Gyóni Géza

Tibai Takács János festményén 1932-ben

Gyóni Géza (született: Áchim Géza, Gyón, 1884. június 25. - Krasznojarszk, Orosz Köztársaság, 1917. június 25.) magyar evangélikus teológus hallgató, újságíró, költő. A Nagy Háború hősi halott és hadifogságba esett magyar katonáinak reprezentánsa, munkássága elválaszthatatlan része a világégés krónikájának.

A tragikus sorsú költőnek rövid életpálya adatott: 1884. június 25-én született a Pest megyei Gyónon és éppen 33. születésnapján hunyt el a távoli Krasznojarszk melletti fogolytáborban. Az Áchim család békéscsabai eredetű, a költő másod-unokatestvére a legendás hírű paraszt-politikusnak, Áchim Andrásnak. Atyja Áchim Mihály evangélikus lelkész. Édesanyja Bekker Gizella, a pozsonyi virágvölgyi (magyarruhás) evangélikus tanító leánya. A családban hét gyermek született. A törékeny asszony végigápolta gyermekeit, amikor a gyermekek difteritiszen estek át a paplakban. A négyéves Ádámka akkor halt meg, amikor a legkisebbet, Piroskát elválasztották. A kimerült anyát hatodik kisgyermekének elvesztése gyógyíthatatlan lelki válságba sodorta. Képtelen volt mentálisan feldolgozni, a mély depresszió pedig végleg kiszakította őt is a családi körből. A gyermekek felnevelése és taníttatása édesapjukra hárult.

Gyermekkorát a szülői házban töltötte, iskoláit is helyben kezdte. Ezután került Szarvasra, ahol apai nagybátyja, Áchim Ádám evangélikus esperes gondozása alatt végezte el a gimnázium I-VI. osztályát. Irodalmi érdeklődése már itt megmutatkozott, Kemény Gáborral együtt diáklapot szerkesztett Sic itur ad astra címmel. A nagybácsi halála után Békéscsabára került. A Rudolf Főgimnáziumban végezte el a VII-VIII. osztályt, majd 1902-ben itt tett érettségi vizsgát. Költői fejlődésében jelentős szerepet játszott a Rell Lajos által irányított Önképzőkör. Számos önképzőköri dicséret, iskolai szereplés és országos nyilvánosság fűződött a békéscsabai évekhez. Ekkor már az Új Idők-ben és a Képes Családi Lapok-ban jelentek meg versei.

Édesapja utódját, lelkészi pályájának folytatóját látta benne, ezért kívánságára 1902 szeptemberétől tanulmányait a pozsonyi evangélikus teológiai akadémián folytatta. Másodéves teológus korában munkatársa volt a Nyugat-magyarországi Híradónak. Itt ismerte meg az újságírás, lapszerkesztés alapjait. Itt jelent meg első kötete 1904. januárban. Áchim Géza ekkor vette fel a Gyóni nevet szülőfalujáról.

Nyugtalan természete azonban szűknek érezte a szeminárium zártságát, nyugtalan vágyai messze ragadták őt a békés falak közül. 1904 januárjában Sopronban még megjelent első kötete Versek címmel, de ugyanezen a napon mellbe lőtte magát egy tisztázatlan amerikai párbaj miatt. Felgyógyult, de a papi pályát otthagyta, mert e tette után nem lehetett többé teológus. Rövid pozsonyi hírlapíróskodás után apja kívánságára otthon, Gyónon a jegyzőgyakornoksággal próbálkozott, de ezzel a rideglelkűséget kívánó pályával is hamar meghasonlott. Megpróbált ugyan a Múzsának is áldozni, lapot indított Alsódabas és Vidéke címmel. Másfél évig folytatta reménytelen küzdelmét a falusi közönnyel és a nincstelenséggel, de a lapot végül anyagi gondok miatt kénytelen volt beszüntetni.

