Herman Ottó



„Légy büszke arra, ami voltál, s igyekezz különb lenni annál, ami vagy."

„Jól tudod Te édes Népem, hogy csak értelem és szorgalom árán tarthatod meg hazádat; hogy számbeli csekély voltodat csak eszed pallérozásával pótolhatod meg; hogy értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülő anyjához, a természethez, mely alkotó, de romboló hatalmával is oktat, vezérel, hogy megtalálhassad a magad és cseléded kenyerét, hazád földjén boldogulásodat.”

…helyes magyarsággal és magyar szellemben írni a madarakról, ez a feladatok feladata."

„A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle."

„Ennek a kis könyvnek legfőbb rendeltetése az, hogy a madarak hasznáról és káráról tiszta képet fessen, mert ezen fordul meg az, hogy a földmívelő, kertészkedő, szóval a gazdálkodó magyarság mindenképpen helyesen bánjék az ég madaraival." (A földmivelő, kertészkedő, halászó és pásztorkodó magyarság használatára előszavából)

„Nem ismerek érdemet, csak kötelességet, amelyet mindenki azon a ponton, ahol működnie kell, képességéhez mérten teljesítsen. Különösen áll hazánkban, ahol ezer ok teszi szükségessé a kötelesség teljesítését, mert hiszen hibánkon kívül több évszázados visszamaradást kell helyrehoznunk!..."

„Évente egy nap szenteltessék a madarak és a fák védelmében!”

Herman Ottó (Breznóbánya, 1835. június 26. - Budapest, 1914. december 27.) a magyar tudományos élet egyik sajátosan halhatatlan alakja. Diplomát ugyan nem szerzett, de önszorgalmának köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a kiegyezés utáni magyar politikai élet fontos közszereplője lett. A nagy természetkutató tevékenységét a néprajz, a nyelvészet, a régészet és a természettudomány több ága is számon tartja. Sokoldalúsága előtt tisztelegve az „utolsó magyar polihisztornak" és a madarak atyjának is szokás nevezni.

Az ifjúi évek

Feleségével
Feleségével

Carl Otto Herrmann 1835. június 26-án született a szepességi Breznóbányán egy németajkú cipszer (szepességi szász) családban. Apja Herrmann Károly egy szerényen dotált bányaüzemi sebészmester, akkori megnevezéssel „kamarai chirurgus", anyja Hammersbergi Ganzstuck Franciska. Carl négy lánytestvére után volt az elsőszülött fiú, akit követett még egy fiú és két lány testvér. Öccse mindössze öt évet élt. Apja lelkes hobbi-ornitológus volt. Szabad idejében szívesen vadászott, a madarak preparálásának kiváló mestere volt. Mindez nagy hatással volt a gyermek gondolkodására és későbbi pályájára is. Családi körben németül beszéltek, csak hétéves korától kezdett magyarul tanulni.

12 éves, amikor apját a Miskolc melletti Alsóhámorba helyezték. A természetszerető gyermek számára ez nagyszerű helynek bizonyult. „Gyermekéveim legszebb emlékei a bükkerdőből mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem bele a bükkösbe, az egyetlen templomba..." emlékezett vissza gyerekkorára. Iskoláit Miskolcon végezte. Itt, az evangélikus líceumban tanult meg igazán magyarul és vált igazán magyarrá. A Herrmannról - hogy „magyarabbnak" tűnjön - Hermanra változtatta nevét, a Károly helyett pedig az Ottót használta. Diáktársaival Petőfi Nemzeti dalát másolta és nemzeti színűre festette át az őrházak sárga-fekete osztrák szimbólumait. A harcokból is ki akarta venni a részét. A tüzérséghez jelentkezett ágyútisztogatónak, de mivel alig töltötte be a tizenharmadik évét, hazaküldték. Egy középfülgyulladás miatt halláskárosodást szenvedett.

