Kitaibel Pál

Kitaibel Pál portréja Jablonczay Kálmán festményén

„A botanika linnéi korszakának messze kimagasló magyar képviselője megérdemli, hogy emlékét időnként felidézzük, munkásságát, mint természettudományi mozgalmaink egyik legjelentősebb, legeredményesebb jelenségét örök becsben tartsuk” (Jávorka Sándor, Kitaibel szellemi utóda és életrajzírója)

„Ezen tudós férfi Hazánk szülötte, a hazai nyelvet tudja s nagy hazafiuságát azzal mutatta meg, hogy széles és mély tudományát egyenesen a Haza javára fordította.” (Kováts Mihály, az első magyar nyelvű kémiai szakkönyv megjelentetője)

„Nevét, ha Angliában születik, bizonyára a Föld felfedezői között olvasnánk, mert azonban a sors Magyarországot jelölte ki tanyájául, hazánk természetvilágának lett annál megbecsülendőbb felfedezője”. (Rapaics Raymund)

„Magyarország flórájának ritkaságait felkutatta, a hazai föld természetét ismertette, forrásainak titkait felfedte. Nem kevésbé derekassága, szerénysége, erkölcsössége lelki díszévé váltak. Örülj Magyarország, aki ilyen fiút adtál a világnak!"

Kitaibel Pál (Nagymarton, 1757. február 3. - Pest, 1817. december 13.) magyar botanikus és kémikus. Kora természettudományainak szinte minden ágában dolgozott. Összegyűjtötte és leírta Magyarország növényeit, kőzeteit és ásványvizeit.

Nevezték már Magyarország legnagyobb botanikusának, a magyar föld felfedezőjének, a magyar természetszeretet legnagyobb apostolának, bámulatos tudású polihisztornak, a magyar Linnének, Európa egyik legszámottevőbb természettudósának, a mai, modern környezettudomány, a biogeokémia előfutárának, a balneológia egyik megalapítójának és a magyar biológia máig is felülmúlhatatlan művelőjének is.

1757. február 3-án született, az akkori Sopron vármegye Nagymarton (ma az ausztriai Burgenland: Mattersburg) nevű községében, jómódú paraszti családból. Iskoláit Sopronban az egykori jezsuita, akkor valószínűleg városi, a későbbi bencés gimnáziumban (ma Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskola) - falán emléktábla hirdeti- majd a győri bencés gimnázium (ma Czuczor Gergely nevét viseli) filozófiai osztályában végezte.

Budán 1780-tól rövid ideig jogi tanulmányokat folytat az egyetemen, nemsokára pedig az orvosi karra iratkozik át. Érdeklődése és hajlama ugyanis már ekkor a természettudományok, különösen a növénytan felé vonzották, s mivel ez időben a botanikát önálló tudományszakként még nem tanították, kedvenc tárgyának elsajátítását az orvosi oklevél megszerzésével kényszerült összekapcsolni. Orvosi gyakorlatot sohasem folytatott, mert mint orvostanhallgatót Winterl Jakab József mellé kinevezték adjunktusnak a pesti egyetemen.

Nagy lelkesedéssel lát az egyetemi botanikus kert növényanyagának gyarapításához. Élő anyagot és magokat gyűjt, havi, majd évi jelentéseket küld a helytartótanácsnak, rendezi és bővíti a herbáriumot. Egyetemi előadásokat sem ekkor, sem később nem tartott. Kitaibel fontosabbnak ítélte a kutatást és az irodalmi tevékenységet: felismerte a magyar föld addig ismeretlen növényi gazdagságát és a kutatás vágyának nem tudott ellenállni. A Kárpátokkal övezett történelmi Magyarország jelentős része akkoriban növénytani (különösen pedig növényföldrajzi) tekintetben „terra incognita", ismeretlen föld volt, bárhova utazott, a tudomány számára leíratlan, fel nem fedezett fajokat talált.

Mellszobra a Füvészkertben

Kitaibel nagy felfedező útjai közel 20 000 kilométert tettek ki. Ezeket a kor viszonyainak megfelelően kocsival és lóháton, a hegyekben gyalog tette meg. A terepen eltöltött napok száma - naplóinak tanúsága szerint 1247 volt, utazásairól pontos naplót vezetett. Ezeknek nagyobb része két kötetben, 1945-ben 1082 oldalon Gombocz Endre botanikus gondozásában, a Természettudományi Múzeum akkori főigazgatója, Tasnádi-Kubacska András szerkesztésében jelent meg. Az 1804 utáni naplói sajnos még ma is kiadatlanok.

