II. Rákóczi Ferenc hazatér

„Nem temetés, hanem igazi diadalmenet volt, a minőben élő fejedelmek nem részesülhetnek,
a holtak közül is csak azok, akiknek egykori dicsőségük már ’eszmeivé finomult’"
(Szádeczky Lajos 1906)




Hosszas előkészítő munka eredményeként II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvait 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.

A szabadságharc bukása után emigrációban Rodostón élt. Itt érte a halál 1735 nagypéntekén. A továbbiakról 1732. október 27-én kelt végrendeletében gondoskodott. Végrehajtásával egy francia királyi herceget bízott meg. Ennek megfelelően testét édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el Konstantinápolyban a galatai jezsuita templomban, a későbbi Szent Benedek-templomban, szíve pedig a Párizshoz közeli Grosbois-ba került.

II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverése után először a francia udvarban kapott menedéket. Soha nem feledkezett meg Grosbois-ról, haláláig szívében őrizte a hely és a francia nép iránti szeretetét. Bebalzsamozott szívét és vallásos munkáinak kéziratait a grosbois-i kamalduliak őrizetére bízva idehozták. Szíve fölé 1737-ben a kolostor priorja ezt a feliratot vésette latinul: „E kolostor temetőjében fekszik a szent életű II. Rákóczi Ferencnek, Isten kegyelméből a szent római birodalom hercegének, Erdély fejedelmének, a magyar királyság részei urának s a székelyek grófjának szent szíve, ki az isteni gondviselés csodálatos rendeléséből az élet különféle viszontagságain keresztül vezéreltetve, elnyugodott az úrban, a Boszporusz melletti Rodostóban, a világ üdvének 1735. évében, április hónap 8. napján, életének 59. esztendejében." A francia forradalom zűrzavaros napjaiban a bebalzsamozott szív azonban örökre eltűnt.

Végrendeletében megemlékezett bujdosótársairól is. A nagyvezírnek és Franciaország konstantinápolyi követének külön levélben kötötte lelkére, hogy holta után ne feledkezzenek meg az elárvult bujdosókról. Nyugvóhelye nem ment feledésbe, de túlzás lenne azt állítani, hogy zarándokhellyé vált volna. A XIX. században, a Rákóczi-kultusz kibontakozásával egyre gyakrabban felmerült az újratemetés igénye.

A 19. században a fejedelem síremléke előbb a 48-as emigránsok híradásai, majd tudományos expedíciók révén került a hazai érdeklődés homlokterébe. De nyilvánvaló politikai okok miatt az 1870-es évekig szóba sem jöhetett, és még ezután is évtizedeknek kellett eltelni, mire a gondolat megvalósulhatott. A hamvak hazahozatala a magyar függetlenséget óhajtók körében először Habsburg-ellenes éllel vetődött fel. A kiegyezés után a gondolat tartalma annyiban módosult, hogy bár az újratemetés ekkor is nemzeti követelés volt, de ekkor már Magyarország és az uralkodó közti megváltozott viszonyt is szimbolizálhatta. A Rákóczi-szabadságharc 1903. évi bicentenáriumát már országszerte megünnepelték, mintegy előkészítve a rehabilitációt és a hamvak hazahozatalát.

A fejedelem és a többi emigráns, valamint száműzetésbeli elődeik, Thököly Imre és Zrínyi Ilona sírjainak felkutatása, a fennmaradt tárgyi emlékek megmentése Fraknói Vilmos, Thaly Kálmán és Thallóczy Lajos érdeme. A hazahozatalról látványos parlamenti jelenetben egyezett meg 1904. március 10-én Tisza István miniszterelnök és Thaly Kálmán, az ellenzéki Függetlenségi Párt alelnöke (és ez a hatalmas belpolitikai megosztottság enyhülésének jelképévé válhatott volna, a későbbi fejlemények azonban az ellentétek további mélyülését hozták).

A hamvakat szállító hintó a Váci körúton
A hamvakat szállító hintó a Váci körúton

A század első éveire az egész Monarchiát elérte az egész Európát sújtó válság. Hazánkat is mélyreható belpolitikai krízis sújtotta, Bécs a katonai újoncok létszámának felemelését követelte. Az ellenzék nélkül patthelyzet alakulhatott volna ki. A kényes politikai problémát végül Tisza István és Thaly Kálmán 1904. március 10-i látványos parlamenti megegyezése és gróf Apponyi Albert ötlete oldotta meg. Apponyi az országgyűlésre hárította a törvénycikk feloldásának felelősségét: „a népképviseleti alapra fektetett országgyűlés tegye jóvá azt, amit a rendi országgyűlés vétett”. Ez azt jelentette, hogy az eddig kizárólag Habsburg-magyar ellentét lecsapódásaként felfogott kérdést önkritikusan az országgyűlés illetékességébe utalta. Nem is késett soká az uralkodó fellépése. Fenntartásokkal, de megtörtént az uralkodó részéről a lényeges lépés a Rákóczi-kultusz legitimálására. Az április 18-i keltezésű levelében Ferenc József mér utasította Tisza Istvánt, hogy foglalkozzék „II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével”:

„A magyar történelem kiváló alakjai közül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugosznak idegen földben s e hamvak hazaszállítása a nemzetnek ismételten kifejezett közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni gondviselésnek: azok az ellentétek és félreértések, melyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végkép letűnt korszak történelmi emlékeit képezik.

Király és nemzet kölcsönös bizalma és az alkotmány visszaállított uralma megteremtették a trón és a nemzet között a sikeres egyesült munkásság alapfeltételét képező összhangot. Keserűség nélkül gondolhatunk hát vissza mindannyian a mögöttünk álló borús korszakra s király és nemzet egyesült kegyelete keresheti fel mindazok emlékezetét, kiknek vezető szerep jutott a letűnt küzdelmekben.

A gyászhintó a kassai székesegyház előtt
A gyászhintó a kassai székesegyház előtt

Ennélfogva utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével foglalkozzék és erre vonatkozó javaslatait elvárom»."

Így már nem volt akadálya az 1715: 49 törvénycikk eltörlésének, a „II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hazaszállításának” törvénybe iktatásának. Az Országgyűlés 1906. október 23-án az 1906. XX. törvénycikkében eltörölte a Rákóczit és bujdosó társait száműző 1715. évi 49. tc. 2. és 3. paragrafusát, továbbá megszavazta az újratemetésről és a felállítandó síremlék költségeiről rendelkező 1906. évi XX. törvényt. I. Ferenc József Magyarország megkoronázott apostoli királya pedig már másnap szentesítette a döntést.

A fejedelem hamvaiért október 14-én öt tagú bizottság utazott a török székvárosba Rodostóra Thaly Kálmán vezetésével, aki 1889-ben a sírok azonosításánál is főszerepet játszott.

Az eseménysorozatra országos ünnepség keretében 1906. október 27-30. között került sor. Isztambulból a Kelet nevű hajó hozta Constanţába a koporsókat és a kísérő bizottságot, onnan pedig különvonat Orsován keresztül a fővárosba. 1906. október 27-én reggel 9 órakor gördült át Orsovánál - ahol annyi emigráns hagyta el a múltban az országot - a magyar határon a különvonat. A bujdosók hamvait itt kétszáz főnyi küldöttség fogadta. A fogadóbizottság négy különvonatnyi előkelőségből állt, akiknek Thaly büszkén jelentette: „Átadom a szent hamvakat a magyar kormánynak."

Nem sokadmagával ment el, még kevesebbed magával tért vissza. Hét koporsóban nyolc halott tért vissza hazájába. A fejedelmi család három koporsójában három nemzedék. II. Rákóczi Ferenc földi maradványai mellett ekkor tértek haza fia, Rákóczi József és édesanyja, Zrínyi Ilona hamvai. A negyedik koporsóban szintén fejedelmi hamvak, a Nikomédiában exhumált gróf Thököly Imréé. Az ötödikben a Bercsényi házaspár, a hatodikban gróf Esterházy Antal, a hetedikben Sibrik Miklós ezredes.

