Thaly Kálmán

„Meddig büntetsz még, óh meddig kegyetlen ég?
Gyötrő szenvedésünk mikor lesz már elég?
Meglakolt a magyar büneiért régen:
S számára mégsem kel a nap föl az égen?!"

„Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted!
Nem vész el már, ha eddig el nem veszett."

„Fölépítni a magyar nemzet dicsőségének templomát, — minél belterjesebben megismerni, megismertetni, homályos részeiben földeríteni, salakjaitól megtisztítani, csonkaságaiban kiegészíteni, a haza történelmét"

„Így ülök én is, töméntelen kiterített oklevél, regesta és kitárt könyvek, szakmunkák halmaza között, és foltozgatom össze a szétrongyollott magyar dicsőséget, régi szép időkből maradt fényes kordovándarabokból."

„A fejedelemnek életében sem volt igazabb és lelkesebb híve, mint halála után másfélszázaddal ez a kései történetíró.” (Szerb Antal)

Thaly Kálmán (Csép, 1839. január 3. - Zablát, 1909. szeptember 26.) költő, író, történetíró, politikus, tiszteletbeli bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, országgyűlési képviselő. Ady Endre a Rákóczi-kor kései Mikes Kelemenjének nevezte, mások a kuruc kor tudományos feltámasztójának vélték. Volt, aki hamisítással vádolta, megint más irodalmunk legnagyobb „archaikus” költőjét látta benne. Saját magát pedig előszeretettel a fejedelem íródeákjaként aposztrofálta.

Thaly Kálmán egy elszegényedett köznemesi család sarjaként látta meg a napvilágot 1839. január 3-án a Komárom megyei Csépen. Jogász végzettségű édesapja, Thaly Lajos Esztergom vármegye közigazgatási főbírája volt. A forradalom alatt főhadipénztárnok volt Komáromban. Hivatalát 1850-ben bekövetkezett haláláig a császári kormányzat alatt is megőrizte. Édesanyja nagymadi Barthalos Katalin, akinek révén Thaly Jókai Mór másod-unokatestvére. Öt fiútestvére volt.

Iskolai tanulmányait a pozsonyi evangélikus líceumban és a pápai református gimnáziumban végezte. Már tanulói évei alatt foglalkozott verseléssel, 18 éves korában adta ki első verseskötetét Ne bántsd a magyart címmel. Általában regék és népmondák alapján írta verseit, Arany János, Petőfi Sándor és Tompa Mihály stílusát utánozta. A filozófia és a szerelem nem játszottak szerepet költészetében.

A következő évben elsőéves joghallgatóként a Pesti Egyetem tanulója lesz. Tanárai dicsérik szorgalmát és kitartását, de ő a jogi tanulmányok helyett inkább a politikai mozgalmakba kapcsolódott be. Több diáktüntetésen is részt vett, hamarosan az ifjúsági mozgalmak egyik vezető egyénisége lett. Érzékelte, hogy az ország bajban van, de verseiben (pl.: Széchenyi emlékezete) megjelent a nemzet hamarosan bekövetkező felvirágzásába vetett hite.

Gyámja, Csajághy Sándor segítségével újságíró lett, 1860-tól a Pesti Napló szerkesztőségében dolgozott. 1864-től Gyulai Pál utódjaként a magyar irodalomtörténet tanára volt a pesti evangélikus főgimnáziumban.

A hatvanas évek közepétől egyre inkább a történetírás vonzotta. Valószínűleg maga is felismerte, hogy költői tehetsége nem emelheti az irodalom élvonalába. A tudományos pályán remélt elismerést, s megkezdte költői ábrándjainak lassú, nosztalgiával árnyalt elfojtását.

1869. március 9-én a Honvédelmi Minisztérium titkárává nevezték ki. A magyar honvédség szervezése körül dolgozott, miközben a magyar katonai műnyelv kidolgozásával is foglalatoskodott. Állását 1875 őszéig viselte, amikor politikai okokból megvált a minisztériumtól. Ettől kezdve történeti kutatásokkal foglalkozott. Részt vett a Történelmi Társulat megalapításában, majd szerkesztette a társulat folyóiratát, a Századokat, ami rövidesen a kutatási eredmények legnívósabb közvetítője lett a társadalom felé.

Gyermekfővel élte át a szabadságharcot és az elnyomatás nehéz éveit. Igazi közösségi élményei a nemzeti ellenállás utolsó hullámából fakadtak, melyek illúzióin át szemlélte a múltat. Elsősorban költőként szeretett volna nevet szerezni magának. Ennek voltak politikai indíttatásai is, mivel már diákkorában is túlbuzgó hazafi volt és igyekezett hangot adni Habsburg-ellenességének. Ennek eredményeként a Szabadság hajnala című kötetét el is kobozták. Egyik verse miatt felségsértési perbe fogták, ezért menekülnie kellett. Erdélyben a családjával jó viszonyt ápoló Vargyasi Dániel Gábor udvarhelyszéki királybíró fogadta be. Thaly házigazdájától egy Bethlen Gábor és II. Rákóczi Ferenc korabeli iratokkal, levelekkel és versekkel teli régi ládát kapott. Ez felkeltette a történelem iránt mindig is komolyan érdeklődő fiatalember kíváncsiságát. Hamarosan egy kötetet szerkesztett a kéziratokból Történelmi kalászok 1603-1703 címmel.

