- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Szeptemberi jeles napok
- Torma Zsófia, a világ első régész doktornője
Torma Zsófia, a világ első régész doktornője
„Mennyivel magasztosabb feladatnak találom tehát azon ország múltjának felderítését, amely nemzetünk saját tulajdonát képezi. Hálátlan gyermek nevére számíthat, ki nem tud lelkesülni anyaföldjének jelene, jövője, sőt múltjáért.”
„.de hát éltető elemem a cserepek tanulmányozása az abból levont következtetéseimnek leírásával együtt. Érdekesnek találtam egy ős-nép mythosaból, mondáiból, szellemi életében keletkezett vallásának és kulturális állapotának olyan mozzanataira mutatni, a melyek a mai néplélek és népélet nyilatkozásaiban hat ezer év multán is feltűnnek. Íme, a múltnak eseményei, magyarázatul szolgáltak nekem a jelen megérthetésére úgy, mint a múltnak és jelennek tüneményeiből a jövőt gyaníthatjuk."
„Annak ellenére, hogy Zsófia hivatalos egyetemi régészeti vagy történelmi végzettség hiányában dolgozott, mégis legmagasabb szintű régészeti szakmai tevékenységet folytatott.” ( Anders Kaliff)
„Minden dicsvágyat és feltűnéskeltést kerülve gyűjteményem jelentőségének fontos voltát egyedül abban látom, hogy leleteimet a Marcis hullámai elől biztonságba helyeztem, miután más megfelelő gyűjtőre nem akadtak. Tettem ezt annak ellenére is, hogy az elfogultság és a sokoldalú kellemetlenkedés sokak részéről ellenem megnyilvánult és még ma is folytatódik.”
„… az ifjúság röpke ábrándképei helyett komolyabb törekvések népesítik be akaratlanul is lelke világát, s minden iránt lobbanékony érdeklődéssel viseltetett a mit a hazai föld természeti ritkasága, vagy régiség alakjában eléje tárt.” (Téglás Gábor)
„Élete folyását két szóval lehet jellemezni: munka és önfeláldozás. Komoly munkával foglalkozott csendes otthonában; szerény vissza-vonúltságában vaskos kötetben állítva össze sok évi munkásságának, kutatásainak és ásatásainak eredményét. Kitüntetésekre nem vágyott, világi hiúság nem bántotta a szerény tudósnőt, …” (Vasárnapi Ujság, 1899)
Torma Zsófia (Csicsókeresztúr, 1832. szeptember 27. - Szászváros, 1899. november 14.) magyar ősrégész. Egyike a világ legelső női régészeinek, már csak emiatt is a régészettörténet nemzetközileg és itthon is ismert és elismert alakjának kellene lennie. Neve mégsem terjedt el a magyar köztudatban.
Család
A Belső-Szolnok vármegye központjához, Déshez közeli településen, Csicsókeresztúron született 1832. szeptember 26-án. Apja a nagy múltú erdélyi nemesi nagybirtokos családból származó Torma József, a vármegye kincstárnoka. A történészként és régészként dolgozó apa széles műveltségű, nagy tudományú férfi volt, nagynevű történettudós, a Calendarium Diplomaticum szerzője, 1838 és 1848 között erdélyi országgyűlési képviselő. Édesanyja az örmény származású Dániel Jozefa, Kudu birtokosnője. A négy gyerek közül a legfiatalabb Zsófiára, illetve bátyjára, Károlyra különösen nagy hatással volt apjuk vonzalma a régészethez. Gyermekkora az ásatási leletek társaságában telt, otthonuk valóságos élő múzeum volt. „Midőn néhai atyám, Torma József, a csicsókereszturi birtokával szomszédos Ilosva község határán "Gorgiána-Zutor" római Castrum romjainak ásatásával foglalkozott, a kő- és cserépleletek halomszámra borították udvarunkat, azok törmelékei mint legkedvesebb játéktárgyak gyermekszobánk padlózatát, melynek akkori boldog lakói Károly fivérem és én valánk" - írta „Önéletrajzában". Ebből a gyermeki kíváncsiságból alakult ki aztán az egész életre szóló elköteleződése a régészet iránt.
A család múlt iránti érdeklődése erős hazaszeretettel párosult. Nővérének férje, Makray László a szabadságharc alatt Bem József seregében volt honvéd alezredes Bem József seregében. Egyes vélemények szerint Borsos József róla készítette a Nemzetőr című festményét. A szabadságharc bukása után halálraítélték, de ítéletét császári kegyelemmel 16 évi várbörtönre változtatták, amit Kufstein tömlöceiben kellett letöltenie. Testvére Torma Károly régész, jogász, politikus, országgyűlési képviselő, az MTA tagja.
