- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Januári jeles napok
- Remete Szent Antal
Remete Szent Antal
„Az ember nagy munkája abban áll, hogy bűneit Isten előtt elismerje, és az utolsó leheletig számítson a kísértésre."
„Ne bízzál saját igazságosságodban, ne bánkódj amiatt ami már elmúlt, és gyakorold a nyelv és gyomor mértékletességét."
„Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!"
„A mélység útja mindig magányos, a tengerjáró nagy hajók is csak partközelben állnak egymás mellett."
„Amint a halak elpusztulnak a szárazföldön, úgy válnak gyengévé a szerzetesek is, ha sokat időznek a világiakkal, és sokat forognak közöttük. Amint a halaknak a tengerhez kell visszatérniük, úgy kell nekünk a hegyekbe sietnünk, nehogy késlekedve megfeledkezzünk azokról, amik belül vannak."
„Azok számára, akiknek van aktív meggyőződésük, az indokolt bizonyítékok szükségtelenek és valószínűleg haszontalanok."
Remete Szent Antal az egyik első ismert keresztény remete, az egyiptomi sivatagban élt ókeresztény szerzetesek vezéralakja volt. Ő az egyik legismertebb anachoréta (aki kivonul a pusztába) máig is. Annak ellenére, hogy csak egy szegény közép-egyiptomi földműves volt, a keresztény hagyomány a legrégibb időtől fogva a „Nagy” megtisztelő jelzőt adta neki.
Antal 251-ben keresztény családban született egy közép-egyiptomi faluban, Koméban. Igen hosszú életének - korabeli források tanúsága szerint 105 évesen halt meg - jelentős része a régi kereszténység talán legsúlyosabb megpróbáltatásainak idejére esett. Ebben az időben indult a Decius császár nevével fémjelzett keresztényüldözés a Római Birodalom egész területén. Egyetlen keresztény sem volt biztonságban, bármelyik tartományában is élt a birodalomnak.
Antal jómódú családból származott. Tizennyolc éves volt, amikor szülei meghaltak, s ráhagyták a családi örökséggel való gazdálkodást és a húgáról való gondoskodást. 20 éves kora körül egy szentmisén az evangélium szavai megérintették szívét: "Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!" (Mt 19,21) Az ifjú Antal úgy érezte, hogy követnie kell Jézus parancsát. Eladta a családi birtokot, a húgát zárdában helyezte el, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, azt mind a szegényeknek adta. Visszavonult a hétköznapi élettől, s megkezdte csaknem kilenc évtizedes remeteéletét.
Sok kisértéssel kellett megküzdenie: a vággyal az elhagyott gondtalan világ iránt, majd a bizonytalansággal, hogy van-e értelme nehéz életének. Ősi keleti elképzelések szerint a sírok, az elhagyott helyek, mindenekelőtt pedig a sivatagok a démonok hazája voltak. A démonok pedig támadást indítottak ellene. A kísértések ellen még nagyobb önmegtagadások vállalásával küzdött. Az apostol intelmének megfelelően - „Isten teljes fegyverzetét” öltötte magára, hogy „a sátán cselvetéseinek ellenállhasson” (Ef 6,11). Így ő lett a győztes.
Előbb a falu közelében élt, később a líbiai sivatag egy üres sírboltjába költözött. Egy barátja hordta neki a szükséges élelmet. Innen egy elhagyott katonai táborba költözött, ahol két évtizedet töltött a világtól távol, majd a Vörös-tenger felé vette útját, s élete végéig a tenger melletti Kolzim-hegy (Qolzum) lábánál élt. Ma is ott áll a nevét viselő kolostor. Amikor húsz év után először ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük, mint bölcs férfi, akinek a szigorú önsanyargatások ellenére nem tört össze a teste, aki „ismeri a mélységes titkokat és telve van Istennel". Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították. Nevét hamarosan fölkapta a hír. Sokan keresték fel tanácsait kérve. Sok követője akadt, az egyiptomi remeteség atyja lett, az Egyházért dolgozott. Mindenfelől özönlöttek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta a kérők ostromát elhárítani.
Híre egyre jobban terjedt, sokan az ő vezetése alatt akartak remetéskedni. A hegyen egész remetetelep alakult ki körülötte. Így a világ elől menekülő remetéből a „szerzetesek atyja" lett. Ő indította el a monasztikus élet hatalmas mozgalmát, amely a külső és belső támadások dacára sok-sok évszázadon át fennmaradt, és még ma is töretlen. Antal kb. 290 remetét gyűjtött maga köré, és irányította őket. Közössége egy kunyhókból álló falut (a thébai Phaiumban) hozott létre (itt vannak a középkori monostorok, és a köréjük kialakuló falvak, települések első csírái), és a Vörös-tenger melletti Kolzim-hegy (Qolzum) tövében is hasonló remetetelep alakult ki, ahová Antal visszavonult. Szerzetességnek ezeket a közösségeket mégsem nevezhetjük, mert nem adott a remeték számára szabályzatot, és nem fogta őket olyan szoros egységbe, ahogy azt majd a tulajdonképpeni „rendalapítók" teszik. Az a szerzetesi szabályzat, amely a neve alatt ránk maradt, valójában későbbi korból származik.