Legjelentősebb művei latin nyelven jelentek meg. Leveleit, kéziratait, naplóit németül és latinul írta. Ezek alapján voltak, akik még a magyar nyelvtudásában is kételkedtek. Sőt osztrák bélyegkiadás tanúsága szerint Ausztria is a „magáénak vallotta” Kitaibelt, aki azonban számos alkalommal adta tanúságát magyarságának, illetve jártasságát a magyar nyelv rejtelmeiben. De ne feledjük, Kitaibel korában az ország hivatalos nyelve a latin volt, csak az 1844-es országgyűlés után lett hivatalossá a magyar nyelv. Ekkor még magyar tudományos szaknyelv nem is létezett. Az egyetemi előadások sem magyarul hangzottak el, erre a nyelvújítás előtti magyar nyelv nem is igen volt alkalmas. A magyar növénytani terminológia megalkotására tett első kísérlet, a „Magyar Fűvész Könyv” Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály szerkesztésében csak 1807-ben jelent meg.

Az 1806-ra tervezett utat nem tudta valóra váltani, mert súlyos betegsége megakadályozta. György testvérénél betegeskedve, legyengülve, hónapok múlva a Rábaköz érintésével érkezett vissza Pestre. Egyre többet betegeskedett, ízületi bántalmaira Parádon és Balatonfüreden keresett enyhülést. 1809-ben és 181l-ben a botanikus kert költözködése miatt csak kisebb utakra telik erejéből. Előszeretettel kereste fel a gyógyfürdőket, s közben a gyógy- és ásványvizek elemzésével foglalkozott, 1816-ban nyugalomba vonul. A megérdemelt pihenést azonban sokáig nem élvezhette, mert a betegsége súlyosbodik, hatvanegy éves korában, 1817. december 13-án hal meg. A sírnál hivatali utóda, Schuster János búcsúztatta. Õ vésette sírkövére ezeket a sorokat:

„Magyarország flórájának ritkaságait felkutatta, a hazai föld természetét ismertette, forrásainak titkait felfedte. Nem kevésbé derekassága, szerénysége, erkölcsössége lelki díszévé váltak. Örülj Magyarország, aki ilyen fiút adtál a világnak!"

Tragikus magyar sors, hogy sírja és földi maradványai a városrendezés áldozatává váltak, elnyelte a Nyugati pályaudvar alapozása. Emlékét csak művei őrzik.

Kitaibel tudományos munkássága

A botanika a „szeretetreméltó tudomány" munkásságában legjelentősebb helyet foglalta el, de mellette ásvány- és földtani megfigyelések, kémiai, hidrológiai, balneológiai és geofizikai eredmények valamint állattani felfedezések is maradandóan őrzik nevét, bizonyítva polihisztorságát. A naplóiban található erdészeti, mezőgazdasági, növényföldrajzi, talajtani, ipari, néprajzi és kultúrtörténeti adalékok a minden iránt fogékony kutató zsenialitását tükrözik.

Növénytan

A pesti egyetem botanikus kertje, növényanyaga eleinte 800-1000 virágos növényfajból állt, a folyamatos bővítés eredményeként 1816-ra - az átköltözés ellenére - 6755-re emelkedett. Ez a gyors gyarapodás egyenes következménye Kitaibel rendszeres és tudatos törekvésének, amely a sajátos növényföldrajzi egységet képező Kárpát-medence florisztikai-rendszertani megismerését volt hivatva szolgálni.

Az élőnövény gyűjtés mellett természetesen herbáriumot is készített. Ez a gyűjtemény ma egyik nemzeti kincsünk, amelyet a Természettudományi Múzeum Növénytára (Budapest, VIII. kerület, Könyves Kálmán körút 40.) ereklyeként őriz szekrényekben. A herbárium 13243 lapból áll. Közülük több olyan példány, amelynek alapján az új faj (vagy alfaj) első leírása történt.

Rási Katalin aquarelljén

Az élő és a szárított növények gyűjtése azt szolgálta, hogy alapja legyen a „Flora Hungarica" megírásának, hogy megteremtse az addig ismeretlen fajok tudományos igényű leírásának lehetőségét. Később a kimagasló eredményeket és a legjelentősebb fajokat önálló kötetben jelentette meg Kitaibel, gróf Waldstein Ferenc Ádám anyagi támogatásával. A mű a „Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae" címet viseli. (Magyar fordításban: Magyarország ritkább növényeinek leírása és képei.)