Az 1849-50-es iskolaévet még befejezte a miskolci líceumban, de ezután nem folytatta gimnáziumi tanulmányait. Inasként előbb egy miskolci lakatosmesternél, majd Korompán egy gépgyárban dolgozott. Ennél azonban ő maga is többre vágyott, apja is mérnök embert akart látni fiából, így szülei egyetértésével beiratkozott a bécsi politechnikumba. Tanulmányai mellett sok időt töltött a Természettudományi Múzeumban, ahol az akkori Európa egyik legszebb ásvány-, növény- és állattani gyűjteménye volt. Itt ismerkedett meg a rovartan kiváló svájci kutatójával, Carl Brunner von Wattenwyllel. Sokat tanult a mestertől, akivel együtt gyűjtötték és preparálták a rovarokat. Ő figyelt fel Herman rajzkészségére és készíttette el vele rovartani dolgozatainak ábráit.

Herman Ottó halászati tanulmányúton
Herman Ottó halászati tanulmányúton

Közben édesapja meghalt, édesanyja pedig nem tudta tovább finanszírozni tanulmányait. Lakatossegédnek állt Bécsben, hogy enyhíteni tudja a család anyagi gondjait. Szabad idejében tovább folytatta autodidakta tanulmányait a természetrajzi múzeumban. Szorgalmas önképzésének kényszersorozás vetett véget. Nem akart a császári hadsereg katonája lenni, ezért nagyothallására hivatkozva nem jelent meg a sorozáson. Halláskárosodását szimulálásnak tekintették és szökevénynek minősítették. Tizenkét évi kényszerszolgálatra sorozták be. A két éves zólyomi kiképzés után egységével Dalmáciába került. Szerencséjére a dalmát tengerparton, a mai Zadarban és Dubrovnikban töltötte katonáskodása nagy részét, s így módja volt a tenger élővilágának megfigyelésére is. Hamar kiemelkedett társai közül. Szép kézírásának köszönhetően feljebbvalói íródeáknak, vagy ahogy akkor mondották, skriblernek osztották be. „Mint tollforgató ember - írta életének erről a korszakáról- minden rest hadnagynak és tudatlan kapitánynak becses tehervivő eszköze voltam ..." Kapitánya kedvelte őt, és amikor Bécsbe vezényelték, felajánlotta segítségét. Így Hermant saját kérésére a kapitány közbenjárására alkalmatlansága miatt leszerelték. Így úszta meg a tizenkét évet alig öt esztendővel.

Rövid időre hazalátogatott édesanyjához, de nemsokára az osztrák elnyomás elleni észak-olasz szabadságmozgalomban tűnt ki bátorságával a carbonarik oldalán. Megsebesült, de már 1862-ben részt vett a lengyelországi forradalmi mozgalmakban. Az itt átlőtt kalapját haláláig megőrizte. A cári csapatok a lengyelországi felkelést is leverték, Hermant több magyar felkelővel együtt a lengyel favágók vezették át a Kárpátok úttalan útjain magyar területre a határon rájuk leselkedő csendőrök elől. Huszonnyolc évesen tért haza és Kőszegen lett fotográfus. Az üzlet nem ment túl jól, ezért állatok preparálásával kezdett foglalkozni. Itt ismerkedett meg Chernel Kálmán ügyvéddel. Herman jó kapcsolatot épített ki a jól képzett amatőr madarásszal és botanikussal, aki megírta Kőszeg monográfiáját és híres rózsagyűjteménnyel rendelkezett.

