Decemberi népszokásaink

Magyarországon a tél beköszöntével, december elejétől a hagyományoknak megfelelően kezdetét veszik a különféle népszokások, amelyek szorosan kötődnek a szent ünnephez. Az egész december az ünnepi készülődés, a karácsony jegyében telik.

Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna azok nélkül a kedves szokások nélkül, amelyek még jobban fokozták az ünnep várásának izgalmait. Az elmúlt évtizedekben kissé elhalványult ezen szokások jelentősége. Szerencsére napjainkban ismét újjáélednek, meghittebbé varázsolva a szent karácsony ünnepét.

Advent

Advent az eljövetel, a várakozás és reménykedés ideje, a karácsonyra való előkészület négyhetes időszaka. A karácsony előtti negyedik vasárnapon kezdődik és december 24-ig tart. A vallási előkészületeket eredetileg a szerdai, pénteki böjtök, a szombati a hústól való tartózkodás, valamint a hajnali misék, a roráték jelentették. Az advent időszakában tilos volt a zajos mulatság, tánc, lakodalom. Az adventi hagyományokról itt olvashatunk bővebben.

A római katolikus egyházban advent első vasárnapjától karácsony első napjáig minden nap hajnalban Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére tartott szentmise a rorate vagy hajnali mise. A „Roráte" latin szó, jelentése: harmatozzatok". A hajnali misék kezdőéneke így hangzik: harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti felhők hullassátok az Igazat!" Latinul: „Rorate, coeli de super et nubespluant Justum!" A mise kezdőénekének első szava adta a hajnali mise elnevezését.

Ez az időszak olyan jeles napokat foglal magában, mint András (nov. 30.), Borbála (dec. 4.), Miklós (dec. 6.) és Luca (dec. 13.), melyekhez termékenységvarázslás, termés-, időjárás-, férj-, sőt haláljóslás is kapcsolódott. Az volt a cél, hogy mágikus módon segítsék elő a következő esztendő sikerét mind a földművelésben, állattartásban, mind pedig az emberek egyéni életében.

Hozzátartozott ehhez a gonosz, rossz szellemek, a boszorkányok elhárítására, elűzésére vonatkozó számtalan eljárás is, például Luca-napkor.

Az advent időszakában szerveződtek és készültek fel a betlehemesek, kántálók, ostyahordók és egyéb karácsonyi játékok előadói. Némely vidéken már advent idején megkezdődött a kántálás és a betlehemezés.

Borbála napja (december 4.)

A Borbála-nap hiedelmei és szokásai hasonlóak a Luca-napéhoz, de a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. Borbála-napkor nem szabad fonni. A Mura-vidéken azért nem nyúlnak a rokkához, mert Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, és a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának.

Nem szabad varrni, akárcsak Lucakor, mert bevarrnák a tyúkok fenekét. Borbála-napkor is jártak kotyolni a fiúk. Mondókájuk végeztével leguggoltak a következő felkiáltással: „Igy üjje meg a kentek kotlósa a tojást!”

Söpörni sem szabad, mert elsöpörnék a szerencsét. Akárcsak az egész téli ünnepkörben, Borbála-napkor sem hoz szerencsét a házra a női látogató, ha mégis odatévedne, seprűvel verik ki. A boszorkányok rontása miatt tilos ezen a napon ruhadarabot kint hagyni. Az ajándékozás, kölcsönzés is elvinné a szerencsét a háztól.

Vannak erre a napra javasolt tevékenységek, így Göcsejben a tollfosztás, egyes baranyai falvakban a borfejtés. Borbála vagy Luca napon csíráztattak búzát, mely karácsonyra kizöldülve a következő év termésére jósol. Ugyancsak e napon is szoktak gyümölcságat vízbe tenni, hogy karácsonyra kizöldülve a leány férjhezmenetelére jósoljon. A Középső-Ipoly mentén, Paláston gyümölcságat tettek vízbe, mely ha karácsonyra kivirágzott, a leány közeli férjhezmenetelére jósolt. Doroszlón ugyan virágoztattak borbálaágat, de nem kötötték hozzá a férjhezmenetelre való jóslást. Ha karácsonyig kihajtott, a következő év jó termésére jósolt.

