Megjelent gróf Széchenyi István Hitel című műve - 1830

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. - Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, a „legnagyobb magyar”, közlekedési miniszter, eszméi, működése és hatása által a modern, az új Magyarország egyik megteremtője, polihisztor, közgazdász. Talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény névadója.

A „Hitel"-lel Széchenyi a magyar gazdasági szakirodalom egyik első képviselője. 1830. január 28-án jelent meg. Egy évig dolgozott raja, hogy a benne foglalt új és átalakító eszméivel és reformterveivel lázba hozza, és a haladás útjára terelje a nemzetet.

Államgazdasági irodalmunk e zseniális alkotását „Honnunk szebblelkü asszonyinak” ajánlja: „...annyi nemes és szép, ami az emberiséget felemeli, a ti nemetek műve."

„... hazám érdemes leányai, ... Ti viszitek karjaitokon életbe a kisded nevendéket, s jó polgárrá nevelitek; a ti nemes tekintetetekből szí a férfi lelkierőt s elszánt bátorságot. S ha léte alkonyodik a haza ügyében, ti fontok koszorút homloka körül. Ti vagytok a polgári erény s nemzetiség védangyali, mely nélkületek - higgyétek - soha ki nem fejlik; vagy nemsokára elhervad, mert ti vontok minden körül bájt s életet. Ti emelitek egekbe a port s halhatatlanságra a halandót. Üdvözlet és hála néktek!"

Sorra veszi a magyar mezőgazdaság, kereskedelem égetően fontos kérdéseit, és a jelen állapotnak „tiszta magyar szív” érzésével írott rajza után meglepő biztossággal jelöli ki, hogy mit kell tenni és hol kell a munkának nekikezdeni.

Eötvös József, a reformkori liberális nemzedék egyik legjelentősebb alakja így ír erről a könyvről: „A Hitel nemcsak könyv, a hitel valami több, nemesebb, a Hitel hazafiúi tett. Széchenyi megmutatva az előítéletet s önséget egész mezítelenségében, helyt csinála nekünk, hol építsünk."

Széchenyi szobor a Szabadság téren
Felirata: A hitel híja szinte minden mozgást elakaszt

Mottó: „A jó hazafi egyszersmind jó gazda is lehet, s kell is lennie,
mert csak a takarékos és jó rendű lehet közönségesen hasznos
s nemcsak lármázó hazafi."

Birtokainak modernizálása céljából 1828-ban Széchenyi 10000 forintos kölcsönért folyamodott egy bécsi bankházhoz, de kérését elutasították. E személyes élményétől vezéreltetve kezdte vizsgálni a magyar gazdasági és politikai állapotok összefüggéseit, és adta közre 1830 elején a Hitelt, amellyel az érdeklődés közzéppontjába került.

„Nevetséges vagy inkább szomorú dolognak kell-e mondani, ha valaki nagyszámú gulyája és telt gabonavermei mellett is koplal, vagy szinte éhen hal? Nevetséges vagy szomorú-e, ha egy nagybirtokos, kinek kiterjedt termékeny szántóföldei, rétjei, erdei, szőlei stb. vannak, ki nem adózik, és az országnak szinte semmi terhét nem viseli, és kinek sok ingyen dolgozik - ha egy ily birtokos, mondom, annyira elszegényül, hogy végre adósságai miatt semminél kevesebbje marad? […] Már ez miért van így - és ennek úgy kell-e lennie, vagy talán nem kellene; […]. Ha egynek pénzre van szüksége, minden jószági mellett is ugyan kaphat-e törvényes kamatra elegendőt könnyen és tüstént? […] Hitel híja miatt csak felette nagy uzsorával kaphatott. Hány birtokost ismerek magam, ki mindig pénzben szűkölködik, és kinek kincse maga előtt mindig el van zárva? És ez földesuraink és földbirtokaink állapotjának vázrajza, és ebből látszik, hogy inkább mendemonda teszi hitelünk létét vagy nemlétét, mint fekvő jószág, ház, marha, gabona, bor, sajt."

Megállapítása, hogy a magyar földbirtokos szegényebb, mint lehetne. A felvirágzáshoz vezető utat csak akkor lehet végigjárni, ha mellőzik az elavult feudális rendszert, a több évszázados, még mindig védelmezni kívánt jogintézményeket.

A földnek nincs igazi értéke, mert nem lehet eladni: a bank nem nyújt hitelt, mivel nem szerezheti meg a nemesi birtokot; akadályozza ezt az ősiség törvénye, és - ha a rokonok mind kihaltak volna - a koronára háramlás joga. További akadálya a földbirtok szabad adásvételének, hogy azokon kilencmillió jobbágy („minden terhek türelmes viselője") él és dolgozik odaláncolva, teljes jogfosztottságban.

Széchenyi által javasolt megoldás: el kell törölni az ősiséget, a fiskalitást, sőt attól sem kell visszarettenni, ha a hitelezők dobra verik néhány könnyelmű nemes birtokát. Ha a rosszul gazdálkodó nemes elveszti birtokát, ebből a nemzetnek nem lesz kára. Sokan vannak az országban, akik vennének földet, de nem tehetik, mert csak a nemesnek lehet birtoka. Ki kell tehát mondani, hogy mindenkinek lehessen földje. „A birtokosoknak egy része elfogja vagyonát adni, amelyet ma adósságokba fullaszt, s ekképp sok vidék művelés által fog virágozni, mely ma vadságban hervad.”

Meg kell szüntetni a jobbágy és a földesúr függő viszonyát. A modern nagybirtokot nem lehet korszerűtlen, Európa fejlettebb országaiban már rég elfeledett robotmunkára alapozni.