Tudományos munkássága

Herman Ottó rajza: A kullogó. Három cölöpből összerótt alkotmány
Herman Ottó rajza: A kullogó. Három cölöpből összerótt alkotmány

Chernel ajánlásával - és a pályamunkaként küldött két kitömött állattal - elnyerte a Brassai Sámuel igazgatta kolozsvári Erdélyi Múzeumi Egylet pályázatát és lett a múzeum preparátora. Ezt tekinthetjük tudományos munkássága kezdő lépésének. Amikor huszonkilenc évesen Kolozsvárra költözött, képesítése szerint felszabadult lakatoslegény volt, aki még érettségi bizonyítvánnyal sem rendelkezett. Brassai felismerte munkatársa kiváló képességeit, de érzékelte tudása hiányosságait is, ezért rendszeres önképzésre ösztönözte. Herman pedig lázas mohósággal folytatta a munkájához szükséges tanulást. Itt néhány esztendő alatt valóságos egyetemet járt ki és alkalmassá vált az önálló szellemi alkotómunkára. Itt lett teremtő elme és tudós, ekkor jelentek meg első írásai. Főként a madarakkal és pókokkal foglalkozott. Már 1864 októberében a Múzeum Egylet ülésén sikeres tudományos értekezést tartott a kabasólyomról.

A múzeum természettani gyűjteményének rendezése mellett feladata volt a gyűjtemény bővítése is. Ennek kapcsán bejárva Erdély tájait madár és rovartani kutatásokat folytatott. Minden érdekelte a természetben, mindent feljegyzett. Sorra jelentek meg dolgozatai a szaklapokban. Itt írta első pók-monográfiáját a Mezőség pókfaunájáról, amelyre már Pesten is felfigyeltek.

Szakmai sikerei mellett rendszeres pénzhiánya okán a Magyar Polgár című kolozsvári ellenzéki lapnak is dolgozott. Eleinte csak útirajzokat, tudomány népszerűsítő cikkeket, de 1871-től mind több és több politikai tárgyú cikket is közölt... Olyan vezércikkeket írt, melyektől zengett egész Kolozsvár!

Itt ismerkedett meg a fiatal színésznővel, Jászai Marival, a nemzet későbbi nagy tragikájával. Gyűrűt is váltottak, de amikor a színésznő a pesti Nemzeti Színházhoz szerződött, kapcsolatuk megszakadt.

Szobra a Nemzeti Múzeum udvarán
Szobra a Nemzeti Múzeum udvarán

Bár Brassai saját illetményének egy részéről is lemondott preparátora javára, 1871-ben mégis elhagyta az Erdélyi Múzeumot, mert keresetéből nem tudta fenntartani magát.

A természettudós életéből a politika sem maradt ki. 1871-ben állást foglalt a Párizsi Kommün mellett. A Függetlenségi és 48-as Párt tagjaként Kossuth elveit vallva Szegeden, majd később Miskolcon képviselőnek választották. Megalkuvást nem ismerve agitált Magyarország teljes függetlensége érdekében. Kossuthot kétszer is meglátogatta turini magányában. Bosznia és Hercegovina okkupációja ellen erélyesen tiltakozott.

1873 áprilisában a Természettudományi Társulat megbízta a hazai pókfajták felkutatására. A Társulat biztosította számára az anyagiakat, így megkezdhette országos kutatói körútját. Felkutatta és tanulmányozta az erdők, mezők és vizek összes pókfajtájának életmódját. Majd áttanulmányozta a bécsi Természettudományi Múzeum pókgyűjteményét és a nemzetközi szakirodalom ott fellelhető anyagát. A tekintélyes anyag feldolgozása három évig tartott. Bácskában sógoránál kezdte írni háromkötetes könyvét, a Magyarország pókfaunáját. Ebben 314 pókfajtát (36 új fajt) írt le. Az első kötettel 1875 februárjában készült el. 1876-79 között három kétnyelvű kötetben jelent meg a saját kezűleg illusztrált hatalmas mű: egyik oldalon magyarul, a másikon németül, mivel fontosnak tartotta, hogy a magyar tudományt nemzetközileg is megismerjék. A munka mind itthon, mind külföldön nagy sikert aratott, Herman Ottó nemzetközileg is ismertté vált.