Károly szülei akarata ellenére is aktív katona kívánt lenni. Még öngyilkossággal is fenyegetőzött, ha nem engedik őt el. Végül édesanyja intézte el, hogy Károly bevonulhasson. 18 évesen csatlakozott Bem tábornokhoz és a zsibói fegyverletételig vitézül harcolt. Ezután évekre bujdosásra kényszerült, miközben családja semmit sem tudott róla.
1852-ben meghalt nővére, Júlia. Alig egy éven belül követte őt a Károly sorsa miatti lelkiismeretfurdalásba belebetegedő édesanyjuk is.
Később a visszatérő Károly apja nyomába lépett. Előbb szolgabíró, majd követ lett a szebeni és kolozsvári országgyűléseken. 1865 után a magyar országgyűlésben Deák-párti képviselőként tűnt fel. Politikai pályáját követően előbb Kolozsváron, majd Budapesten lett egyetemi tanár és korának egyik legsikeresebb hazai régésze. Nevéhez fűződik Aquincum feltárása és szabad-múzeumi berendezése, a Csörsz-árok és sok római erődítmény, a "limesek" feltárása.
Zsófia tanulmányait magánúton végezte, a történelmet apjától tanulta. 1853-tól egy szatmárnémeti „Nőnevelő-intézet” tanulója lett. Tizennyolc éves korában tért vissza a szülői házba. Autodidakta úton vált régésszé, szakirodalmi tájékozottsága, nyelvismerete így is rendkívül széles volt. Mind a hazai, mind a külföldi szakirodalomban egyaránt naprakész volt. Magyar, német, francia, angol, görög, latin szerzők műveivel támasztotta alá megállapításait és összehasonlításait. Folyamatosan képezte magát, tudományosan igazolt módszereket használt. Olyan kiváló tudósokkal levelezett, mint Francis Lenormant francia régész, az angol asszirológus-nyelvész Archibald H. Sayce, a német orvos, politikus, antropológus Rudolf Virchow vagy éppen az ásó világhírű dilettánsaként is emlegetett amatőr régész, Trója feltárója, Heinrich Schliemann. Intenzív tudománytörténeti jelentőségű levelezést folytatott, leveleinek száma meghaladja a háromszázat is. Haláláig tájékozott volt a hazai és külföldi szakirodalomban, művelt, tanult, szaktudósokkal folyamatosan konzultáló archeológusként élt.
Tudományos munkásságának főbb állomásai
Szülei halála után Lujza nővéréhez, Makray Lászlónéhoz költözött Felpestesre, Hunyad-megyébe. Nővére egyedül nevelte gyermekeit, mert férje ekkor még Kufstein „lakója" volt. Zsófia nagy szeretettel, türelemmel tanította nővére gyermekeit. Közülük az egyik fiút, Makray Lászlót örökbe is fogadta, majd az ő kisfiával is nagy kedvvel és vidámsággal foglalkozott. Ez időben kezdte Hunyad megye őscsigatelepeit kutatni, miközben figyelme a Maros menti Tordos őstelepére irányult. Tizenhét évig élt a nővére házánál, majd hogy teljesen a régészetnek szentelhesse magát, a hatvanas évek végén Szászvároson telepedett le és ott saját házában kezdte fáradságos gyűjtésének eredményét rendezni.
Akkoriban ha egy nő régészetre adta a fejét, igen nagy ellenállással kellett számolnia. Sokuk csupán asszisztensként dolgozhatott, vagy ha felfedeztek valamit, azt saját nevükön nem publikálhatták. Éppen ezért nehéz eldönteni, hogy Zsófia a magyarok között vagy az egész világon volt az első régésznő.
Az okos, nemesi származású gazdag régésznek számos kérője volt, soha nem ment férjhez. „… Az ifjúság röpke ábrándképei helyett komolyabb törekvések népesítik be akaratlanul is lelke világát, s minden iránt lobbanékony érdeklődéssel viseltetett a mit a hazai föld természeti ritkasága, vagy régiség alakjában eléje tárt.” - írta róla tanítványa és tisztelője Téglás Gábor, dévai geológus és régész. Azt azért nem állíthatjuk, hogy Torma Zsófia tudományos karrierje miatt nem alapított családot, hiszen amikor komolyabban kezdett foglalkozni a régészettel, már 43 éves volt. A kérdés minden bizonnyal hamarabb dőlt el.