Kitaibel és Waldstein közös műve 1802 és 1812 között 3 fólió kötetben (28 füzetben), 200 példányban jelent meg. Az első kötet táblái az Alföld, a Magyar Középhegység, a máramarosi és az első bánsági út növényújdonságait (100 faj) ábrázolják, illetve írják le, latin nyelven. A második kötet jórészt majdnem az összes horvátországi (velebiti) növényérdekességeket (100 faj) közli. A harmadik kötet a visszamaradt és idő közben tisztázott kritikus növényekről (80 faj) számol be. A munka jelentőségét a rézbemetszett növényi ábrázolások élethű és művészi megjelenítése mellett az jelenti, hogy összesen 148 olyan növényfajt (alfajt és változatot) ír le, amelyek ma is a W. et K. (ill. Kit.) névjelet, vagyis Waldstein és Kitaibel nevének kezdőbetűit, szerzőségüket (auktornevek) viseli.

Állattan

Kitaibel állattani munkássága nem olyan kiemelkedő mint a növénytani, de néhány érdekesebb emlősünk, gyíkunk és csigánk felfedezése mutatja, hogy az élővilág másik nagy birodalma iránt sem volt érzéketlen. Állattani felfedezései közül kiemelendő, hogy a ma fokozottan védett földikutyát (ma Spalax leucodon), már 1803-ban leírta Mus typhlus néven. A mogyorós pelét (ma Muscardinus a. avellanarius) a Mátrából írta le Mus arboreus Kit. néven. Legjelentősebb állattani felfedezése azonban a védett magyar gyík (ma Ablepharus kataibelii fitzingeri) leírása, Lacerta nitida néven. KITAIBEI. ezt a nevezetes, pannongyíkfajt már 1797-ben megfigyelte a Vértesben és a Bakonyban.

Ásvány- és kőzettan

Az élettelen természet, az ásvány- és kőzetvilág területén legjelentősebb eredménye a tellúr nevű elem felfedezése a Börzsönyben és Erdélyben gyűjtött ércekben. Hogy mégsem Kitaibel nevéhez fűződik ez a felfedezés, annak kalandos története van. Kitaibel ugyanis a tellúrt tartalmazó ércről és elemzéséről kis értekezést írt, amelyet a Berlini Tudományos Akadémia híres analitikusának Klaprothnak küldött el. Később 1795-ben. Klaproth Kitaibel nevének említése nélkül ír erről, mint saját felfedezéséről.

Földtudományok

A földtudomány egyéb kérdései is foglalkoztatták. Az egyetem és a helytartótanács Tomcsányi Ádámmal együtt őt küldte ki az 1810. január 14-i móri földrengés tanulmányozására. A munka 1814-ben 118 oldalon, latin nyelven jelent meg. Ebben a tudós szerzők számot adnak a földrengés mibenlétéről, okairól és új módszerükről, a földrengés erejének és terjedésének grafikus ábrázolásáról.

Kémia

A kémikus Kitaibel nevéhez fűződik a ferrociánsav első előállítása, amelyet ő berlini-kéksavnak nevezett el. E felfedezéssel együtt merültek feledésbe a klórmésszel kapcsolatos munkái is. Saját feljegyzései kétségkívül bizonyítják, hogy klórmeszet már 1795-ben, tehát három évvel Tennant előtt előállította és sajátságait is leírta. Az akkori kontinentális zárlat miatt a cukornádat nem lehetett Európába hozni. A helytartótanács megbízásából Kitaibel is hozzálátott a répa levének kilúgozás útján, cukorlé előállításához. Nagy leleményességgel számos használható és részben ma is alkalmazott fogásra jött rá, a diffúziós cukornyerés alkalmazása terén pedig úttörőnek tekinthetjük.

Emléktáblája egykori iskolája falán

Technikai eszközöket, így só-lepárlót, desztilláló készüléket és vákuumszűrőt is tervezett.

Foglalkoztatta az alföldi salétrom- és szódagyűjtés, a szódakészítés is.

Ásványvizek elemzése

Kémiai ismereteit mégis inkább az ásványvíz-elemzés teszi számottevővé. Vizsgálatai során először a vízben oldott gázok mennyiségét határozta meg, ezt követte a vízben oldott szárazanyagok bepárlása és mérése. A víz alkotórészeit eredeti módszerekkel mutatta ki. Utóbb rendszeresen bejárta a történelmi Magyarország területét, mintegy, 150 ásványvizet elemzett. Elemzései csak halála után 1829-ben jelentek meg 2 kötetben, 723-oldalon, „Hygrographia Hungarica" címmel.

A tudományos világ elismerésének jeleként tudományos társaságok, illetve akadémiák tisztelték meg tagsággal.

Forrás: w3.sopron.hu