Bem apó halála

Bem József, Pollák Zsigmond metszetén

Bem Józsefet, a lengyel és magyar honvéd sereg altábornagyát, a legendás Bem apót Kossuth az 1848-49-es szabadságharc végső stádiumában augusztus 9-én az összevont seregek fővezérévé tette. De csodát tenni ő sem tudott, ő sem kerülhette el Temesvárnál a bukást, még ezen a napon Haynau csapataitól elsöprő vereséget szenvedett, s meg is sebesült. Augusztus 17-én Dévát még elfoglalta az oroszoktól, de másnap a törökországi Vidinbe emigrált.

A vesztes szabadságharcot követő megtorlások elől 1849 augusztusában több ezer magyar és lengyel menekült Törökországba. Válaszul a bécsi udvar a menekült lázadó katonák kiadását követelte Isztambultól, az orosz cári kormány pedig a lengyel emigránsok kiadatásáért még nagyobb diplomáciai akciót indított. Erre a legutolsó békeszerződésben az Oszmán Birodalom kötelezettséget is vállalt - kivéve, ha az adott menekült áttért az iszlám hitre, így Bem is áttért. Ő volt a legelső, majd példáját követte Guyon Richárd (Hürsid pasa), Kmety György (Iszmail pasa), további 74 tiszt és 250 közember. A hajdani magyar honvédtisztek a török szultán szolgálatában mindannyian a rangjuknak megfelelő fizetésben részesültek. Általában a lengyel emigránsokat Sumlába telepítették, Bemet viszont a lehető legtávolabbra helyezték az orosz-török határtól. Hiába kérte újra meg újra, hogy a ruméliai oszmán erőknél teljesíthessen szolgálatot, ahol lehetősége nyílt volna az osztrákok és az oroszok ellen harcolni. A Porta az adott időszakban ezt szükségtelenül kihívó lépésnek tartotta, és inkább jobbnak tartotta Bemet az arab tartományokban állomásoztatni.

Bem apó, mint Murad pasa

Adbul Medzsid szultán rokonszenvezett a magyar emigrációval. Különösen Guyon és Bem tábornok nyerték meg a tetszését. Bem Murad Teflik pasa néven a szíriai Aleppóba (ma Haleb) került és hamarosan az aleppói vilajet parancsnoka lett. De élete fő céljához, a lengyel szabadságért folytatott küzdelemhez haláláig hű maradt. A vallási áttérés inkább csak eszköz volt. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni. Úgy gondolta, a török-orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ha megérte volna az 1853-ban kirobbant krími háborút, minden bizonnyal hatékonyan harcolt volna az Orosz Birodalom ellen.

A mindig cselekvéshez szokott tábornok, hogy tétlenségét feledje, salétromgyárat alapított Aleppóban, amellyel a török hadsereg lőszer ellátását jelentősen megjavította.

1850-ben a török helyőrség lázongani kezdett a késedelmes zsoldfizetés miatt. Ezt kihasználva a környékbeli arab és drúz törzsek, akik már régóta el akartak szakadni Törökországtól, körülvették Aleppó városát. A megrémült török főméltóság Bemre bízta a város védelmét. A várost kora délután kezdték ostromolni a karddal és lándzsával felszerelt felkelők. De a Bem által vezetett török tüzérek kartács sortüzeivel szemben semmire sem mentek. A gyalogságnak és a lovasságnak már csak a szétszórt felkelők végső megsemmisítése maradt.

A felkelés leverése mellett Bem felismerte a lázadás részbeni jogosságát, és a kormányzó elnyomó politikája miatt levelet írt a szultánnak a kormányzó leváltásáért. A választ már nem tudhatta meg, mert a régi sebei újra felszakadtak, elmérgeződtek és még maláriát is kapott. Bem apónak nevezték, pedig alig volt 56 éves, amikor 1850 december 10-én a csatában szerzett sebeibe belehalt, ajkán azzal a mondattal: „Lengyelország, nem én szabadítalak fel!"

Emlékoszlopa Kiskunfélegyházán
Felirata: 'A terv nagysága a lélek nagyságának mértéke'

Fiala János honvédtiszt így emlékezett meg Bem apóról: „Az a tapintat, amelyet Bem mindenkor tanúsított a Próféta vallása iránt, köztudottá lett s nagyban hozzájárult nevének, nimbuszának a török közvélemény előtti megerősödéséhez. Bem, például szigorúan betartotta a böjtöt, ramadánkor napkeltétől napnyugtáig sem nem evett, sem nem ivott. Menekült társai közül többen is győzködték, hogy a kitartó böjtölésnek esetleges rossz következményei lehetnek, de Bem megnyugtatta őket: „Az én házamban a magam személyén kívül senkit sem kényszerítek a böjt megtartására.” Büszke természetéből mindenfajta képmutatás hiányzott. Állhatatos maradt elhatározásaiban, és időről-időre megjelent valamelyik mecsetben, dzsámiban, hogy ott a többiekkel együtt imádkozzon. Élete végéig mélységes szeretetet, megbecsülést vívott ki a maga számára a muszlimok társadalmában. Halála után a sejkek egész sora fohászkodott érte Allahhoz. Neve az egész Keleten ismertté vált. A sivatagban nem létezik olyan törzs, amelyik nem a legnagyobb tisztelettel emlegetné Murad pasa nevét. Tetteiről legendák egész sorozata kering a muszlim világban és állítólag „Magyar vezír”-nek is emlegették.