Vagyonát a segítségre szoruló üldözöttek és árvák támogatására és régészeti kutatásai költségeinek fedezésére fordította. Nagyon sok gúnyolódással kellett szembenéznie, kitartóan állta a sarat, s olyan támogatókat tudhatott maga mellett, mint Rómer Flóris bencés szerzetes, régész.
1875-ben kezdett ásatni Tordos őstelepén. Ezzel közelben és távolban alaposan felkavarta az állóvizet. A helyiek egyrészt pénzt kértek a feltárásokért, másrészt a babonás helybeliek attól is tartottak, hogy az ásatások valamilyen természeti csapást hoznak rájuk, vagy más módon teszik tönkre a termést, aminek következtében gyakran fizikai atrocitások is érték Torma Zsófiát, sokszor védelmet kellett kérnie. De ennél jóval fájóbb a szakmabeliek, az általa legjobban tisztelt régészek-történészek elutasítása. Ellensége lett például Hampel József régész, aki még Zsófia halála után sem tudott felhagyni a gúnyolódással. A pozícióban levő magyar tudósok (például Hunfalvy Pál vagy Pulszky Ferenc) a szokatlannak ható elmélet terjedését igyekeztek megakadályozni. Tudományos írásai publikálását megtagadták, leleteiről és munkájáról lekicsinylően beszéltek, mellőzték a tudományos életből.
Az 1876-ban Budapesten tartott 9. Nemzetközi Ősrégészeti Kongresszus ő volt az egyetlen női meghívott. Mégis a kongresszus legnagyobb látványossága a pályakezdő, amatőr régésznő közel száz lelete volt. A cseréptöredékeken talált, a székely rovásírásra emlékeztető jelek a sumer-akkád és az erdélyi jelek összehasonlítására vezették. Azt a következtetést vonta le, hogy a képírásos jelek Európa legrégibb írásos emlékei lehetnek, kapcsolatban állnak az asszír-babilóniai és sumér írásbeliséggel. Azt állította, hogy a turáni nyelvű sumérok jelen voltak a Kárpát-medencében, sőt, utóbbi népeinek emlékei hasonlítanak Mezopotámia korai kultúráira. Rávilágított az ősi székely-magyar rovásírás jegyeire, melyek feltételezése szerint azt mutatják, hogy a magyarok sokkal korábban a Kárpát-medencében élhettek, mint gondolták. Egy nyolc-kilencezer éve a Kárpát-medencében írással rendelkező népnek a létét és tovább élésének a lehetőségét, hazájában különösen, értetlenség fogadta. A külföldi tudósok jó része sem ismerte a magyarok ősi írását, a rovásírást. Nem hitték el, hogy leletei nem a római, hanem az őskorból származnak.
Európa első magaskultúrájának nyomai mindmáig viszonylag kevéssé ismertek és titokzatosak. Már maga a feltételezés, hogy egy korai írott nyelv alakult ki ezen a helyen és ugyancsak itt találhatók a fémmegmunkálás idáig ismert legkorábbi nyomai teljesen elfogadhatatlan volt. A leletek - részben egy egészséges tudományos óvatosság miatt máig vitatottak. De ennél sokkal súlyosabb a félelem, hogy elfogadják azt, hogy ilyen korai innovatív találmányok tulajdonképpen itt, Európa közepén létrejöhettek.
Mégis a kongresszuson való részvétel meghozta számára az áttörést. Külföldön többen támogatták és elismerték munkásságát. A nemzetközi kapcsolatrendszer gyors kialakulásának köszönhetően még ugyanebben az évben kétszer is részt vehetett a német antropológusok gyűlésén, majd az 1880-as Berlini Ősrégészeti Kongresszuson. Ezen ismeretségeken keresztül küldte aztán a tordosi leleteit a különböző külföldi múzeumok számára. Így vált Tordos hamarosan Európa-szerte ismertté (ma is felfedezhetők az ekkor szétküldött leletek Bécsben, Berlinben, Mainzban, Münchenben és Oxfordban). De az 1889-ben a német antropológusok bécsi kongresszusán tartott előadása csalódást okozott, olyan kevesen voltak rá kíváncsiak, hogy csak a Kossuth Lajostól és más hazai nagyságoktól kapott vigasztaló levelek könnyítettek a lelkén.
