Wéber Ede

„A telepítés célja nem csupán üzlet, nem csupán a jogosult legmagasabb polgári haszon elérése volt, hanem ezen célok mellett azon ideális és hazafias feladat is, hogy Kecskemét város és a telepítő társaság a Dunántúl filoxéra által sújtott, kereset nélkül maradt polgárait a biztos kivándorlástól avagy elzülléstől megóvja s részükre a filoxéramentes homoki szőlők letelepítése által tisztes megélhetést és kenyérkeresetet biztosítson.”

Wéber Ede (Bázel, 1843. január 11. - Kerepes, 1935. szeptember 24.) svájci-magyar pedagógus, szőlész, nemzetgazdász.

Heinrich Eduard Weber néven Bázelben született 1843. január 11-én. Svájcban szerzett pedagógus és nemzetgazdász diplomát. Oktatása során a híres Pestalozzi-féle módszert alkalmazta. 1870-ben Eötvös József kultuszminiszter meghívására a Molnár Aladár által alapított balatonfüredi szeretetház vezetésére jött Magyarországra. A nevelőotthonba vallás és nemzetiségi megkülönböztetés nélkül nyertek felvételt a kiskorú árva gyermekek. 16 éves korukig élhettek itt, miközben a szőlő- és gyümölcstermesztési munkák elvégzését tanulták. Wéber Ede tanára és az első igazgatója lett az intézetnek. Egy év alatt megtanult magyarul és a gyümölcs- és szőlőművelésben is gyakorlatra tett szert. 1874-ben Norvégiába és Svédországba utazott a háziipar tanulmányozására. Az anyagi gondokkal küszködő intézet éléről 1876-ban lemondott. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter támogatásával ezután Budán a Pedagógium néven ismert tanítóképzőben német nyelvet tanított. Valószínűleg ebben az időben fordította német nyelvre Madách Imre Az ember tragédiája című művét. Emellett több Petőfi és Tompa-verset is átültetett német nyelvre, valamint magyar népdalokat is.

1883-as nyugdíjba vonulása után Kerepesre költözött. Felesége, Michelini Laura révén elhanyagolt birtokhoz jutott Kerepesen, melyből 3 év alatt mintagazdaságot teremtett, melyet a helybeliek Wéber-tanyának neveztek. Mint virilista, azaz az egyik legtöbbet adózó polgár került az előljáróságra, később bírói tisztséget is betöltött. Előbb nem akarta elfogadni a megbízást, mert az akkortájt jelentős számú tót lakosság nem beszélt magyarul. Feltételnek szabta, ha megtanulnak magyarul, ő is elvállalja e tisztséget. Megegyeztek és rövid két év alatt is nagyban fellendítette Kerepest. Fontosnak tartotta, hogy a lakosságot megélhetéshez segítse. Ehhez olyan szőlőfajtákat telepített, melyek ellenállnak a betegségeknek. Feltárva a korábbi hiányosságokat,- két kutat ásatott, és vízipuskát (tűzoltó készüléket) vásároltatott, minimálisra szorította le a községi pótadót. A kerepesi gyümölcs és szőlő birtoka szépen virágzott, segített a község lakóinak a szőlőművelés tudományának elsajátításában, oltványokat és szőlővesszőket adott azoknak, akik kértek tőle, miközben a” magyarrá lett” német ajkúakat és a helybeli tótokat magyar nyelvre is oktatta.

Az alföldi homok megkötésének lelkes előharcosa volt. Felismerte, hogy a filoxéra nevű szőlőkárosító a homokos talajban nem tudja kifejteni pusztító hatását. Ezt az ismeretet felhasználva, óriási munkával hozta létre később Kecskemét mellett a Helvécia nevű települést, ahová a Dunántúlról, a filoxéra pusztítás miatt földönfutóvá vált szőlősgazdákat telepítette le, megmentve őket a kivándorlás kényszerétől. Megismerte Miklós Gyula, a szőlőtelepítés kormánybiztosának koncepcióját. A kormánybiztos egy 200 családnak megélhetést nyújtó szőlőtelepet kívánt létesíteni a Duna-Tisza közén. Wéber a számára szimpatikus terv mellé állt és benyújtotta földvásárlási kérelmét Kecskemét város közgyűlésének. Fiával, Wéber Aladárral közösen svájci tőkések közreműködésével vásárolták meg a 2000 holdas alföldi homokot. A testület azzal a feltétellel szavazta meg a város tulajdonában levő 2000 hektár immunis homokterület eladását, hogy a vevők azonnal megkezdik a szőlő telepítését.

