- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Januári jeles napok
- Remete Szent Pál
Remete Szent Pál
„...Pál elhatározta, hogy mindenét elhagyja, s a pusztába megy lakni a vadak közé, gondolva, hogy azok kegyesebbek lesznek hozzá, mint az emberek.”
„a Qualialah hegység északi oldalának a legkanyargósabb útja vezet Thébai Szent Pál kolostorához. A kolostor - amelynek helyén Remete Pál élt egykoron - puszta, sziklás, növényektől megfosztott, szigorú, de ugyanakkor imádságra, egyedüllétre, és egészen Isten felé fordulásra szólító területen fekszik. És éppen ezt a barlangot választotta ki a gazdag fiatalember, Pál, hogy a teljes Istenhez tartozásról tegyen tanúságot...”
(P. Joachim Dembicki OSPPE, lengyel pálos atya)
Remete Szent Pál a világegyház első ismert nevű keresztény remetéje, a sivatagi atyák egyike. A „minden remeték Fejedelme, Atyja és Mestere a 13. századi, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos rend névadója. A pálosok szellemi ősként, példaképként tisztelik. Nagy Lajos király országfelajánlása (1381) óta Magyarország védőszentje.
A legelső ismert liturgikus naptárunk (a XII. századi Boldvai Misekönyv) szerint ünnepe a középkorban évszázadokon át január 10-én volt. Testereklyéjének Budaszentlőrincre szállításának emlékezetére speciálisan magyar pálos ünnep lett november 14, de ez a nap mára feledésbe merült. Fő ünnepe a tridenti reform során került a mai helyére, január 15-re.
Gazdag thébai családból származott, 228 körül született. Szülei nagy gonddal nevelték. Kiváló képzésben részesült, jól ismerte a görög és egyiptomi irodalmat. A hagyomány szerint 16 évesen elvesztette szüleit, és egyedüli örökösként - nővére már férjnél volt - nagy vagyon birtokosa lett.
A hatalmas vagyon, a műveltség, valamint a szüleitől örökölt keresztényi hit azonban nem a jólétet, hanem az üldöztetést, a nélkülözést, végül a maradéktalanul Istennek szentelt misztikus életet, a beavatottság legmagasabb fokát hozta el számára.
A Decius császár idején dúló keresztényüldözés alatt Pál a vértanúk mellett találkozott kínzásoktól megtört, hitüket megtagadó keresztényekkel is. Talán ő sem érezte magát elég érősnek a vértanúsághoz. Miután sógora feljelentette a római hatóságoknál, a menekülést, a zord és kíméletlen, magányos és titokzatos sivatagot választotta. Alsó-Théba pusztaságában rátalált egy barlangra, az eszményi rejtekhelyre. Bejárata rejtve volt, közelében datolyapálmákat és tisztavízű forrást talált. Menekülése közben pedig Isten megérintette és Pál úgy döntött, nem tér többé vissza a világba, teljesen Istennek szenteli életét.
A Szent Jeromos által írt legenda szerint a sivatag kőszikláinak réseiben máig ott fészkelő hollók vitték Pálnak a csőrükben a mindennapi éltető kenyeret, a napi fél cipót. Egy barokk-kori festményen a hollót egy angyal vezeti selyemszalagon - az Isten gondviselő jóságára utalva ezzel. A pálmafák leveleiből ruhát készített magának (innen ered ábrázolása: levelekből szőtt, zöldes ruhában).
Életéről nem tudunk sokkal többet. Néhány mozzanatra azonban következtetni lehet. Ismerve a remeték életmódját, feltételezhetjük, hogy Remete Szent Pál körül kialakult egy laza közösség. Nem éltek közösségi életet, talán csak az istentiszteletre gyűltek össze - mégis: a pálosok „lelki elődei" lehettek.
Ezt látszik megerősíteni Vörös Győző régész felfedezése is. Az egyiptomi pusztaságban, ahol a hagyomány szerint Remete Szent Pál élt, hatalmas monostor épült. A történelmi viharok során elpusztult, de a XVIII. században újjáépítve ismét benépesült. Szent Antal Reguláját követő szerzetesek lakják. P. Joachim Dembicki OSPPE, lengyel pálos atya írja:
„Thébai szent Pál kolostorához, vagyis Dair Anba Bulához a Qualialah hegy északi oldalának legkanyargósabb útja vezet. Helyes, hogy ez a kolostor puszta, sziklás, növényektől megfosztott, szigorú, de ugyanakkor imádságra, egyedüllétre és egészen Isten felé fordulásra szólító területen fekszik. És éppen ezt a barlangot választotta ki a fiatal, gazdag ember, Pál, hogy a teljes Istenhez tartozásról tegyen tanúságot... Nem kevésbé bűvöltek el rendünk Pátriárkájának életéről és haláláról beszélő emlékek és ereklyék: a barlang, (az itteni szerzetesek állítása szerint) a Szent földi maradványait őrző márvány szarkofág, Szent Pál ikonja, vízforrás, amelyből a Szent merített, vagy a kis pálma-oázis a kolostor belsejében. A szerzetesek beszélnek a hollókról is, amelyek gyakran megjelennek, és amelyek a környező sziklás hegyekben fészkelnek."
