Podmaniczky Frigyes

„A fődolog szerintem mindig az, hogy tespedés ne vegyen erőt rajtunk, e halálos ellensége minden szépnek, jónak és kellemesnek."

„Egyéni meggyőződésem szerint, ha kiválóan nem is, de hasznosan működtem."

„Megélhettem tehát nemcsak az 1870. X. t. cz. alkotását, de végzetem megengedé, hogy annak végrehajtása s életbe léptetése körül is élénken s teljes odaadással működhessem. Hajdan tett fogadalmam be lévén váltva s életem egyik leghőbb vágya teljesedésbe menvén, oly fényes jutalomban részesíttetem, melynél szebbet fogyatékos emberi lény a sorstól remélhetni sohasem bátorkodott. Ezekhez hasonló gondolatok czikáznak végig agyamon, ahányszor Budapest fejlődését örömtől áthatottan szemlélem.”

„Podmaniczky a század utolsó szeladonja, aki regényhős volt a maga írt regényekben. Budapest alapítójának is lehetne mondani, bár nem hívták sem Romulusnak, sem Remusnak. (Krúdy Gyula)

Báró podmanini és aszódi Podmaniczky Frigyes (Pest, 1824. június 20. - Budapest, Erzsébetváros, 1907. október 19.) magyar politikus, író, valóságos belső titkos tanácsos, országgyűlési képviselő, a fővárosi közmunkatanács alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Az 1871-ben egyesített Budapest fejlődésének egyik szimbóluma, történetének egyik legmeghatározóbb személyisége. Nevéhez fűződik mindaz, amit ma Budapest építészeti és kulturális örökségének tekintünk. Városépítő munkássága máig meghatározza Budapest arculatát. Budapest talán legnépszerűbb embere volt, aki haláláig a városért dolgozott.

Életpályája

1824. június 20-án született Pesten a nagy múltú Podmaniczky-családban báró Podmaniczky Károly és szász arisztokrata felesége, Elisa von Nostitz und Jänkendorf legidősebb fiaként. Gyermekéveit a família Aszódon található kastélyában töltötte német nyelvi környezetben. Nevelője a Paul Hunsdorferből Hunfalvy Pállá magyarosodott nyelvész volt. Neki köszönhette, hogy megtanult magyarul. Édesapját már 1833-ban elveszítette. Tanulmányait Miskolcon kezdte. Középiskoláit 1838-tól 1842-ig a pesti ágostai evangélikus gimnáziumban (ma Fasori Evangélikus Gimnázium) végezte. 1842-43-ban Késmárkon volt joghallgató, ahol korábbi nevelője, Hunfalvy Pál ekkor jogtanárként működött. Szakvizsgája után visszatért a szülői házba.

Gondolkodására és pályájára nagy hatással volt a reformkor. 1843-tól tevékenyen részt vett a politikai életben. Ráday Gedeon megyei követ mellett írnokként működött. 1845-ben Berlinben a Vilmos-Frigyes Egyetemen tanult, majd hosszabb külföldi utazást tett. Bejárta Oroszország, Dánia és Svédország nagyvárosait.

1847-ig Pest vármegyei aljegyző volt. Az 1847-48-as utolsó pozsonyi országgyűlésen fiatalkorúként királyi engedéllyel részt vehetett a felsőház munkájában. Harcos ellenzékinek számított, s csatlakozott Batthyány Lajos Nemzeti Köréhez is. 1847-ben ő lett Kossuth Lajos főkortese. 1848-ban a pesti országgyűlés felsőházának is tagja lett. Mint a főrendiház egyik legfiatalabb tagja a jegyzői tisztséget töltötte be.

