A Felvidékről kitelepítettek emléknapja

Az Országgyűlés április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül országgyűlési emléknappá nyilvánította.

A magyar Országgyűlés határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja olyan megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését, amelyek a kitelepítéssel kapcsolatosak. Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.

Előzmények

A trianoni döntés után az Osztrák-Magyar Monarchia romjain létrejött Csehszlovákia határai közé kisebbségként mintegy egymillió magyar is bekerült. 1938 novemberében a nagyhatalmak döntése értelmében Csehszlovákia megszűnt. Cseh- és Morvaországot német fennhatóság alá vonták, Szlovákia függetlenné vált. Az első bécsi döntés a Felvidék déli, magyarlakta sávját visszaadta Magyarországnak, 1939 tavaszán Kárpát-Ukrajnát Magyarországhoz csatolták.

Benes azonnal hozzálátott a megszűnt Csehszlovákia újbóli megteremtéséhez. 1940. július 21-én Londonban megalakult az emigráns kormány és még ezen a napon Benes az 1. sz. dekrétumával megalakította az Államtanácsot. Már 1942 végén, 1943 elején a csehszlovák nemzeti állam megteremtésének programját kiegészítették a magyar lakosság kitelepítésének követelésével. A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért". Majd a második világháború után Benes a csehszlovák államiságot 143 elnöki rendelettel igyekezett megalapozni. A szlovákiai magyarság számára legsúlyosabb következményekkel az 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétum járt. A rendelet automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól. Ez maga után vonta az állami alkalmazásból való elbocsátást, valamint az összes állami járulék megvonását. A rendeletek szinte az élet valamennyi területén hátrányosan érintették a magyarokat. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetétjeit stb.

A dekrétumok következményei

Önmagáért beszélő kordokumentum
Önmagáért beszélő kordokumentum

Az 1945-48 közötti három évben a helyi magyarságtól elvették életlehetőségeit, vagyonát, igyekeztek erőszakkal kitoloncolni az országból, majd a párizsi béke megkötése után kitelepítésekkel, kényszermunkával és az úgynevezett reszlovakizációval (visszaszlovákosítással) próbálták megtörni a kisebbségi öntudatot. Értelmezésük szerint az előző századokban elmagyarosodott szlovákoknak adtak lehetőséget visszatérésükhöz az anyanemzethez. Számukra lehetővé tették, hogy visszakapják állampolgárságukat, kihúzták őket a deportálásra és áttelepítésre kijelöltek listájáról, visszaadták elkobzott tulajdonukat. Végül 719 településről összesen 326 679 személyt nyilvánítottak szlováknak, noha a papíron egyik pillanatról a másikra szlovákká váló tömegek érzéseikben továbbra is magyarok maradtak.

Benes elnöki dekrétumaival a magyar és német nemzetiségűeket megfosztotta állampolgárságuktól, állásuktól, nyugdíjuktól és bankbetétjeiktől. Lehetővé tette minden ingó és ingatlan vagyonuk elkobzását. Betiltotta a magyar nyelv használatát, a magyar hallgatókat kirúgatta az egyetemekről, feloszlatott minden magyar civil szervezetet.

1945. május 5-én pozsonyi magyarok lakásaiba szlovák katonák törtek be, és 50-100 fős csoportokban Ligetfalura internálták őket. Hasonló internáló táborok voltak Dunaszerdahelyen, Szereden, Komáromban, Ipolyságon, Eperjesen, és még több településen, ahol több ezer magyart tartottak fogva embertelen körülmények közt.

A névlegesen a háborús bűnösök felelősségre vonására létrehozott népbíróságok Csehszlovákiában ugyancsak az etnikai tisztogatás eszközeivé váltak: 75 ezer magyart, többségében értelmiségieket ítéltek el „háborús bűnösként”, akiket a teljes vagyon- és jogfosztás mellett ki is utasítottak az országból. A tömeges deportálások 1946 novemberétől 1947 februárjáig tartottak. A „csehszlovák nemzetállam” megteremtését szolgálták azok az intézkedések is, amelyek során csaknem 50 ezer magyart hurcoltak Csehországba kényszermunkára. Az akció végrehajtását a hadsereg segítette. A sokszor napokig tartó utazás után a csehországi vasútállomásokon valóságos emberpiacot tartottak, ahol a cseh gazdák kiválaszthatták az igényelt munkaerőt. A mai adatok szerint összesen 220 faluból vittek el magyarokat, akik 6602 házat és majdnem 4 ezer hektár termőföldet hagytak maguk mögött.

„Losoncra kellett bevinnünk az ingóságainkat, mert ott vagonírozták be a kitelepített családokat, a vasútállomáson. Másnap 7 óra körül elindult velünk a szerelvény. Kértük a mozdonyvezetőt, hogy a kalondai állomásnál majd lassítson. Hát egy pillanat volt az egész. Csak annyit láttunk, hogy az egész állomás tele volt emberekkel a faluból, és mindenki fehér zsebkendőt lengetett. A vagonajtó olyan 20 centire volt nyitva, nagymama térdelt a padlón, anyuék és mi fölötte álltunk… Aztán eltűnt az állomás, a falu és mi csak zokogtunk…” (Részlet Kucsera Márta, egykori kalondai lakos „Családi történet” című könyvéből)

A második világháborút követő béketárgyalásokon a nagyhatalmak hárommillió szudétanémet földönfutóvá tételéhez hozzájárultak, ám a magyarok egyoldalú kitelepítését elutasították. Így - szovjet nyomásra - lakosságcsere egyezményt írt alá a csehszlovák és a magyar fél. Ez az embertelen program vette kezdetét 1947. április 12-én a dél-alföldi szlovákok és a mátyusföldi magyarok kicserélésével.

Csehszlovákia 1993. január 1-jén másodszor is kimúlt. Utódállamai, Csehország és Szlovákia a mai napig elutasítják a jogfosztó rendeletek hatálytalanítását, elítélését, illetve bármilyen kárpótlás kilátásba helyezését. 2007-ben a szlovák parlament a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéről fogadott el határozatot. A náci szellemiségű dekrétumok miatt nem volt számottevő tiltakozás Európában, sem diplomáciai szinten, sem a sajtóban; nem merültek fel különösebb problémák a két állam Európai Unióhoz való csatlakozása előtti jogharmonizáció során. A Liechtenstein Hercegség volt az egyedüli ország, amely e törvények szellemisége miatt 2009-ig még a két utódállamot sem ismerte el.