Ettől kezdve elsősorban a kuruc kor költészete és a Rákóczi-szabadságharc jeles szereplőinek élete foglalkoztatta. Első publikációi is e témakört dolgozták fel (II. Rákóczi Ferenc és a többi magyar bujdosó sírjai Stambulban vagy II. Rákóczi Ferenc című). Ez utóbbiban az akkor még rebellisnek számító Rákóczit a legnagyobb magyarnak nevezte. A számot a hatóságok lefoglalták.

Bár a történetírás és a kultúra nagyjaitól számos kritikát kapott, Thaly munkái az átlagemberek körében nagy népszerűségnek örvendtek. Ezt kihasználva a történetírás mellett politizált is. Függetlenségi párti programmal a ferencvárosi kerület országgyűlési képviselőnek választotta. A pártnak hosszú időn át másod-, majd tiszteleti elnöke. 1881-től Debrecen országgyűlési képviselője.

A millennium tiszteletére Thaly indítványára állíttatott a képviselőház az ország hét pontján emlékművet. A helyszínek kijelölésére és a felállítások lebonyolítására kormánybiztossá nevezték ki. A fővárositól eltérően, a rendelkezésre álló rövid idő ellenére, a vidéki emlékművek a millenniumi ünnepségek idejére elkészültek vagy legalábbis az alapkőletételük megtörtént, és a következő évben e műalkotásokat is felavatták. Az ezredéves országos kiállításon aranyérmet nyert történelmi csoport egyik rendezője és alelnöke volt. A millennium alkalmából a kolozsvári egyetem tiszteleti, a bölcseleti kar díszdoktorává választotta.

Vitathatatlanul jó szervező volt. Az 1900. párizsi világkiállítás magyar termének megszervezésében végzett munkája elismeréséül megkapta Ferenc Józseftől a Szent István Rend Lovagkeresztjét. Különösen a „huszárterem” aratott nagy sikert. Az itt kiállított A huszárság története című festményciklusért a festő Vágó Pál a francia becsületrend tiszti keresztjét kapta.

Az országgyűlésben 1904-ben a nagy obstrukció idején Tisza István ellenzéke az ő kérésére kötött „fegyverszünetet” a kormánypárttal. Ennek az elismeréseként a parlamenti pártok emlékérmet verettek a „harcok írójának, a béke szerzőjének” tiszteletére.

Thaly évtizedeken át számtalan cikkben és országgyűlési felszólalásban kitartóan szorgalmazta a Rákóczi-emigráció legjelesebb képviselőinek magyarországi újratemetését. Az 1873-ban indított mozgalma végül az obstrukció megszüntetése után talált meghallgatásra. Az uralkodó 1904. április 18-án rendeletben hagyta jóvá a nagyságos fejedelem és bujdosó társai hamvainak hazahozatalát. A kormányfőnek címzett leiratban egyebek között ez olvasható:

„A magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugosznak idegen földben, s e hamvaknak hazaszállítása a nemzetnek ismételten kifejezett közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni gondviselésnek: azok az ellentétek és félreértések, amelyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végképp letűnt korszak történelmi emlékeit képezik (…) Ennélfogva utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével foglalkozzon és erre vonatkozó javaslatait elvárom.”

Tisza István miniszterelnök őt és Thallóczy Lajost bízta meg a hamvak hazahozatalának lebonyolításával. Az országgyűlés 1906. október 20-án eltörölte a szabadságharcot megbélyegző 1715. évi határozatot és egyben megszavazta az újratemetésről és a felállítandó síremlék költségeiről rendelkező 1906. évi XX. törvényt.

1906 októberében nagy pompával hozták haza a csontokat, amiket maga Thaly exhumálhatott, és ezzel gyerekkori álma vált valóra. A hamvakat, valamint különböző ereklyéket szállító szerelvény 1906. október 27-én Orsovánál érkezett magyar területre. A határnál várakozók előtt Thaly Kálmán így szólt: „Lelkiismerettel adhatjuk át a szent ereklyéket a hazának és - bocsánat, hogy magamról is szólok - áldom az isteni gondviselést, hogy az, amiről ifjúkoromban álmodoztam, s amelynek előkészítésére férfikoromban évtizedekig dolgoztam, most öregkoromban az ő kegyelme által megvalósulhatott, és e megvalósulásban a Képviselőház szíves jóvoltából magamnak is rész jutott. Most már én, öreg szolgája a Rákóczi-kultusznak, befejezem feladatomat”.

