Polányi Mihály

„A mese, mítosz megszabadít attól, hogy a valóságot tévesen azzal azonosítsuk, amik látszólag vagyunk."

„Az élet több, mint kémia és fizika.”

„A valódi tudományos érték felismerését az teszi különlegesen nehézzé, hogy az érdemlegest felhígítja (...) a trivialitásáradat.”

„A szabadjára engedett intuitív spekuláció valóságtól elrugaszkodott és önámító következtetésekhez vezetne, míg a kritikai szabályoknak való szigorú megfelelés teljességgel lehetetlenné tenné a felfedezést. A harmadik fél, melynek révén a tudós egyaránt felülbírálja saját kreatív impulzusait és kritikus óvatosságát, nem más, mint a kutató tudományos lelkiismerete."

Polányi Mihály (Budapest, 1891. március 11. - Northampton, Egyesült Királyság, 1976. február 22.) rendkívül sokoldalú tudós, az utolsó polihisztorok egyike. Orvosi egyetemet végzett, nevét mégis természettudósként ismerhették meg kortársai. Feltalálóként gazdagította itthon és külföldön a magyar tudósok népes csapatát. Munkássága a fizikai kémiától a közgazdaságtanon, esztétikai és történelmi tárgyú írásokon, mítoszértelmezésen keresztül az ismeretelméletig, a tudomány- és politikafilozófiáig terjedt.

A felvidéki zsidó vasútépítő mérnök és vállalkozó, Pollacsek Adolf és a litván származású Wohl Cecilia negyedik gyermekeként Budapesten 1891. március 11-én. A család 1904-ben változtatta meg nevét Polányira. Testvérei közül a legidősebb, Laura történész és könyvtáros szakember, Károly pedig világhírű közgazdász volt. A következő generáció is több hírességet vonultat fel, elég ha Mihály fiára, a Nobel-díjas kémikus John C. Polanyira gondolunk.

A család meghatározó egyénisége, a „tehetség fő forrása" az édesanya volt, akit mindenki Cecil mamaként ismert. A vilnai felvilágosult rabbi lánya nagy műveltségű asszony volt, a századforduló utáni pesti társaság egyik központi alakja. Évtizedeken át legendás értelmiségi-művészi szalont tartott fenn. Bár sohasem tanult meg rendesen magyarul, szalonjában az akkori idők számos kiválósága gyakran megfordultak. Ez a társasági élet kétségtelenül befolyásolta a Polányi család gyermekeinek fejlődését, egyéniségük kibontakozását. Mindezt hasznosan egészítette ki az az igényes neveltetés, amit az apa nyújtott gyermekeinek. Ám 1899-ben egy természeti csapás következtében egyik napról a másikra anyagilag tönkrement és a család elszegényedett. Mihály gimnáziumi tanulótársai korrepetálásával járult hozzá a család megélhetéséhez szükséges pénz előteremtéséhez. Özvegyen maradt édesanyja még ilyen körülmények között is fenn tudta tartani a híres szalont.

Az Andrássy út 2, a Polányi család lakhelye

A kitűnő Trefort utcai Minta Gimnáziumba járt, ahol 1909-ben érettségizett. Apja példáján okulva a biztos megélhetést nyújtó orvosi pályát választva beiratkozott a budapesti egyetem orvoskarára. Már egyetemi tanulmányai elején bekapcsolódott a kutatómunkába Tangl Ferenc, a neves fiziológia professzor irányításával. Első publikációját medikusként írta az újszülött agyvízének kémiai összetételéről. Már egyetemista évei alatt komoly érdeklődést mutatott a kémia tudománya iránt. Szerencséjére Pfeiffer Ignác műegyetemi tanár felkarolta őt. Támogatásával mint egyetemi hallgató, egy gazdag diák kísérőjeként kijutott Karlsruheba. Itt Bredig professzor kémiai előadásait hallgathatta és részt vett az általa vezetett laboratórium munkájában. Ekkor döntötte el, hogy kémikus lesz.

Orvosi tanulmányait 1913-ban fejezte be és 1914-ben orvos-doktorrá avatták. A bölcsészdoktori címet 1917-ben szerezte meg.

Az I. világháborúban tiszti rangban szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében. Katonaorvosként a zombori kórházban főleg fertőző betegeket gyógyított. Miután diftériában megbetegedett, leszerelték. Hónapokon keresztül Budapesten és Bécsben gyógykezelték. Lábadozása idején írta doktori disszertációját fiziko-kémiából 1917-ben. Ennem az időszakban írta meg „A békeszerzőkhöz. Nézetek az európai háború és béke feltételeiről" című tanulmányát. A Huszadik Század 1917. évfolyamának 2. számában megjelent írásában kifejtette, hogy a nagyhatalmak politikája törvényszerűen háborúhoz vezet és a várható békeszerződés csak kiélezi és elmélyíti a kontinens konfliktusait. Polányi Mihály felvázolta az egységes Európa eszméjét, aminek - véleménye szerint - nincs alternatívája.

