- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Augusztusi jeles napok
- Diószegi Sámuel
Diószegi Sámuel
„A magyar nyelvű tudományért lelkesülő két tudósnak, Diószeginek és Fazekasnak a lelkében érlelődött meg a nemes elhatározás, hogy a magyar nyelvű füvészeti tudományt megteremtik." (Dr. Barcsa János)
„Az igaz, hogy az én kötelességem nem a Füvész Tudomány tanítása, de erősen meg vagyok győződve, hogy általjában a természettel való esmérkedés, a vallással nem csak szépen megegyez, hanem annak szent céljainak elérésére is - tudni illik a Teremtő esméretére, és az ember szíve javítására - nagy segítség, és ennél fogva a vallás tanítójának hivatalához nem illetlen, sőt az ő kötelességébe is belevág." (Diószegi: Erkölcsi tanítások prédikációkban)
„Maga az esméret terjedése és szélesedése az ember okos lelkében a legtisztább és nemesebb gyönyörűségérzésnek kútfeje."
„...óhajtani lehet, hogy aki még valaha nyelvünkben újít, azt a népnyelv, népi észjárás oly teljes ismeretével, s oly romlatlan nyelvérzékkel tegye, mint Diószegi és Fazekas."
Diószegi Sámuel (Diószeghi Sámuel) (Debrecen, 1761. december 29. - Debrecen, 1813. augusztus 2.) református lelkész, botanikus.
A Diószegi család az érmelléki (Bihar vármegye) Diószegről származik. Eredeti családi nevük Ráskay volt. A család 1690. június 11-én I. Lipót királytól kapta az armálisát, nemesi levelét. Az ősök között találhatunk debreceni főbírót, királyi postamestert.
Diószegi Sámuel 1761. december 29-én született Debrecenben Diószegi F. Pál és Szappanos Erzsébet második gyermekeként. Az elemi ismereteket leányiskolai tanító apjától sajátította el. Középfokú tanulmányait a debreceni Református Kollégiumban végezte jó eredménnyel. Szorgalmas tanuló volt, különösen a matematikában tűnt ki. 1781-elvesztette édesapját.
Miután elvégezte Debrecenben a teológiát, 1784-től három éven át Böszörményben tanító lett. Írásra, számolásra, olvasásra tanította a gyerekeket. Félévi kecskeméti kisegítő tanárkodás után 1787-ben megvalósult álma. Két éven át a göttingeni egyetemen folytathatott természettudományi tanulmányokat, mértant, természettant és orvostudományokat is hallgatott. A híres egyetemi város volt a központja a német szellemi és irodalmi életnek. Diószegi nagynevű, tudós tanárok előadásait hallgathatta az orvostudomány és a botanika területéről. Közülük legnagyobb hatással Linné svéd természetbúvár leghűbb követője, Gmelin János Frigyes volt rá. Tanulmányai végeztével a természettudományokban jártas, de leginkább a botanikához kedvet érző tudós érkezett haza.
1789-tól Nánáson, 1793-tól Böszörményben, 1803-tól pedig Debrecenben volt református lelkész. 1809-től a debreceni református egyházmegye espereseként és a tiszántúli református egyházkerület főjegyzőjeként tevékenykedett. Teológiai műveket írt, és részt vett a református énekeskönyv megreformálásában és néhány zsoltár az ő nevéhez fűződik. Híveit prédikációiban tanította, nagy hatású, kedvelt prédikátor volt. Egyike volt a legnagyobb rögtönző és szabadon beszélő magyar egyházi szónokoknak. Prédikációinak legtöbbször csak a vázlatát készítette el és a pillanat ihletére bízta magát. A szószéken beszéd közben támadtak a legszebb gondolatai, legtalálóbb ötletei. A közvetlenség tette gondolatait lenyűgöző hatásúvá.
1789-ben vette feleségül nemes Fazekas Máriát, a költő Fazekas Mihály nővérét. Házasságukból 24 év alatt hét gyermek született.
Írói munkássága
Hitéleti kötelezettségei mellett idejének nagy részét a botanika, a füvészkedés tudományának szentelte. Debreceni évei alatt több könyvet is írt. Első könyve mégsem botanikai témájú. Atyjának, a híres tanítónak olvasástanítási módszereit örökítette meg az 1805-ben megjelent a „Magyar ábécé a fiúi és leányi oskolák számára" című könyvében. Benne volt minden, amire akkor a legelemibb iskolai tanításnál szükség volt: beszéd- és értelemgyakorlat, világ- és természetismertetés, a számok és mértékek ismertetése, de még a számvetés gyakorlása is. A református népiskolák évtizedekig használták.