A szabadságharcba 1848 szeptemberében önkéntes nemzetőrként kapcsolódott be. Gyorsan haladt a ranglétrán, a tizedesből Schwechatnál már hadnagy lett, Komáromnál pedig huszárkapitányként küzdött a magyar szabadságért. A világosi fegyverletétel után pénzét szétosztotta a katonái között, mert úgy vélte, rájuk nehezebb idők várnak. Az osztrákok büntetésből besorozták közlegénynek és Itáliába vezényelték. Milánóban 1850 februárjáig a 7. sz. Prohászka-gyalogezred; majd Innsbruckban a Lajos főherceg 8. sz. gyalogezred kötelékében szolgált. Zokszó nélkül teljesítette a megalázó parancsokat, de önmagában már előkelő viselkedésével is provokálta elöljáróit. Alig várták, hogy megszabaduljanak tőle, ezért lehetővé tették, hogy pénzért megválthassa magát.

Közel egy év után június 21-én térhetett haza. Falusi birtokán visszavonultan élve az evangélikus egyház ügyeivel és írással foglalkozott. Mindez menekülés volt számára a szabadságharc után átélt traumákból. Utazásairól készített feljegyzések mellett naplót vezetett és szépirodalmi műveket írt. Ez utóbbiak a maga korában olyannyira közkedveltek voltak, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 1859. december 16-án levelező tagjává választotta. Szépírói alkotásai később feledésbe merültek, de naplói és útleírásai időtállók. Sok adatot tartalmaznak, melyeket a szerző születésének centenáriuma után Krúdy Gyula dolgozott fel.

Visszavonultságát 1861-től adta fel, amikortól szép lassan rátalált a politika és megtalálták őt a közügyek. Ekkor kezdődött négy és fél évtizedig tartó országgyűlési képviselősége. 1861-ben az országgyűlés alelnöke.

1867 és 1873 között a bányai evangélikus egyházkerület felügyelője volt, Székács József püspök világi elnöktársa. 1868-69-ben a Hazánk című folyóirat felelős szerkesztője.

A családi birtokon gazdálkodó öccse tönkrement, és a kezességet vállaló Frigyes teljes vagyona elúszott az óriási birtokkal és a kastéllyal együtt. Mindenét eladta, és egy Kerepesi úti bérházban egy kis bérelt lakásban élt tovább. Mivel a képviselőséggel jövedelem nem járt, pénzkereseti forrást kellett keresnie. Tisza Kálmán miniszterelnök közreműködésével egy vasúttársaság személyzeti főnöke lett.

Budapest vőlegénye

Egy külföldi útja után elsétált gyermekkora kedvelt helyszínére a Városligetbe. Megrendítő kép fogadta, melyről így számolt be: „Alig találok szavakat azon lehangoló érzés ecsetelésére, amely (…) a Városliget láttára rajtam erőt vett. Elhagyatottságot s pusztulás észleltem, bárhová tekinték. A Ligetben vasárnap ellenére alig egynéhány ember lézengett. A tó mocsárhoz hasonló külsőt mutatott (…) Feleszmélve elaléltságomból megfogadám, hogy ez elhagyott, s általam annyira kedvelt fővárosunk emelését tüzendem ki életem egyik vezéreszméjéül.” Ez az élmény aztán a fordulópontot jelentett pályáján.

1871-ben tagja lett az országos jelentőségű beruházásokat felügyelő Közmunkatanácsnak. Az intézményt angol mintára hozták létre a kormány és a főváros önkormányzata közötti testületként a nagy jelentőségű beruházások irányítására. Legfőbb feladata a Pest, Buda és Óbuda városának egyesítésével létrejövő főváros rendezési tervének megvalósítása volt. Jelentőségét mutatja, hogy elnöke a mindenkori miniszterelnök volt. Így 1873-ban, amikor a szervezet alelnökévé nevezték ki, tulajdonképpen a szervezet első számú vezetője lett. E tisztséget egészen 1905-ig töltötte be. A Krúdy Gyula által „Budapest vőlegényének” nevezett bárónak oroszlánrésze volt abban, hogy a Közmunkatanács maradéktalanul teljesítette kezdeti célkitűzéseit, és munkájuk által a Duna partján egy igazi világváros született. „a 15 millió lakossal bíró magyar állam tekintélyéhez és befolyásához méltó helyet foglaljon el a művelt nyugat fővárosainak sorában.”