A Károlyi-kormány idején az egészségügyi minisztérium államtitkára volt, és ebben a minőségében tervet dolgozott ki a magyar egészségügyi ellátási rendszer megreformálására. A Tanácsköztársaság alatt a Budapesti Egyetem III. sz. Fizikai Intézetében dolgozott Hevesy György professzor asszisztenseként.

Világosan látta, hogy a világháború utáni vesztes ország politikai, társadalmi és kulturális viszonyai között a fiatal és ambiciózus tehetségek számára, különösen ha zsidók, nem sok babér terem. Ezért 1919-ben elhagyta az országot. Egy ideig a Tungsram cég külső szakértőként foglalkoztatta, de a magyar akadémiai-egyetemi élettel kevés kapcsolata maradt, és sohasem lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Visszatért Karlsruhébe, de miután nem talált állást, Berlinbe ment, ahol vegyész kutatóként dolgozott a Kaiser Wilhelm Intézetben. Itt házasodott össze a római katolikus szertartás szerint a szintén kémikus Kemény Magdával. Polányi maga is kikeresztelkedett, zsidóságát azonban sohasem tagadta meg. Sőt a legnehezebb időkben, az 1940-es évek első felében még hangsúlyozta is. Házasságukból született Polányi János, a későbbi Nobel-díjas kémikus. Németországban kötött életre szóló barátságot WignerJenővel.

Az 1920-as évek végén a magyar sajtóban megvádolták, hogy megtagadta magyarságát. Válasza igen érdekes és tanulságos:

Polányi Mihály, Adolf és Laura 1939-ben Angliában.

„Ezerkilencszáznégyben, 13 éves koromban vesztettem el apámat. Azóta ösztöndíjakból és saját keresetemből éltem: A mintagimnáziumban, ahová jártam, a tanárok viselték gondomat, szereztek ösztöndíjat, házitanítást. Az egyetemen a második szemeszterben Tangl Ferenc laboratóriumába kerültem, aki attól kezdve nem vette le a kezét rólam. 1913-ban promováltam mint orvosdoktor. Pfeifer Ignác gondoskodásának köszönhetem, hogy a következő évre egy gazdag fiú kísérőjeként kimehettem Karlsruhéba, a műegyetemre, kémiát tanulni. 22 éves voltam akkor.

Németországban a professzorok heves érdeklődéssel ragadják meg a tehetségesnek vélt diák kezét. Olyanok, mint a műgyűjtő, akinek legfőbb szenvedélye tehetségeket felfedezni. Ez az egyetemi tanárnak itt hivatásához tartozik. Felneveltek és idehelyeztek, ahol egész erőmet kifejthetem. Mindennel ellátnak, semmit számon nem kérnek. Bíznak benne, hogy aki a tudomány munkájának örömét ismeri, az el nem hagyja azt, amíg él.

Miért mondom el mindezt? Mert az egésznek, visszatekintve, az a szörnyű értelme van, amit Ady százszor megírt, régen, mikor még csak néhány szürke felhője látszott a bekövetkező éjszakának. Visszatekintve, a mélységet látom, melyből engem, egyet a sok közül, szerencsés segítő kezek kimentettek. Visszatekintve, ott látok félúton megrekedve elveszni Polányi Mihályokat, jó barátaimban, akik visszamaradtak, ismeretlen szegény fiúkban, tucatszám olyanokat és különbeket, mint én, kidobva az egyetemről, numerus claususok, más klikkek drótsövénye előtt elterülve, - rokkantak halmán.

Igen, elég egy pár Ady-szó: Rokkantak halmán, - A Gare de l’Est-en, - Én nem vagyok magyar?! Ez kapcsol össze veletek, otthonmaradt bajtársaim, Ady Endre szelleme. Reménye annak, hogy Ady nemzete nem rugaszkodhatott el örökre a Nyugattól, hogy támad ott még Széchenyi és Kazinczy, hogy az egyetemeken lesznek majd újra Tangl Ferencek és Pfeifer Ignácok, - nyitott kapuk, segítő kezek.

A professzorok kutatni fognak a szegény tehetségek után, új megnyilatkozását tisztelve bennük a szellemnek, melyért éltek. Restelni fogja mindenki, ha nála jobb ember alacsonyabb állásban van, s nem fog nyugodni, míg azt kollégái sorába nem iktatta. Lesznek bár szerencsétlen Hivatalos Nagyságok, de az igazi szellem útját nem állhatják majd. Hiszem, hogy ami itt Németországban életünk önmagától értetődő alapja, minálunk sem fog örökké utópia maradni.”