Szobra Agárdon
Szobra Agárdon

Munkája elismeréséül kinevezték a Nemzeti Múzeum „őrsegédének", kezdő muzeológusának. Múzeumi tevékenysége folyamán 1877-ben elindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzetek című folyóiratot. Herman Ottó az elsők között volt a hazai természetvizsgálók között, akik igényes ábrákkal tették mondanivalójukat pontosabbá. Számos pályatársának segített precíz, és látványos ábrák rajzolásával. Az általa alapított folyóiratot is színes táblákkal adta ki. Közben ismeretterjesztő cikkeket írt a Vasárnapi Újságban, a Természettudományi Közlönyben, előadásokat tartott a Természettudományi Társulatban, és tovább írta Magyarország pókfaunája második és harmadik kötetét. Hamarosan megjelent mind a három kötet, és Európa-szerte nagy sikert aratott. Az első két kötet magyar és német nyelven látott napvilágot. Munkáját a külföldi szakirodalom is alapműként értékelte. Cikkei közül is többet átvettek a külföldi lapok. A „Mérges csók" című cikke, amely a kegyhelyek ezrektől végigcsókolgatott képeinek, szobrainak, a szentkutak betegfürdető medencéinek tisztátalanságáról szólt, bejárta csaknem az egész világsajtót.

Felhívta a figyelmet a filoxéra veszélyére, de felismerte, hogy az homokon nem pusztít, ezért propagálta a homoki szőlőtermesztést. Nagy része volt az Állatvédő Egyesület megalapításában.

Továbbra is levelezett párizsi, brüsszeli, genfi, berlini és bécsi természetbúvárokkal, akik barátságukba fogadták Hermant. Úgy vélte, hogy a külországok bármelyikében nagyobb becsülete lenne kutatómunkájának, mint az évszázados anyagi és szellemi elmaradottság nyűgeit viselő Magyarországon.

1883 nyarán a magyar természettudományok bőkezű mecénásának, Semsey Andornak anyagi támogatásával megkezdte a magyarok ősfoglalkozása, a halászat tárgyi emlékeinek gyűjtését, mellyel az iparosodás korszakában szinte az utolsó pillanatban mentette meg az enyészettől ezt az ősi örökséget. Ebből a gyűjtésből született meg A magyar halászat könyve, amely két kötetben 1887-ben jelent meg.

Bársony-házi szakóca
Bársony-házi szakóca

1885-ben vette nőül a nála húsz esztendővel fiatalabb Borosnyay Kamilla (1856-1916) írónőt. Az avasi református templomban esküdtek meg. Felesége nagy segítsége volt rosszul halló férjnek, mindenhová elkísérte és segített feljegyezni a fontosnak tartott dolgokat. Vele húzódott vissza a házasságkötéskor vásárolt lillafüredi nyaralóba, a Pele-lakba.

A Természettudományi Társulat támogatásával 1888 júniusában Norvégiába utazott madártani kutatások céljából. Visszatérve a Társulat ülésén hatalmas sikerű beszámolót tartott. Az érdekfeszítő előadás után percekig dörgött a taps. Erről az útjáról szól Az északi madárhegyek tájáról című könyve, amely a nagyközönség körében igazi sikert aratott.

Herman Ottó alapította meg Magyarországon a tudományos madártant. A madárvonulás megfigyelésére országos hálózatot szervezett. 1891-ben megrendezte Budapesten a magyar tudományos életnek nagy diadalt hozó ornitológusok II. nemzetközi kongresszusát.

A Magyar Nemzeti Múzeum égisze alatt 1893-ban létrehozta a Magyar Ornitológiai Központot, a későbbi Madártani Intézetet. Haláláig "tiszteletbeli igazgatóként" igazgatta az intézményt. Az igazgatói kinevezést nem fogadta el, mert azt Ferenc József írta volna alá! Az általa megindított Aquila című folyóirat a hazai madártani kutatások központi orgánuma lett.

