Diószegi Sámuel

Diószegi Sámuel debreceni domborműve
Diószegi Sámuel debreceni domborműve

Diószegi Sámuel (Diószeghi Sámuel) (Debrecen, 1761. december 29. - Debrecen, 1813. augusztus 2.) református lelkész, botanikus.

Diószegi F. Pál leányiskolai tanító és Szappanos Erzsébet gyermeküket január 5-én keresztelték. Iskoláit szülővárosában járta, 1775. április 27-én lépett a felső osztályba (subscribált). A Református Kollégium szorgalmas tanulója volt, különösen a matematikában tűnt ki.

Miután elvégezte Debrecenben a teológiát, 1784-től három éven át Hajdúböszörményben tanító lett. Félévi kecskeméti kisegítő tanárkodás után 1787-ben a göttingeni egyetemen természettudományi tanulmányokat is folytatott, mértant, természettant és orvostudományokat is hallgatott.

Fazekas és Diószegi szobra a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében
Fazekas és Diószegi szobra a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében

1789-ben Hajdúnánáson, 1793-ban Hajdúböszörményben, 1803-tól pedig Debrecenben volt református lelkész. 1809-től a debreceni református egyházmegye espereseként és a tiszántúli református egyházkerület főjegyzőjeként tevékenykedett. Teológiai műveket írt, és részt vett a református énekeskönyv megreformálásában.

1789-ben vette feleségül Fazekas Máriát, a Lúdas Matyi szerzőjének nővérét. Házasságukból hét gyermek született. 1809-től esperes lett, majd egyházkerületi főjegyző.

Hitéleti kötelezettségei mellett idejének nagy részét a botanika, a füvészkedés tudományának szentelte. Munkálkodásra több tényező ösztökélte: egyrészt a botanika, azaz a növénytan a kor népszerű tudománya volt. Dr. Földi János hatására, sógorával, Fazekas Mihállyal közösen írta a „Magyar Fűvész Könyv”-et, amely 1807-ben jelent meg. A füvészkönyv a Linné rendszere alapján készített első magyar növényhatározó. Mint növényhatározó, a mű nem felelhetett meg az elvárásoknak. A későbbi korok „hivatásos” botanikusai ugyan több esetben nem értékelték nagyra Diószegi munkáját, holott annak komoly jelentősége van, ugyanis megteremtette a leíró növénytan és az alaktan magyar szaknyelvét és - ahol lehetséges volt a népi nevekből kiindulva - megalkotta a magyar flóra fajainak neveit.

Sírja a debreceni köztemetőben
Sírja a debreceni köztemetőben

A Magyar füvészkönyv gyakorlati részét, az 1813-ban megjelent Orvosi füvész könyvet önállóan írta. Munkájában a magyar orvosi nyelv fejlesztésére törekedett. E könyv függeléke az első magyar szinonimaszótár, 1400-nál több népi magyar növénynevet tartalmaz.

Diószegi Kitaibellel is levelezésben állt, aki a neki küldött Fűvész Könyvet levélben köszönte meg: „e számomra igen becses ajándékot, amelyért Önöket, érdemdús Uraim, örök hálám illeti, egyrészt, mert engem figyelmükkel kitüntettek, másrészt, hogy ezen éppoly nehéz, mint hasznos művet megírták. Ez nekem latinul megirandó művem: Flora Hungariae számára biztos vezérül fog szolgálni, mert a népies magyar nevek gyűjtésében magam is fáradoztam, de eddig sajnos kevés sikerrel.”

A nyelvújítás lázában elnevezéseikkel néha túllőttek a célon, de több mint 300 növénynevük ma is használatos. Az erőltetett (és persze meg sem honosult) újításra példa a szirmanyúlt, a magiszák és a türempikk elnevezések, a sikeresre a ma is használatos szirom, hímpor, bibe és porzó szakszavak.

A magyar füvésztudomány terén úgyszólván minden kezdemény az ő nevével van kapcsolatban. Már 1807-ben megpendítette egy növénytani szaklap vagy folyóirat megindításának eszméjét, de ezt csak évtizedekkel később kivitelezték.

Forrás: wikipdia.org, kfki.hu, mtva.hu