- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Decemberi jeles napok
- Aprószentek
Aprószentek
„Megölt a vad, gonosz király,
de Alkotónk szent karja várt,
hogy országába fölvegyen,
hol fény s öröm vár szüntelen.
Halálotok gyöngyként ragyog
Krisztus körül, ártatlanok,
kétévesek sem voltatok,
s már mennybe vittek angyalok."
A bibliai történet szerint azok a gyermekek viselik ezt a kedves nevet, akiket a napkeleti bölcsek látogatása után a hatalmát Jézustól féltő Heródes (akiről azt mondták: „úgy került trónra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya”) megöletett Betlehemben. Heródes ugyanis úgy akarta megmenteni királyságát és dinasztiát alapítani a zsidók országában, hogy megöleti Jézust. De mert nem tudta pontosan, hogy mikor és hol születik a gyermek, csak annyit, hogy Betlehemben, ezért minden két éven aluli fiúgyermeket megöletett, abban a reményben, hogy az újszülött Messiás is közöttük van. Bár nem tudtak Jézusról, mégis Jézusért adták életüket... Aprószentek napján rájuk emlékezünk.
Szent Józsefet álmában egy angyal figyelmeztette a veszélyre („Kelj föl! Fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, és meg akarja ölni!”), így ők időben elhagyták a várost.
„Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra gerjedt és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket a kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően” (Mt 2,13-16).
A bölcsek csillaga ekkor már második éve ragyogott az égen. Heródes, aki biztos akart lenni az új király elpusztításában, ezért adta ki parancsát minden két év alatti fiú megölésére.
Ünnepüket a keleti egyház december 29-én, a római egyház a 4. század óta december 28-án, a Karácsony közvetlen közelében üli.
Hány ártatlanul megölt kisded lehetett? Heródes nem készíttetett jegyzőkönyvet, és számukat a helyi hagyomány sem őrizte meg, bármilyen lényegesnek tartja is ezt az adatot a mai tudomány. Az Aprószentek számát a középkor jámbor túlzással a Jelenések könyvére támaszkodva száznegyvennégy-ezerre becsüli. Becslésekbe sem nagyon bocsátkozhatunk, mert ahhoz ismerni kellene Betlehem akkori népességének számát. A tudósok úgy vélik, nem lehetett 20-30 gyermeknél több, de az utólagos hagyományban tartja magát a több ezres szám.
Valószínűleg a legrégibb az ünnepek között, melyeket az egyház a mártírok tiszteletére rendelt; már a II. században említés történik róla (Szent Iren. adv. Haeret. III. 16.). A karácsonyhoz azért fűződik, mert mindjárt Krisztus születése után ontották véröket ezen „virágai és zsengéi a mártíroknak".
Karácsony örömét és békéjét ma is mennyi békétlenség árnyékozza be. Ma is számtalan Heródes van, aki hatalmát féltve kegyetlen és kíméletlen a környezetéhez. Karácsony ünnepe erősítse bennünk a szeretetet, a tiszteletet a másik ember iránt.
A naphoz sok, elsősorban gyermekekhez köthető népszokás is kapcsolódik. A legtöbb európai országban, akárcsak a magyar nyelvterületen is sokáig élő hagyomány volt a vesszőzés. Ilyenkor a legtöbb helyen a fiú gyermekeket, néhány helyen a házról házra járó legények a lányokat, más helyen az egész családot, sőt még az állatokat is megcsapkodták frissen vágott vesszővel. Ezzel a szokással azt akarták kifejezni, hogy Betlehemben csak a fiúkat ölték meg, ezért most a lányoknak kell szenvedniük. A bibliai magyarázat mellett a vesszőzés termékenység- és egészségvarázslást is jelent, amit kísérő mondókák fejeznek ki. Vesszőzés után a legényeket borral kínálták, a lányok pedig színes szalagot kötöttek a vessző végére. Néhol úgy tartja a néphit, hogy a megvesszőzött emberek testén nem lesznek kelések, máshol pedig úgy tartják, hogy ezzel a rossz szellemeket hajtják el.
A római korban ezen a napon ajándékozták meg a gyerekeket, ezzel is magyarázható, hogy miért volt szokás a vesszőzni járó fiúknak régebben diót, mogyorót, esetleg néhány forintot adni.