Az Országos Állatvédő Egyesület közgyűlésén amerikai mintára 1900-ban kezdeményezte a madarak és fák napjának megünneplését. A természetvédelem és madárvédelem gondolatának népszerűsítése végül gróf Apponyi Albert kultuszminiszter 1906 április 26.-án közzétett miniszteri rendelete alapján öltött testet. A madártan nemzetközileg elismert tudósaként számos könyvet írt a madarakról. 1901-ben jelent meg legnépszerűbb műve, A madarak hasznáról és káráról című könyv. A mind a mai napig az egyik legjobb tudomány népszerűsítő könyv nagy sikert aratott. Egymás után négyszer adták ki, 80 ezer példányban kelt el. Német és angol nyelvre is lefordították.

A Pele-lak
A Pele-lak

Állást foglalt a magyarok ősi madarának meghatározása kérdésében is. Milyen madár volt a turul? Herman úgy gondolta, hogy a magyarok turulja nem lehet más, mint a győztes hadakat követő dögevő madár, a keselyű. Ez az elmélet tetszett honatyáinknak, s a hatalmas madár ábrázolása hálás téma volt művészeinknek is. A megkérdőjelezhetetlen tekintélyű tudós munkásságának értékét ez a tévedése természetesen nem befolyásolja, viszont ez a tévedés számtalan turulszoborról köszön vissza ránk ma is.

1891-ig az ősember kutatás nálunk még ismeretlen fogalom volt. Mégis egy miskolci ház alapozása közben talált különös tárgyakban Herman azonnal felismerte a jégkorszak emberének hazánk földjéről elsőként előkerült eszközeit. „A miskolczi paleolith" című tanulmányában az un. Bársony-házi szakócák pontos korát is meghatározta és bizonyította a kőkorszakbeli ember jelenlétét Magyarország területén. Darányi Ignác földművelési miniszter támogatásával megkezdte a Miskolc környéki barlangok ősrégészeti feltárását, elindítja a magyar ősember kutatást. A Szeleta-barlang feltárásának eredményéről készített beszámolójával meggyőzte a kezdetben kétkedőket is. Ezzel már nemzetközi hírnevet szerzett magának és elindította a magyar ősrégészetet.

Az Ősfoglalkozások pavilonja
Az Ősfoglalkozások pavilonja

Gyűjtötte a magyar ősfoglalkozások (halászat, pásztorkodás) népi szokásait és tárgyi emlékeit. Megírta A magyar halászat könyvét, elkészítette a magyar állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát.

A Millenniumi Kiállításon ő tervezte az Ősfoglalkozások pavilonját. Lambrecht Kálmán így írt róla: "A városligeti tavon ott állott a kiállítás egyik legvonzóbb látványossága: Herman Ottó pavillonja. Cölöpépítmény alakjában emelkedett ki a tóból, köröskörül régi halászati berendezésekkel és szerszámokkal. Bent a cölöpépítményben pedig felsorakozott a pásztorélet tengernyi beszédes emléke, kezdve a pásztorlakásokkal és végezve a művészien faragott, spanyolozással díszített pásztorkészségekig. (A pásztorművészetre egy somogyi gyűjtőútján megismert kanászbojtár, Cséplő József művészi faragásai hívták fel a figyelmét.)" A kiállítás anyaga az 1900. évi párizsi világkiállításon is óriási sikert aratott. Bár a franciák meg akarták vásárolni, Herman inkább hazahozta, és ezzel megalapozta a Néprajzi Múzeum magyar gyűjteményét. Mindenesetre munkájáért megkapta a francia becsületrend lovagkeresztjét.

A kiállításról hazatérve elkezdte A magyar nép arca és jelleme című könyvének írását, melyben a néprajzi adatok mellett számba vette a magyar társadalom nomád eredetű hagyományait is.

Emléktáblája Bp. XII.
Emléktáblája Bp. XII.

Nyolcvanadik évében járt, amikor 1914-ben megjelent A magyar pásztorok nyelvkincse, mely a magyar pásztorélet enciklopédiájának is tekinthető. Ezzel a könyvével is egy mulandó népi világ kincseinek egész tárházát mentette meg a feledéstől.