A báró negyvenéves munkássága alatt a Fővárosi Közmunkák Tanácsa egész városrészek felépítésében vett részt, ekkor épültek ki a körutak az alattuk húzódó csatornarendszerrel vagy az Andrássy út a földalattival. Olyan nevezetességek megvalósulásában is döntő szerepe volt, mint a Hősök terén álló Millenniumi emlékmű, a katonai jellegétől megszabadított Budai Vár a Halászbástyával és a Mátyás-templommal vagy a Steindl Imre által tervezett impozáns Országház. E történelmi mércével mérve rövid idő alatt épült fel a három színház (a Népszínház, az Operaház és a Vígszínház), a három Duna-híd (a Margit- a Szabadság- és az Erzsébet-híd) az őket összekötő rakpartokkal, valamint a közraktárak és a vásárcsarnokok.

Aktív szerepet játszott a város tüdejének számító zöldterületek, a Városliget, a Zugliget, a Sváb-hegy és a Gellérthegy rendezésében.

Az elért eredményekhez nagy szükség volt Podmaniczky egyeztető, békéltető munkájára is. Működéséről a Vasárnapi Újság 1884. szeptember 28-i számában olvashatjuk: „Mint a fővárosi közmunkatanács alelnöke, az ellentétes érdekeket kiengesztelő modorával, s a főváros emelkedésére törekvő igyekezetével a közügynek kiváló szolgálatot tesz. Ami egy főváros külső rendezésénél első rangú tényező, a számozások, utcza és térelnevezések rendezése, legnagyobb részt az ő érdeme. Az ő ügybuzgalmának lehet tulajdonítani, hogy a főváros átalános szabályozási terve a papirosról lekerült, és az életbe átvitetett. Ő mozdította meg legújabban a nagy körút kinyitását, melyre oly sokáig várt a közönség, a várkert kiegészítését, és pedig oly módon, hogy ez a közönségnek is hasznára válik, ő rendelte el. S ő az, aki a fővárost nem szűnik meg arra sarkalni, hogy a lakosság egészségügye érdekében oly rendkívüli fontosságú nagy vízvezetéket és csatornázást munkába vegye.”

Minden energiáját feladatainak szentelte, soha nem nősült meg, nem volt családja, csak Budapest, ezért is nevezték Budapest vőlegényének.

A Közmunkák Tanácsa egyébként is teljes embert kívánó vezetése mellett 1875 és 1886 között a Nemzeti Színház intendánsi feladatait is elvállalta. Ebben az időben a Nemzeti egyaránt teret adott a drámai, az operai és a könnyű, szórakoztató daraboknak. Podmaniczky először szétválasztotta a műfajokat. Az új felálláshoz létrehozott társulatokat pedig új épületbe költöztette. Az Opera és a Nemzeti Színház esetében ez meg is valósult, de a Népszínház építésére már nem volt pénz. A népszínműveket és operetteket átadta a Népszínháznak. Fő állásában jelentős szerepet játszott az operaház létrehozásában, majd pedig a személyzeti feladatok megoldásában is. Rendkívül sokat tett a Nemzeti Színház és az épülő operaház biztonságos működéséért, a korszerű technika megvalósításáért. A legjobb szakembereket vette maga mellé: prózai igazgatónak Szigligeti Edét, majd Paulay Edét, operaigazgatónak pedig Erkel Ferencet. Rendeleteivel hosszú időre biztosította a zökkenőmentes működést. A különváló színházak között átgondoltan osztotta el a jelmezeket és a díszleteket. Tette mindezt úgy, hogy a művészeti művészeti kérdésekbe nem szólt bele, a szakmai döntéseket az igazgatókra bízta. „Síma volt és diplomata, de ha kellett, gerinces és szókimondó, s ehhez a szókimondáshoz mindig megtalálta a kellő formát. A rendeletek betűjéhez nem ragaszkodott, meleg emberiessége élettel töltötte meg. A színház alkalmazottaival való érintkezésben túlment a kötelező udvariasságon. [...] Tapintat, ügyesség és szeretetreméltóság: ez volt az ő hosszú és zavartalan intendánsi korszakának kulcsa.”

