Május 31. - Az ónodi országgyűlés

Dudits Andor: Az ónodi országgyűlés
Dudits Andor: Az ónodi országgyűlés


1703 nyarán kirobbant a Rákóczi-szabadságharc - méreteit, tömegbázisát, hatását tekintve - a magyarság addigi történelmében a legnagyobb Habsburg-ellenes küzdelem volt, jóllehet nem volt előzmények nélkül való. A magyar történelemben ritka helyzet következett be a XVIII. század elején. Szekfű Gyula szerint „majdnem egész Magyarország egyesült II. Rákóczi Ferenc… zászlói alatt… az abszolutizmus és az elnemzetietlenítés ellen”. Főúr, köznemes, magyar és nem magyar jobbágy, németajkú városi polgár egyaránt készek voltak fegyvert fogni az immár elviselhetetlen Habsburg-önkény ellen. II. Rákóczi Ferencnek - ahogyan Emlékirataiban írta - „a magyar nép és a nemesség között fennálló gyűlölet” ellenére sikerült egy táborba szólítania jobbágyot és nemest.

A fejedelemnek és a kormányzásban részes híveinek sikerült a nemesség és a jobbágyság együttműködését elérnie a szabadságharc első éveiben, jóllehet csak rövid időre. Munkács és Makovica ifjú hercegének, valamint környezetének, híveinek, hadsereget és önálló, magyar vezetésű államot kellett szervezniük, egyszersmind meg kellett teremteni a szabadságharc anyagi-gazdasági alapjait.

„Rákóczi nem könnyű feladványt kapott a történelemtől, a felkelés nyolc éve alatt úgyszólván feloldhatatlan dilemma előtt állt. Össze kellett (volna) egyeztetnie egyrészt az ország elmaradottságát és pusztult állapotát, a polgárság hiányát, az állami terhek jelentős csökkentését (is) remélő parasztság kívánságát, a nemesség ragaszkodását egyik legfőbb rendi kiváltságához, az adómentességhez, másrészt a hadsereg (és a konföderált állam) rohamosan növekvő pénzbeli és anyagi szükségleteit.

A szabadságharc vezetőinek gazdasági erőfeszítései és a pénzügyek mögött ennek az ellentmondás-szövevénynek a feloldására való törekvés áll. Ráadásul Rákóczinak egyszerre, menet közben kellett hadműveleteket folytatnia, hadsereget szerveznie, forrásokat keresnie az ellátáshoz, politikai és diplomáciai irányítást végeznie” (Bánkúti Imre).

Mindehhez Rákóczi teljhatalmat kapott az 1705. évi szécsényi országgyűlésen, ahol a magyarországi konföderált rendek vezérlő fejedelmükké választották. (Az már más kérdés, hogy a fejedelem soha nem tudta maradéktalanul érvényesíteni teljhatalmát, központosító törekvéseit a rendekkel szemben.)

Ebben a hatalmas munkában fontos mérföldkő volt az ónodi országgyűlés, amelyet a történetírás a szabadságharc legfontosabb országgyűlésének tart. A gyűlést 1707. május 1-re hívta össze II. Rákóczi Ferenc, de az árvizek miatt a táborhelyet végül nem Ónodon, hanem a körömi mezon jelölték ki. Rákóczi Ferenc és kísérete Erdélyből érkezett Ónodra, miután az erdélyi rendek Marosvásárhelyen megtartott országgyűlése még áprilisban kimondta: Erdély elszakad a Habsburg-háztól és II. Rákóczi Ferencet tekinti fejedelmének (akit még 1704 júliusában megválasztottak és most iktattak be), valamint törvénybe iktatta Erdély és Magyarország konföderációját.

Az Ónod vára közelében, a körömi mezőn táborozó országgyűlésnek a fejedelem tervei szerint feladata volt az egyre komolyabb gazdasági nehézségek és a pénzügyi válság leküzdése, az államhatalom megerősítése, a hadseregszervezés folytatása, valamint (titokban tartott programpontként) a Habsburg-ház trónfosztása. A május 31-én megnyitott országgyűlés a pénzügyi válság orvoslására kétmillió forint hadiadót vetett ki, amelynek megfizetésére a nemességet is kötelezték.