1906-tól 1908-ig Budapesten közigazgatási tanfolyamot végzett. 1909-ben Budapesten rendezte sajtó alá iskolatársával és egyben legbensőbb barátjával, Dr. Szolár Ferenccel a saját költségén kiadott „Szomorú szemmel" című kötetét. A komoly kritika ugyan elismeréssel szólt róla, de a várt átütő siker elmaradt. Nem is lehetett, hiszen ekkor az egész ország Ady lázban égett. A közönséget lenyűgözve Ady hangjának újszerűsége és varázsa. Ekkoriban művein érződött Ady mélységes hatása, ami alól egyetlen kortársa sem vonhatta ki magát s amit Gyóni is csak később, a harctéren vetkőzött le.

Szarvasi nagybátyja, Achim esperes 1200 koronányi örökségének - ami akkor jelentős összegnek számított - igen hamar végére járt. Katona lett, mint tartalékos katona szolgált Boszniában. A katona élet sivársága s egyoldalúsága már ekkor beledöbben lelkébe.

Székesfehérvári szobra Nagy Benedek szobrászművész alkotása

Hazatérve 1910 szeptemberében a Soproni Napló munkatársa lett, majd a Sopron című lap felelős szerkesztői székében tevékenykedett a nyugtalan poéta. Itt ismét összegyűlt egy kötetre való verse („Élet szeretője"), de kiadni nem tudta.

A Nagy Háború előtt rövidebb ideig kétszer is volt katona, utászként Boszniában törte a követ. 1909-ben megírta a Cézár, én nem megyek című versét, ami Sopronban jelent meg 1912-ben. Ez a már akkor is az egyik legtöbbet emlegetett költemény a maga lázadozó hangjával - amelyet egy római légionárius ajkára ad - Gyóni legmegkapóbb versei közé tartozik. Minden sora háborúellenes. Egyszerűen nem látja parancsoló szükségét a vérontásnak, hát még, ha erre meggyőződése szerint nincs is komoly ok. Csak azért, mert politikai érdekek talán előnyősnek találták, nem lehet „bitangul” mészárszékre vinni ezreket és százezreket.

1914 nyarán két kötetes, országosan alig ismert költőként Szabadkán élte a vidéki újságírók mindennapjait. Hosszas hányattatás után már megállapodni látszott Bácska fővárosában, amikor a trónörökös-párra leadott lövések mindent megváltoztattak körülötte. Mint sokan mások abban az időben, kezdetben ő maga is üdvözölte a hadüzenetet. Büszke hazafiként vonult be katonának a monarchia hadseregébe. Azért lépett a harcmezőre, mert méltatlannak, nemzetgyalázónak tartotta, hogy egy szerb diák meggyilkolta az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét. „Ami most készül, szent leszámolás lesz/S nyugalom, áldás, béke a Jövőnek./Virágos ékes fegyverünk nyomában/Nagy Békeország vasfalai nőnek" - írja még 1914. július 30-án Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén című versében. A felfokozott hangulatban a magyarság legendás hősévé emelte a tragikus végű trónörököst, aki a korabeli források és a közvélekedés szerint nem szerette a magyarokat. A háborús propagandavers hazug voltára Gyónit azonnal figyelmeztették saját baráti köréből.