Végül 1892 tavaszán 88 magyar és 17 német anyanyelvű család vállalkozott az akkor még igencsak bizonytalannak látszó kísérletre: Wéber irányításával megkezdték a munkát. Új lakóhelyüket az alapító iránti tiszteletből Helvéciának nevezték el. Weber később így vallott a kitűzött célokról: „a telepítés célja nem csupán üzlet, nem csupán a jogosult legmagasabb polgári haszon elérése volt, hanem ezen célok mellett azon ideális és hazafias feladat is, hogy Kecskemét város és a telepítő társaság a Dunántúl filoxéra által sújtott, kereset nélkül maradt polgárait a biztos kivándorlástól avagy elzülléstől megóvja s részükre a filoxéramentes homoki szőlők letelepítése által tisztes megélhetést és kenyérkeresetet biztosítson.” Ez a magyarországi nagyüzemi szőlőtermesztés kezdeti időpontja. A telepítés először anyagilag sikertelen volt. Gazdálkodási hibák, jégveréses évek, az elkerülhetetlen kezdeti nehézségek, a pénzforrások elapadása miatt Helvécia a vártnál kevésbé igazolta a reményeket, a vállalkozás csődbe jutott.

1902-ben Kecskemét város törvényhatósági bizottsági tagja lett. Javaslatai alapján valósult meg a városban a konzervgyár és a gépgyár. Kada Elek, Kecskemét polgármestere, vitáik ellenére is erősen támogatta a magyarrá vált Wéber Edét.

Wéber közreműködött a Kecskemét-fülöpszállási helyiérdekű vasút létrehozásában is. A felemelkedés a vasútvonal átadása után egy évtizeddel, 1905-ben indult meg. Ekkor 1905-ben építette kastélyát a Wéber-kastélyt, Bagolyvár néven. Helvécián, (építész: Székely Ödön) a vasútállomás közelében a Trieszt mellett álló Miramare kastély mintájára, neoromantikus stílusú új lakóházát és alatta hatalmas pincét, valamint présházat építtetett.

Idegen származása ellenére otthonra lelt hazánkban, Kerepesben fantáziát látott, és ha néha el is hagyta, mindig visszatért, ha megnyugvásra volt szüksége.

1911-ben visszaköltözött Kerepesre, Életének hátralévő éveit Kerepesen töltötte. Szándékában volt birtoka egyik részén egy "kispolgári" települést létrehozása. 1910. október 29-én bemutatta a "Kispolgárok Otthona Helvécia Telep" elnevezésű tervét, melyet a közgyűlés elfogadott, de egyben kötelezte a születendő telepet templom, temető, piac, óvoda és gyermekjátszótér létesítésére. A kerepesi Helvécia-telep az 1940-es évektől Szilasliget néven szerepel.

Trianon után családja elveszítette erdélyi birtokait és ekkor már teljesen visszavonultan élt Kerepesen. 1913-ban elveszítette feleségét is és 1935-ben 92 éves korában itt érte őt is a halál. Kerepesen helyezték örök nyugalomra, de sírhelye mára már megsemmisült, ma már csak videó és fénykép őrzi.

Emlékezete

Kerepesi lakóházban, ahol élt ma Óvoda működik.

Wéber Ede emlékét elsősorban Helvécia ápolja. A Kecskemét közelében fekvő kis település szobrot állított neki, s róla nevezték el a helyi általános iskolát is. A szobrot Kerekes Ferenc helybéli szobrászművész készítette.

Kecskemét is rendszeresen megemlékezik Wéber Edéről. Születésének 160. évfordulója alkalmából a Hírös Naptár címmel megjelenő helytörténeti havilap januári száma közölt összeállítást Wéber munkásságáról.

Kerepesen (Szilasligeten) utcát, illetve lakóparkot neveztek el róla. Minden évben a helyi hagyományőrzők leróják kegyeletüket a helyi temetőben lévő sírjánál.