- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Áprilisi jeles napok
- Zipernowsky Károly
Zipernowsky Károly
Zipernowsky Károly (Bécs, 1853. április 4. - Bp., 1942. november 29.) gépészmérnök, műegyetemi tanár, az MTA levelező tagja, a magyar erősáramú elektrotechnikai ipar egyik megalapítója.
Zipemowsky Károly édesapja Bécsben volt kereskedő. Itt született Károly 1853. április 4-én. 1854-ben családjával Budapestre költözött, így fiúk már Budapesten nevelkedett és itt végezte iskoláit. A pesti Kegyesrendiek, közismert nevén a Piaristák Gimnáziumában érettségizett. Ezután vegytani tanulmányokkal, majd gyógyszerészettel foglalkozott. Pályáját gyógyszerészként kezdte, 3 évet dolgozott Kecskeméten, de már akkor érdeklődött az elektromosság iránt. „ Minthogy azonban ezen utóbbi életpálya iránt kevés előszeretettel viseltettem, és a technikai tudományok iránti vonzalmam ellenállhatatlan erővel kényszeritett újabb tanulmányok folytatására", ezért 1874-ben beiratkozott a József Műegyetem gépészmérnöki karára. (Akkor a gépészet és az elektromosság még nem vált szét.) Már egyetemistaként előadásokat tartott az elektrotechnikáról a Magyar Mérnök és Építész Egyletben, cikke jelent meg a bécsi Akadémia közlönyében. 1878-ban kitűnő minősítésű gépészmérnöki oklevelet szerzett.
Egyetemista korában, az egyik előadásán figyelt fel rá Mechwart András. A Ganz gyár akkori vezérigazgatója egyrészt felismerte a villamosság gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit, másrészt felismerte a fiatal mérnök tehetségét és 1878-ban meghívta a Ganz-gyár akkor alapított Elektromos Osztályának vezetői posztjára. A budai Kacsa utcai kis műhelyből fejlődött ki - nem utolsó sorban Zipernowsky tevékenységének eredményeként - a nagy hírű gyár, a Ganz Villamossági Művek.
Kezdetben az egyenáramú gépek és az elektromos világítás tökéletesítésével foglalkozott. 1878-ban készítette el első, 56 voltos, 12 amperes dinamóját, amely a Ganz utcai műhely világítását biztosította. Később ez a berendezés szolgált a Fővárosi Takarékpénztár Kálvin téri palotájának világítására. Az 1879-es szegedi árvíz idején pedig helyszíni áramfejlesztő készülékével lehetővé tette az éjszakai védelmi munkákat.
1881-ben fejlesztette ki javított ívlámpáját. 1882-ben az ő tervei szerint készült el a Nemzeti Színház villanyvilágítása ezer darab, 20 gyertya fényességű lámpával, az áramfejlesztőket gőzgépek hajtották. Ez volt a világon a harmadik elektromosan világított színház. Bár ekkor még az egyenáram hívei voltak többségben, köztük olyan nevek, mint Siemens és Edison, Zipernowsky itt már váltóáramot használt.
Zipernowsky Károly váltakozó áramú generátorainak köszönhető az az "óriási gőzvilágítógép" is, amely harminc éven keresztül biztosította a Keleti pályaudvar világítását.
A szénszálas izzólámpa feltalálása után fontossá vált a villamos energia gazdaságos szállítása nagyobb távolságra. A megoldás egyre sürgetőbbé vált, hiszen a vékony vezetékeken az energia nagy része hővé alakult, a drót keresztmetszetét viszont nem lehetett növelni annak súlya miatt. Zipernowsky érdeklődése - híres korabeli szakembereket megelőzve - a váltakozó áram előállítására és felhasználására terelődött.
Déri Miksával karöltve, - aki szintén fiatal mérnökként került a Ganz gyár bécsi leányvállalatához - fölismerték a többfázisú áramrendszerek előnyét. Zipernowskyék jó érzékkel hittek ennek jövőjében és együttműködésük eredményeként 1883-ban bejelenthették közös találmányukat, az öngerjesztésű, váltakozó áramú generátort. A transzformátor magas feszültségűvé alakította az áramot, így a veszteség jóval kisebb lett.
Első szabadalmukat 1885. január 2-án jelentették be, ez a nagyfeszültségű váltóáram párhuzamosan kapcsolt transzformátorok segítségével történő elosztására vonatkozott. Második szabadalmuk tárgya tetszőleges áttételű, zárt vasmagos transzformátor és váltakozó áramú áramelosztó rendszer párhuzamosan kapcsolt transzformátorokkal volt.
Már csak az kellett, hogy lehetővé váljon a feszültség megváltoztathatósága, mivel az alacsonyabb feszültség azonos teljesítménynél nagyobb veszteséget jelent a vezetékeken. Erre tették alkalmassá a már feltalált, de céljának nem igazán megfelelő transzformátort, amelyet - megfelelően átszerkesztve - Zipernowsky, Déri és Bláthy szabadalmaztatott. Látványos megoldást jelentett, hogy az 1885-ös Magyar Országos Kiállításon az ott bemutatott transzformátor egyúttal ellátta az egész esemény villanyvilágítását, illusztrálva ezzel a rendszer felhasználhatóságát. Rendszerükre az egész világ felfigyelt, hiszen ezzel megoldást találtak az energiaátvitel régen kutatott kérdésére, s utat nyitottak az elektrotechnika további fejlődésének. A Pesti Napló tudósítója elragadtatással írta a kiállításról: „... kellemesen lepi meg a ... kiállítás látogatóit a valóban pompás fényhatás, melyet a minden tekintetben sikerültnek mondható villamos világítás itt kifejt. ”
Következő lépésként szállíthatóvá és eloszthatóvá tették az elektromos energiát, így megnyílt az út az erőművek és távvezetések létesítése előtt. Felhasználhatóvá vált a vízi energia, a szén hőenergiája, megindulhatott a közcélú villamos energiaszolgáltatás. Kandó Kálmán megtervezhette a villanymozdonyt, amely a gőzmozdony hatásfokának többszörösével hasznosította a villamos energiát, újabb távlatokat biztosítva a vasúti közlekedés fejlődésének. Zipernowsky és Bláthy 1892-ben a világon elsőként épített állandó nagyfeszültségű távvezetéket a tivoli vízerőmű és Róma között. Az olasz fővárostól nem messze fekvő Tivoli vízerőműve 32 transzformátor segítségével 5100 V feszültségen táplálta a Rómába vezető 28 km-es távvezetéket, amely a Porta Pia alállomásnál csatlakozott Róma 2000 V-os Zipernowsky hálózatához. A transzformátorok segítségével megoldották a korszak egyik legnagyobb problémáját: a villamos energia költséghatékony szállítását.
1894-ben szerették volna bevezetni az indukciós motorok hazai gyártását. A szervezés lebonyolítására felkérték Kandó Kálmánt, aki a Zipernowsky által vezetett elektromos osztályon kezdte meg hazai pályafutását. Több tanulmánya jelent meg ebben az időben, többek között a „Nagysebességű elektromos vasutak" című (Magyar Mérnök és Építész Egylet Közleményei, 1891), amelyben a Bécs-Budapest vonalra 200-250 km/h sebességű, 800 lóerős motorkocsikat javasolt 10 ezer voltos távvezetékkel.
Zipernowsky 1895-ban megvált a Ganz-gyártól, és a Műegyetem újonnan alapított Erősáramú Elektrotechnikai Tanszékének tanára lett. Bár ebben az időben az egyetemek professzorai idegenkedtek az iparból jött mérnököktől, Zipernowskyt mégis egyhangú döntéssel bízták meg az új tanszék vezetésével.
1893-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Az 1900-as párizsi világkiállításra készített összeállításában 40 saját, illetve másokkal közösen megalkotott találmányának leírását közölte, többek között az egyforgórészes áramátalakítót, és az egyvágányú villamosvasutat is ismertette.
Érdeklődése nemcsak nagyipari megoldásokra, hanem hétköznapi szerkezetekre, háztartási gépek megoldásaira is kiterjedt: vezetékszerelvényeket, bajonettzáras lámpafoglalatot is tervezett. Konstrukciói egyszerű felépítésük, gondos kiképzésük mellett könnyen kezelhetőek voltak. A tervezői készség gazdasági érzékkel, az üzleti lehetőségek és a piaci igények felismerésével egyesült benne.
1924-ig állt az erősáramú tanszék élén, három évtizedes oktatói pályáján mérnökgenerációkat nevelt a gép- és az elektromos ipar számára. 1905-től 33 éven át a Magyar Elektrotechnikai Egyesület elnökeként is tevékenyen részt vett a hazai találmányok és kutatások összehangolásában és felkarolásában.
1942. november 29-én hunyt el Budapesten. Tiszteletére a Magyar Elektrotechnikai Egyesület évenként kiadásra kerülő Zipernowsky Károly- emlékérmet alapított.