Gróf Teleki László

Barabás Miklós festménye
Barabás Miklós festménye

„Nincsenek művei, mint Széchenyinek, sem gesztusai, mint Kossuthnak.
Példája mégis azokéval vetekszik, alakja azok mellé emelkedik.
Minél jobban megismerjük, annál inkább fölfelé nézünk rá.”
(llyés Gyula Teleki Lászlóról, a „különc” grófról.)

„Tántorítatlan elvhűség, sziklaszilárd jellem, lovagias becsület”
(Kossuth Lajos jellemzése Teleki Lászlóról)


A Teleki család Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb arisztokrata családja, mely a 16. század eleje óta élvezte a szent római birodalmi grófi rangot.

Őseitől és közvetlenül a szüleitől Teleki László a puritánságig menő protestáns vallásosság és az arisztokrata szellem ötvözetét örökölte, amely hagyományosan arra kötelezte a Telekieket, hogy életükkel és vagyonukkal önzetlenül szolgálják a hazát és a szabadságot, s támogassák a magyar nyelvű tudományt, kultúrát, irodalmat. Dédapja, II. Rákóczi Ferenc fejedelem kancellárjának, a református egyház első egyetemes főgondnokának, Ráday Pálnak a lányát vette feleségül. Ebből a házasságból született gróf Teleki József főispán, koronaőr, író, akinek fia, id. Teleki László gróf szintén tudományos képzettséggel rendelkezett - ő volt a tudós társaság létrehozásának egyik első szószólója, hatalmas könyvtárával és műgyűjteményével pedig az Akadémiai Könyvtár megalapozója. Nem véletlen, hogy az ő legidősebb fia, gróf Teleki József főispán, koronaőr, később Erdély kormányzója lett a Széchenyi által alapított Magyar Tudományos Akadémia első elnöke (1830-1855). S az sem véletlen, hogy József féltestvérét, a nála húsz évvel fiatalabb Lászlót sokáig pártfogolta és 1848. szeptember elejei idegösszeroppanásáig barátjának tartotta Széchenyi, bár őt nagyon bántotta, hogy az ifjú Teleki kezdettől a legnagyobb politikai ellenfelei, „a két Lajos” (Batthyány és Kossuth) elvbarátja, harcostársa lett.

Teleki László Pesten született, 1811. február 11-én a belvárosi (Szervita téri) Teleki-házban, és ötven évvel később ugyanott ért tragikus véget élete. Apja 1821-ben bekövetkezett halála után gyámja az apja első házasságából született féltestvére, Teleki József lett. Gyermekkorában legjelentősebb nevelője Erőss Sándor volt.

Teleki egész életét meghatározó oktatásban-nevelésben részesült. Először a szülői házban (már nyolcéves korában jól tudott latinul, németül, franciául), majd a sárospataki református kollégiumban, végül pedig nyugat-európai egyetemeken. Eredetileg irodalmi érdeklődését európai tanulmányai és tapasztalatai fordították a politika felé. Alig 26 éves, amikor a nagyszebeni erdélyi országgyűlésen Fogaras vármegye követeként elmondja szűzbeszédét, de Erdélyországból hamarosan átnyergel a magyarországi küzdőtérre: az 1839-40-es pozsonyi diétán a felsőtáblán azonnal a Batthyány Lajos vezette főrendi - nemzeti liberális - ellenzék csoportjához csatlakozik, s bátor, egyenes jelleme, kiváló szónoki képessége hamarosan a legnépszerűbb fiatal mágnássá teszik Teleki grófot.

Miután Kegyenc című, 1841 elején kinyomtatott drámáját a kritikusok elhibázottnak tartják és az 1841. szeptemberi színházi bemutatón csúfosan megbukik, nem foglalkozik többé szépirodalommal.

Annál sikeresebben ível fölfelé a politikai pályája. Az 1839-48 közötti évtized mindhárom reformországgyűlésén a főrendi ellenzék vezérkarának tagja, 1844-ben az Országos Védegylet alelnöke, a pesti Nemzeti Kör elnöke, 1847-ben az egyesült Ellenzéki Kör elnöke, és az Ellenzéki Nyilatkozatot szerkesztő bizottság tagja. Mint a bálok kiváló táncosa, szenvedélyes színházpártoló és -látogató, híres-hírhedt párbajozó, népszerű országgyűlési és Pest vármegyei szónok, a társasági élet elmaradhatatlan szervezője és résztvevője ott volt a legnagyobb, legbefolyásosabb nemzeti vezetők mellett. Legnagyobb hatással Batthyány és Kossuth (kezdetben Wesselényi) voltak politikai nézeteinek alakulására. Széchenyit sohasem tudta megszeretni, bár nyugtalan, pesszimizmusra hajló habitusában, híresen „különc” természetében, a testi (és olykor) lelki betegségeivel való magányos küszködéseiben leginkább Széchenyihez hasonlított. Végletesen, lovagias módon becsületes, Jókai-regényhősökre emlékeztető romantikus idealista, és szenvedélyes, sőt harcias liberális demokrata, majd radikális felfogása miatt nem igazán volt irányításra, vezetésre alkalmas (reál)politikus.

