Pósa Lajos

„-Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!"

„Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja."

„Magyar vagyok, magyar. Magyarnak születtem.
Magyar nótát dalolt a dajka felettem.
Magyarul tanitott imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyörü szép hazám!"

„Ha költő vagy: becsüld meg önmagad!
Légy, mint a napsugár, szeplőtelen! (...)
Szálljon lelkedből minden gondolat...
Isten daloljon lantod húrjain,
Ha Isten adta zengő lantodat!"

„Aki a gyerekek lelkébe horgonyozta le írói dicsőségét, igen bölcsen cselekedett. Emléke jó helyen van." (Molnár Ferenc)

„A magyar gyermekköltészetnek éppen oly megteremtője és korszakalkotója ő, mint Arany, Petőfi, Tompa a nemzeti költészetnek." (Vass Mátyás)

„Több volt, mint rímfaragó, mert költő volt, és több volt, mint költő, mert nemzetnevelő volt." (Darkó István)

„Amit a politikusok és az irodalom nagy része a nemzet magyarságán rontott, azt Pósa Lajos, az igazi, magyar gyermekirodalom megteremtője helyrehozta a jövő nemzedékében." (Nagy Sándor)

„Művelődéstörténeti jelentősége a nagyok közül való. Irodalomtörténeti fontossága az, hogy azon az igazi magyar nyelven, amivel Arany és Petőfi zengtek, megszólalt a kicsinyek előtt." (Gyöngyösy László)


Pósa Lajos (Nemesradnót, 1850. április 9. - Budapest, 1914. július 9.) a magyar gyermekirodalom klasszikusa, költő, hírlapíró, lapszerkesztő és dalszerző.

Pósa Lajos 1850. április 9-én született a felvidéki Gömör megyében, Nemesradnóton. Apja Pósa Antal gazdaember, anyja Kovács Mária. Károly öccse még gyermekkorában meghalt. Iskoláit Nemesradnóton kezdte. Kitűnő tanulóként tanulmányait a Rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumban folytatta. Itt kötött barátságot Mikszáth Kálmánnal. A gimnázium elvégzése után teológiai tanulmányokat folytatott Sárospatakon, majd tanítói képesítést szerzett Budapesten. Tanulmányai során súlyos anyagi gondokkal küzdött. Óraadással és a lapokba írogatással tartotta fenn magát. Öröme, vigasztalása a költészet volt.

Egyéves reáliskolai segédtanárkodás után először Budapesten volt hírlapíró, majd a Szegedi Napló munkatársa lett. 1883-ban kinevezték a szegedi színház titkárának.

Az 1870-es évektől publikált, írásai jelentek meg Jókai Mór „Üstökös” lapjában, a Mulattató Újságban. Az írás és az újságírás egyre jobban érdekelte, ezért fogadta el a Szegedi Napló szerkesztőjének állásajánlatát. Szegeden ismerkedett meg Dankó Pista cigányprímással, aki számtalan versét megzenésítette. Itt lett egyik alapítója a Jó Barát című ifjúsági képes hetilapnak, mely az első irodalmi igényű magyar gyermeklap volt. Lelke mélyén megmaradt tanítónak, méghozzá a legkisebb gyermekek tanítójának. Mesékben, példálózásokban és főleg költeményekben ezeket a legifjabbakat tanította becsületre, hazaszeretetre, a természet szépségének szeretetére, a szép versek élvezetére. 1881-től 1889-ig a Szegedi Napló munkatársa, szerkesztője volt. A lap ifjúsági rovatának a színvonalát jelzi, hogy ott indult írói útjára Gárdonyi Géza, Benedek Elek, Sebők Zsigmond.

A nagy fordulat Pósa életében is, a magyar ifjúsági irodalom történetében is 1886-ban történt, amikor összegyűjtve addig írt és különböző újságokban megjelent ifjúsághoz szóló költői műveit, a híres fővárosi kiadóvállalat, a Singer és Wolfner "Gyermekversek" címen kiadta. 39 éves volt, amikor hívásukra Budapestre költözött.