A munkájához komoly erőt adott Rómer Flóris ösztönzése a budapesti ősembertani kongresszus után. A Tordos melletti, általa feltárt 4500 éves őstelep Tordosi kultúra néven vonult be a régészeti irodalomba. Különös feltűnést keltettek az általa cserépmaradványokon felfedezett szimbólumok: ékírásos, vonalas és rovásjelek. Munkája befejezése után az 1880-as években Déva környékén, Nándorválya, ill. a nándori barlang őstelepeit kutatta. Összeállította és kéziratban haláláig bővítette Hunyad vármegye régészeti leleteit. „ Az ősrégészetről talpraesettebb munkát még nem olvastam.” - értékelte elismerően Ipolyi Arnold. Az elsők között foglalkozott barlangkutatásokkal, és bizonyította, hogy az akkori Magyarország területén a jégkorszakot megelőző korban is élt ember.
Leleteinek tanulmányozására egy-egy szakma tudósát kérte fel. Így jelent meg 1879-ben első munkája „Hunyad vármegye Neolith (Kőkorszakbeli) telepei" címmel. Itthon nem kísérte érdeklődés, ezért a Néprajzi összehasonlítások című műve 1894-ben Jénában németül jelent meg.
Torma Zsófia az Erdélyi Múzeum-Egyesület, majd az 1881-ben Déván létrejött Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat gyűlésein tartotta első felolvasásait. Tudományos értekezéseit is e két társulat évkönyveiben publikálta.
Részt vett a kolozsvári múzeum megalapításában s tagja lön számos anthropologiai és régészeti egyletnek. Leleteinek másodpéldányait egyleteknek, iskoláknak ajándékozás daczára, hogy költséges buvárlatait mind idegen támogatás nélkül saját költségén végezé, — jótékony keze mindig tudott juttatni más nemes czélokra is. Iskolák építésére, kulturintézetekre mindig örömest áldozott s jószágán maga állított föl magyar népiskolát” - írta a Vasárnapi Ujság 1882. szeptember 24-i számában.
Több tudományos és jótékonysági egyletnek is tagja volt. Mégis egész életét a szakma támadása, mellőzöttsége, elhallgatása, gúnykacaja kísérte. Nem csoda, hogy amikor 1899-ben, halála előtt fél évvel királyi engedéllyel megkapta a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem rendkívüli bölcsészdoktori oklevelét, majd az egyetem tiszteletbeli doktorává választotta, szarkasztikusan így reagált: „Holt lóra patkó.” Végül a címet elfogadta és így joggal nevezhetjük a világ első régész doktornőjének.
Halála
1899 november hó 14-én életének 68. évében, rövid szenvedés után szívszélhűdés következtében elhunyt. A szászvárosi temetőben temették el. Sírját nem gondozták, a Szászváros újság, 1908/7/2 számában olvashatjuk: „Sírja már csak a temető őr segítségével található s a sírkeresztecske szégyenkezve áll, hogy ne legyen tanúja, hogy ma már csak ilyen hálára számíthat ki hazájáért és rokonai javára élt..." 1908-ban exhumálták és földi maradványait szülőfalujában, Csicsókeresztúron, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A sírbolt a második világháború alatt megsemmisült, azóta sem tette rendbe senki. A romok között emberi csontok várják ma is, hogy megadják nekik újból a végső tiszteletet.
Temetésén az a Békésy Károly magántanár mondott gyászbeszédet, érdemeit olyan jeles tudósok méltatták, mint Roska Márton régész, a háromszéki eredetű Téglás Gábor, valamint László Attila ősrégészek. Sumer nyomok Erdélyben címmel tanulmány jelent meg munkásságáról Buenos Airesben 1973-ban, Holt lóra patkó címmel pedig tanulmánykötet 1999-ben Makkay János szerkesztésében Budapesten.
Élete vége előtt sikerült biztosítania gyűjteménye egyben és helyben maradását és egyúttal az évek során megrendült anyagi helyzetét is stabilizálni. 1891-ben a tordosi archeológiai és paleontológiai kollekció nagy részét eladta az Erdélyi Történeti Múzeumnak. A gyűjtemény fizikailag a tranzakció megkötése után is Szászvárosban maradt és csak a régésznő későbbi halála után kerül Kolozsvárra. 1891-ben készült egy részletes leltár, ami azt hivatott garantálni, hogy a gyűjteményből ne kerülhessenek máshova tárgyak.
A felbecsülhetetlen értékű, 10 387 tárgyból álló egyedi kollekcióért cserébe 5000 Ft előleget és haláláig évi 800 Ft járadékot kapott. A gyűjtemény minden bizonnyal jóval többet ért, de Torma Zsófia számára fontos volt, hogy a kollekció egyben, illetve Erdélyben maradjon. Egyetlen kérése volt, hogy az anyagot a Múzeum külön kollekcióként „Torma Zsófia Gyűjteményeként” tartsa majd számon.