A krasznojarszki hadifogolytáborban készített emléklap

1914. augusztus elsején indult a frontra. Ezredével a gyászos emlékű przemysli erődbe kerül, ahol mint egyszerű közkatona végigszenvedte a várostrom minden borzalmát és nyomorúságát. "A frontra, mint a háború dicsőségének megéneklőjét küldték, de hamar megtapasztalta annak borzalmait, és átérezve katonatársai szenvedéseit gyökeresen megváltoztak a háborúval kapcsolatos nézetei." (Hegedűs Géza). A várban szolgáló magyar csapatok számára a várparancsnokság Tábori Újságot adott ki. „Ennek hasábjain lett először népszerűvé egy addig ismeretlen magyar költő, Gyóni Géza. Izzó magyarságú, komor szavú versei a lövészárok magyar katonájának lelkéhez férkőzött. Az ő aggodalmát, baját és örömét szólaltatta meg a merész szavú költő. A hazáért szenvedő harcos jajkiáltása volt ez a szenvedésekről nem tudó vagy éppen tudni nem akaró otthon felé.” Utászkatonaként átélte az éhezés minden kínját; hogy a tűzvonalban élve betemeti egy robbanás; hogy véres kézitusában kellett az oroszokat visszaszorítani a vár előteréből. Przemysl erődjéből repülőposta vitte lángoló üzeneteit a magyar hazába. Przemysl adott neki hírt, nevet, halhatatlanságot. Itt születtek költészete legragyogóbb igazgyöngyei, a „Levelek a Kálváriáról”. Hihetetlenül termékeny volt költészete ezekben a napokban. Lázas sietséggel ontotta magából verseit, mintha érezte volna, hogy sietnie kell, ha mindent el akar mondani, ami lelkét égeti. Az otthon emlékképei és a fogság valóságának kontrasztjára épített a Tábori Újságban megjelenő örökszép háborús költeményeiben, amelyek nemsokára kötetté duzzadva „Lengyel mezőkön, tábortűz mellett” címen jelentek meg a várvédő katonaság szegényes zsold-filléreiből. Hosszú hónapokon keresztül a przemysli várőrség magyar csapatainak lelkesítő olvasmánya, vigasztalása volt a kötet.

Tíz kiadást ért meg, a tizenegyedik, bővített kiadás is tervben volt, amikor az erődöt 1916 márciusában kénytelenek voltak feladni. Gyóni több mint százezer katonatársával ekkor került hadifogságba. A tervezett újabb kiadás így már nem látott napvilágot. Addig is ezer példányt nyomtak minden kiadásban, azaz tízezer verseskötet talált gazdát az ostromlott erődben. A címlap szerint az erődparancsnokság engedélyével megjelent versgyűjtemény karácsonyra jött ki a nyomdából az oroszok által körbezárt városban, amely csupán repülőgépekkel tudta tartani a kapcsolatot a külvilággal. Egy kötetet egy koronáért vásárolhattak meg a magyar katonák. Az ötezer korona jövedelmet Gyóni a hősi halált halt katonák özvegyei és árvái javára ajánlotta fel. Az akkori viszonylatban fejedelmi adományával sok-sok égő könnyet törölhetett le a háború áldozatainak arcáról.

A kötet egy példányát repülőgéppel kijuttatták az erődből Rákosi Jenó, a Budapesti Hírlap főszerkesztője számára. Általa Gyóni Géza az alábbi dedikációval üzent a hazaiaknak: „Reménykedő magyaroknak küldöm át a légen, Reménykedő magyarokkal A jó Isten légyen! Przemysl, dec. 20. Gyóni Géza” A kötet mintául szolgált egy itthoni kiadáshoz, amely az Országos Hadsegélyző Bizottság közreműködésével néhány héten belül 10.000 példányban meg is jelent. Utána még több ezres példányban a 2. és 3. kiadás is megjelent.

Emléktáblája egykori lakhelyének falán
Sopron, Orsolya tér 1.

A kötet ajánlása így hangzik: „Őrangyalomnak ajánlom, aki a gránátok földjén, orosz nyavalyák közt, észak vészes és hajszás éjszakáin, füstölgő falvakban, fagyban, sárban, ostromlott várban, hősök avatásán, árulók ítéletén és az életért vívott szent háborúnak ezer halálos szépségében és veszett nyomorúságában előttem és fölöttem járt s nem engedte, hogy e versek elvesszenek, hanem az ítélet Istenét kegyelemre síró akarattal kérte, hogy hazaérjenek és új életet hirdessenek".

Gyóni Géza legismertebb háborúellenes verse a „Csak egy éjszakára" című vers. A versben a gyűlölet hangja szólal meg a katonákat harcba küldő hatalmasságok ellen, azok ellen akik távol onnan táplálják a háború hamis tüzét. Ahogy Illyés Gyula fogalmaz: „Gyóninak, a század nagy háborús magyar költőjének egyetlen 'uszító' verse van, a Csak egy éjszakára kezdetű. A háborús uszítók ellen 'uszít'.”