Benedek Elekkel megindították „Az Én Ujságom“ című, hetenként megjelenő, kifejezetten a kisgyermekekhez szóló újságot. Ezt az első irodalmi értékű, hazafias szellemiségű gyermeklapot haláláig, azaz 35 éven át szerkesztette. Korábban a magyar nyelvű gyermekirodalom szinte kivétel nélkül külföldi alkotások fordításán alapult. A gyermekek és a magyar családok körében közkedvelt gyermeklap hamar nagy példányszámot ért el. Ebben közölte Pósa a verseit és itt jelentek meg a kor rangos íróinak (többek között Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula, Herczeg Ferenc, Bródy Sándor, Heltai Jenő és Móricz Zsigmond) elbeszélései, meséi is. Szép irodalmi nyelvű, művészien jó és jól mondható, alsó iskolákban szavalható versek kerültek a magyar kisfiúk és kislányok kezébe.

A gyermekekhez szóló magyar irodalom klasszikusai - Benedek Elek, Sebők Zsigmond, majd Móra Ferenc is - mesterüknek és példaképüknek tudták. Az akkoriban - és még jó ideig - oly népszerű "magyar nóta" legművészibb mesterei - Dankó Pista, Lányi Géza - főként az ő dalait zenésítették meg (állítólag több mint 400-at). Még a fiatal Bartók Béla is öt Pósa-versből csinált magyar nótát. Pósa Lajos rangot adott az ifjúsági irodalomnak. A lap levelezőrovatán keresztül fedezte fel Móra Ferenc tehetségét, aki nagy tiszteletet tanúsított iránta. A lapnak köszönhetően rengeteg gyerek kedvence lett. Egészen haláláig, sőt még néhány évtizeden át azután is az egész ország "Pósa bácsi"-ja volt.

Jó kertész módjára kis olvasói lelkébe ültetve a Gondviselésbe vetett hitet, az élet értékeinek megbecsülését, a magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyar érzés iránti olthatatlan szeretetet. Herman Ottó, az egyik legnagyobb magyar természetkutató, zoológus, néprajzkutató, régész és politikus még a Nobel-díjra is érdemesnek találta: "Nobel irodalmi díja nemcsak a fényes, csillogó eredménynek van szánva, hanem szánva van - és szánva kell, hogy legyen - a mélyreható, csendes erkölcsi sikernek és eredménynek is. És ha ez igaz - úgy érzem, hogy igaznak kell lennie -, akkor az elismerés pálmája Pósa Lajost illeti, mert ő teremtette meg nemzete számára a nevelőirodalom legfontosabb s egyben legnehezebb ágát: a gyermekirodalmat.” Pósa Lajos volt az, aki le tudott szállani a magyar gyermekekhez, hogy színmagyarságával megihlesse és fölemelje őket - tette hozzá.

Aktív társasági életet élt. Híres volt a Pósa-asztal társaság, amely köré írók, képzőművészek, zenészek csoportosultak, úgymint: Feszty Árpád, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Bársony István, Rákosi Viktor, Lányi Géza és Dankó Pista. Megindította a Filléres Könyvtárat, 350 kötet látott napvilágot, Olvasókönyvek társszerkesztője volt, több mint 50 kötetnyi verseskönyve jelent meg, Dankó Pista zeneszerzőnek több száz dalt írt.

A magyar irodalom színe-java még akkor is ismerte és elismerte istenadta tehetségét, hatalmas alkotó erejét, ha szellemileg, irodalmilag egészen más asztalnál ültek, nem Pósa bácsi asztalánál. Herczeg Ferenc „a mi gyermekirodalmunk megalapítóját” látta benne. Móra Ferenc, aki 1919-ben a Zeneakadémián rendezett emlékünnepségen tartotta az emlékbeszédet, a „legfehérebb szívű költő” megjelölést alkalmazta reá, „…akinek bohókás rímeivel kacagni, könnyen kihulló és könnyen száradó könnyeivel sírni és puha ágyukban az Isten elé térdelni időtlen-időkig fognak még a magyar gyerekek”. Mikszáth Kálmán mondta, hogy Pósa Lajos minden író-kortársának híre-neve elveszhet, de Pósa Lajos élni fog, míg magyarul beszélnek a magyar földön. Nem ismerhette a sokkal későbbi kultúrpolitika döntését, így elfogulatlanol mondhatta: „Nála tisztább, hűbb és igazabb ember és magyar alig dalolt még a mi boldogtalan szép országunkban”.

Szobra Budapesten a Városligetben
Szobra Budapesten a Városligetben

1900-ban házasságot kötött Monoron Andrássy Lídiával, akinek lányát Sárikát örökbe fogadta.