A Rákóczi jelenlétében tartott országgyűlésen június 6-án véres inzultusba fajuló vita kezdődött. A Turóc vármegyei követek - a megyei nemesség soraiból szerveződő békepárt szószólói - a rézpénzzel kapcsolatos vita során önző érdekek követésével gyanúsították meg a fejedelmet. Rákóczi elkeseredésében kilátásba helyezte lemondását. („Készebb vagyok megvonni magamat az ország egyik szegletében, mint hogy a várt köszönet helyett zsarnoknak mondjanak.”) Károlyi és Bercsényi felháborodásukban lekaszabolták a turóci követeket és a fejedelmi hadak féltve Rákóczi életét, az országgyűlésre irányították ágyúikat. A véres közjáték után az országgyűlés nagy jelentőségű határozatokat hozott. Megszavazták a közteherviselést - a fogalmat Rákóczi használta először anyanyelvünkön - amelyre a korabeli Európában is kevés példa volt. Az 1542-ben kivetett vagyonadótól eltekintve Magyarországon is ez volt az egyetlen alkalom, amikor a rendi országgyűlés törvényt hozott a nemesek adókötelezettségéről.

Than Mór: Az ónodi országgyűlés. A kép turóc vármegye követének, Rakovszky Menyhértnek a megölését ábrázolja
Than Mór: Az ónodi országgyűlés. A kép turóc vármegye követének, Rakovszky Menyhértnek a megölését ábrázolja

„A szemlélőben könnyen az a meggyőződés alakulhatott ki, hogy a határozatlankodó rendeket csak Bercsényi erélyes fellépése s a túróci követek lekaszabolása tudta a fejedelem oldalára állítani. Körülbelül egy héttel ezután került sor a Habsburg-ház trónfosztására. Ismét csak Bercsényi volt az, aki beszédével s különösen a végére illesztett felkiáltással - ’Eb ura fakó! Manapságtúl fogvást József nem királyunk, abrenunciálván mindenekben ellene; inkább egy óra alatt elveszünk, semmint örökös jobbágyságban éljünk!' - próbálta befolyásolni a megjelenteket. (Az „Eb ura fakó!” az akkori időkben egy erőteljes káromkodás volt.) A trónfosztásnak tehát bizony lett volna ellenzéke. Nem csoda, ha az országgyűlés határozata végül nem nyugtatta meg a fejedelmet. Rákóczi még Emlékirataiban is tiltakozni kénytelen az ellen, mintha a rendeket a megelőző véres epizód megfélemlítő hatása bírta volna rá a trónfosztás elfogadására. Nem hitt a lelkesnek mutatkozó csatlakozás őszinteségében, mint ahogyan fenntartással fogadja ezt az utókor is. A nemesség jelentős része nemcsak a trónfosztást ellenezte, de a háború folytatásához kívánt adók megszavazását és a saját adófizetését is. A fejedelemnek az ónodi országgyűléssel valamennyit sikerült elfogadtatnia, de a nemesi ellenzéket nem tudta megtörni…” (Heckenast Gusztáv).

Mindenesetre tény, hogy 1707. június tizenharmadikán Rákóczi előterjesztésére az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Az ónodi országgyűlés legjelentősebb határozatát a 2. törvénycikkben „Josephus királyságának lemondása, az interregnumnak, vagy király nem létének bekövetkezett ideje és az austriai ház akármi módon praetendált mindennemű jussának eltörlésé” címmel foglalta össze.

A trónfosztásnak elsősorban külpolitikai okai voltak, XIV. Lajos ugyanis mindaddig azzal az ürüggyel tért ki a Rákóczival kötendő szövetségi szerződés elől, hogy nem szövetkezhet egy szuverén uralkodó lázadó alattvalójával. A trónfosztás elhárította a magyar-francia szövetség elől a legfőbb elvi akadályt, a Habsburg-házzal való béke esélyeit viszont már nem rontotta, mert már 1706-ban nyilvánvalóvá vált, hogy a Habsburg-házzal nem lehet elfogadható feltételekkel békét kötni.

A Rákóczi-szabadságharcnak volt egy maximális programja (Magyarország elszakad a Habsburgoktól és önálló ország lesz), és volt egy minimális programja (az ország kiegyezik a császárral, helyreállítva a magyar rendek jogait: a szabad királyválasztás jogát, a nemesi ellenállás jogát - és így tovább.) A két program közös eleme volt az önálló Erdélyi Fejedelemség helyreállítása. A Habsburg-nagyhatalom számára mindkét program minden egyes pontja elfogadhatatlan volt. Ebből a szempontból nézve a Rákóczi-szabadságharc története a maximális program megvalósítására irányuló törekvések története, miután kezdettől fogva látszott, az 1706. évi nagyszombati béketárgyalások után pedig nyilvánvaló lett, hogy a bécsi udvar a minimális programot sem fogadja el.