Az erőd kapui 1915 márciusában nyíltak meg a cári csapatok előtt, amelyek addig éheztették a körülzárt k. u. k. sereget, végül a megadás maradt az egyetlen ésszerű lehetőség. Az erőd átadása előtt lehetővé tették Áchim Mihálynak, hogy öccse a tisztiszolgája legyen. Így indulhatott az életben maradt várvédőkkel Gyóni Géza közlegény és Áchim Mihály honvéd főhadnagy a félelmetes szibériai hómezők felé. A hosszú, hajszás út után a krasznojarszki nagy fogolytábor lett Gyóni Géza kálváriájának utolsó, leggyötrelmesebb állomása. A testvérek az utolsó pillanatig, sőt még az után is együtt voltak. 1917 júniusában Mihályt elvitte szívbetegsége, néhány napra rá, pontosan a 33. születésnapján Géza is követte őt elborult elmével.

Temetése

Sorsdrámája nemzetiségtől függetlenül megrázta a krasznojarszki hadifogolytábor rabjait. Halálának híre a fronton és a hátországban is felért egy csatavesztéssel. „A 16-os honvéd” tábori lap nekrológjában olvashatjuk: „Finita commedia! Valahonnan Szibériából jajdul felénk a távirat, valahol Szibériában egy sírdombunkkal több, itt nálunk egy magyarral, költővel és katonával kevesebb, most már végleg kevesebb. A katonát Przemyslnél elvesztettük, de a magyar, a költő megmaradt még messze krasznojarszki láncaiban is magyarnak, költőnek. Messze dalait könyörületes vöröskeresztesek hozták hozzánk, mint fáradt üzeneteket. Visszavártuk: hiába! A távirat megérkezett: Gyóni Géza †1917. június 25.”

Itt még egymás mellett látható a két testvér sírja

Temetése különleges végtisztesség volt 1917. június 27-én a krasznojarszki Szentháromság temetőben. Koporsójára nemzetiszínű leplet borítottak, koszorút sztyeppi virágból fontak. A halottaskocsi Gyóni Géza rézveretes, kék keresztekkel mintázott vörösfenyő fakoporsóját vitte, amelynek fedelére belülről odaszegezték a bajonettjét, és betették ezüstfogantyús botját. Elől Gy. G. betűkkel átütött hordóabroncsot húztak a testére, mindkét karját leszorítva vele. Egyértelmű volt a szándék: azt remélték, hogy egyszer majd, jobb időkben, az exhumáláskor és a hazaszállításkor a vasabroncs megkönnyíti Gyóni Géza azonosítását. Gyászbeszédet egy ugyancsak hadifogoly országgyűlési képviselő mondott a felsorakozott teljes magyar tiszti és legénységi tábor előtt. Százhúsz tagú szimfonikus fogolyzenekar kísérte a halottat Beethoven gyászindulójával.

Koporsóját fegyvertelen orosz kísérettel, a tiszti becsületszóra kiengedett harminchét fogolytársa kísérte ki a két és fél kilométer távolságban lévő fogolytemetőbe, amely a városi sírkert elkülönített részének számított. A szertartáson a birodalmi német evangélikus lelkész beszélt, a magyar tiszti dalárda énekelt, s egy főhadnagy a magyar nemzet nevében vett végső búcsút Gyóni Gézától. Ilyen előzmények és dokumentumok után hihetnénk, hogy a költő földi maradványainak exhumálása és magyar földbe temetése nem okozott gondot. Pedig így történt.

Sírversét már előbb elkészítette: „Boldog, ki itt jársz, teéretted is / Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt; / Véres harcok verték fel hírét, / De csak a béke katonája volt."