1807. március 21-én született meg élete fő műve, a Fazekas Mihállyal közösen írt Füvészkönyv. A szerzők kettős célja: Linné rendszerének alkalmazása a magyar növényvilágra és rendteremtés a magyar növénynevek eddigi zűrzavarában. Kevés eszközzel, de hangyaszorgalommal gyűjtötték a növényeket és a növényelnevezéseket. Végül hosszú évek szorgos és fárasztó munkája után született meg „a magyar füvésztudományból az első zsenge, azoknak számára, kik a növevényeket kedvelik, és azokkal esmérkedni kívánnak". A Csáthy György kiadó műhelyében elkészült 608 lapos, vaskos könyv teljes címe: Füvészkönyv, mellyel a két magyar hazában található növényeknek megismerésére vezet a Linné alkotmánya szerint. A szerzők neve még a címlapra sem került fel. 3000 példányban adták ki abban bízva, hogy az emberek vásárolni fogják, és a Kollégium diákjainak is tankönyvül szolgálhat.
„Diószegi, e rendszer tanulmányozása- és elsajátításával féléletet töltvén, füvésztudományának alapjául a nagy svéd természettudós alkotmányát fogadta el. Igy is nagy feladat várakozott reá, mert jóllehet a külföldi tudósok útmutatásai folytán vert uton haladhatott a rendszerben, de a természettudományokra nézve még teljesen készületlen magyar műnyelv korlátozottsága miatt maga is ugyszólván uj tudományt volt kénytelen alapitani." olvashatjuk a Vasárnapi Ujság 1869. 16. évf. 40. számában.
A mű főérdeme abban rejlik, hogy nagyszámú, kitűnő, zamatos magyarságú népies növénynevet gyűjtöttek egybe, másrészt sok új növénynevet és növénytani műkifejezést készítettek. A szerzőket joggal tekinthetjük a magyar növénymorfológiai szaknyelv megalapítóinak. „A könyv megjelenése a nyelvújítás idejére esik. Ők nem vettek részt a nyelvújítási harcokban, de a nép nyelvéből, a régi irodalomból vett szavakkal és saját szerencsés szóalkotásaikkal gazdagították nyelvünket."
Munkájuk nem volt előzmények nélküli hazánkban. A füvésztudományról nagy számú munka jelent meg, de többségük nem magyar nyelven íródott. Általában a növények hasznát vizsgálták, nem magát a növényt. Kitaibel Pál magyar botanikus és kémikus összegyűjtötte és latin nyelven leírta Magyarország növényeit, kőzeteit és ásványait. Ebben az időben a tudomány nyelve a latin volt. Még a debreceni Kollégiumban is megbüntették, aki a magyarul beszélt. Aztán jött a fordulat és 1793-tól a debreceni egyházmegye magyarul kezdte vezetni jegyzőkönyveit, 1797-től pedig minden tudománynak magyar nyelven történő oktatását rendelték el a debreceni Kollégiumban. E változások nagy hatással vannak Diószegiékre. „A magyar nyelvű tudományért lelkesülő két tudósnak, Diószeginek és Fazekasnak a lelkében érlelődött meg a nemes elhatározás, hogy a magyar nyelvű füvészeti tudományt megteremtik." - fogalmazott Dr. Barcsa János.
A nyelvújítás lázában elnevezéseikkel néha túllőttek a célon, de több mint 300 növénynevük ma is használatos. Az erőltetett (és persze meg sem honosult) újításra példa a szirmanyúlt, a magiszák és a türempikk elnevezések, a sikeresre a ma is használatos szirom, hímpor, bibe és porzó szakszavak.
Földi János orvos és természettudós halála után fél évvel Pozsonyban megjelent Természeti História című könyve szolgált alapul a magyar Füvészkönyv elkészítéséhez. Diószegi és Fazekas gyakran beszéltek e tragikusan félbemaradt nagy műről, Földi tervéről. Adva volt előttük a példa a munka folytatására és felhasználhatták Földi kézírásos jegyzeteit is.
