Március 1. - Pethő Sándor születésnapja

„Szellemünk kifejtésének e lap hasábjain nincs más korlátja, mint tulajdon lelkiismeretünk, tehetségünk és meggyőződésünk."

„Nem azért szólalunk meg, hogy írásunkkal vagy hallgatásunkkal elhazudjuk a magyarság sorskérdéseit."

„Legyen reform a jogállamban, rend a szabadságban, jogfolytonosság az alkotmányban, emberség a fegyelemben, méltóság a nemzeti öntudatban s egység a társadalmi erővonalak viszonyában."

„Elsősorban hangja vagyunk annak a magyar szellemnek, amely sose futamodott meg a maga vészes és dicső hivatásának teljesítése elől, amely éppen azáltal vált naggyá, sőt gyakran óriásivá, hogy egy pillanatig sem tántorodott meg e misszió dicsőséges terhének viselésében, melyben tündöklő tehetségei és csodálatos áldozatai érvényesültek."



Pethő Sándor (Pásztori, 1885. március 1. - Balatonfüred, 1940. augusztus 25.) magyar publicista, történész, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője.

Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, Nápolyban és Halléban végezte. 1909-től 1918-ig a budapesti VIII. kerületi állami főgimnázium történelemtanára volt, aztán kizárólag irodalmi és újságírói tevékenységet folytatott. 1912-ben szerkesztette az Élet című folyóiratot. 1918-ban egyik alapító tagja volt a Magyar Területvédő Ligának. A Magyarság című napilapnak előbb munkatársa, majd 1934 - 1938 között főszerkesztője volt. 1938-ban Hegedüs Gyulával alapítója és főszerkesztője lett a Magyar Nemzet című napilapnak, amely a hitleri nemzetiszocialista és a magyar szélsőjobboldali, nyilas mozgalmak elleni küzdelemben jelentékeny szerepet játszott. Számos történeti, politikai tanulmánya jelent meg különböző lapokban. Tanulmányaiban legitimista felfogásának megfelelően gyakran konzervatív álláspontot foglalt el, de németellenes harca közelebb hozta a haladóbb áramlatokhoz. Ezért kellett megválnia a Magyar Nemzettől is. Autóbaleset áldozata lett. Házasságából két gyermeke született: Tibor és Mária.

Így méltatja Schöpflin Aladár Pethő Sándort a Nyugat 1940. 9. számában:

Az 1919 utáni magyar közélet aránylag kevés igazán jelentős közírót emelt ki a sajtó munkásai sorából, olyat, aki mély hatást tudott volna tenni a közgondolkodásra és fontos tényezőjévé vált volna a közéletnek. Ezek egyike volt Pethő Sándor, a balatonfüredi autószerencsétlenség áldozata. Az ő halálával kétségtelenül csökkent közírásunk színvonala szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt.

Tanár volt s a történelemből indult ki. Első munkái történelmi tanulmányok. Szellemében azonban több volt a nyugtalanság és az aktualitás iránti érzék, semhogy meg tudott volna maradni a tiszta tudomány tárgyilagos levegőjében. Mintegy átmenet volt a tudományból a közírásba, mikor az 1914 előtti években tanulmányokat kezdett írni kora kiemelkedő politikusairól, az akkori viszonyokhoz képest feltünő történelmi készültséggel, egyéni és szuggesztív írástudással. Érintkezésbe került azzal az államférfiúval, akinek hatása alól többé nem tudott szabadulni, mindvégig ideálja maradt, a magyar politikus legszebb típusa az ő szemében: az ifjabbik gróf Andrássy Gyulával. Politikai gondolkodásának ez a nagy élmény adta az irányvonalat és ebben megmaradt a közélet minden hullámzása közt.

Sírja a Kerepesi temetőben. Szobrász: Pátzay Pál
Sírja a Kerepesi temetőben. Szobrász: Pátzay Pál

Az 1919 után kezdődött sajtó-mozgalomban, amely a keresztény jelszót tűzte ki maga elé, nagyon hamar a vezetők közé került, de sem vérmérséklete, sem műveltsége nem engedte, hogy együtt ússzon az akkori szélső jelszavak árjával, - az ő koncepciója magasabb volt, szelleme válogatósabb, semhogy meg tudta volna fertőzni az akkor szabadjára bocsátott demagógia. Akkor is Andrássy mellé állott s kitartott mellette később is, mikor egyre jobban elszigetelődött és kiszorult a politikai cselekvésből. Pethő ezzel a hűségével, amely pályájának megkülönböztető jegye lett, ellenzéki álláspontra került Bethlen István politikájával s azóta minden kormány politikájával. Pártoktól független maradt. Ama politikai irány, amelynek elkötelezte magát, az események sodrában egyre jobban háttérbe szorult, de hogy a lelkekből nem szorult ki végkép, azt bizonyítja, hogy Pethő írásainak megmaradt a nagy hatása, olvasóinak száma nem csökkent és a lapok, melyeket irányított, nagy olvasóközönség előtt propagálták hitvallását.

Akármiről írt, mindig megmaradt a maga jó színvonalán. Példaadó volt urbánus szelleme, amelytől távol állott a durvaság, a becsmérlés, a demagógia. Sok polémiát vívott meg, de soha a vitát személyes térre nem vitte. Történelmi tudása ellátta az asszociációk bőségével. Érezte, hogy magyar hagyományt folytat s érezte, hogy ez mire kötelez. Mindig kissé feszes, ahogy mondani szokták, tanáros magatartása többé-kevésbbé hűvösen hatott; igazán felmelegedni akkor tudott, ha ideáljairól volt szó. Tévedései is a művelt és felelősséget érző író tévedései voltak. Állásfoglalása az utóbbi években vesztett poziciókért való harcnak tünt fel, politikája azokéval együtt, akikkel azonos vizeken evezett, egyre jobban akadémikus jogfenntartásként hangzott, főelemei elvesztették aktualitásukat, lesodortattak a színtérről s hangoztatásukhoz egyre több bátorság kellett. Pethő vállalta ezt is, amíg rá nem kényszerült, hogy letegye a közírói tollat. Pályának politikai jelentőségét lehet vitatni, de ez a pálya látványnak mindenesetre szép volt.