Hazahozatala

Tisztelői a halálhírt elsőként közlő Budapesti Hírlap a Petőfi Társaság közreműködésével azonnal gyűjtést indítottak, de a lelkesen felhalmozott összeg az első világháború után hamarosan értékét vesztette.

A földi maradványok hazaszállításának reális lehetőségét először a szovjet kormány korábbi merev álláspontjának megváltozása teremtette meg, amikor egy 1930. évi rendeletében általánosságban megengedte a más nemzetiségű halottak exhumálását az ország egész területéről. Ezután több diplomáciai tárgyalás is történt, de ezek nem jártak eredménnyel. Szovjet részről 1937-ben felmerült olyan gondolat is, hogy Rákosiért cserébe átadnák Gyóni Géza hamvait és ráadásként az 1848-49-es magyar zászlókat. Végül 1940. október vége és 1941 eleje között a csere részben megvalósult. Rákosiért cserébe a 48-a zászlókat megkaptuk, de Gyóni hamvait nem. Valószínűsíthető, hogy a szovjetek már ekkor eredménytelenül keresték a sírt az 1917-es állapotokat rögzítő, időközben alkalmatlanná vált térkép segítségével

Gyóni Géza sírjának helyét közvetlenül öccse sírhantjának bal oldala mellett jól mutatja még a koporsó leeresztése előtt a helyszínről készült fénykép. A sír mögött egy gúla alakú obeliszk, egy hadifogoly-emlékmű csúcsa.

A sírt keresők abból indultak ki, hogy az oroszok az obeliszket nem törték össze, így a fotó segítséget nyújthat a sír megtalálásában. A kép kétségtelenül támpontul szolgálhat, de pontos helymegjelölésre nem. A hadifogoly-temetőt idővel elnyelte a Szentháromság temető, amelybe több rétegben is temettek. Eredeti, fakeresztes jelölésű fogolysír egy sem maradt. Azt sem lehet tudni, hogy a hamvak az eredeti helyükön vannak-e. A rátemetések alkalmával ki is kerülhettek onnan. Később a temető egy részét kisajátították, s ott a Győzelem terét alakították ki a második világháborús halottak emlékművével. Gyakorlatilag nemzeti emlékhely szintre emelkedett a sírkert. Egy levél tanúsága szerint „Gyón és Dabas egyesített községi tanácsa 1972-ben levélben kérte Krasznojarszk város vezetőit, hogy kutassák fel Gyóni sírját, amíg lehetséges. A krasznojarszki vezetők tudatták, hogy a város honismereti és történelmi bizottsága kutatja a sírt.” De már ekkor a sírkeresők munkáját „nehezíti, hogy az egykori hadifogoly-temető nagy részét már beépítették, területét elérte a fejlődő, növekvő szibériai város”.

Így ma már nincs reális esély Gyóni hamvainak megtalálására.

Művészete

Gyóni Géza költészetét számos irodalomértő és kritikus tanulmányozta és bírálta az évek során. De kevés magyar művésszel fordult elő, hogy műveiről és azok minőségéről ilyen sokan és ilyen sokféle véleményt alkottak. Erről a változatos vélekedésről írta Hegedüs Géza:„(…) az is lehet, hogy úgyszólván minden róla szóló vélemény félreértés. Már az is, hogy oly sokan jó költőnek tartották. De az is, hogy mások dilettánsnak, legjobb esetben epigonnak mondották.”

Gyóni Géza költészete megosztó, egyesek kiváló költőnek, a háború, s a hadifogság dokumentálójának tartják, mások költészete elejét Ady utánzásával jellemzik. Általánosan leszögezhető azonban, hogy akik a háború poklában, véres borzalmai között, majd a hosszú és kínzó - nemcsak testet, de lelket is gyötrő - hadifogság közepette írták műveiket, vagy saját „élményeikről” naplót, beszámolót adtak közre, azok esetében másodlagos a költői hangnem, vagy írói stílus, hisz írásaik értékes kordokumentumai egy letűnt korszaknak.