Diószegi Kitaibellel is levelezésben állt, aki a neki küldött Fűvészkönyvet levélben köszönte meg: „e számomra igen becses ajándékot, amelyért Önöket, érdemdús Uraim, örök hálám illeti, egyrészt, mert engem figyelmükkel kitüntettek, másrészt, hogy ezen éppoly nehéz, mint hasznos művet megírták. Ez nekem latinul megirandó művem: Flora Hungariae számára biztos vezérül fog szolgálni, mert a népies magyar nevek gyűjtésében magam is fáradoztam, de eddig sajnos kevés sikerrel.”
Nagy reményeket fűztek a Füvészkönyvhöz. A tudományos körök nagy elismeréssel fogadták munkájukat itthon és külföldön egyaránt. De az általános elismerés elmaradt. Az idő erre még nem ért meg. Részvétlenség és értetlenség fogadta művük kiadását. Sokan igaztalanul támadták őket, főként Diószegit. Azt mondták, nem lelkészhez illő tevékenységet folytat, a Füvészkönyv pedig a szegény népnek kárára van, mert elősegíti a kuruzslást. Diószegi megértette, hogy a korabeli Magyarországon a tudományos növényrendszer megértésére még nincs megfelelő műveltségű közönség. Maga Diószegi fogalmazza ezt meg a legszebben: „A Füvészkönyv hasonlónak látszik az idő előtt született magzathoz, mely születés után kevés napokkal meghalt."
Az 1808-ban megjelenő Erkölcsi tanítások prédikációkban című művét a támadásokra való válaszadás ihlette. Hivatásához méltóan, türelmesen, az igazságtalan és bántó bírálatokon elgondolkodva próbált cselekedni úgy, hogy senkit bírálói közül meg ne bántson. Megírta Erkölcsi tanítások prédikációkban című munkáját, majd a széles közönség tetszésének elnyerésére a növények orvosi erejét részletesen taglaló Orvosi füvészkönyvet kínálta olvasóinak. A két kötetből álló mű 27 prédikációt tartalmaz, hogy azok is olvashassák, akik nem hallhatták beszédeit. A legváltozatosabb témákról szól: az iskolai nevelésről, a házi nevelésről, az öregek megbecsüléséről, a szeretet különböző formáiról. Emellett a debreceni cívisek számára az adás-vevés, kereskedés témában mond véleményt, majd tisztán vallásos kérdésekben ad tanácsot a híveknek: a lélek változásáról ír, a vallás dicsőségéről, az üdvözülésről. Beszédei gazdag tárháza a világ bölcsességének, átjárja a debreceni ember törvénytisztelete polgári kultúrája, gyakorlati szelleme. „A krisztusi szeretet elérhetetlen az önző ember számára, de minél jobban kitisztítjuk szívünkből a bűnt, annál inkább tudunk szeretni."
Halála előtt néhány hónappal jelent meg Diószegi tollából 1813 májusában az Orvosi Füvészkönyv. A Füvészkönyv sok csalódást okozott. Nagy szomorúsággal írta Diószegi: „Munkám világra lett jövetele után harmadfél esztendő múlva félretétetett." Megértette, hogy a tudományos növényrendszer megértésére nincs megfelelő műveltségű közönség. Nem tehetett mást, leszállt a közönség színvonalára, írt egy nekik megfelelő könyvet. Így készül el a Füvészkönyv „praktika" része. Pontos címe: Orvosi füvészkönyv, mint a „magyar Füvészkönyv" Praktika része. Munkájában a magyar orvosi nyelv fejlesztésére törekedett. E könyv függeléke az első magyar szinonimaszótár, 1400-nál több népi magyar növénynevet tartalmaz.
A sok munka, papi hivatásának lelkiismeretes teljesítése, a Füvészkönyv miatti lelki gyötrelmek felőrölték egészségét. Életének 53. esztendejében, négy héttel az Orvosi füvészkönyv megjelenése után 1813. augusztus 2-án meghalt. A debreceni köztemetőben helyezték örök nyugalomba.
A magyar füvésztudomány terén úgyszólván minden kezdemény az ő nevével van kapcsolatban. Már 1807-ben megpendítette egy növénytani szaklap vagy folyóirat megindításának eszméjét, de ezt csak évtizedekkel később kivitelezték.