Bármennyire szerette is a sivatagot és az Istenben elmerült magányos életet, semmi sem akadályozta meg abban, hogy az emberek közé menjen, ha a kereszténység napi problémái úgy kívánták. Ez történt, amikor Maximinus Daja császár idejében az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat erősítette a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal, élete vége felé, püspök-barátja, Atanáz kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. De ezt igazolja a már említett vonzerő is, amelyet Antal a lakosság minden rétegére gyakorolt, föl egészen a magas klérusig és a császári udvarig. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek vele.
Gondolkodását, testvéri szeretetét mutatja az alábbi történet: Egyszer egy szerzetes Abba Elias „kolostorában” bűnbe esett, és kitaszították. Antalhoz szívesen fogadta, de aztán visszaküldte a kolostorba. A szerzetesek azonban ismét elkergették. Visszatért Antalhoz és elmondta: „Nem akarnak újra befogadni.” Antal követet küldött oda, ezzel az üzenettel: „Egy hajó hajótörést szenvedett és rakománya elveszett. Csak nagy fáradtsággal tudott kikötőbe menekülni. Ti azonban azt is a tengerbe akarjátok szórni, ami megmenekült.” A szigorú szerzetesek megértették Antal szavait és visszafogadták testvérüket.
A legenda szerint Remete Szent Antal égi szózatot hallott, amely figyelmeztette: nem ő a legidősebb, legszentebb remete. Ezért, bár kilencvenéves is elmúlt, de útra kelt, mert találkozni akart a másik híres remetével, Remete Szent Pállal. Találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.
'ahogy a holló hozta nekik a kenyeret'
356-ban halt meg Remete Szent Antal. Saját kérésére barátai titokban temették el, ezért sírja két évszázadon át ismeretlen volt, csak 561-ben találták meg. Ereklyéit a XI. században vitték Franciaországba, ahol 1095-ben megalakult az antoniták rendje. Földi maradványait az arles-i Saint Julien-templomban őrzik. Az ördög feletti győzelmei és csodái miatt a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt.
Franciaországban a 11. században alapították azt a betegápoló társulatot, melyből az antonita rend fejlődött ki. Két nemes férfi, apa és fia anyarozstól megbetegedett, és Szent Antal ereklyéjétől meggyógyult. Hálából kórházat építettek és ápolták a hasonló bajban szenvedőket. Mivel Szent Antal az anyarozs okozta gyulladás ellen hathatós közbenjárónak bizonyult, magát a bajt Szent Antal tüzének nevezték. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.
A bizánci művészetben a VIII. századtól ismert képein aggastyánként, hosszú, fehér szakállal és hajjal, csuklyás öltözetben, T alakú botra támaszkodva ábrázolják. Alakja a XII. századtól az orosz és a nyugati művészetben is feltűnik. A késő középkorban gyakran antonita ruhában, kezében T-alakú kereszttel (antalkereszttel) vagy apáti bottal ábrázolták. Gyakran ábrázolták Szent Pálnál tett látogatását és a megkísértését. Néha hollóval, máskor fáklyával a kezében (amely Szent Antal tüzének égő fájdalmát jelképezi) vagy disznóval láthatjuk.
Remete Szent Antal a szerzetesek pátriárkája, a betegek (főként a Szent Antal tüze bőrgyulladás) patrónusa. Bőrkiütések, skorbut, pestis, járványok, kelések, fejfájás esetén hívják segítségül. A cukrászok, harangozók, haszonbérlők, hentesek, kesztyűsök, kosárfonók, mészárosok, munkások, porcelánkészítők, posztósok, sertéskereskedők, sírásók, takácsok, továbbá az egri kefekötők védőszentje. De patrónusa még a háziállatoknak és a kedvtelésből tartott apróbb jószágoknak, valamint a kosárfonóknak. A koptok és a szírek remetéi Szent Antal fiainak tekintették magukat. Franciaországban a 11. században alapítottak egy betegápoló társulatot, melyből az antonita rend fejlődött ki.
A koptok, a szírek és a bizánciak január 17-én ünneplik Szent Antalt. Jeruzsálemben már az V. században ugyanezen a napon emlékeztek meg róla. Rómában a XII. században vették át az ünnepét.
Művei
Hírét nem teológiai felkészültségének vagy filológiai műveltségének köszönhette - írni sem tudott -, hanem önmegtagadó életének és vallási bölcsességének. Az utókorra eredetileg kopt nyelven írt vitatott hitelességű regulája és húsz homíliája maradt fenn. A Szent Antal által diktált hét levele azonban bizonyosan hozzá kötődik. Témájukat tekintve fiatal szerzeteseknek ad aszketikus szellemiséget tükröző útmutatást a lelki élettel kapcsolatban. Később e levelek görög fordítása is elkészült.
Forrás: palosrend.hu