„Bámulj világ, mert halandó
ilyet nem láttál soha,
amilyen Pál temetése
volt s különös gyásztora:
sírját oroszlánok ásták,
amiben majd lent pihen,
szentjein keresztül Isten
századoknak így izen.”
Deciana terret multum
Remete Szent Pál életéből talán a legismertebb jelenet, amikor Remete Szent Antal meglátogatta. Szent Antal égi szózatot hallott, amely figyelmeztette: nem ő a legidősebb, legszentebb remete, hanem Pál. A 90 éves Antal többnapi vándorlás után megtalálta a 113 éves Pál barlangját. Közösen dicsőítették Istent, elmélkedtek, beszélgettek. Beszélgetésük alatt megérkezett a holló, aki most nem fél, hanem egy egész cipót hozott. Hálát adtak Istennek, aki így gondoskodik szolgáiról. Ebből a jelenetből ered a pálosok jelmondata: „Duplicavit annonam”, vagyis 'megkettőzte a járandóságot’.
Az imádságos éjszaka után Pál arra kérte Antalt, hozza el számára Szent Athanáz püspök köpenyét, mert közeleg a rendelt idő, s szeretné, ha abban temetné el. Antal sietve útra kelt, de visszafelé tartva érezte, hogy Pál meghalt. A legenda szerint ismét látomása volt. Látta Szent Pál lelkét, amint angyalok, próféták és szentek kísérik a mennybe.
Pált térdelve, ég felé emelt karokkal, holtan találta. A kemény köves pusztában két váratlanul megjelenő oroszlán segítségével - akik mancsukkal kaparták ki a sírt - a Szent Athanáztól kapott köpenybe burkolva eltemette a szent testét. Pál pálmalevélből készített ruháját megtartotta (ettől kezdve a legnagyobb ünnepeken mindig azt hordta). Halála évének az utókor 341-et tekinti.
Pál nem alapított egyetlen közösséget sem, de röviddel halála után életének sok utánzója lett, a pusztaság megtelt sok-sok hajlékkal. Később Antal tanítványai, az első szerzetesek, kegyelettel zarándokoltak el a minden remeték Fejedelmének és Mesterének szent barlangjához, s egyben sírjához, hogy ott tegyenek engedelmességi fogadalmat. Ezzel megőrizték annak helyét. A sivatagi körülmények miatt Szent Pál teste gyorsan mumifikálódott.
Remete Szent Pál életszentségének híre gyorsan terjedt. 494-ben Gelasius pápa szentté avatta.
Földi története nem ért véget halálával. Mumifikálódott, romlatlan állapotban talált testét Mánuel bizánci császár 1169-ben exhumáltatta és Konstantinápolyba vitette. „Sok-sok esztendő elmúltával... Emánuel, konstantinápolyi császár... elhatározta, hogy ennek az idős szentnek ...oszlásnak nem indult testét pedig az említett helyről, ahol Szent Antal a vadállatok ásta gödörben elhantolta, a császári székvárosba, tudniillik Konstantinápolyba viteti és az általa alapított Periblepta, azaz a Megcsodált Mária szent egyházába elhelyezteti. Fejét azonban...Rómába vitték." Sokáig itt is maradt a test a szerzetesek gondozásában, három ujja pedig a cluny-i apátságba kerül, még 1240 előtt. „Fejét innen (Konstantinápolyból) Rómába vitték, ahonnan IV. Károly császár Prágába vitte. Innen Karlstein várába került a szent ereklye."
Innen ereklyéi Velencébe jutottak. „Az Úr megtestesülésének 1240-ik esztendejében, IX. Gergely pápasága és II. Frigyes római császár alatt, Szent Pál csodáinak híre elterjedt, egy bizonyos férfi, az előkelő Jacobus Lorenzo, velencei polgár Velence kikötőjéből Konstantinápolyba ment. Ott Péter testvérnél, az apátnál, és a Megcsodált Szűz Mária kolostor szerzeteseinél okleveles óvadék alatt, ékes stílussal, csodálatos mondatokkal, ügyes beszéddel, nem üres ígéretekkel, szerfelett óhajtott kívánságával elérte, hogy Szent Pál ereklyéit neki adják, amelyeket ujjongó örömmel vitt magával Velencébe, s a Szent Julián tiszteletére szentelt templomban nagy tisztelettel elhelyezte, ahol a nép is a neki kijáró tisztelettel vette körül."
