Advent és a hagyományok

„Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye, -
szelet fog, - készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele."
(Rainer Maria Rilke: Ádvent)

Adventi hagyományok:

Adventi versek:

Adventi történetek:

Adventi ima

„Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van;
ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb,
mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.”
(Pilinszky János)

Az adventben a keresztény ember készül karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is. A népi jámborság megnyilvánulásai az adventi koszorú mellett a karácsony előtti betlehemezés, és a keresztény család közös Szent Család-járása. Amíg a betlehemezés karácsony eseményeit mondja el, addig a Szent Család-járás inkább a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban.

A latin eredetű szó - adventus - eljövetelt jelent. S a keresztény hagyományoknak megfelelően Jézus megszületésére való várakozás, a lelki felkészülés, a reményteli várakozás időszaka. Advent időszakában ráhangolódunk az ünnepekre, ezt jelzi hetente a gyertyagyújtás is. Az advent kezdete az egyházi év kezdetével esik egybe, Szent András napjához (XI. 30.) legközelebb eső vasárnap, s négy karácsony előtti vasárnapot foglal magába. Az advent varázslatos hangulatát, a karácsonyi várakozást a régmúlt mitológiája alakította ki. Karácsonyt kicsi és nagy egyaránt várja. A kicsik sok ajándékot, a nagyok pihenést, nyugalmat remélnek tőle. Még ha nem is világos mindenki számára egyértelműen karácsony üzenete, mégis valami szelíd, nyugodt érzés, végső soron valami manapság már egészen ritka dolog, a szeretet árad belőle. Az adventi idő a Mária-kultusz kiemelkedő időszaka, ekkor hangzanak a hajnali roráté misék. A néphagyományokban az advent a szerelmi varázslatok időszaka is. A hozzá kapcsolódó számos népszokás egyike az „adventi koszorú” készítése.

Az 5. századtól az advent a karácsonyt megelőző böjti idő volt, mely Szent Márton (november 11.) ünnepével kezdődött. Az advent Galliában keletkezett, majd a 6. században Róma átvette, és a böjti időből itt lett liturgikus idő, öt vasárnappal. VII. Gergely pápa volt az, aki négyben határozta meg az advent vasárnapjainak a számát, melyet a későbbiekben a protestáns felekezetek is átvettek.

A keleti egyház nem tartja liturgikus ünnepként az adventi időszakot, de a 8. századtól böjti időszakot tart a karácsony előtt, november 14-étől. Az adventi idő alatti böjtölés szokása tulajdonképpen a húsvétot megelőző nagyböjtöt utánozza. Az adventi böjti idő alatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket, mely utóbbit az 1661. évi nagyszombati zsinat püspöki engedélyétől tette függővé.

Az Advent a Várakozás időszaka. Mindenki pontosan tudja, mit jelent várakozni; azt jelenti: hiányban élni. De a várakozás szóban a remény is benne van: az a remény, hogy a hiány kiegészül, a várakozás beteljesedik. Ebben az időszakban elmélyültebben és mindinkább a lelkünkkel is arra várunk, hogy eljön Valaki és egyszerre egész és teljes lesz életünk. Isten fia egésszé és teljessé teszi életünket, a világot magát.

Ennek a teljességnek az ereje és emberfelettisége teszi annyira misztikussá, egyben fényessé, és örömtelivé a Karácsonyt. Ez az erő hat, mindenek ellenére, amit mi, mai emberek egymással, a világgal, egymás ellen, a világ ellen, azaz Isten ellen teszünk.

„Az ünnepek gyökere valószínűleg az idők kezdetéig nyúlik vissza. A kínaiak egyenesen úgy gondolták, hogy a kultusz, a szertartások, az ünnep formái tartják fönn a világot.” - írja egy magyar író.

Adventben, karácsonykor úgy érezzük: az ünnepben Egész és Teljes a világ. A négy adventi gyertya, a koszorú formája a teljességet is jelképezi. S ahogy közeledünk karácsonyhoz, az egyre több meggyújtott gyertya erősödő fénye azt jelzi: a teljességgel együtt jár az igazi Fényesség.

Várakozás-vágyakozás: egyetlen betűben különbözik a két szó. Várakozásban kellene élnünk, de mi, esendőkként, többnyire az anyagi szükségletek szerinti többre, drágábbra, nagyobbra való vágyakozásban élünk. Advent annak is ideje lehet, hogy megérintve az ünnepvárás szentségétől, és a Fényességben megpillantva a mennyet, a vágyakozó emberekből, várakozókká váljunk.