Az akkori Európa egyik legkorszerűbbnek számító dalszínházának épületét 1884-ben Ferencz József avatta fel. Erre az alkalomra honvéd tiszti uniformist öltött, úgy vélte, ennyi elszámolni valója még van az uralkodóval a forradalom leverését követő időkből. Ferenc József nem vette zokon, sőt „császári és királyi valóságos belső titkos tanácsosi” méltósággal tüntette ki. Podmaniczky intendánsi működése alatt a Nemzeti Színház és a belőle kiváló Opera egyik fénykorát élte.

Magyarország legnagyobb ingatlanberuházásairól döntött, s eközben mindvégig szegény ember maradt. Tudták ezt róla a budapesti polgárok is, akik megsüvegelték, amikor minden nap ugyanabban órában kedvenc éttermébe gyalogolt. S mivel fényes nyaralóra és távoli utazásokra többé nem tellett neki, soha nem utazott el a fővárosból. Azt hangoztatta: sehol se lehet oly jól eltölteni a nyarat, mint Budapesten. Agglegény-életet élt, otthonában nem fogadott vendégeket, hiszen a Lloyd klubban megtalálható volt minden este.

Tízéves intendánsi működése évfordulóján nagy ünnepséget szerveztek a tiszteletére. Ezen a kor ünnepelt írója, Jókai Mór így köszöntötte: „Azt kívánom, hogy éljen addig, amíg a primadonnái meg nem sokalják a fizetésöket s a drámaírók nem tiltakoznak az ellen, hogy ne adassa már darabjaikat.”

Intendánsi feladataitól önként vált meg, döntésének anyagi oka volt. Fizető állást kellett vállalnia, hogy öreg napjairól gondoskodni tudjon. Közmunkatanácsi posztját megtartva 62 évesen az Adria Biztosító Társaságnál vállalt osztályigazgatói munkát.

A Főváros és a Kormány egyik vitája kapcsán lényegében menesztették a Közmunkatanács éléről, persze udvariasan, megrendült egészségére hivatkozva.

Több évig volt elnöke a hajléktalanok menhelye egyletének; valamint az országos honvédegyletnek is. Jelentős összegeket adományozott hazai közcélokra. Nevéhez fűződik az első állandó „éjjeli menedékhely” építése.

Élete utolsó szakaszában emlékiratain dolgozott, a tíz kötetbe rendezett művet pedig azzal adta át a Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy azt csak születésének századik esztendejében lehet felbontani. Krúdy szerint az „emlékiratok bizonyságot tesznek arról, hogy a Rákóczi úti Vigyázó házban lakó báró hosszadalmas, magányos éjszakákat töltött az íróasztalánál.” Kötetszámra lemásolta azokat a regényeit is, amelyek könyvkereskedői forgalomban már nem voltak, hogy ilyenformán megmentse őket az örök feledéstől. Az aszódi evangélikus templomban helyezték végső nyugalomra.

Az 1896-os millenniumi ünnepségekre már teljes pompájában állt az általa megálmodott város. „Az 1856-ban a Városligetben könnyes szemekkel tett fogadalmam, mintha teljesedésbe ment volna, úgy érzém” - írta büszkén naplójában. Nyugodtan hátradőlhetett volna és ünnepeltethette volna magát, ám észrevette, hogy az új városnegyedek gyors fejlődésének óhatatlan áldozata is van: a régi Belváros kiment a divatból, s elkezdett csendben lepusztulni. Felhívást adott ki a „Belváros Barátaihoz”, hogy ha lehetséges bevásárlásaikat a városközpontban intézzék, és szórakozni is ide járjanak. “A millenáris kiállítás után nem ment többé az Andrássy útra, (…) többnyire egymagában, a legnagyobb visszavonultságban éldegélt a Belvárosban, ahonnan se télen, se nyáron nem tette ki a lábát” - emlékezett rá a fiatal hírlapíró, Krúdy Gyula.

