Bem József

Bem József, Pollák Zsigmond metszetén
Bem József, Pollák Zsigmond metszetén


„Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,
A szabadság régi bajnoka!
Bosszuálló fénnyel jár előttünk
Osztrolenka véres csillaga."
(Petőfi: Az erdélyi hadsereg)

„Tábornokom, többel tartozom önnek, mint atyámnak; atyám csak életet adott nekem, ön pedig becsületet." (Petőfi Sándor)

„Tarnovban harc közt született villáma a harcnak;
Sok helyeken beütött, míg tüze végre kihült.
Varsó, Bécs, Erdély jelölik láng-pályafutását.
Hűlt hüvelyét Háleb pálma viránya födi."
(Barsi József: Csak akarjuk, s erősek leszünk)

Józef Zachariasz Bem, magyarosan Bem József, felvett muszlim nevén Murád (Tarnów, 1794. március 14. - Aleppó, 1850. december 10.) lengyel származású magyar honvéd altábornagy majd oszmán pasa, „a székelyek Bem apója”.

Breidwieser: A piski csata
Breidwieser: A piski csata

Bem József 1794. március 14-én született Tarnówban, Lengyelország osztrák fennhatóságú részén, egy birtokos nemesi családból. Fiatalon a katonai pályát választotta. A krakkói tüzériskola hallgatója volt, 1811-ben főhadnagyként került a lovastüzérekhez. Mint főhadnagy harcolt a napóleoni háborúkban, hősies magatartásáért 1813-ban megkapta a francia becsületrendet. Később Sándor cár lengyel hadsereget szervezett, s Bem a varsói tüzériskola tanára lett, rakétákkal is kísérletezett. 1826-ban megvált a hadseregtől, műszaki és természettudományt tanult, majd csatlakozott az 1830-31-es lengyel felkeléshez.

1831. április 10-én az iganei, majd május 26-án az osztrolenkai csatában tüzérparancsnokként járult hozzá a győzelemhez. Tíz ágyújával feltartóztatta az egész cári hadsereget, amíg a lengyel had újra rendeződött. E sikereiért dandártábornok lett, s nevét Európa-szerte megismerték. Varsót azonban nem tudta megvédeni az orosz túlerő ellen, a bukás után emigrált. Barsi József fenti verse egybeszövi a forradalmi lángot az altábornagy személyével. Tarnów az a galíciai város, ahonnan 1846 februárjában a - később egész Európát lángba borító - parasztlázadás kitört, és valóban „sok helyen beütött, míg tüze kihűlt”. Másfelől viszont Tarnów Bem József szülővárosa is, akinek hamvait az 1920-as évek végéig a szíriai Aleppó, a versbéli Háleb „pálma viránya” borította.

Emléktábla szülőházán
Emléktábla szülőházán

Rengeteg legenda fűződik alakjához. Lengyelországban a legismertebbek egyike az, mely szerint gyermekkorában egy cigányasszony megjósolta neki, hogy nem fog csatában meghalni. Nem is félt a haláltól: annyira biztos volt abban, hogy nem hal meg, hogy a csatákban az ágyukat, ha kellett, testével védte.

Bem bejárta Nyugat-Európát, főleg Párizsban élt mérnöki tanulmányokat folytatva, az emigrációt szervezve, de kilenc évig csirketelepen is dolgozott. Közben jutott ideje, hogy könyvet írjon a lengyelországi nemzeti felkelésről, kiemelve az agrárkérdés fontosságát.

1848 tavaszán bekapcsolódott a galíciai forradalmi mozgalomba, s francia fegyverszállítást ígért az orosz és osztrák megszállók ellen. E mozgalom nem tudott kibontakozni, így Bem Bécsbe ment, ahol Bécs védelmét irányítja, október 14-én a város forradalmi védőrségének parancsnoka lett, de a császári túlerő győzött. Bécs eleste s a felmentésére igyekvő magyar sereg schwechati veresége után, november 1-jén Pozsonyban a magyar szabadságharc szolgálatába állt. Kossuth az erdélyi hadak főparancsnokává nevezi ki.