II. Rákóczi Ferenc tökéletesen tisztában volt vele, ha szakít a Habsburgokkal, akkor egy másik dinasztiával, egy másik európai hatalommal kell valamiféle unióra lépnie. Ezért vetette el, hogy magyar királlyá válasszák, ahogyan azt hívei és XIV. Lajos is tanácsolták neki. Felmérte ugyanis, hogy a magára maradt Magyarország nem képes megőrizni önállóságát. Ezért megindult a királykeresés. Rákóczi előbb a bajor választófejedelmet, majd a porosz trónörököst, illetve a szász választófejedelmet hívta meg a trónra, de mindegyikük visszautasította a megtiszteltetést. A szabadságharc vége felé még Alexszej cárevics, I. Péter cár fia is szóba került. Rákóczinak volt áttekintése a nemzetközi helyzetről, mindig is szenvedélyesen foglalkozott a diplomáciával, tervei önmagukban logikusak voltak, csak a megvalósításukhoz szükséges katonai erő hiányzott.

Mivel a kiszemelt hatalmak különböző okok miatt visszautasították a magyar koronát, a szabadságharc magára maradt (a lényeget tekintve mindig is egyedül volt) és összeomlott. Nem lehetett mást tenni, vissza kellett térni a Habsburgokhoz, úgy kellett politizálni, mintha nem lett volna trónfosztás Ónodon (Heckenast Gusztáv).

Az 1707. május 31. és június 21. között Ónod mellett megtartott országgyűlés munkájában nagy jelentőségű volt a Regulamentum Universale, az egész kuruc hadseregre érvényes szolgálati szabályzat és törvénykönyv becikkelyezése. A Regulamentum Universale szövege kétnyelvű, latin eredetijét és magyar fordítását hasábosan szedték egymás mellé. (A kuruc hadsereg szolgálati nyelve a magyar volt, a külföldi - francia, lengyel - tisztekkel viszont latinul tartották a kapcsolatot.) A bibliai és történelmi példákat felsoroló bevezetés a fegyelem és a reguláris hadviselés fontosságát fejtegeti. Mert csak ez teszi a magyarnak ’vele született vitézlő, vérmes indulatát’ képessé arra, hogy a németet legyőzze, mint ahogy minden eddigi magyar vereségnek a fegyelem és a regularitás hiánya volt az oka.

Orlai Petrich Soma: Az ónodi országgyűlés
Orlai Petrich Soma: Az ónodi országgyűlés

A Regulamentum Universale, mint szervezési szabályzat, hét részre tagozódott. Közölt létszám- és fizetési táblázatokat, megszabva a különböző reguláris és mezei hadak, a műszakiak, a tüzérek, a tisztek és a legénység rang szerinti javadalmazását. Foglalkozott a hadak fizetésének technikai lebonyolításával, szabályozta katonák adómentességét, a lakosság hadicélokat szolgáló természetbeni terheit. Rendelkezett az évente kétszer - májusban és novemberben, azaz hadba vonuláskor és a téli szállásra vonulás előtt - megtartandó mustrákról, intézkedett a katonák fegyverrel, lóval és egyenruhával való ellátásáról, a hadak téli elszállásolásáról. Intézkedett a hadseregen belüli pénzkezelésről, az ország katonai közigazgatási beosztásáról és a hadtápszolgálatról. A hetedik fejezet határozta meg a haditörvénykezés fórumait és szolgálati útját, a kerületi hadbíróságoktól föl, egészen a vezérlő fejedelemig. Ehhez a fejezethez kapcsolódott az Edictum Universale, amely szabályozta a cégéres bűntettek büntetését, a vitézlő rend tagjainak helyes magatartását, a strázsálás szabályait, a fegyverek gondozásával kapcsolatos előírásokat, a haditörvényszéki eljárást - és így tovább. Hogy a Regulamentum Universale rendelkezései milyen mértékben valósultak meg, nem tudjuk. Minthogy szövege a megelőző szabályozások egységesítése és továbbfejlesztése útján készült, tehát szerves fejlődés terméke, valószínű, hogy érvényre juttatásának csak külső akadályai voltak: ami nem valósult meg, az a szabadságharc hanyatlása miatt maradt el. Hadtörténeti irodalmunk több ízben felvetette, de egyszer sem válaszolta meg azt a kérdést, hogy a Regulamentum Universale korábbi kidolgozása nem gyorsította volna-e meg a kuruc hadsereg regularizálását. Úgy hisszük, hogy e kérdésnek ilyen formában nincs sok értelme. Mindabból, amit a Regulamentum elterjedéséről tudunk, inkább az következik, hogy rendelkezéseit olyan normának kell tekintenünk, amelynek érvényesítésére Rákóczi és környezete több-kevesebb eredménnyel törekedett (Heckenast Gusztáv).

Forrás: hm.gov.hu