Január 17. - Remete Szent Antal

„A mélység útja mindig magányos - a tengerjáró nagy hajók is csak partközelben állnak egymás mellett."

„Az ember nagy munkája abban áll, hogy bűneit Isten előtt elismerje, és az utolsó leheletig számítson a kísértésre."

„Ne bízzál saját igazságosságodban, ne bánkódj amiatt ami már elmúlt, és gyakorold a nyelv és gyomor mértékletességét."

„Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!"

„Amint a halak elpusztulnak a szárazföldön, úgy válnak gyengévé a szerzetesek is, ha sokat időznek a világiakkal, és sokat forognak közöttük. Amint a halaknak a tengerhez kell visszatérniük, úgy kell nekünk a hegyekbe sietnünk, nehogy késlekedve megfeledkezzünk azokról, amik belül vannak."



Remete Szent Antal vagy Nagy Szent Antal az egyik első ismert keresztény remete, a sivatagi atyák egyike, az egyik legismertebb anachoréta máig is Remete Szent Antal (251-356).

Antal 251-ben keresztény családban született egy közép-egyiptomi faluban, Koméban. Igen hosszú életének - korabeli források tanúsága szerint 105 évesen halt meg - jelentős része a régi kereszténység talán legsúlyosabb megpróbáltatásainak idejére esett. Decius császár (249--251) restaurációs politikájának megfelelően keresztényüldözést indított, amely az egész Római Birodalomra kiterjedt. Jómódú családból származott. Tizennyolc éves volt, amikor szülei meghaltak, s ráhagyták a családi örökséggel való gazdálkodást és a húgáról való gondoskodást. 20 éves kora körül egy szentmisén az evangélium szavai megérintették szívét: "Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!" (Mt 19,21) Az ifjú Antal úgy érezte, hogy követnie kell Jézus parancsát. Eladta a családi birtokot, a húgát zárdában helyezte el, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, azt mind a szegényeknek adta. Visszavonult a hétköznapi élettől, s megkezdte csaknem kilenc évtizedes remeteéletét.

Előbb a falu közelében élt, később a líbiai sivatag egy üres sírboltjába költözött be. Egy barátja hordta neki a szükséges élelmet. Innen egy elhagyott katonai táborba költözött, ahol két évtizedet töltött el a világtól távol, majd a Vörös-tenger felé vette útját, s élete végéig a tenger melletti Kolzim-hegy (Qolzum) lábánál áll a nevét viselő kolostor. Amikor húsz év után először ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük, mint bölcs férfi, akinek a szigorú önsanyargatások ellenére nem tört össze a teste, aki "ismeri a mélységes titkokat és telve van Istennel". Nevét hamarosan fölkapta a hír. Mindenfelől özönlöttek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta a kérők ostromát elhárítani.

Magyar Anjou Legendárium, Remete Szent Antal és Remete Szent Pál,<br/> 'ahogy a holló hozta nekik a kenyeret'
Magyar Anjou Legendárium, Remete Szent Antal és Remete Szent Pál,
'ahogy a holló hozta nekik a kenyeret'

Híre egyre jobban terjedt, sokan az ő vezetése alatt akartak remetéskedni. A hegyen egész remetetelep alakult ki körülötte. Így a világ elől menekülő remetéből a "szerzetesek atyja" lett. Ő indította el a monasztikus élet hatalmas mozgalmát, amely a külső és belső támadások dacára sok-sok évszázadon át fennmaradt, és még ma is töretlen. Antal kb. 290 remetét gyűjtött maga köré, és irányította őket. Közössége egy kunyhókból álló falut (a thébai Phaiumban) hozott létre (itt vannak a középkori monostorok, és a köréjük kialakuló falvak, települések első csírái), és a Vörös-tenger melletti Kolzim-hegy (Qolzum) tövében is hasonló remetetelep alakult ki, ahová Antal visszavonult. Szerzetességnek ezeket a közösségeket mégsem nevezhetjük, mert nem adott a remeték számára szabályzatot, és nem fogta őket olyan szoros egységbe, ahogy azt majd a tulajdonképpeni "rendalapítók" teszik. Az a szerzetesi szabályzat, amely a neve alatt ránk maradt, valójában későbbi korból származik.

Bármennyire szerette is a sivatagot és az Istenben elmerült magányos életet, semmi sem akadályozta meg abban, hogy az emberek közé menjen, ha a kereszténység napi problémái úgy kívánták. Ez történt, amikor Maximinus Daja császár idejében az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat erősítette a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal, élete vége felé, püspök-barátja, Atanáz kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. De ezt igazolja a már említett vonzerő is, amelyet Antal a lakosság minden rétegére gyakorolt, föl egészen a magas klérusig és a császári udvarig. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek vele.

A legenda szerint Remete Szent Antal égi szózatot hallott, amely figyelmeztette: nem ő a legidősebb, legszentebb remete. Ezért, bár kilencvenéves is elmúlt, de útra kelt, mert találkozni akart a másik híres remetével, Remete Szent Pállal. Találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.

356-ban halt meg Remete Szent Antal, ünnepe január 17.-én van. Sírja két évszázadon át ismeretlen volt, csak 561-ben találták meg. Földi maradványai ma Franciaországban vannak, az arles-i Saint Julien templomban.

A szerzetesek pátriárkája, a bőrbetegségek védőszentje, főként a Szent Antal tüze bőrgyulladásé. Patrónusa a háziállatoknak és a kedvtelésből tartott apróbb jószágoknak, valamint a kosárfonóknak. A koptok és a szírek remetéi Szent Antal fiainak tekintették magukat. Franciaországban a 11. században alapítottak egy betegápoló társulatot, melyből az antonita rend fejlődött ki.

Antoni Viladomat: Remete Szent Antal halála
Antoni Viladomat: Remete Szent Antal halála

Remete vagy Nagy Szent Antalt a művészetekben aggastyánként, hosszú, fehér szakállal és hajjal, csuklyás öltözetben, T alakú botra támaszkodva ábrázolják, néha hollóval, máskor fáklyával a kezében (amely Szent Antal tüzének égő fájdalmát jelképezi) vagy disznóval.

Művei

Hírét nem teológiai felkészültségének vagy filológiai műveltségének köszönhette - írni sem tudott -, hanem önmegtagadó életének és vallási bölcsességének. Az utókorra eredetileg kopt nyelven írt vitatott hitelességű regulája és húsz homíliája maradt fenn. A Szent Antal által diktált hét levele azonban bizonyosan hozzá kötődik. Témájukat tekintve fiatal szerzeteseknek ad aszketikus szellemiséget tükröző útmutatást a lelki élettel kapcsolatban. Később e levelek görög fordítása is elkészült.

Forrás: palosrend.hu