Valószínűleg ezért sem került be 1848-ban - Batthyány és Kossuth leghívebb harcostársaként sem - az első független felelős kormányba. Amikor pedig 1848 nyarán megválasztották az első népképviseleti országgyűlésbe, radikális, republikánus és függetlenségpárti barátaival balról támadta a Batthyány-kormányt, míg az augusztus végén ki nem küldte a magyar kabinet párizsi képviselőjének. Teleki neve és személye talán ezért halványult el a forradalom és szabadságharc vezetői és hősei dicsfényének árnyékában. Ő a távolból, és lényegében sikertelenül képviselte és próbálta elősegíteni a magyar szabadság és függetlenség ügyét. Ennek oka nem az ő tehetségtelensége és tehetetlensége volt, hanem a nagyhatalmi (főként a brit és francia) érdekek és célok, amelyek akkor még a centralizált Habsburg-birodalom fennmaradását és fenntartását határozottan fontosabbnak tartották, mint a birodalomban élő népek, nemzetek önrendelkezését.

1849. május 14-én - egy hónappal a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése után - Teleki nagy elméleti jelentőségű levelet írt Kossuth Lajos kormányzó-elnökhöz, melyben nem kevesebbet vállalt magára, mint részletes politikai irányadást a nemzetiségek tekintetében.

„ Egy van, mi különösen lelkemen fekszik, mert Magyarhon jövője, véleményem szerint attól függ. Különféle nemzetiségek iránt a jogkiosztásban legyünk mentől bőkezűbbek. Nem csak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is. […] Feladatunk nehezebb, mint volt a 89-ki frankhoni. Liberté, égalité, fraternité még nem elég. A népek nemzetiségi életet kívánnak élni. „

Koncepciója szerint egy föderatív alapon átszervezett Magyarország vált volna egy később létrehozandó dunai konföderáció központjává, melynek tagjai Románia, Szerbia, Bulgária, Csehország és Morvaország lettek volna.

A szabadságharc leverése után a párizsi követből száműzött lett, akit távollétében a Habsburg-önkényuralom bírósága halálra ítélt, s nevét bitófára szögezve jelképesen ki is végezték. Birtokait elkobozták, de családja támogatásával továbbra is rendezett anyagi körülmények között élhetett.

Rövid ideig tartó aktivitás után 1851-től majdnem egy évtizedig távol tartotta magát az emigráció ügyeinek intézésétől, majd 1859 tavaszán - a Habsburg-ellenes piemonti-francia háború kitörésekor - Kossuthtal és Klapka tábornokkal Párizsban létrehozta a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. A triumvirátus célja az volt, hogy francia és olasz politikai és katonai segítséggel újrakezdik a magyar szabadságharcot, ám ehhez a nemzetközi feltételek éppúgy hiányoztak, mint a hazaiak.

A szabadságharc bukása után, az emigrációban, Teleki sok mindenben nem értett egyet Kossuthtal, de nem fordult szembe vele, inkább visszavonultan élt.

Az 1859-es osztrák-francia háború és a Solferino-i osztrák vereség aktivizálta az egész magyar emigrációt, így Teleki Lászlót is.

Részére a hazai titkos szervezettel való kapcsolattartás jutott feladatul, mely szervezetben jelentős számban voltak barátai (pld. Almásy Pál) és rokonai (pld. Tisza Kálmán) is.