II. Rákóczi Ferenc Diadalkapuja Kassán
II. Rákóczi Ferenc Diadalkapuja Kassán

„Az ország kapuját megnyitotta nekik Ferencz József király. Hozta őket a magyar kormány. Várta, fogadta, üdvözölte és temette őket az egész magyar nemzet. Szívét eléjük árasztotta, útjukat beszegte ragyogó pompával, megvilágította máglyák és fáklyák tüzével, behintette virággal, oltárokon pihentette és templomok falai közé helyezte koporsóikat. Semmi fejedelemnek, semmi hősnek soha olyan diadalútja nem volt, mint a magyar szabadság koporsóban hazatért hőseinek." - számolt be a Vasárnapi Ujság november 4-i száma.

A következő három nap és három éjszaka a nemzeti hála és a nemzeti lelkesedés példátlan lángolása hazánkban, a déli határoktól az északiig bezárólag. A bujdosók hamvai virágeső és harangzúgás közepette vonultak végig az országon. Az ország népe kezében fáklyával, ajkán dallal, szívében ünneplő érzéssel ment a dicsőséges koporsókhoz, hogy lássa, köszöntse és virággal hintse tele őket. Az országhatártól a fővárosig, hasonlóan a tizenkét évvel korábbi Kossuth-temetéshez, a hamvakat szállító szerelvényt mindenütt ünneplő tömeg fogadta. Szerte az országban, különösen a Rákóczi-kultuszhoz kötődő településeken emlékmáglyák, úgynevezett Rákóczi-tüzek gyúltak. Különösen nagy ünnepség volt Orsován, ahol a bujdosók hazatértekké válhattak. Fogadtatásukra elénekelték a Boldogasszony anyánk című éneket. Ez a későbbiekben már elmaradt, talán az ünnepi hangulathoz nem méltó „nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk” sora miatt.

Bár a végső cél nem Budapest, hanem Kassa, illetve Késmárk volt, az ünnepségsorozat tetőpontja a fővárosban volt. Október 28-án reggel fél kilencre ért be a vonat a Keleti pályaudvarra. A fogadóünnepség után a koporsók gyászhintókra kerültek. A díszmagyarba öltözött előkelőségek és a Rákóczi-kort megjelenítő, Szendrei János történész koreografálta díszmenet a Kerepesi úton és a Károly körúton át a Deák térre vonult. Ezt követően Rákóczit és társait a Szent István Bazilikában, Thökölyt pedig a Deák téri evangélikus templomban ravatalozták fel. Mindkét templomban gyászmisét celebráltak. Este a hamvakat újabb díszmenet kísérte vissza a pályaudvarra. Október 29-én reggelre ért a különvonat a Felvidékre, Rákócziék hamvait még aznap a kassai dóm kriptájában, Thököly Imre földi maradványait másnap a késmárki új evangélikus templomban helyezték örök nyugalomra. A hazaszállításkor Magyarországra kerültek a Rákóczi-emigráció Rodostóban felkutatott emlékei is.

A Rákóczi szarkofág
A Rákóczi szarkofág

Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak hamvait a dóm altemplomában helyezték el. Az akkor kialakított kriptába szűk lépcsőn át juthatunk a templom északi oldalán. A lépcsővel szemben három szarkofág: a középső II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és Rákóczi József bronzkoporsóját rejti, a bal oldaliban Sibrik Miklós udvarmester, a jobb oldaliban gróf Esterházy Antal nyugszik. A lépcső lejáratától jobbra, Esterházy szarkofágja mellett gróf Bercsényi Miklós és második felesége, Csáky Krisztina nyugszanak. A gyászzászló - amit a menet élén egy páncélos lovag vitt az újratemetéskor - a lépcső aljánál tekinthető meg. A Rodostóból hazahozott sírköveket a kripta feletti Szent István-kápolna falában helyezték el. A szarkofágokat Andreotti Anzelm, és Franz Graf Mikula (1861-1926), a bécsi Udvar korábbi szobrásza tervezte és faragta.