Szent Miklós napja (december 6.)

A piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás - és az őt kísérő krampusz - a gyermekeket ajándékozó és számon kérő figura a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz. Népszerűsítésében az óvodák és iskolák nagy szerepet játszottak. Az orosz „gyed moroz” tükörfordításaként az 1950-es években a télapó elnevezést kívánták a Mikulás helyett bevezetni. Ma mindkét elnevezés egyformán ismert és használatos. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a múlt század végén került a köznyelvbe, akárcsak a Mikulást kísérő krampusz, ördögszerű figura neve, mely a nyelvészek szerint bajor-osztrák eredetű. A szokást osztrák eredetűnek tartja a kutatás. Szent Miklós történetét itt olvashatjuk.

Luca napja (december 13.)

A naptárreform előtt - a Gergely-naptár életbelépése, azaz 1582. előtt - Luca napjára esett a napforduló. Ilyenkor volt a leghosszabb az éjszaka, a legrövidebb a nappal. Ezen a napon elsősorban a tyúkok „termékenység varázslása” volt a cél. Ehhez kapcsolódott a nők munkatilalma. Úgy tartották, hogy ha Luca napján fonnának vagy varrnának, nem tojnának a tyúkok. Azaz, e mágikus eljárások, tevékenységek a tyúkok tojáshozamának növekedését igyekeztek elősegíteni. Luca napján a fiúk elindultak meglátogatni az ismerős házakat és jókívánságaikért cserébe adományokat vártak. Ha ez elmaradt, akkor viszont átkokat szórtak a házra.

Csallóközben és Nyitra vidékén a közelmúltban még élő népszokás volt a Luca napi fehérleples alakoskodás. Fehér lepelbe öltözött legények, esetleg lányok, asszonyok, arcukat belisztezik vagy fehér tüllkendőt tesznek, hogy felismerhetetlenek legyenek. Egyes helyeken söprűt vagy meszelőt visznek magukkal. Lisztbe mártott tollseprűvel sepregetnek. Mímelik a meszelést, söprést, a háziak arcát is "meszelik", hogy ne legyenek kiütésesek. További Luca napi hagyományokról itt olvashatunk.

Tamás napja (december 21.)

E naphoz néhol férjjósló praktikák kapcsolódnak. Többnyire azonban arról nevezetes, hogy ilyenkor ölik a disznót. Az ekkor vágott disznónak tamásháj a neve. Kelések gyógyítására találták alkalmasnak. Medvesalján úgy tartották, hogy az ezen a napon vágott disznó sózott vérét el kell tenni, mert alkalmas a köszvény gyógyítására. A Mura-vidéken úgy hitték, aki ezen a napon disznót öl, annak minden évben le kell vágnia valamit, mert Tamás öl, elpusztítja valamelyik állatát.

Karácsony

A karácsony Jézus születésének és a szeretetnek az ünnepe. A karácsonyt megelőző hétköznapokon, a hosszú téli estéken együtt volt a család. Beszélgettek, adventi, karácsonyi dalokat énekeltek, ezzel is készülve Jézus születésének ünnepére. Amikor az esthajnali csillag már feljött, akkor került sor a karácsonyi vacsora elfogyasztására. Ezt sok ház udvarában a gazda puskalövése előzte meg a gonosz lélek elriasztására. A gazdasszony mindent előre kikészített az asztalra, mert a vacsorát végig felállás nélkül kellett elfogyasztani.

Imádkoztak, majd első fogásként mézbe mártott fokhagymát, dióbelet nyeltek. Ennek gonoszűző célzata volt. A karácsonyi asztal elképzelhetetlen hal, beigli, valamint alma és dió nélkül. A kerek alma a család összetartásának szimbóluma. Vacsora után a gazdasszony kezébe vett egy szép, piros almát, és annyi szeletre vágta, ahányan ültek az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család a következő esztendőben.