Herman Ottó mint természettudós, etnográfus, ősrégész egyaránt eredetit és maradandót alkotott. A magyarok ősfoglalkozásának körében végzett kutatásaival megalapozta a magyar néprajztudományt, míg a régi halászati eszközök összegyűjtésével megvetette a Néprajzi Múzeum alapjait. Megalapította az európai hírű Madártani Intézetet és annak Aquila című folyóiratát, továbbá a természettudományos műveltség terjesztésében oly nagy jelentőségű Természetrajzi Füzeteket. Fáradhatatlanul dolgozott, gyűjtött és agitált a természettudományos gondolkodás terjesztése érdekében. 14 könyvben és kb. 1140 cikkben, tanulmányban és előadásban, valamint néhány intézményben maradt fenn többirányú munkásságának úttörő jelentőségű emléke.

Bár korának hazai és külföldi viszonylatban legjelentősebb és legismertebb természettudósa volt, mégsem lett tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. A Magyarország pókfaunája megjelenése után nyomban tagnak ajánlották, de ő az ajánlatot visszautasította. A Kossuthhoz és 48-hoz való, megalkuvást nem ismerő hűségét nem tudta összeegyeztetni az Akadémia akkori vezetőinek ezzel ellentétes politikai magatartásával. 1884-es hírlapi nyilatkozatában így fogalmazta meg: „Én a szabad kutatás és szabad bírálat embere vagyok a tudományban sem pajtást, sem urat nem ismerek s ennélfogva csak oly testületeknek lehetek tagja, melyben a döntő szó a szakembereké; ellenben nem kívánok helyet oly testületben, melyben a döntés főbb része oly dignitariusoké (tisztviselőké), kiknek méltóságos voltát nem bolygathatom ugyan, de akiknek tudományos értékéről nekem - tudományos munkálataik sajnos hiánya miatt - fogalmam sincsen”.

Hetvenöt éves korában a szinte már alig halló, gondolataiba feledkező tudóst elütötte egy villamos. Sérüléseiből még felépült, ám amikor 1914 decemberében egy szekér gázolta el, a lábadozás során kapott tüdőgyulladásba belehalt. A főpolgármester által felajánlott díszsírhelyen temették el a Kerepesi úti temetőben. 1965-ben hamvait - végakaratának megfelelően - Miskolcon, az alsóhámori temetőben helyezték végső nyugalomra.

Emlékezete

Alsóhámori síremléke
Alsóhámori síremléke

Magyarországon számtalan szobor, dombormű és emléktábla hirdeti Herman Ottó emlékét. (Pl. a pesti, budai, miskolci, szegedi, nyíregyházi, paksi, orfűi, budakeszi és kőszegi emlékhelyeken.)

Kívánsága szerint Alsóhámorban temették el, síremlékén pedig egy nagyalakú mészkőben kifaragott haldokló sas domborműve látható. Mellette apja, valamint kedves tanítványa, Vásárhelyi István nyugszanak.

Az egykor támogatásával létesült miskolci múzeum az ő nevét viseli, előtte egész alakos szobra (Medgyessy Ferenc alkotása) áll.

A Nemzeti Múzeum kertjében 1930 óta van emlékműve; a legnagyobbjaink közé tartozik.

Egykori nyaralója, a maga építtette három kis szobás Pele-lak ma emlékházként működik. A Pele-lak elnevezés onnan ered, hogy a hámori gyerekek Pele bácsinak szólították életének alkonyán az öreg tudóst.

2014-ben a Nemzeti Környezetügyi Intézet országos Herman Ottó-emlékévet szervezett a tudós és munkássága tiszteletére.

Halálának 100. évfordulója alkalmából Miskolc város közgyűlése 2014-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott a neves természettudósnak.

Nevét díj, tanulmányi verseny, iskolák, intézmények, utcák, terek viselik.