- Nyitóoldal
- Az ónodi országgyűlés
- Az ónodi véres nap
Az ónodi véres nap
Kuruc monda Rákóczi Ferenc emlékiratai nyomán

A vármegyék derék vezetői, akik megfogadták, hogy a harcot a szabadság elnyeréséig bátran folytatják, híven kitartottak Rákóczi mellett, mégis akadt néhány vármegye, amely megelégelte a háború költségeit, pusztításait és fáradalmait.
A felvidéki Turóc vármegye nemesei körlevelet írtak a többi vármegyéknek, ebben a levélben Rákóczit megrágalmazták, a kuruc hadjárat költségeit felhánytorgatták. Amikor ezt Rákóczi megtudta, országgyűlést hirdetett, és összehívta a rendeket Ónodra. Megjelent az országgyűlésen Rakovszky alispán és Okolicsányi jegyző is, ők képviselték Turóc vármegyét.
Rákóczi pedig nyíltan felszólította Turóc vármegye küldötteit, mondják el élőszóval mindazt, amit a körlevélben panaszoltak. Hiszen ha csak panaszkodni kell! Az urak elmondták, mi tenger kárt tesznek a kuruc hadak, amikor egy-egy vármegyén keresztülhaladnak, elpanaszolják azt is, hogy Rákóczi rézpénze, a libertás semmit sem ér: az iparos, a kereskedő el sem fogadja. Még a piacosok is eldugják, amivel kereskednek, ha meglátják, hogy valaki rézpénzzel akarna fizetni. És folyik, folyik a panasz az urak szájából, pedig Turóc vármegye nem is esik a hadak útjába.
Bercsényi hallani se tudja az ilyesmit, már erősen feszeng a székén, többször a kardjára is csap haragjában. A fejedelem csitítja, visszatartja, mert még rárohanna a panaszkodó urakra. Amikor Turóc megye követei befejezik a panaszkodást, megszólal a fejedelem.
Szemére veti Turóc megye nemeseinek, hogy sérelmekről beszélnek, holott ők maguk fogadták meg: minden áldozatot meghoznak a szabadság kivívásáért. Különben is, becsületébe gázoltak a fejedelemnek, ezért ő nyilvánosan, az ország színe előtt elégtételt követel tőlük.
A fejedelem szavait mély csend követte. Senki sem szólalt fel, egyetlen megyei követ sem adott elégtételt a fejedelemnek. Rákóczi csak várt, várt, a csend már elviselhetetlen volt. Nem szólt a fejedelem sem, csak a lelke háborgott. Hát ezért áldozta fel családját, jövőjét, vagyonát, mindenét?!
Amikor senki egy szót sem szólt mellette, végre nagy keserűségében mégis ő kezdett beszélni:
- Édes nemzetem! Hát ezt érdemeltem hazám ügye mellett való sok szíves fáradságom után'?! Életemet, véremet, mindenemet érted szenteltem föl. Feleségemet, gyermekeimet, szerencsémet megvetettem, sőt; ami több, hozzád való szerelmökért s virágzó szabadságodnak helyrehozataláért édes eleim is, kockára vetvén mindenöket, véröket, hitöket feláldozták. S rólam most azt hiszik, hogy hazám kárával kincseket gyűjtök... Készebb vagyok megvonni magamat az ország egyik szögletében; mint hogy a várt köszönet helyett zsarnoknak mondjanak. Nem tűröm, nem szenvedem el! Magammal koporsómba viszem! ... Édes hazám, ne szenvedd rajtam ezt a gyalázatot!
Ezekkel a szavakkal felállt, és nagy keserűséggel távozni készült.
Ebben a pillanatban Bercsényi Miklós felugrott, szemére vetette a jelenlevőknek, hogy távozni engedik szabadítójukat, ahelyett hogy igazságot szolgáltatnának neki. Így kiáltott rájuk:
- Tűritek a rágalmazók szavát?! Nem! Nem!... Inkább haljanak meg ezek a gazok!
Kardot rántott, és kardjának lapjával Rakovszky alispán vállára sújtott. Ekkor Károlyi Sándor, aki Bercsényi mellett állott, úgy vágta fejbe kardjával az alispánt, hogy az holtan rogyott össze.
Szörnyű verekedés támadt, a fejedelem csak nagy nehezen teremthetett rendet. Ő maga védte meg az egyik turóci ügyvédet, pedig az beszélt ellene leghevesebben.