Betlehemi jászol

A Szabin-hegyek övezte Rieti-völgyben fekvő Greccio településen volt az első betlehem állítás a világon, mely Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik. 1223 karácsonyán ebben a csodálatos fekvésű remeteségben a pápától kért és kapott engedély alapján idézték fel először a betlehemi éjszakán történteket. E szokás azóta világszerte részévé vált a templomok, a keresztény családi otthonok és a közterek karácsonyi ünneplésének. Azóta a jászol éppúgy hozzátartozik e naphoz, mint a fenyőfa vagy az ajándékok.

Ferenc egy barátjával egy barlangot rendezett be a betlehemi születés megjelenítésének helyszínéül. Egy gazdag földbirtokos ökröt és szamarat adott, a pásztorok jászolt készítettek. Az ünneplés szokatlansága nagy tömegeket vonzott. A helybéliek, a környék lakói és a szomszédos remeteségekben tartózkodó testvérek is a hegy oldalából nyíló barlanghoz vonultak. Ferenc egy gyermek nagyságú viaszbabát helyezett ünnepélyesen a jászolba, és így az „alkalmi szereplőkkel” együtt elevenítették meg a születéstörténet eseményét. A jászol fölött pedig kezdetét vette az ünnepi szentmise. Ferenc, mint diakónus énekelte az Evangéliumot, s prédikált a szegény Király születéséről. Lelke és szíve valóban Betlehemben volt. „S míg beszélt, egy erényes és derék lovag elé csodálatos látomás tárult. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni, amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket az álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt alaptalan a látomás, mert a kisded Jézus sokak szívében a feledés álmába merült, míg csak hűséges szolgája, Ferenc megint életre nem keltette. A szívekben újra az élő Szeretet ragyogott föl, s a testvérünkké lett fölséges Isten kitörölhetetlenül vésődött bele a jelenlévők emlékezetébe” - írja Celanói Tamás.

A betlehem állítás az egykori események átélésének elősegítésére szolgál. Hogy akit vártunk az adventi hosszú várakozásban, s akinek szívünkben már helyet készítettünk, annak érkezését, születésének misztériumát jobban átélhessük. Hogy felfedezzük az emlegetett csodát, hogy Isten Fiát gyönge kisgyermekként küldte közénk, hajléktalanul, nincstelenül. Az Istengyermek magára vette embervoltunkat, annak minden nehézségével, kiszolgáltatottságával együtt, hogy eggyé legyen velünk. A betlehemi jászolnál így talált egymásra ég és föld, Isten és ember.

A Bibliában leírt helyszínt azóta sok helyen megépítették. Az Osztrák-Magyar Monarchiában is így volt, míg II. József 1782-ben megtiltotta, hogy a templomokban betlehemet állítsanak. Úgy ítélte meg, hogy ez a szokás „nevetséges és gyermekded”. A tilalomnak azonban nem nagyon volt foganatja. A betlehem egy időre ugyan eltűnt a templomokból, de felállították azt az egyszerű emberek a „tisztaszobáikban”. Miután 1825-ben megszüntették a tilalmat, a betlehemfaragás megbecsült mesterséggé is vált. A ferences templomokban ma is különösen szépek a szentestére felállított betlehemek világszerte. Hazánkban országosan is kiemelkedő a pécsi ferences templomban található, melynek több tucat életnagyságú figuráját ferences szerzetesek faragták több mint száz éve.

A betlehemek az idők folyamán újabb és újabb szereplőkkel gazdagodtak. Ferenc első betlehemében még csak oltár volt és jászol, vagyis a születés misztériuma jelenítődött meg. Nem volt Mária és József, hiányoztak a hódoló királyok és a pásztorok. De ott állt az ökör és a szamár, bár az Újszövetség karácsonyi elbeszéléseiben ezek nem szerepelnek. A magyarázatot Izajás könyve adja meg, ahol az Úr így korholja a népet: „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászlát; Izrael azonban nem ismer engem, népem nem ért meg”. E két állat tehát szimbolikus szereplő, azt jelképezi, hogy mi emberek az Örökkévalóhoz képest olyanok vagyunk, akár a szamár és az ökör, akiknek csak a Szent Éjszakán nyílik meg a szemük, hogy felismerjék jászolban fekvő Urukat…

„Karácsonynak a mélységes teológiája és titka, hogy a megszületés nem csupán egyszeri, történelmi tény, hanem Isten utáni vágyunkban és az Oltáriszentségben megismétlődő valóság - szemmel látható volt azon az estén. Isten szegénykéje meglátta és megláttatta, hogy a szent megtestesülés mindennapi csodája: örök karácsony. Így minden átváltoztatás és áldozás: személyes karácsonyunk az idők végezetéig…” - írja Barsi Balázs ferences atya És az Ige testté lőn című könyvében.