Számos kitüntetésben, elismerésben részesült. A Petőfi Társaság tagjává választották, a Kisdednevelők Országos Egyesülete tiszteletbeli polgárává nevezték ki. Komárom Vármegye Tanítóegyesülete a magyar nemzeti népoktatás és a magyar ifjúsági irodalom fölvirágoztatása körül szerzett érdemeiért szintén tiszteletbeli tagjává választotta. 40. költői jubileumán 1914 júniusában több ezer gyermek vonult el a trónra ültetett „mesekirály“ előtt. Egy hónappal később 1914. július 9-én hunyt el Budapesten.

Emlékezete

Egész alakos ülő szobrát a budapesti Városligetben 1930-ban avatták fel. Szülőfalujában 1934-ben kapott mellszobrot.

1945 után alakja a feledés homályába veszett. A hatalom feledtetni akarta még a nevét is az írónak, aki felvidéki magyarként meg akarta őrizni önmagában és másokban is a magyarságot. Nem hiányzott a rendszernek az, aki jó kertész módjára kis olvasói lelkébe ültette a Gondviselésbe vetett hitet, az élet értékeinek megbecsülését, a magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyar érzés iránti olthatatlan szeretetet. Pedig írásaiban nem találhatunk olyat, ami akár a mai kárpát-medencei magyarság számára ne lenne vállalható.

Az ezredfordulóig emlékét csak Gömörben őrizték. 2010-ben Hódmezőváráshelyen a Gyermekkönyvtár vette fel a nevét, s az épület előtt leleplezték mellszobrát, mely Gábor Emese alkotása, úgy ahogyan a Pósa Lajos Emlékplakett is, melyet a Táltoskönyvek Kiadó 2014-ben osztott ki először. 2014. december 13-án Pósa Lajos megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Örökség-díját, melyet nemzetnevelő szolgálatáért és Az Én Ujságom gyermeklap alapításáért ítéltek oda.

Szabó Magda így méltatta:

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

„A Bácsi nem játszott hamis lapokkal, szemében a kis olvasók - mutatják a szerkesztői üzenetek - valóban egyformák, nem hozzájuk hajolt, de melléjük ült, s nem érdekelte, ki-ki milyen hitágazat szerint tiszteli az Istent. Amit viszont megkövetelt, a haza lángoló szeretetét, az öntudatos magyarságot, azzal a kiegészítéssel igazoljuk vissza, bár adott volna bölcsességéből a korabeli kormánynak és a felelős minisztereknek. …Mikor az Én Újságom országos jelentőségű gyermeklap virágzik, folyik a kivándorlás, készülődik a világ a háborúra, a millennium nagy lobogással megvilágítja a dicső történelmi múltat, a Bácsi lapja …figyelmezteti a gazdagokat, adjanak abból, amijük van, Isten és ember törvénye így kívánja. Hogy az adakozásban talált megoldást, átmeneti enyhítést a gondokra, az rója meg érte a Bácsit, aki nem napjaink állampolgára és nem éli át, hogyan bízzák a nullpontra kerülteket valami alapítvány, derék szponzorok irgalmára a jóságos szívek. Pósa ember volt, nem kormány, nem állíthatta meg a kivándorlókat, nem hirdethetett dunai konföderációt. A gyerekvilág lelkesen várta hetente megjelenő lapját, joggal, okkal tehette. A lap hasábjain a legjobb kortárs írók jelentkeztek, Benedek Elek, Krúdy, Sebők, Móra, Gárdonyi, Wekerle korában élt, vállalta a programot, nem vadmagyar, csak öntudatos magyar, a köröttünk élőket élni hagyja, antiszemita nem is lehetett volna, a korszellem tiltotta, a Monarchia párbajképesnek minősítette a zsidó katonatisztet. A szerkesztő szereti és - jóval megelőzve a pedagógiai felismerést - tiszteli a gyermeket, tanítja nemcsak közhasznú ismeretekre, de jó modorra, illemre is, az ő nevelte fiúk természetes szenvedéllyel indultak megvédeni a hazát, a kislányok háziasszonynak, édesanyának készülnek, ad lapjában fejtörőt, mesét, kis színdarabot, üzeneteiben állatszeretetre nevel, növényvédelemre int…”.