Február 2. - A szerzetesek világnapja

II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet, a szerzetesek világnapjává február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét. A lengyel pápa szerint az ünnep célja: hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékáért, előmozdítani a szerzetesség ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a szerzeteseknek, hogy egyre inkább rácsodálkozzanak életük szépségére és azokra a csodákra, melyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.

Szerzetesrenden vagy renden az egyházuk által jóváhagyott szabályok, regulák szerint élő és általában közös fedél alatt, kolostorban (rendházban, monostorban, zárdában) lakó szerzetesek (barátok), illetve szerzetesnők (apácák vagy nővérek) közösségét értjük. Szinte minden vallásban kialakult ez az istentiszteleti életforma.

Keresztény szerzetesrendek

A keresztény szerzetesrendeket sok szempont szerint lehet csoportosítani. Mindenekelőtt meg kell őket különböztetni a kereszténység főbb ágai alapján. Eszerint a katolikus szerzetesrendek a legjelentősebbek. Csak itt alakultak ki nagy, nemzetközileg is elterjedt, egységes szabályokra és irányításra épülő szerzetesrendek (például: bencések, ferencesek, piaristák stb.). Ráadásul a katolicizmuson belül alakultak ki egyedül olyan szerzetesi társulatok, amelyek nem csak a világtól elvonultan imádják Istent, hanem a társadalomban is dolgoznak.

A keresztény szerzetesség alapjai már a Kr.u. II. század hajnalán megjelentek. Az első ismert, Istennek szentelt életű aszkétákat, akik regula és fennhatóság nélkül éltek, Szent Jeromos remnuothoknak, Cassianus szarabaitoknak nevezte. Ők voltak az első ókeresztény szerzetesek, akikről - noha megnevezés nélkül - már Tamás evangéliuma is beszámol. A mai keresztény szerzetesség alapjai a 4. század elejéről, körülbelül 332-től erednek. A Remete Szent Antal, Pakhomiosz, valamint Cassianus által szervezett, a mai szerzetesrendektől igen eltérő remetekolóniákból fejlődtek ki ekkor az első szervezett rendek, méghozzá Egyiptomban. A keleti ortodox egyházak szerzetesi rendszerének atyjaként Nagy Szent Vazult tisztelik, míg a nyugati világ rendjei Nursiai Szent Benedek fellépésétől eredeztetik magukat. Hamar kialakult a szerzetesek világképe. Az általánosan, társadalmilag is elfogadott istentisztelet mellett a rendek tagjai szigorúbb életvitelt fogadtak. A nyugalomban töltött évek az egyén tökéletesedését szolgálták. A keresztény rendek sokat fejlődtek az 1. évezredben. Többek között a rendek széles körében elfogadottá vált a három fogadalom betartása: tisztaság, engedelmesség és szegénység. Csuhájuk kötelén erre három csomó emlékezteti a szerzeteseket. Ezeken felül a kolostorok saját szabályzatot alkottak, amelyet szintén be kellett tartaniuk a tagoknak.

A katolikus egyház szerzetesrendjei.

A keleti és nyugati rendek közötti eltérések a nagy egyházszakadás után váltak egyre jelentősebbé. Az egyházszakadás után a katolikus szerzetesrendek különböző szabályokat, célokat dolgoztak ki saját maguk számára. Ezek azonban gyakran fennakadtak a Vatikán szűrőjén, ugyanis a pápák minden szerzetesrend szabályzatát és annak lényegi változtatását külön engedélyhez kötötték. Az egyház így védekezett az eretnek irányzatok kolostori terjedése ellen. A kora középkortól kezdve egészen a reformáció időszakáig virágoztak a kolostorok, amelyek gyakran az állam, a társadalom hiányzó gondoskodását pótolták. Ezért a vallási tartalom mellett sok ágra bomlott a szerzetesi mozgalom. Voltak akik a szegényeket segítették, kialakultak a tanítórendek, a betegápolók (ispotályosok). vagy a lovagrendek, akik a hitetlenek elleni harcot, a Szentföld visszavételét tekintették céljuknak.

A jelenlegi katolikus egyházjog szerint mind klerikus (pappá szentelt), mind világi hívő tagja lehet valamely megszentelt élet intézményének vagy apostoli élet társaságának. A megszentelt élet olyan állandó életállapot, amelyhez az evangéliumi tanácsok (tisztaság, szegénység, engedelmesség) esküvel történő vállalása tartozik, és általában közösségben egy regula (szabályzat) szerint élnek. Megkülönböztethető szemlélődő (monasztikus) vagy aktív (betegápoló, tanító, missziós) életforma, valamint a férfi (szerzetesek, barátok) vagy női (apácák, nővérek) tagok. A megszentelt élet intézményei közé tartoznak a szerzetesrendek, ezen belül a szabályozott kanonokok (például premontreiek, ágostonosok), a monasztikusok (például karthauziak, pálosok), a kolduló rendek (például ferencesek, domonkosok), a szabályozott papok (kamilliánusok, jezsuiták), és ide tartoznak a papi vagy laikus kongregációk (például szaléziak, ill. iskolatestvérek), valamint világi intézmények (munkáspapok, Schönstatt-nővérek) is. Az apostoli élet társaságai nem tesznek fogadalmat az evangéliumi tanácsokra, céljuk a közösségi élet. Tagjaik lehetnek férfiak, vagy nők, papok és világiak. Célkitűzésük lehet missziós (például Fehér Atyák), de sok egyéb is (szulpiciánusok, lazaristák, vincések).

A hazai szerzetesrendek utánpótlásának központi intézménye, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, amely tíz éve a bencés, a ferences és a piarista rend nagy múltú magyarországi teológiai főiskoláinak integrációjával jött létre.

E főiskola fő feladatának tekinti a magyar szerzetesség és lelkiségi mozgalmak szolgálatát, valamint az egyházi munkatársak felkészítését a lelkipásztori, oktatási-nevelési, valamint karitatív tevékenységekre. A Sapientiának több mint négyszáz hallgatója van, közülük minden ötödik szerzetes. A képzési kínálatban többek között teológiai, hittanári, lelkipásztori munkatársi, nevelő tanári, család- és gyermekvédő tanári, etikatanári, pasztorális tanácsadói, gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadói szakokat találunk. A Sapientia a kezdetektől fogva államilag is elismert diplomákat és tanúsítványokat ad ki.

Az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a pálosok - amely rend mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is - alapítójának és megszervezőjének, Boldog Özsébnek életéről, tevékenységéről itt olvashat.