Thaly Kálmánt idősebb korában különböző betegségek kínozták. Utolsó éveiben legszívesebben Pozsonyban tartózkodott. Tagja és egy időben elnöke is volt a pozsonyi Toldi Körnek. Időnként felkereste vidéken élő barátait. 1909 szeptemberében a ma már Trencsénhez csatolt Zabláton régi barátja, Polyák Béla házában hunyt el. A pozsonyi evangélikus temetőben, családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Végrendeletében 5000 koronát adott az MTA-nak.

Irodalmi munkássága

„Költői produkciója kezdettől fogva főképp regékből, balladákból, költői beszélyekből áll; lírai vers fiatal kora és a líra egykorú divatja ellenére elég kevés akad benne. Az alanyiság ilyen háttérben maradása, a költő erős nemzeti érzése, a történeti múlt iránti állhatatos érdeklődése, az epikai műfajok iránti vonzalom (mely a művelt fiatal embert skót, dán, spanyol balladák és románcok fordítására is csábítja) mind Tompa és Arany követőjének, a népnemzeti iskola hívének mutatja" (Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig, 1959. 122.)

A Rákóczi-kor tanulmányozása, a múlt világába való romantikus, illúziós belemerülés segíthette életre hívni Thaly kivételes archaizáló képességét. Így jöttek létre híres, a kuruc kort utánzó költeményei, köztük az a tíz vers, amelyeket belecsempészett a kuruc költészet anyagába (A kölesdi harcról, Bujdosó Rákóczi, Esztergom megvétele, Ocskai Lászlórul való ének, Bezerédy nótája, Balogh Ádám nótája stb.). Az előadásmód, a nyelv, a verselés korhű fordulatai bravúros stílusutánzatokká emelik őket. Saját maga így nyilatkozott a kötetről: „Ezen gyűjteményeim anyagának összehozása s közzététele idejében a kuruc versekkel sokat-sokat, nagy szeretettel és a legbehatóbban foglalkozva,- egészen beleéltem magamat a kuruc költészet szellemébe és modorába; amire önkéntelenül is, mintegy ösztönszerűleg kedvet kaptam a nevezett korszak szabadságharcai - legalább egyes, regényesebb vonatkozású - mozzanatainak költői alakú, verses feldolgozására a magam részéről, az eredeti kuruc énekek, balladák, dalok mintájára."

„Verseinek olyan történelmi igazságuk van, mint a jó történelmi regénynek, amely sokkal több, egészebb, megközelíthetőbb történelmi igazságot mond el a korról, mint az adathalmozó tudományos munkák tömege… Ha Thaly versei nem is igazi kuruc kori költemények, Thaly megírta azokat a verseket, amelyeket egy egykorú költőnek kellett volna megírnia, ha akadt volna abban az időben egy Thalyhoz hasonló arányú tehetség.” - foglalt állást Szerb Antal a valószínűleg csak az irodalomtörténet szempontjából lényeges kérdésben. De Szerb Antal nem spórolt a dicsérettel, amikor így fogalmazott: „másodrangú költő volt, de ebben a műfajban csodálatos, utolérhetetlen tehetség… Ha semmi más oka nem lett volna, hogy megírja az ál-kuruc balladákat, elég ok már az is, hogy ehhez volt tehetsége és vétkezett volna, ha tehetségét elfojtja magában. Sajátos tehetsége részben azt is magyarázza, miért nem adta ki legjobb műveit a saját nevén. Mert az utánzat tökéletességének éppen az a legbiztosabb ismérve, hogy az emberek elhiszik, hogy eredeti művel állnak szemben.” Különösen a szívén viselhette Thali a kuruc korszakot, ha ilyen módszereket is hajlandó volt bevetni, hogy felhívja a magyar társadalom figyelmét a nagyságos fejedelem és társai tetteire.

Bár történeti munkáit sok bírálat érte, a Magyar Tudományos Akadémia már 25 éves korában, 1864-ben levelező tagjává választotta. Thaly forráskiadványokat is szerkesztett, elsősorban a vörösvári Erdődy-levéltár Rákóczi-anyagából közölt (1866-1868 között) naplókat, országgyűlési feljegyzéseket, leveleket két kötetben Rákóczi tár címmel. Ezt követően elindította egyik legnagyobb vállalkozását, az Archivum Rákóczianum sorozatot, amelynek tíz kötetében II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós és Bottyán János leveleit adta közre. Ez mindmáig megkerülhetetlen forrásanyag a korszakkal foglalkozók számára.

Elismertség

Az MTA II. Osztálya elnöke (1904. máj. 10.-1909. szept. 26.). A Magyar Történelmi Társulat titkára (1867-1875), másodalelnöke (1889-1897), első alelnöke (1898-1909) és választmányi tagja (1867-1909). A Milánói és a Torinói Tudományos Akadémia külső tagja.

A kolozsvári egyetem t. doktora (1896). A Szent István-lovagrend nagykeresztje (1901), az MTA Nagyjutalma (1908).

Halála után Budapest több kerületében (Újpesten, Ferencvárosban, Kelenföldön és Mátyásföldön) is utcát neveztek el róla. Születésének 160. évfordulóján Pápán emlékkonferenciát rendeztek tiszteletére.