A világháború előtt sem volt egészen ismeretlen, de kevésbé méltatták, mint megérdemelte volna. Aztán a prsemysli várból repülőgépen hazajutott versek országos hírre emelték nevét. Ettől kezdődően viszont már igazi érdemeinél is jobban méltatták. Szembeállítva Adyval, ő lett a „világháború egyetlen magyar költője". Bár ő maga nagy tisztelője, tudatos tanítványa volt Adynak, minden szándéka ellenére az irodalmi harcok kereszttüzébe került. Nagyon sokat ártott ez a szembeállítás elsősorban az Ady mellett eltörpülő Gyóninak, másrészt a hiszékeny s könnyen lelkesülő olvasók ízlésének. Nem védte meg Gyónit szibériai kiszolgáltatottsága sem, a sok ezer kilométeres távolság, s hiába írta: „Hazai bántások - kivált ha olvashatnám őket - drága simogatásként hatnak itt. Hiszen én nem a modernek vagy antimodernek ellen, hanem az ellenség ellen fogtam fegyvert és amit írtam sem irodalmi irányok kortes céljaira, hanem magyar katonáknak írtam. Még ha egy versem irodalmi élűnek látszott is, annak sem csupán és nem is főleg irodalmi vonatkozása volt, aminthogy a dekadencia, amit világpenésznek neveztem, nem éppen csak és nem főképpen irodalmi tünet volt. Semmiféle irodalmi téren, hanem csak a harctéren akartam harcolni. Itt lefegyvereztek - s ha az irodalomban is hasonlót akartak velem, az igazán csak melléktragédiája az én magyar poétaságomnak.”

„Úgy gondolom, nem volt igazán jó költő, nem volt rossz költő sem, de jól tudott verselni, és egy antenna érzékenységével fogta fel a körülötte élők hangulatait, együtt hullámzott a közvélemény következetlenségeivel. Életművéből ki lehetne válogatni egy háborús uszító nacionalista antológiát is, egy indulatos pacifista antológiát is, egy konzervatív petőfieskedő gyűjteményt is, egy dekadens, modernkedő kötetet is, egy Ady-epigon példatárat is, egy forradalomra váró, meggyötört lelkű kortárs hitvallásgyűjteményét is. Nincs az a világszemlélet vallásostól hitetlenig, arisztokratikustól szocialistáig, amely ne találna a maga gyűjteménye számára egy-egy jól mondható Gyóni-költeményt. Nem egy verse olyan, mint egy igazán nagy költő kevéssé sikerült, de azért a színvonalasabb gyűjteményekbe is betehető alkotása.” (Hegedüs Géza)

Jelképes síremléke Dabas-Gyónban

Emlékezete

Emlékét több helyen őrzi Békéscsaba: az Aurora Kör indítványára 1927-ben, halálának 10. évfordulója alkalmából utcát neveztek el róla. A Rudolf Gimnázium falán az 1930-as években elhelyezett emléktábla az egykori tanítvány emléke előtt tiszteleg. Az 1975-ben felavatott szoborsétányon Pátzay Pál Gyónit ábrázoló alkotása tekinthető meg. 1992-ben a Munkácsy Mihály Múzeumban kiállítást rendeztek emlékére.

Az újabb vesztes világháborút követően közel 15 évig nem jelenhetett meg Gyóni Géza kötet. A szocialista kultúrpolitika 1959-ben egy alaposan megrostált versválogatás kiadását engedélyezte. A mindössze 3000 példány rekordgyorsasággal talált gazdára. A költő utolsó verse - számos más jeles alkotásával együtt - azonban csak az 1990. évi rendszerváltás után kerülhetett újra az olvasók kezébe.

A Fővárosi Közgyűlés 2011. szeptember 28-i rendes ülésén hozott határozata alapján a Margit híd budai hídfőjének déli oldalán fekvő, a Przemyśl-erődnél elesett magyar katonák emlékére 1932-ben állított szobor körüli park a költő nevét viseli.

A 2017-ben kapott Magyar Örökség díjjal Gyóni is bekerült a „Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumába".