IV. Béla, a "második honalapító"

IV. Béla és pecsétje
IV. Béla és pecsétje
„egész Európa, egész kereszténység, egész emberiség - ezért van a magyar"

„Elrendeltük, hogy a koronánk alá tartozó egész területen, arra alkalmas helyeken, erődítmények létesüljenek, várak épüljenek, ahol a nép meghúzhatja magát, ha veszedelem fenyeget. […] Bárki magánszemély fekvésénél fogva erősségre alkalmas helyet birtokol, azt csere vagy egyéb jogcímen valamely embersokaságnak juttatandó erődítés céljából; ha pedig ilyen hely a királyi hatalom birtokában van, az hasonlóképpen magánszemélyek […] használatába adassék, hogy ily módon […] az erősségre alkalmas helyek mindig azoknak jussanak, akik gondoskodása révén az építmények sokaknak menedékül szolgálhatnak."



IV. Béla Árpád-házi magyar király (1206. november 29. - 1270. május 3.) Magyarország uralkodója volt 1235. szeptember 25. és 1270. május 3. között. II. András és Gertrúd gyermeke, Szent Erzsébet testvére. Az ő nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése, ezért „második honalapító”-nak is nevezik. Ő egyben fővárosunkban Budavár alapítója is.

1235-ben lépett apja örökébe, de nem a nyomába. Uralkodását kemény kézzel kezdte. Megközelíthetetlen ural­kodó volt: csak írott kérvényben lehetett hozzá folyamodni, jelenlétében még a nagyurak sem ülhettek le, székeiket elégettette. Leszámolt anyja gyilkosaival, elűzte apja híveit, s megpróbálta visszaállítani nagyapja erős, köz­ponti hatalmát. A nemesektől visszavette az apja által felelőtlenül elajándékozott kirá­lyi birtokokat, az egyháztól a kincsek és előjogok egy részét, a fegyve­resektől és tisztségviselőktől a sokféle juttatást és kiváltságot. Nőtt a hatalma, de fogytak a hívei.

IV. Béla (Chronica_Hungarorum)
IV. Béla (Chronica_Hungarorum)

Fokozta a nehézséget, hogy a tatárok elől menekülő kunokat betelepítette az ország középső részébe. A rokonnépnek tekintett kunok behozatalával remélte IV. Béla a tatárok elleni védelem megerősítését, mivel negyvenezer lovas népet tudott kiállítani, akik tudvalevőleg kemény harcosok voltak. De az 1239-es betelepítés sok összeütközésre adott alkalmat. Nagy marhacsordáikkal nem maradtak meg a kijelölt helyeken, és átkalandoztak a magyarság birtokaira, ahol súlyos károkat okoztak és erőszakoskodtak. Hiába törekedett IV. Béla király és a kunok fejedelme Kuthen (Kötöny) békességre, de a sérelmet szenvedett főurak körében rémhírként terjedt el, hogy a fejedelem és a kunok a tatárok kémei.

Az ország következő évtizedeit megpecsételő muhi csatáról, az április 11-i végzetes napról itt, valamint a király pár lányáról, a későbbi Szent Margitról itt emlékezünk meg.

A csatából menekülő királynak az életét is néhány önfeláldozó vitéze mentette meg. Így sikerült Felső-Magyarországon át Pozsonyba menekülnie a tatárok üldözése elől. És miközben a tatárok végigpusztították az országot, IV. Béla királyunk menekülési kálváriája ezalatt tovább folytatódott. Pozsony után Ausztriába ment Babenbergi (Harcias) II. Frigyes osztrák herceg meghívására, aki csúnyán kifosztotta a magyar királyt. Előbb a király értéktárgyait vette el, majd Sopron, Moson és Pozsony vármegyéket kérte zálogul.A királynak sikerült ezután Zágrábon át a dalmát tengerpartra menekülnie Trau várába, ahol a királyi család többi tagja is menedéket talált.

Itt írta meg Rogerius történetíró és költő verses énekét: „Siralom ének a Magyar Királyság tatárok általi elpusztításáról", amely középkori latin nyelvű irodalmunk egyik gyöngyszeme lett. Róla érdemes tudni, hogy olasz pap volt, aki 1232-ben került hazánkba, majd váradi kanonok lett. Ő maga is mongol fogságba került, ahonnan megszökve leírta a tatárdúláshoz vezető okokat és a tatárdúlás okozta szörnyű pusztítást (1243 táján).

Ezüstdénárjának hátlapja trónon ülő képmásával
Ezüstdénárjának hátlapja trónon ülő képmásával

IV. Béla királyunk segítségért fordult IX. Gergely pápához, II. Frigyes német császárhoz, IX. Szent Lajos francia királyhoz, de sehonnan nem kapott segítséget. Európában úgy vélték, hogy a Magyar Királyság megsemmisült a tatárok pusztítása által.

