Mészöly Géza

Pállik Béla Mészöly Géza portréja
Pállik Béla Mészöly Géza portréja

Mészöly Géza (Sárbogárd, 1844. május 18. - Jobbágyi, 1887. november 12.) magyar festő, a magyar művészettörténet, a tájképfestészet nagy alakja.

Élete

Nemesi családban született. Apja, Mészöly Imre törvényszéki bíró, anyja Kenessey Juliánna volt. A sárbogárdi elemi iskola elvégzése után Hajdúszoboszlón végezte el a gimnázium alsó osztályait, majd a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Már diákkorában sokat rajzolt és festett. Tehetségét Kallós Kálmán, a debreceni rajztanára fedezte fel, s ő biztatta a művészi pályára.

A gimnázium befejezése után szülei ösztönzésére a debreceni jogakadémián tanult, majd 1866-ban átiratkozott a pesti egyetemre. A Budapesti Nemzeti Múzeumban kiállított festményeket másolta. Eközben figyelt fel rá Ligeti Antal, a képtár őre. Ligeti - aki maga is festő volt - fedezte fel két évvel korábban Munkácsyt is és indította el a pályán Mészölyt is. Segítségével került ki Bécsbe, ahol az Akadémia növendéke lett. Az akadémia évente pályázatot írt ki a növendékeknek és a nyertes munkát aranyéremmel tüntette ki. Így történt ez 1870-ben is. A magyar születésű német poéta Lenau egy verssorozatának illusztrálása volt a feladat. Mészöly sokáig habozott, részt vegyen-e a versenyen. Pályázott s az aranyérem az övé lett; így ő volt az első magyar növendék, aki a bécsi művészeti akadémián jutalmat nyert.

Faluvége
Faluvége

Tanulmányait 1872-ben fejezte be. Apja, a törvényszéki bíró, aggódott érte, hogy miből él majd meg. Féltette a gyönge szervezetű fiút, de ő nem tágított. Pártfogóra talált nagybátyjában, a nemzetgazdasági író, Kenessey Kálmánban, aki szerette a szépet s tetszett neki, hogy öccsében művészi talentum s egyszerre ilyen erős elhatározás nyilatkozik meg. 1873-ban átköltözött Münchenbe, ahol saját műterme volt.

Felváltva élt Münchenben és Magyarországon. A nyarakat Magyarországon töltötte és olyankor mindig a vízpartokat kereste fel. Különösen kedvelte a Balaton és a Tisza vidékét. alföldi és Tisza vidéki nyári motívumkörútjai után képeit Németországban dolgozta ki. 1877-ben Székesfehérváron telepedett le, majd 1885-től a fővárosi Női Festőiskolában tájkép- és csendélet festészetet tanított.

A szabadban való festés nagy változást hozott a korábbi műtermi festés gyakorlatában. A művészek nem az akadémiákon előre meghatározott témákat festették, hanem azt, amit láttak a természetben. Igyekeztek megörökíteni az atmoszferikus jelenségeket, a párás levegőt, a meleg levegő rezgését, a napfény erejét és az árnyék következtében megjelenő reflexeket, amelyek így rendkívül változatossá tették a képek színvilágát. Mészöly képeire is így kerülnek rá a vízparton dolgozó emberek, és az olyan egyszerű tárgyak mint egy felborított csónak, a tó egy mocsaras darabkája, egy madár, vagy egy kerti pad, amelyek a kép témájának alapjául is szolgálhattak.

Mészöly Géza tájképfestő volt, akinek munkássága főleg a Balatonhoz köthető. Előszeretettel festette a balatoni tájat és az ott élő embereket. A halászkunyhók, nádasok világának hangulatos ábrázolásával megteremtette a balatoni életképek speciális műfaját. Később inkább a Balaton-vidék, elsősorban az akarattyai partok szépségét örökítette meg, elhagyva az életképszerű motívumokat. Lírai hangvételű képeit nagy gonddal és aprólékos kidolgozással alkotta. Művészete nagy hatással volt a századvég magyar tájképfestőire (Spányi, Tölgyessy). Tavasztól őszig az országot járta, kitűnő vázlatokat rajzolt, amelyeket aztán műhelyében télen naturalista stílusban kidolgozott, vázlatai a plein air stílust előlegezik, a számos szabadban tett megfigyelés, élmény hangulata rávetül kész képeire is, ettől képei bensőséges hangulatúak.

Balatoni halásztanya
Balatoni halásztanya

Mint a "paysage intime" legkiválóbb hazai művelőjének nem egy képe a barbizoni mesterek, elsősorban Corot műveként került külföldi műkereskedelemben forgalomba. 1872-től megszakításokkal Münchenben élt, 1882-ben Párizsban, majd 1885-től ismét Budapesten és Székesfehérvárott dolgozott. Részlet a Balaton vidékéről című képét 1883-ban a Műcsarnok nagydíjával jutalmazták. Leghíresebb képe, a Balatoni halásztanya (1874) Trefort Ágoston közoktatási miniszter megbízásából készült a Nemzeti Múzeum számára. A kép országszerte feltűnést keltett s már ezután őt tekintették a magyar tájképfestés megalapítójának, első nagymesterének. Számos művével együtt (Sík vidék szénaboglyákkal, 1872; Tanya, 1879; Vadásztársaság, 1882; Birkanyáj, 1885 körül; Lelőtt vadkacsa; Őszi nap a Balatonon; Balatonpart; Kakas; Chioggia; Szigetvár) a Magyar Nemzeti Galéria birtokában van.

Egy másik balatoni képét, a Balatoni Tájat, a király vásárolta meg s ezzel nyerte el a Képzőművészeti Társulat nagy díját 1883-ban. Több képet vásárolt tőle Zichy Jenő gróf is, aki az akkori trónörökösnek, Rezső királyfinak is beajánlotta. A trónörökös által vásárolt képek részben a királyi palotába, részben a gödöllői kastélyba kerültek.

Síremléke a Kerepesi temetőben
Síremléke a Kerepesi temetőben

A Balatoni halásztanya című kép középpontjában egy óriási facsoport áll, jobbra a háttérben és az előtérben látható a tó. Az előtérben kis embercsoport végzi mindennapi munkáját, vizet merít, hálót kötöz, és közben mindenütt munkájuk eszközeit a csónakokat látjuk. Az életkép bepillantást enged az itt élő emberek hétköznapjaiba, de mivel a figurákat a művész is távolról szemléli, így a jelenet idillinek tűnik. Fokozza ezt a hatást a gyöngyházszürke tónus, amely összefogja a lágy kontúrral kezelt formákat és egybehangolja a színeket. A kép és a kompozíció ritmusát a tárgyak és az emberek elhelyezésével biztosítja: bizonyos csoportokba rendezi, illetve elszórtan a kép széleire komponálja őket, szinte vezetve ezzel a néző szemét, aki ily módon a táj miden részletét megszemlélheti. A nehéz munkát végző emberek élete Mészöly képein líraivá, idillivé nemesül, a táj panteisztikus felfogása miatt.

1882 őszén Parisba utazott. Munkái itt is sikert arattak. Hazatérése után megnősült és Budán telepedett le. 1887 márciusában ágynak esett. Ekkor még dolgozott, az 1887 évi őszi tárlat első sorozatára három kisebb képet festett, a második sorozatra is kettőt. Orvosa küldte őt el Budáról megtámadott tüdejével. El is ment apósához a Mátra aljára, a Nógrád megyei Jobbágyiba. Ott halt meg, 1887 november tizenkettedikén.