A szemtanú leírása szerint „a három temetési ünnepély között a budapesti volt a legnagyobb, a kassai a legfényesebb, a késmárki a legközvetlenebb”. „Budapesten inkább a modern Magyarország, Kassán a Rákóczi-kori Magyarország elevenedett meg. A külső keret is stylszerű volt, a diadalkapuk Rákóczi várai, bástyái és házai motívumaiból lettek összeállítva”. A ceremónia külső pompájában kiállta az összehasonlítást még Napóleon hamvainak hazavitelével is.

Habsburg oldalról Rákóczi történelmi jelentőségének legitimálása mégis elmaradt. A szertartáson a magyar király nem vett részt, magát nem képviseltette. Az osztrák parlament, mint korábban is, elhatárolódott Magyarország problémáitól. Az osztrák és a magyar történészek formális jó viszonya most sem fejlődött érdemi együttműködéssé. Ezekre utal a helyszínek megválasztása is. Hosszú viták után választották a hamvak nyughelyéül Kassát a Gellérthegy vagy a Mátyás-templom helyett. A pátoszos magyarázatot a Pesti Hírlap október 30-i számában olvashatjuk. Rákóczi nagyanyját és édesapját is itt temették el. „Kassa kuruc város […] Most már, hogy hamvai ide jöttek, és nem valami modern múzeumban temettetnek el, hogy ebben a templomban, ahol ő annyira imádkozott […] az az ő kassai hívének, megőszült szolgájának gondolata volt, […] hogy ebbe a felséges székesegyházba jöjjenek az ő szent hamvai. Azt hiszem, nem cselekedtem hibásan, amikor ezt ajánlottam. Hála a felséges úrnak, hogy ezt az ajánlatomat is méltóztatott elfogadni." - mondotta eszerint Thaly Kálmán. Ennél azonban van egy egyszerűbb magyarázat is. Ferenc Józseftől már a temetés engedélyezése is nagy szó volt. Egyetlen alkalommal sem nevezte fejedelemnek. A hivatalos kultusz keretei között Rákóczi országszervező munkája nem kaphatott helyet Budán!

Az emléktábla a Pannónia Szálló (a mai Rákóczi út 5. számú ház) homlokzatán
Az emléktábla a Pannónia Szálló (a mai Rákóczi út 5. számú ház) homlokzatán

Mindezek ellenére elmondhatjuk: „Nem temetés volt ez, hanem a leggyönyörűbb fölmagasztalás. Nem sírba tétel, hanem oltárra helyezés. Bár halottakat hoztunk haza, a tömegek ugyan gyászszertartásra gyűltek egybe, mégis a temetettek példája, hős életük útmutatása ünneppé varázsolta az eseményeket." 1906-ban a Rákóczit ünneplők még nem sejthették, hogy a fejedelem és társai hamvai mindössze tizenhárom évig nyugodhatnak magyar földben. Mint tudjuk, nem a helyük változott meg, hanem az ország határai.

Budapesten még a gyászünnepségek napján, október 28-án hivatalossá vált, hogy a belvárosi Kerepesi út neve Rákóczi útra, az ebbe csatlakozó Csömöri úté pedig Thököly útra változik. Maga a gyászmenet tehát a mai Rákóczi úton vonult a pályaudvar felé, amint ezt 1927 óta dombormű is megörökíti az 5. számú ház homlokzatán. A későbbiekben a fejedelem lovas szobrot kapott a Parlament előtt, alakja bekerült a Millenniumi emlékmű oszlopai közé, s mellszobor örökíti meg a kispesti Kossuth téren is.

A Rákóczi úti emléktábla szövege: „1676. márczius 27. - 1735. április 8."

„Hazajöveteled 1906. október 28-án diadalut volt, melynek emlékét őrzi a Rákóczi ut, hirdesse e tábla hűséges néped háláját és reményét"