A tatárok kivonulása után IV. Béla király hozzáfogott az ország újjáépítéséhez. A pusztítás mérhetetlenül nagy volt, főként a keleti országrészeken, ahol egy évig garázdálkodtak a tatárok. Bár pontos adatok nincsenek, de feltételezik, hogy a lakosságnak mintegy fele elpusztult.

A visszatérő királyt a mongol hadjárat tapasztalatai ráébresztették korábbi politikája hibáira. A továbbiakban konfrontáció helyett megegyezésre törekedett az ország nagybirtokos nemeseivel. Az új birtokvizsgálatok már nem a királyi birtokok erőszakos restaurációját szolgálták, hanem biztosították kinek-kinek a maga jogos tulajdonát. Politikájának középpontjába egy új tatár támadás elhárítására tett intézkedéseit helyezte. Okulva előző politikájából, ha mértékkel is, de folytatta apja, II. András nyomán a királyi birtokok adományozását. Korszerű kővárakat építtetett, birtokadományaival erre ösztönözte alattvalóit is. Nagyszabású kiváltságokat és adományokat osztogatott, de ezt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az adományba kapott helyen várat kellett építeni. A királyi család is példát mutatott a várépítésben: Mária királyné 1250 környékén felépíttette Visegrádot. A királyi székhely átkerült Budára, ahol várat építettek. Ezt a részt hívják ma is budai Várhegynek. Soha nem látott számban épültek a várak. Ennek köszönhetően a király halálakor már közel 100 kővár állott szerte az országban. Városi rangot is adományozott az arra érdemes településeknek. Így a tatárjárás előtti mindössze 5 várossal szemben halálakor már 25 városfallal rendelkező településről tudott a történetírás. Egyedülálló királyi erőfeszítés volt ez, mellyel méltó helyet vívott ki magának a Turul-házi királyok háromszáz éves sorában.

II. Frigyes osztrák herceg a IV. Béla magyar királlyal vívott 1246-os Lajta melletti csatában
II. Frigyes osztrák herceg a IV. Béla magyar királlyal vívott 1246-os Lajta melletti csatában

Mesterembereket hozatott és az elnéptelenedett területekre idegenből hívott (német, szlovák, román) telepeseket. Visszahívta a kunokat is, akik az Alföldön kaptak legelőket, és akik évszázadok múltán nyelvüket is elfeledve, magyar szántóvető emberekké váltak.

Közben leszámolt kifosztójával II. Frigyes osztrák herceggel is, akitől harcban visszavették a magyarok a három nyugati vármegyét. A csatában maga Frigyes herceg is elesett.

IV. Béla szövetséget kötött a lengyel és a halicsi orosz királlyal, közös futárszolgálatot szerveztek, mert újabb hírek jöttek, hogy kelet felől ismét készülődnek a mongolok.

1246-tól ugyanúgy, miként vele apja II. András is tette, részt adott a királyi hatalomból fiának, a későbbi V. Istvánnak. Előbb szlavón herceggé, majd Erdély kormányzójává tette, majd 1262-től „ifjabb király" címet kapott a kissé mohó utód. 1260-tól Béla többször is háborúzott fiával a hatalomért, de mindig kibékültek.

Annak ellenére, hogy István és Béla békét kötöttek, a feszültség kettejük között egészen a király haláláig megmaradt. Béla a halálos ágyán feleségét, Anna leányát és hű báróit egykori ellensége Ottokár védelmébe ajánlotta. IV. Béla végül 1270. május 3-án hunyt el. Utóda fia, István lett, V. István néven.

Köllő Miklós szobra IV. Béláról a Hősök terén
Köllő Miklós szobra IV. Béláról a Hősök terén

Nem csak hosszú uralkodása miatt, de annak megítélése folytán is méltán helyezik Szent István királyunk mellé és második honalapítóként tiszteljük, mert ki tudta vezetni Magyarországot a tatárjárás körüli - mai szóhasználattal élve - erkölcsi-bizalmi válságból, a tatárdúlás után újra talpra tudta állítani az országot. Fiára, Istvánra egy 28 év alatt újjáépített, virágzó, megerősödött királyságot hagyott hátra. Egy ártatlan kérdés azért felmerül az emberben; szükséges lett volna-e második honalapítónak lennie, ha a mongolok támadására jobban felkészülünk, ha a harcmezőn érettebb taktikát alkalmazunk? De azt hiszem, megítélésén ez nem változtat.

Halála után az esztergomi ferencesek templomába temetkezett családjával. A halála után következő anarchikus időszak miatt a kor embere a béke nagy királyát látta benne. Erre utal a sírjára vésett híres sírvers is:

„Mária-oltáron, nézd, nyugszik a sírban e három:
Béla, neje s herceg - örvendjenek ők az egeknek!
Míg lehetett, ült trónja felett a király hatalomban:
Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan ”

Forrás: wikipedia.org; ujmagyarevezred.nl