Emlékezete
Gazdag és figyelemreméltó életműve ellenére Torma Zsófia neve aligha cseng ma tömegek számára ismerősen. Az első magyar régésznő (egyúttal valószínűleg a világ első régész doktornője!) nemzetközileg is elismerést keltő eredményeiről a tudósvilág, köztük Heinrich Schliemann is elismerően nyilatkozott.
A tordosi edénytöredékeken, korongokon talált jelek mind a mai napig nagy szakmai vitát kavarnak: egyesek írásjeleknek vélik, amelyek nagyon hasonlítanak bizonyos ékírásos leletekre, mások véleménye szerint azonban a jelek, a gyakori ismétlődések miatt csupán díszítő motívumok. Elméleteit a mai modern kormeghatározási módszerek egyértelműen megcáfolták: tordos népe nem volt sem sumér, sem trák, de a maga korában Torma Zsófia valóban jelentőset alkotott.
Húsz éven át dolgozott Tordoson, a gondosan összegyűjtött, rendkívül értékes leletek felfedezésével, az azokról írt értekezéseivel több mint harminc évvel megelőzte a szakmát, hiszen a Vinca-Tordos-kultúra feltárása csak 1908-ban történt. Felfedezője a szerb Miloje Vasic régész ennek révén szerzett tudományos hírnevet, meg sem említve elődje, Torma Zsófia érdemeit, akinek nyomain elindult.
Őstörténeti művében (Hazánk népe ősmythosának maradványai, 1896) a székelyeket olyan magyar törzseknek tartja, amelyek még Attila hunjainak visszamaradt részeként, Árpád honfoglaló magyarjainak előtt, Erdély keleti határhegyein telepedtek meg. A magyar törzsek a honfoglaláskor, a Duna-Tisza közén már magyar (“turáni”) törzseket találtak. Torma Zsófiára, több megállapítása miatt nemcsak a magyar-sumér vélt rokonsággal foglalkozó kutatók tekintenek szakmai elődjükre. László Gyula munkásságában is fellelhető az első régésznő számos tudományos eredménye.
Torma Zsófia korán feledésbe merülő munkássága az oka annak is, hogy az újkőkorszak egyik legjelentősebb balkáni kultúrája a nemzetközi nevezéktanban nem az 1875-ben felfedezett Tordos nevét hordozza, hanem az 1906-ban, Szerbiában feltárt Vinčáét.
Hagyatékában lévő leleteit és kéziratban maradt, Hunyad vármegye történetét feldolgozó monográfiáját Kuun Géza és Téglás Gábor jelentette meg (1902). A Torma Zsófia-gyűjteményt az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára őrzi, leveleit Gyulai Pál tette közzé. Az 1970-es évektől több művét újra kiadták: Dél-Amerikában, Erdélyben (és végül, 2008-ban Magyarországon is). Szászvárosi házát 2004-ben a helyi önkormányzat emléktáblával jelölte, de 2007-ben eltávolították!
2005-től Szászvárosban évente Torma Zsófia emlékünnepséget tartanak, 2007-ben a Magyarok Házában Torma Zsófia-emlékkonferenciát rendeztek.
Dr. Anders Kaliff svéd régész professzor Torma Zsófia és a civilizáció bölcsője Erdély úttörő régésznője és felfedezései című könyve méltó megemlékezést a régésznőnek. Már a könyv címe is két nagyon fontos meghatározást tartalmaz: egyrészt az emberi civilizáció bölcsője: Erdély és a régészet első, úttörő régésznője Torma Zsófia! A könyv ezeket a megállapításokat támasztja alá megfelelő bizonyítással, magyarázattal.
A Magyar Nagyasszonyok sorozat keretében készített szobrot Józsa Judit keramikus. Az alkotó így vall az alkotásról és a modellről: „A kisplasztikában Torma Zsófia korabeli erdélyi díszmagyar viseletben, kezeiben tordosi cserépkorongot vizsgál. Kötényének és mellényének domború virágai új technikai kísérletem eredményei. A talapzaton lent, szeretett ősleletei sorakoznak, a magas edény oldalába, az általa megfejtett rovásjelek véseteivel. Haja gyöngyös kontyba fonva koszorúzza nemes portréját. Magas homlokú, okos tekintetű asszony, elhivatott szellemiség hatja át. A magyar köztudatban Torma Zsófia neve nem terjedt el. A világ első és magyar régésznője azért kapott helyet nagyasszonyaink sorában, hogy megadhassuk neki a méltó tiszteletet!"
Forrás: Friedrich Klára: Torma Zsófia, egy asszony a magyar régészet szolgálatában; Friedrich Klára: Tatárlaka, Tordos, Torma Zsófia az újabb adatok tükrében;