Polányi ifjúsági díj

Polányi Németországban kiemelkedően sikeres kutató lett. Fontos tanulmányokat tett közzé a termodinamika és az abszorpció tárgykörében. kutatásairól Albert Einstein elismerőleg nyilatkozott, akivel ettől fogva Polányi szakmai levelezést folytatott. Róla nevezték el az abszorpciós potenciál kiszámítására használatos képletet. A növényi rostok röntgendiffrakciós vizsgálatával foglalkozva új kísérleti módszert dolgozott ki.

Miután 1933-ban hatalomra kerültek a nemzetiszocialisták, Angliába települt és a Manchesteri Egyetem (University of Manchester) fiziko-kémia professzora lett. Főként reakciókinetikai vizsgálataival vált ismertté. Fontos eredményeket ért el a rugalmas anyagok deformációjával kapcsolatban.

1948-ban még egy nagy változtatásra szánta el magát, a sikeres kémikus felcserélte a kémiát a filozófiára. Minden energiáját új és szerteágazó érdeklődése közös filozófiai alapjainak átgondolására fordította. Ugyanazon Manchesteri Egyetemen elfoglalta a személy szerint neki kialakított társadalomelméleti professzori állást, ami lehetőőséget teremtett ilyen irányú vizsgálódásai számára. Ezt követően nem írt több kémiai tárgyú cikket.

Filozófiai és különösképpen ismeretelméleti tanulmányai hosszú távon is nagy hatással lettek a társadalomtudományokra. Foglalkozott a tudományos kutatók magatartásformáival a különböző politikai rendszerekben, és elítélte azokat, akiket a szovjet propaganda meg tudott téveszteni. Hangsúlyozta, hogy a demokrácia értékeit és előnyeit könnyen alábecsülik azok, akik benne élnek.

Legfontosabb filozófiai nézete szerint a tudás nem valami elvont és személytelen dolog, hanem nagyon is személyes, a konkrét megismerő emberekhez, azok elköteleződéseihez és egyéni ítéleteihez köthető. Felhívta a figyelmet az ún. hallgatólagos tudás fontosságára, amelyen olyan tudást értünk, ami nem ragadható meg tankönyvekben megfogalmazható ismeretekként, hanem a megismerő know-how-jához, testhez köthető készségeihez kapcsolódik.

Nézetei szerint a tudomány fejlődése számára a szabad társadalmi berendezkedés az ideális. Miként a gazdaságot az állami kontrolltól mentes szabad verseny teszi sikeressé, úgy a tudományos eszmék is csak a szabad vitában, központi irányítás híján képesek optimálisan fejlődni. A Manchesteri Egyetem társadalomtudományi professzorává is kinevezte Polányit 1948-ban. A gazdasági érdeklődéssel kapcsolatban megjegyzendő, hogy Mihály bátyja, Polányi Károly híres közgazdászként dolgozott 1933-tól Angliában, majd később az USA-ban.

Széleskörű tudományos érdeklődése kormányozta abban, hogy milyen területeken kutasson. Témaválasztásában semmitől és senkitől sem hagyta magát befolyásolni. Ugyanakkor megvolt az a hihetetlen képessége, hogy amint csatlakozott egy számára addig ismeretlen kutatási területhez, rövid időn belül felfedezésekkel gazdagította azt. Természettudományos kutatásaira és filozófiai munkásságára egyaránt jellemző, hogy a kezdeti eredményeit értetlenség és az elismerés hiánya fogadta. Orvosként úttörő természettudományos kutatásokba kezdett, majd ismert fizikai kémikusként filozófiai kutatásokba, ráadásul szokatlan eredményekkel és sajátos felfedezésekkel. Igazi képesítéssel csak orvosként rendelkezett, amely területen nem születtek alkotásai, míg később választott területein, amelyekbe szinte kívülállóként kapcsolódott be, mérföldkő jelentőségű volt munkássága.

Annak ellenére, hogy neki magának sohasem volt mentora - első tizenöt dolgozatából tizennégyet társszerző nélkül írt meg és publikált - Polányi rendkívüli mentornak bizonyult. Nagyszerű tudósok indulását segítette a lehető legnagyobb hatékonysággal választott kutatási területein. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy két vegyész tanítványa (Wigner Jenő, Melvin Calvin) is Nobel-díjban részesült.

Polányi Mihály életében számos elismerésben részesült, például az angol Royal Society és az oxfordi Merton College is a tagjai közé választotta. Egyik fia, Polányi János kémiai Nobel-díjat nyert 1986-ban, másik fia, Polányi György elismert közgazdász volt.

1976. február 22-én hunyt el Northhamptonban, Nagy-Britanniában. Manchesterben lett eltemetve.