Bem altábornagy határozott intézkedéseivel rövid idő alatt újrarendezte a szétzilált, Erdélyből szinte teljesen kiszorult - a csucsai szorosnál álló - erdélyi hadsereget (tavasztól VI. honvéd hadtest) -, majd Puchner tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve ellentámadásba ment át, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt. Ezzel kelet felől biztosította az Alföldet, és lehetővé tette, hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe helyezhesse át székhelyét.

Emlékműve szülövárosában
Emlékműve szülövárosában

A kis termetű, vézna, beteges embernek hatalmas lelkiereje volt. A csata napján valódi hős volt, nagy kócsagos csákójával mindenütt elől járt, és sok sebtől eltorzult arca belső tűztől égett. Példát mutatott, rettenthetetlensége átragadt katonáira is. Különösen a székelyek ragaszkodtak hozzá babonás tisztelettel. Hadvezérként mesterien alkalmazta az ágyú-ütegeket, szerette a gyors helyváltoztatáson alapuló meglepetéstaktikát. Ezért nagyon megfelelt számára a kicsi, hegyes-völgyes országban kis létszámú sereggel vívott küzdelem. Önzetlen, halált megvető bátorságú, tanult és ügyes katonaként kötelezte el magát a szabadságharc eszméje mellett. Petőfire óriási hatással volt, ez a hatás felfedezhető verseiben is. Távol tartotta magát a magyar vezérek pártoskodásától, ezért élvezte Kossuth Lajos teljes bizalmát. A kormány utasításait azonban nem sokra tartotta, és nem csak a katonai, de a polgári igazgatás kérdéseiben is tőle függetlenül szeretett eljárni.

Januárban Karl Urban ezredes csapatait üldözve betört Bukovinába, majd felszabadította Székelyföldet, ahol kiegészítette haderőit. Ezt követően, egy váratlan mozzanattal Puchner háta mögé került és elfoglalta Nagyszebent. Miután Puchner kérésére a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok Lüders vezetésévél - jóval Paszkevics hadműveleteinek megkezdése előtt - benyomultak Erdélybe és bekerítés fenyegette, a vízaknai és a dévai csatákban február 4. és 8. között áttörte a kialakuló gyűrűt. Már február 9-én ismét támadásba ment át, Piskinél legyőzte az egyesült osztrák-orosz haderőt, és ismét Székelyföldre vonult. A Piskinél vívott csatában és a győzelemben, akárcsak Szeben városa bevételében, döntő szerep hárult a Gál Sándor ezredes által, az első székely határőrezredből a Bem táborába vezényelt három csíki zászlóaljnak. Ezt követően az orosz és osztrák csapatok elhagyták Erdélyt, Bem pedig elfoglalta Brassót.

A második orosz beavatkozás után, a kezdeti sikerek ellenére, július 31-én a segesvári csatában vereséget szenvedett, hadserege teljesen szétzilálódott.

Erdély elvesztése után Aradon találkozott Kossuthtal, aki - miután Görgeyben nem bízott, Dembinszky pedig ismételten bebizonyította alkalmatlanságát - a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki. Augusztus 9-én azonban Temesvárnál csapatait Haynau teljesen szétverte. A csatában egy ágyúgolyótól megbokrosodott lova levetette a hátáról, a balesetben eltört a kulcscsontja.

A világosi fegyverletétel után Törökországba menekül. Felveszi a muzulmán hitet és 1850-ben Aleppo kormányzójaként hal meg. December 10-én e mondattal lehelte ki a lelkét halálos ágyán: „Lengyelország, én már nem szabadítalak fel…” Életének utolsó szakaszáról, haláláról és sírhelyéről itt olvashatunk.

Bem apó nagyszerű szabadsághős, nevére méltán büszke a két baráti nemzet: a lengyel és a magyar.