Franz Kollarz: 'Jelképpi és történeti ábrázolat gróf Teleky László emlékére'
Franz Kollarz: 'Jelképpi és történeti ábrázolat gróf Teleky László emlékére'

1860 novemberében angol útlevéllel, álnéven Drezdába utazott, hogy meglátogassa szerelmét, Lipthay Auguszta bárónőt. A hölgyet már Drezdába érkezése óta figyelte a rendőrség, így Telekit nála elfogták, majd nemzetközi tiltakozás ellenére kiadták Ausztriának. Teleki tíz napot töltött osztrák börtönben, majd december 31-én Ferenc József császár maga elé rendelte a bécsi Burgba. Az uralkodó azzal a feltétellel bocsátotta szabadon, ha esküt tesz, hogy többé nem utazik külföldre, a külfölddel nem köt a birodalomra nézve ellenséges szövetségeket, illetve átmenetileg tartózkodik a hazai politikában való részvételtől. Teleki beleegyezett. Ez azonban nagy dilemma elé állította, hiszen a könnyelmű kockáztatás következményeit csak akkor tehette jóvá, ha hazakerülve Magyarországon aktívan részt vesz az emigráció céljainak megfelelő hazai közhangulat megteremtésében. Az 1861-es országgyűlés előkészületei közepette, a forrongó politikai helyzetben nem állhatott félre. Ugyanakkor azt is látnia kellett, hogy a követhető politikai ösvény milyen szűk: az 1849-es elszakadási programot a magyar politikai színtéren nyíltan nem lehetett képviselni, maradt tehát számára a határozati párti stratégia, amely ugyan látszólag az 1848-as programba öltözött, valójában azonban az emigráció időt húzó, újabb nemzetközi konfliktus kirobbanására váró stratégiáját követte. Teleki számára az erkölcsi-politikai dilemmákból az öngyilkosság jelentette a kiutat, s 1861. május 7-én éjszaka főbe lőtte magát. „Odaadtam a becsületemet. Hogy megtegyem, amit a becsület kíván.” - E szavakkal távozik 1860 szilveszterén a bécsi Burgból Ferenc József császár kegyelméből Teleki László, Illyés Gyula róla szóló drámájában. A reformkor, a szabadságharc, és a Habsburg-önkényuralom idején élt arisztokrata demokratának rajongó hazaszereteténél csak szeplőtlen személyes becsülete volt fontosabb.

A kényszerűen hazakerült Teleki, aki kitűnő szónok és radikális gondolkodású ember volt hamarosan a Deák Ferenc által vezetett, a császárral kiegyezni igyekvő Felirati Párttal szemben a töretlen 48-as elveket hangoztató Határozati Párt vezetője lett.

Tevékenysége, még a rendelkezésre álló rövid idő alatt olyan népszerűséget biztosított számára, hogy az túlszárnyalta Deák népszerűségét.

Teleki azonban nem számolt azzal, hogy a hazai titkos szervezet vezetőségén, illetve a Határozati Pártban eközben túlsúlyba kerültek azok, akik hajlottak a Béccsel kötendő alkura, és a fő céljuknak azt tekintették, hogy a majdani tárgyalások során minél kedvezőbb pozícióból tárgyalhassanak az uralkodóval. Ezek közé tartozott utolsó (ismert) látogatója, a későbbi miniszterelnök, Tisza Kálmán is.

Az 1861. április 6-án Budán megnyílt országgyűlésen kezdettől fogva jól elkülönült egymástól a két oldal, a Deák vezette Felirati Párt, és a Teleki irányította Határozati Párt. Teleki és hívei azzal érveltek, hogy az 1848-as trónváltozás az ország törvényei értelmében érvénytelen, s ennek értelmében a formailag nem király Ferenc Józsefnek nem kívántak a megszokott feliratban válaszolni. Ehelyett a nemzet akaratának határozatban való kimondását kívánták, majd ezt követően azt szerették volna, ha az országgyűlés kimondja saját önfeloszlatását, így akadályozva meg bármiféle alku lehetőségét is. Ezt indokolta továbbá az is, hogy Horvátország és Erdély képviselői nem vehettek részt az országgyűlésen, amelyet emiatt határozatképtelennek tekintettek.

Teleki László 1861. május 7-én öngyilkos lett, mert úgy hitte, hogy az adott körülmények között halála üdvösebb a hazára nézve, mint élete. Haláláról itt olvashat részletesebben.

Teleki László történelmi múltunk legvonzóbb emberi egyéniségei közé tartozik, aki forradalmibb szellemű volt Kossuth Lajosnál is, haladóbb szellemű nemzeti forradalmunk és szabadságharcunk, majd az erre következő emigrációs mozgalom egész vezérkaránál; rejtelmes halálát pedig minden haladó magyar nemzeti tragédiaként élte át.

Forrás: Magyar Hírlap online, Polgári Hírszemle, dunaharasztima.hu, lelkemnekvalo.blogspot.com