A pálosok nagyon vágytak rá, hogy ősatyjuk teste náluk pihenjen. Nagy Lajos, a pálosok buzgó pártfogója fogadalmat tett, megszerzi az óhajtott ereklyét. Indulása előtt Boldog P. Lukács márianosztrai perjel megjövendölte a győzelmet (az ennek emlékét őrző fa a török hódoltság idején elpusztult). Nagy Lajos a Velencével folytatott győztes háborút követően a torinói béke egyik feltételeként hadisarcként kérte Remete Szent Pál holttestét. A legmegbízhatóbb főpapokat, embereit küldte érte, hihetetlen nagy ünnepélyességgel vitette a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Ezzel Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat. Ettől kezdve a thébai sivatag remetéje Magyarország társvédőszentjeként szerepelt. Említést érdemel az is, hogy ez az idős egyiptomi remete a magyar kisgyermekeknek is a védőszentje lett. Koporsójához vitték gyógyulni a beteg gyerekeket.
Maga a szállítás 1381. október 4. éjszaka titokban történt Velencéből Budára, hogy a nép ne próbálja azt megakadályozni. Néhány csont ereklyeként Velencében maradt, 1999-ben ebből küldött egy-egy darabot a velencei pátriárka a budapesti pálos kolostornak, és a lengyel pálos atyáknak.
Az ereklyét előbb a budai királyi kápolnában helyezték el, majd 1381. november 14-én fényes körmenettel a budaszentlőrinci monostorba, a Pálos Rend főmonostorába szállították. Idővel külön kápolnát építettek az ereklyéket tartalmazó díszes márványkoporsó részére. Az ereklyét őrző kolostor hamarosan zarándokhellyé vált, mert nagy számmal történtek csodálatos gyógyulások Remete Szent Pál égi közbenjárására.
II. Lajos 1523-ban a cseh uraktól ígéretet kapott, hogy a Karlstein várában féltve őrzött fej-ereklyét kiadják a magyaroknak. 1523. május 25-én illesztették össze a fejet és a testet Budaszentlőrincen.
A pálosok, féltve az oly nagy becsben tartott kincset, Szent Pál atyánk ereklyéjét, a török elől elmenekítették előbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan Trencsén várába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. De a török Budaszentlőrinc feldúlása és elpusztítása után 1527-ben eljutott Trencsénbe is, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett.
A testereklye történetét bonyolítja, hogy a Remete Szent Pál barlangjánál épült, a mai napig is működő kolostor (Deir Anba Bula) kopt szerzetesei állítják, hogy szentjük sírja, melyet az odalátogató zarándokok is megnézhetnek, a mai napig háborítatlan, a test ott nyugszik békében...
A kortársak műremekként magasztalták budaszentlőrinci síremlékét. Dénes pálos kőfaragó 1484-ben készült munkáját Pál életét ábrázoló domborművek díszítettek.
A késő középkorban kezdték ábrázolni, sötét köpenyben, kapucnival és mankóval vagy pálmarostokból készített ruhában, általában Szent Antal remetével együtt. A 2 öreg remete ülve vagy állva beszélget Pál barlangjában, melyben forrás és pálmafa van, és egy holló hoz nekik kenyeret. Szép példa erre az Isenheimi oltár egyik képe. Idős, szakadozott, sőt alkalmanként háncsból való ruhákba öltözött férfi, gyakran botra támaszkodva, mint pl a budapesti Egyetemi templom homlokzatán. Legendájának tízjelenetes ciklusa a tüskevári pálos templomból Somlyóvásárhelyre került sekrestyeszekrényen (1754).
Attribútumai, a 2 segítő oroszlán, a ruhát és táplálékot adó pálmafa és a kenyeret hozó holló jelenik meg a Pálos Rend címerében is. Az oroszlánok, mint királyi állatok jelenlétükkel is jelzik Szent Pál nagyságát. A pálos címer mindegyik eleme Isten gondviselő szeretetéről tanúskodik.
Szent Pál barokk oltárát, szobrát minden volt pálos templomban megtalálni (budapesti Egyetemi templom, Varannó, Márianosztra, Pápa). Feltűnik Nagydisznód egyik táblaképén. Szepesszombat és Zólyomszászfalu Szent Antal-oltárának képciklusán is megtalálható.
Gótikus faszobra látható a lőcsei Jakab-templomban és Zólyomszászfalu oltárán is.
Forrás: palosrend.hu