1898. február 8-án mint a fővárosi közmunkatanács alelnöke kapta az I. osztályú Vaskorona-rendet, majd 1905-ben az első osztályú Lipót rendet.

Báró Podmaniczky Frigyes 1907 október 19-én, 83 éves korában hunyt el. A Podmaniczky család temetkezőhelyén, az aszódi evangélikus templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Végrendeletében egyszerű temetést kért, mégis ezrek kisérték utolsó útjára. A Vasárnapi Újság így búcsúzott tőle: „Általában minden kötelességét a naivitásig híven teljesítette. És semmi tehertől nem riadt vissza, amit vállára raktak. Már pedig sokat raktak még azután is. Ahol pusztán tiszta kéz kellett — 'bízzuk Podmaniczkyra', ahol megfeszített erővel kellett dolgozni: 'talán elvállalná Podmaniczky'. ... Megszakítás nélkül tagja volt a képviselőháznak s 1875 óta egész Bánffyig ő vezette a választásokat. De ő mindezeket nem ambiczionálta, csak kötelességből tűrte, utoljára már annyi munkát raktak rá, hogy nem is tudta számon tartani tisztségeit.” Más helyen ez olvasható:„ A tiszteletre méltó aggastyánt, ennek az országnak az egyik legnemesebb gavallérját viszik az aszódi kriptába, ahelyett, hogy nyílt helyen ásnának sírt itt Pesten és minden nyáron teleültetnék piros és fehér szegfűvel barátai és tisztelői.”

Berczik Árpád színműíró 1914-ben az Akadémián tartott emlékbeszédében így méltatta a bárót: „Podmaniczky sohasem találta örömét a csillogásban, sohasem nyomott el másokat, sőt hallgatott a helyes tanácsokra és szóhoz engedett másokat is jutni; azért állt meg becsülettel minden alkalmazásban és hagyott maga után maradandó, hálás emléket, hálásabbat, mint sok úgynevezett geniális ember szokott hátrahagyni, aki többet rombolt, mint épített. Bár a jövő magyarság minél nagyobb számmal mutathatná fel ilyen mintáit a tisztességnek, munkásságnak és önzetlen hazafiságnak.”

Emlékezete

Személyét már életében legendák övezték. Azt beszélték, az övé a legpontosabb zsebóra Pesten, mert mindig, mindenhová pontosan érkezett. Állítólag sose hagyta el a fővárost, mert szerinte nyaralni is itt lehetett a legjobban. Szokatlan ruházatáról a pestiek tréfásan „kockás báró”, „pepita báró” illetve „Fridmaniczky Poci”-néven emlegették.

Krúdy Gyula „Egy krónikás könyvéből, portrésorozatok, emlékezések” című munkájában „Budapest vőlegénye, Podmaniczky Frigyes, a század legszabályosabb gavallérja” címmel emlékezik meg róla.

1983-ban Budapest V. kerületében teret neveztek el róla, ahol 1991 óta Kő Pál emlékoszlopa állít emléket személyének.

A VI. kerületi, 1874 óta Podmaniczky nevét viselő utcát nem róla, hanem nagybátyjáról nevezték el, aki jóval korábban, a Városligettől befelé húzódó földterületeit ingyen adta Pestnek.

A Budapesti Városvédő Egyesület minden év június 20-án hagyományosan megkoszorúzza a szülőházán található emléktáblát, a belvárosi Ferenczy István utca 12. alatt.

Forrás: rubicon.hu; ujságmuzeum.hu; greenfo.hu; mtda.hu