Barsi József fent idézett versének címe Bem József halálának helyét és napját jelzi. Az utolsó két sor az akrosztikon (névrejtés) egy különleges módja: mind a „Bízz Erdély és Magyarország”, mind pedig a „Búsulj, Erdély s Magyarország” a Bem nevet rejti.

Domborműve Debrecenben a róla elnevezett téren

Pap János ezidőtájt Aleppóban élő emigráns, így emlékezett meg „Osztrolenka véres csillagá”-nak elhalálozásáról: „A muzulmánok, akik őt még sétaközben sem látták kisérőivel szót váltani, szentnek tartották. Halálakor egész Aleppo lakossága a koporsója köré sereglett s boldog volt, aki jobbkezének ujjait annak deszkájához érintheté, amelyeket aztán legnagyobb kegyelettel ajkaihoz és homlokához emelt. Törökországban, ha egy muzulmán meghal, kiterítik, megmossák, öt-hat óra mulva a Szent Mihály lovára teszik s nagy sietséggel megindulnak vele a temető felé. Bem koporsója egyik vállról a másikra vándorolt és szerencsésnek érezte magát, aki a nagy tolongásban hozzáférkőzvén, az egyszerű alkotmányt vállával érintheté. A temetőbe érve, a sír szélére tették s órákig tartott, amíg ujra mindenki megérintheté a koporsót, vagy odaférhetett, hogy megcsókolja és hozzányomja homlokát." Temetésén nemcsak a magyar emigránsok és a török hatóságok képviselői voltak ott, hanem az angol és a francia konzul is.

Sírfelirata: „A dicső Murat pasa, aki menedéket talált a török udvarnál, megtagadta előbbeni vallását és mohamedánná lett. Szerencsések az anyák, kik olyan gyermeket hordanak méhükben, mint ő volt..." 

Az égbe temetett tábornok

Földi maradványai 79 évig pihentek az aleppói temetőben. Az első világháború után Magyarországon és Lengyelországban is újult erővel feltámadó kultusza révén mindkét országban bizottság alakult hamvainak hazaszállítására. Végül 1929. június 20-án szülővárosának kezdeményezésére exhumálták hamvait. A csontvázat teljes épségben találták, s a tábornok sebesülésének nyomai alapján minden kétséget kizáróan azonosították, majd díszes, a lengyel sassal díszített, ezüstveretű koporsóba helyezték.

Útban hazafelé a Nemzeti Múzeum lépcsőjén

A koporsót szállító vonat június 22-én indult el az Isztambul-Szófia-Belgrád útvonalon át Magyarországra, majd két napi megszakítás után szállították tovább Tarnówba. Az út valóságos diadalmenet volt. A hazafelé úton egész Magyarország elbúcsúzott szabadságharcunk legismertebb hadvezérétől. Az egész országon át díszőrség kísérte a hamvakat. Budapesten katonai pompával fogadták. A főváros lakossága a Nemzeti Múzeum előtt tisztelgett Bem apó koporsója előtt. Az egykori tüzér hamvait hatlovas tüzérségi ágyú talpán, az érdeklődők sorfala között szállították a Keleti pályaudvarról a Nemzeti Múzeumhoz. A fekete lepellel bevont lépcsőn, a Múzeum oszlopcsarnokában helyezték el a koporsót, amelyet elhalmoztak a koszorúk özönével. A koszorúzók között megjelentek a Habsburg-család Magyarországon élő tagjai is. A június 28-i díszünnepségen megjelent Horthy Miklós kormányzó is. A koporsó mellett végig díszőrség állt. Másnap különböző egyesületek és testületek koszorúzzák meg a koporsót, amely őrségváltás mellett egész napon át az oszlopcsarnokban maradt.

A további út is diadalmenet volt: „Olyan benyomásokkal távozunk, mintha nem idegenből mennénk haza, hanem a testvéreinktől. Nem lehet ezt elfelejteni soha. Keresni kell a szavakat, de olyan pillanatok ezek, amelyekben az ember éppen a szavakat nem találja” - mondta a lengyel küldöttség vezetője a Pesti Hírlap riporterének.

Az akkori csehszlovák-magyar határt Füleknél lépte át a vonat. A feszült magyar-csehszlovák viszony ellenére Masaryk, akkori csehszlovák elnök utasítására innen már a csehszlovák hadsereg díszőrsége kísérte egészen a lengyel határig.

A tarnówi Bem szarkofág magyar nyelvű felirata:
'BEM APÓ, a magyar szabadságharc legnagyobb hadvezére'

Hiába szállt azonban utolsó gondolata is a szeretett hazához, a legendárium szerint a lengyel katolikus püspöki kar nem engedélyezte keresztény földbe való temetését. Adolf Szyszko Bohusz szobrász-építész igen leleményesen úgy hidalta át a problémát, hogy egy mesterséges tó közepén hat oszlopra helyezett szarkofágot tervezett végső nyughelyként a tábornoknak, vagyis az égbe temették Bem József maradványait! A téglalap alakú szarkofágot tartó hat korintoszi oszlopot ágyúgolyók vesznek körül a tüzérségre, a tábornok fegyvernemére utalva. Az ágyúgolyókat összekötő lánc beolvasztott ágyúk anyagából készült.

Oldalain a következő feliratok olvashatók: a park felőli homlokzatán Józef Bem, oldalfalán születésének (1794), halálának (1850) és hamvai hazavitelének (1929) dátuma, másik homlokzatán magyar nyelven: Bem apó a Magyar Szabadságharc legnagyobb hadvezére 1848-1849, és végül negyedik oldalán a török kormány által eljuttatott, arab betűkkel írt, török nyelvű felirat: Ferik Murad Pasa (Murád pasa tábornok).