Érezzük: hiányzik ebből az összekuszált világból valami, hogy ez az egész élet valahogy itt nem teljes és tökéletes. De ehhez nem valamikre van szükség, hanem Valaki kell.

Adventi gyertyák színei és jelentésük

Az adventi gyertyák hagyományos színeit a római katolikus liturgiából kölcsönözzük. Az advent ugyanis - a húsvéti előtti időszakhoz hasonlóan - nemcsak a várakozás, hanem a böjt és a bűnbánat időszaka is, amit a katolikus liturgiában lila színnel jelölnek. Ezért az adventi időszak és az adventi gyertyák színe általában lila, kivéve egyet. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszínű, mivel a (bűn)bánatba már egy kis öröm is keveredik, ahogy egyre közeledik a karácsony.

A protestáns családokban, főleg Nyugat-Európában a piros/vörös és fehér gyertya szokása hagyományos. Sok helyen (anglikán családokban vagy Németország egyes részein) a négy piros mellé, a koszorú közepére egy nagyobb fehér gyertyát, a Krisztus-gyertyát állítanak. Ezt csak karácsony este gyújtják meg.

A katolikus népi vallásosságban minden gyertya szimbolizál valamit. Az első a hit gyertyája, Ádámot és Évát jelképezi, hiszen a bűneset után nekik ígérte meg Isten először, hogy elküldi a Megváltót. A második a remény gyertyája, amely a zsidó népet jelképezi, akik évezredeken keresztül várták a Messiást. A harmadik, a rózsaszín gyertya Szűz Máriáé, és azé az örömé, hogy a Fiú a földre jött. A negyedik Keresztelő Szent Jánosé, aki utat készített Jézusnak az emberek szívében, ez a szeretet gyertyája.

A protestáns családokban is jelképi jelentéssel bírnak a gyertyák. Az első gyertya a Fény megjelenését szimbolizálja. A második az Úté, amely egyszerre jelöli azt az utat, amit Jézus vállalt értünk, hogy a földre szállt, és azt a lelki utat is, amit nekünk kell megtennünk, hogy követhessük Őt. A harmadik gyertya az örömé, a negyedik pedig vagy Jézus személyét, vagy pedig azt a békét szimbolizálja, amit Isten az emberekkel kötött Jézus megszületésekor.

A római katolikus egyházban advent első vasárnapjától karácsony első napjáig minden nap hajnalban Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére tartott szentmise a rorate vagy hajnali mise. A „Roráte" latin szó, jelentése: harmatozzatok". A hajnali misék kezdőéneke így hangzik: harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti felhők hullassátok az Igazat!" Latinul: „Rorate, coeli de super et nubespluant Justum!" A mise kezdőénekének első szava adta a hajnali mise elnevezését.

Az advent liturgiáját sok helyen népszokások is kiegészítik:

Kedves régi szokás a Betlehemezés. A kis Jézus Betlehemi megszületésének történetét eleveníti fel. A középkorban a karácsony és az újév ünnepe egyaránt december 25. volt, s csak a XVI. század végén a gregorián naptárreform során került újév ünnepe január elsejére. Ezért hívja népünk sok helyen még ma is kiskarácsonynak az újévet. A betlehemes játékok a téli napfordulóhoz csatlakozó pásztortáncokból alakultak ki. Ezekhez járultak később az erre az időpontra behelyettesített Jézus születésével kapcsolatos karácsonyi keresztény misztériumok. A karácsonyi dramatikus népszokások között találtunk olyat is, mely szinte tisztán megőrizte ősi pásztorjáték jellegét. Ez a szokás vidéken még ma is él.

Talán ma már kevésbé ismeretes, hogy a közterületeken található igen kedvelt, lámpákkal kivilágított karácsonyfáknak és a karácsonyi fényben úszó utcarészleteknek is szimbolikus jelentése van. A fény a sötétségben a ősi vallási jelentés szerint a kereszténységnek a pogány világban való megjelenésére utal. A szépen díszített utcák, terek emellett kedves, meghitt hangulatot is teremtenek, mintha az otthont az utcára varázsolnák és embertársainkkal szeretetben való ünneplésre biztatnak. Karácsony mindenhol a világon az az ünnep, amikor az emberek egymás felé fordulnak, megkülönböztetett figyelemmel bánnak családtagjaikkal, ismerőseikkel, és lelkiekben felkészülnek egy új év kezdetére. Az országalapító Szent Istvánról elnevezett Bazilika éjféli miséje jó alkalmat adhat arra, hogy lelkiekben is megerősödve, karácsony szellemével áthatva a kis Jézus megszületésének örömével készüljünk az új esztendőre.