amelyet a gróf „Hitel” című munkájában fogalmazott meg. „Érzésünk és látásunk egyformasága oly nagy, hogy egész darabokat, sőt konstrukciókat is találok, melyek az enyimben is megvannak….” - írta Wesselényi. Wesselényi azonban radikálisabb volt, mint Széchenyi, emiatt politikai pályájuk szétvált: „Lelked tisztaságáról bizonyos vagyok (…), de látom, útjainkban elágazunk” - mondta Széchenyi 1831-ben.

Fadrusz Wesselényi Miklósról mintázott zilahi szobra
Fadrusz Wesselényi Miklósról mintázott zilahi szobra

Annyira ismerte az erdélyi helyzetet, hogy előre megjósolta az 1848-49-es események bekövetkezését. A lengyel példából kiindulva figyelmeztetett az elnyomottak, a más nyelvű népek felszabadítására, azonban a nemesség konzervatív része nem értett vele egyet. Birtokát képező falvaiban, példát mutatva, elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Ebben Jósika Miklós, Újfalvi Sándor és még sokan mások követték őt. Román jobbágyaival románul, a svábokkal németül beszélt. Kolozsváron, a Híd utcában kőnyomdája volt, itt nyomtatta ki beszédeit, tételeit, naplóját, mígnem Estei Ferdinánd osztrák császári herceg 1835-ben a tipográfiát zár alá tétette. Letartóztatása elől elmenekült a városból.

Wesselényi óriási érdeme, hogy a magyar országgyűlés hangulatát, az ott felvetett kérdéseket közvetítette Erdélybe. Erdélyi birtokosnak született, de később Magyarországon, Szatmár megyében is vásárolt földeket, így mind a két országgyűlésnek a tagjává vált. Mint a helybéli ellenzék vezére, nagy szerepe volt abban, hogy 23 év után ismét összehívták az erdélyi országgyűlést.

Felhívta rá a figyelmet, hogy a szlávok, románok előbb-utóbb saját nemzeti államaikhoz kívánnak csatlakozni, tehát mielőbb eleget kell tenni eme kívánságuknak. Elveit és nézeteit megbocsáthatatlan felségsértésnek tekintették.

1836-ban Wesselényi Miklós az ellenzék vezérszónokaként olyannyira kiváltotta az udvar haragját, hogy Metternich párbajban kívánta legyőzetni. A császári hadsereg legkiválóbb vívóját, Wurmbrandt Ottót jelölte ki az osztrák kancellár. Wesselényi akkora csapást mért ellenfelére, hogy az ugyan kivédte az ütést, de a markolat nem tudta felfogni a vágást, eltört, s Wurmbarndt négy ujját tőből metszette le Wesselényi. Ezáltal az osztrák tiszt harcképtelenné vált, s a párbaj véget ért.

A Habsburg kormányzat politikai perrel is törekedett elnémítására. 1835-ben Erdélyben és Magyarországon külön-külön pert indítottak ellene. Az erdélyi per nem jutott érdemi ítéletig, a magyarországi hűtlenségi perben négy éven át védekezett (Deák, Kölcsey és Benyovszky Péter ügyvéd ebben munkatársai voltak). 1839 februárjában a hűtlenség alól felmentették ugyan, de egyéb „vétkeiért” háromévi fogságra ítélték. Súlyosbodó szembaja miatt büntetés-megszakítással rövidesen szabadlábra került, 1840-ben pedig kegyelmet kapott. A Széchenyi-Kossuth-vitában Kossuth mellé állt.

Az árvízi hajós

Wesselényi börtönbevonulása előtt, a pesti árvíz idején óriási részt vállalt a lakosság megmentésében. 1838. március 15-én a jégzajló Duna megrekedt a Csepel-szigetnél és átszakította a pesti védgátat, a jeges víz elöntötte a várost, az ódon házak nagy részét összedöntötte. Wesselényi saját hajóján éjjel-nappal, fáradhatatlanul járta az utcákat, hogy segítséget nyújtson a bajbajutott embereknek.

Wesselényi pere 1839-ben fejeződött be. Három év börtönbüntetést kapott, ami a reformkori börtönviszonyokat tekintve a lassú halálos ítéletet jelentette. Már néhány hónap elteltével kiújult a báró szembetegsége, csak Széchenyi és Deák közbenjárásának köszönhette, hogy ideiglenesen kiengedték a graefenbergi hidegvíz-gyógyintézetbe, egészsége helyreállítása végett, de kötelezettséget kellett vállalnia, hogy amint szemének épségét visszanyeri, önként visszavonul a börtönbe, hátralévő büntetését letölteni.

Az 1839-40-es országgyűlés amnesztia törvényének köszönhetően véglegesen szabadlábra került, de az aktív politikai életből mégis szinte teljesen sikerült kikapcsolni, hiszen 1844-ben elvesztette látását.

Utolsó évek

'Soha nem hátrálni'<br/>hirdeti jelmondatát zsibói szobra
'Soha nem hátrálni'
hirdeti jelmondatát zsibói szobra

1843-ban jelent meg a Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című műve, melyben kifejtette, hogy a „jogkiterjesztő alkotmányosság” révén a nemzetiségeket is részesíteni kell az alkotmányos vívmányokban, erre pedig az orosz cári birodalom terjeszkedő politikája miatt van szükség, hiszen könnyen a magyarok ellen fordíthatja a Kárpát-medence szláv etnikumait.

Wesselényi 49 évesen, már nagybetegen feleségül vette az ápolónőként és szobalányként nála dolgozó Lux Annát, aki az esküvő idején 8 hónapos terhes volt. A házasságkötésre feltehetően a születendő gyermek törvényesítése miatt került sor. Két gyermekük született.

1848-ban a vak és beteg Wesselényinek nagy szerepe volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés kimondja Erdély unióját, majd ő irányította a Partium visszacsatolását. Ám a fegyveres harctól idegenkedett, úgy gondolta: „A forradalom az a híd, amelyen keresztül az abszolutizmus visszatérhet”. A vészterhes időszakot, a szabadságharc leverése utáni periódust Graefenbergben töltötte. 1850-ben tüdőgyulladást kapott, ebből a betegségéből többé már nem épült fel, s Pesten hunyt el még ugyanezen esztendő áprilisában. Temetése nemzeti tüntetéssé vált. Holttestét, félve a paraszti megmozdulásoktól, csak egy teljes év elteltével helyezték örök nyugalomra a napjainkra szinte teljesen elpusztult zsibói családi sírboltban.

Zilah főterén elhelyezett szobrát, mely e nagy embert egy paraszt társaságában ábrázolja, Fadrusz János készítette. Leleplezésére 1902. szeptember 18-án került sor.