(„Se bot, se vessző nem hozott még egy országot is virulásra...").

De el kell törölni a dézsmát és a kilencedet is, mert megölik a jobbágy szorgalmát. Korszerűsíteni kell a közlekedést, szabályozni a folyókat, jó utakra van szükség, meg kell szüntetni az elavult céhrendszert.

Széchenyi a feudális rendszer felszámolását célzó programját az udvarral egyetértésben akarta végrehajtani: ha valaki Algériába vetődne, ott nem „a tengernyi rablás ellen kelne ki, és nem a Dey (az uralkodó) háremét akarná egy nőre szállítani", mert „maga tán egy fejhosszal rövidülne meg". Ezért itthon a Habsburg Monarchia keretei között ne a bécsi udvar abszolutizmusában keressük a hibát, hanem fel kell mérnünk azt a mozgásteret, amely idehaza adottnak vehető.

„Hazánk előmenetele és felemelkedése legfőbb gátjai mi, tehetősebb nemesek vagyunk". Önkritikára, reális látásmódra biztatja nemzetét; e célokat csak a „közértelmesség" terjesztésével lehet elérni. Ezért tör lándzsát a „kiművelt emberfők" számának növeléséért. „A tudományos emberfők mennyisége a nemzet igazi hatalma. Ezek statisztikája az ország legérdekesebb jellemzője. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat teszik a közerőt, hanem az ész, amely azokat józanul használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje... S ekként minden kifejlődés, előmenetel, erő, érték, és a szerencsének legmélyebb sarkalatja a kiművelt emberfő.”

Széchenyi egész életművét, életfilozófiáját vetítik elénk a mű záró mondatai:

„Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni 'valaha mik voltunk' de inkább átnézni, 'idővel mik lehetünk s mik leendünk'. A Múlt elesett hatalmunkból, a Jövendőnek urai vagyunk. Ne bajlódjunk azért hiábavaló reminiscentiákkal, de bírjuk inkább elszánt hazafiságunk s hív egyesülésünk által drága anyaföldünket szebb virradásra Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; - én azt szeretném hinni: lesz!"

A könyv zárómondata szállóigévé vált...

Korabeli karikatúra
Széchenyi Bécs felé, Kossuth visszahúzza a magyar szamarat

Széchenyi gondolatai annyira újnak és forradalminak számítottak, hogy alaposan felkavarták a korabeli közéletet: lelkes híveinek tábora mellett egy ellentábor is kialakult. Az arisztokraták nagy része Széchenyi ellen lépett fel; az ellentábor vezéregyénisége, Dessewffy József „A Hitel czímű munka taglalatja" című művében reagált Széchenyi felvetéseire (lényegében elutasítva őket). Ez serkentette Széchenyit a két következő munka, a „Világ" és a „Stádium" megírására. Széchenyi e három munkája annyira összetartozik, hogy a három művet gyakran szokták együtt említeni. Ezekben sürgeti a jobbágyság helyzetének javítását, az ősiség eltörlését, a parasztság szabad birtoklási jogát, az ipar és kereskedelem szabadságát. Burkolt formában, de már megjelent a jogegyenlőség és a közteherviselés - vagyis a nemesség kiváltságai feladásának- gondolata is. Világosan kifejtette a nemzeti átalakulás útját és teendőit. A „Stádium" megírását szinte kikényszerítette az 1831-i nagy parasztmozgalom, a Magyarország északkeleti részén Galícia irányából érkező kolerajárvány következtében kialakult kolerafelkelés. Tizenkét törvényjavaslatba foglalta világos követeléseit, korának reformprogramját tartalmazza a "Stádium", melynek nyomtatását a cenzúra megtiltotta. Csak külföldön került sajtó alá, mert magyarországi megjelentetését a cenzúra nem engedélyezte. 1833 őszén jutottak Magyarországra becsempészett példányok.

„Négy kis munkát bátorkodtam öt esztendő forgása alatt a közönség elibe terjesztni. Mindegyiknek legfőbb irányzata figyelemgerjesztés s annak megmutatása volt, hogy mind alkotmányunkban, mind szokásinkban, mind polgári helyzetinkben tetemes javításokra legsürgetőbb szükségünk van - mert az előrehaladás és helyben maradás közt forog nemzeti életünk s halálunk; s hogy feltámadásunkat, regenerációnkat mi magunk, csak mi magunk eszközölhetjük értelmi súlyunk nagyobbítása s magyar nemzetiségünknek nemes kifejtése által." -írja Széchenyi munkáiról összefoglalóan. „Semmit sem tettem - írja később - rögtönzésként vagy pillanatnyi felhevülés következtében, de minden lépéseim, minden tetteim egy előre kiszámlált messze ható tervnek szüleményei.”

Arany János így dicsőíti Széchenyi e munkáit „Széchenyi emlékezete" című versében:

„Hitel, Világ és Stádium! ti, három -
Nem kézzel írt könyv, mely bölcsel, tanít,
De a lét és nemlét közti határon
Egekbe nyúló hármas pyramid!"

Széchenyi reform gondolatai a következő két évtizedben, egyrészt a reformországgyűléseken, másrészt az 1848. évi ún. áprilisi törvényeken keresztül megvalósultak! Mindez mégsem eredményezte Magyarország felvirágzását, de ennek okát elsődlegesen a szabadságharc bukásában kell keresnünk. Mindenesetre a társadalmi-gazdasági viszonyok átalakulása elkezdődött, és később - a Kiegyezés után - már a fellendülés is bekövetkezett.