Karácsonyi asztal

December 24-én, karácsony vigíliáján, más néven karácsony böjtjén a szinte forgatókönyvszerűen előírt cselekmények a karácsonyi asztal körül történtek.

A karácsonyi asztalra vagy alá, vagy akárcsak a közelébe helyezett tárgyak, eszközök különleges mágikus hatalommal ruházódtak fel. Magát a karácsonyi abroszt, mely különösen a Dunántúlon szép változatokban terjedt el, csak egyetlen ünnepi alkalomra használták, ezentúl vetőabroszként vagy sütőabroszként alkalmazzák, hogy a termés bő legyen, vagy hogy a kenyér jól sikerüljön.

A karácsonyi asztalra elsősorban egész kenyér, sőt néhol kalács is került, hogy egész esztendőben legyen. Az asztal alá szénát, szalmát vitt be a gazda, hogy azután az állatok alá tegye, ezzel biztosítva egész esztendőre az egészségüket. Néhol még szerszámokat, házi eszközöket is tettek az asztal alá, hogy azokban is szerencséjük legyen a következő esztendőben. A bő termést igyekeztek befolyásolni a szintén az asztal alá helyezett magvakkal, szemes terményekkel teli szakajtókkal. Ez utóbbiakat többnyire a tyúkoknak adták, hogy jobban tojjanak. A karácsonyi asztal ily módon való előkészítése a Dél- és Nyugat-Dunántúlon, a palócoknál és a Dél-Alföldön is szokásban volt.

A néphit szerint az asztalra helyezett, megfelelő sorrendben fogyasztott ételek a család tagjainak az egészségét biztosították. Így a szentelt ostya, mézbe mártott fokhagyma, dió, alma stb. Jászdózsán például a böjti ebéd hétféle ételből állt: pálinkaivás, fokhagymanyelés, habart bableves, mézes-mákos csík, aszalt szilva, aszalt alma, dió és sült tök. Pereszlényben huszonnegyedikén estig böjtöltek. Vacsorára huszonegyféle eledel került az asztalra: hal, bableves, mákos guba, derelye, keserűtúrós galuska, ostya, dió, alma, fokhagyma, vöröshagyma, méz, aszalt szilva, bors, szőlő, sült tök, fehér kenyér, bejgli, bor, pálinka stb. A családtagoknak mindenből kellett enni-inni. Általában elsőnek az ostyát fogyasztották mézzel, borssal és fokhagymával. Ezután ették az almát. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. Almával jósoltak a lányok Luca-naptól fogva, almáról mosakodtak szépség- és egészségvarázsló célzattal. Almáról itatták a jószágot is hasonló meggondolással. A palócoknál a családfő egy almát annyi felé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család: ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon.

Karácsony éjszakájához és az éjféli miséhez kapcsolódó szokások

Karácsony éjfelén, éjszakáján fontos szerepet kapott a víz, a tűz, a zajkeltés. A víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak - még ha egyszerű kútvíz volt is. Az év bizonyos ünnepein, jeles napjain különleges italként fogyasztották vagy mosdottak benne. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Karácsony éjjelén az éjféli miséről hazamenet merítették az ún. aranyos vizet vagy más néven életvizet. Ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Ez a víz az egészséget jelentette, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát.

Kántálás

Kántálásnak nevezték a karácsonyi énekes, verses köszöntőt. Az elnevezés a köszöntő énekes jellegére utal, mivel énekkel köszöntötték a ház lakóit. Elsősorban a felnőttek jártak kántálni este, az éjféli óráig.

A karácsonyi, többnyire énekes, esetleg verses köszöntőt nevezték kántálásnak.

A köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járták végig a falut. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek egy vagy több éneket. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, melyet megköszönve mentek tovább. Különböző korcsoportok jártak köszönteni. Általában a gyerekek kezdtek járni délben, majd délután a fiatalok és késő este a házas emberek. Újabban sok helyen már csak a cigányok járnak kántálni alamizsnagyűjtés céljából. A karácsonyi énekekhez jókívánságokat tolmácsoló versek és adománykérő rigmusok is kapcsolódhattak.

A kántálást néhol kóringyálás, pászlizás, mendikálás, angyali vigasság néven emlegették.

A mendikálás elnevezés (mendieare=koldulni) a szokás adománygyűjtő jellegére utal. Elsősorban a gyerekek jártak adományt kérni ez idő tájt. Kisebb-nagyobb csoportokba verődve bekéredzkedtek a házakhoz és némi ajándék fejében karácsonyi énekeket énekeltek.

Betlehemezés

Magyar nyelvterületen a legnépszerűbb karácsonyi szokás a betlehemezés volt. Jézus születésének történetét bemutató, ma is élő, egyházi eredetű népi játék. Szereplői általában pásztoroknak öltözve, házilag készített jászollal vagy betlehemi kistemplommal járnak házról házra. Szent énekekkel, tréfás párbeszédekkel elevenítik fel Jézus születésének eseményeit.

A betlehemezés egyes jeleneteit gyakran önállósulva, külön szokásként adták elő. Így például a szálláskeresést az advent időszakában, a Heródes-jelenetet vízkeresztkor. Gyakran jártak házról házra csak a pásztorok tréfás jelenetével.

Pásztorjárás

A pásztorjárás szereplői karácsonyeste éjfélig járták a házakat. Kifordított bundát viseltek, tarisznyát tettek a vállukra, kezükben pásztorbotot tartottak. A kispásztor vitte a betlehemi jászolt. Énekeket adtak elő, majd a végén adományokat vártak a ház urától.

Ostyahordás

Karácsony böjtjén, vagy néhány nappal előtte, a kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt. Sok helyen mézzel, borssal, fokhagymával együtt ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Pásztorok karácsonyi vesszőhordása

Karácsony előestéjén a pásztorok vesszőkkel jártak, amelyekből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat azért, hogy az állatai a következő évben egészségesek legyenek. A vesszőért a pásztornak bort, cipót, esetleg pénzt is adtak. A gazdasszony a vesszővel megveregette a jószágokat, hogy egészségesek legyenek.

A pásztorok karácsonyi vesszőhordása az Ipoly vidékén elterjedt szokás volt. Karácsony előestéjén a pásztorok vesszőkkel jártak, melyből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat, azért, hogy az állatai a következő évben egészségesek legyenek. Az ún. aprószentek vesszőért a pásztornak bort, cipót, esetleg pénzt is adtak. A vesszővel a gazdasszony megveregette a teheneket, hogy egészségesek legyenek. Tavasszal a gazda az ekére tette, hogy jobban húzzanak az állatok.

Regölés

István napjától, december 26-tól újévig jártak a regösök. A regölés lényegében természetvarázsló énekmondás, köszöntés, bőségvarázsló, párokat összeboronáló, adománygyűjtő szokás volt. Különféle énekeket adtak elő, és jókívánságokat mondtak a ház lakóinak.

Borszentelés

December 27-én, Szent János napján szokás volt a bor megáldása. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott. A szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.

Aprószentek napja (december 28.)

A Heródes parancsára tömegesen kivégzett betlehemi kisdedek emlékünnepe. „Aprószent” minden fiúcsecsemő, akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. Az Aprószentek-napi vesszőzés, az újesztendei szerencsekívánás különös fajtája. A gyanútlan gyermeket a szomszédba küldték, ahol „megvesszőzték”, hogy egészséges maradjon. Az Aprószentek napjáról itt olvashatunk.

Örvendetes, hogy ezek a népszokások nem vesztek el, csak nem élünk velük, nem használjuk őket. Ne engedjük az igazi értékeket a feledés homályába veszni.

Fogadjuk meg Márai Sándor gondolatát: „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál meg belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a hétköznapok szertartása és feladata. Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás”.