Öveges József, a fizika Nagy Varázslója

„Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra."

„Legnagyobb boldogságom, ha másnak tudást és örömet nyújthatok.”

„A tudományban nincsenek nehéz és könnyű dolgok, csak megértettek és meg nem értettek vannak.”

„Munkám legnagyobb jutalma az lesz, ha a kisdiák néhányszor felkiált tanulás közben: még annál is sokkal szebb a fizika, mint gondoltam! Ez volt a célom.”

„Az igazi tanár nem tanít a szó régi értelmében, hanem alkot. A saját mindig friss, mindig korszerű tudását alkotja, szüli újjá tanítványai lelkében. Így lesz művész, alkotó művész.”

„Iskolai tudásunk egy része majdnem nyomtalanul eltűnik. De bennünk marad életünk végéig a kifejlett akarat, szellemünk ügyessége, a tervszerűség, fortélyosság, amivel bármikor harcolni tudunk értelmünk nehézkessége ellen... Az a harcos, akinek megmarad fegyverzete, ereje, ügyessége, könnyű szívvel nyugszik bele a zsákmány elvesztésébe, mert szerzett és megmaradt tehetségeivel bármikor újhoz, értékesebbhez juthat.”

Öveges József (Páka, 1895. november 10. - Budapest, 1979. szeptember 4.) piarista szerzetes, fizikus, pap, középiskolai és egyetemi tanár, cserkészvezető. A fizika varázslójának is nevezett professzor a Csodák Palotájának megálmodója és a természettudományok hazai népszerűsítésének egyik legkiemelkedőbb alakja.

Gyermekkora és tanulmányai

Édesapja, Öveges József és nagyapja, Öveges Alajos - követve a család 2 évszázados hagyományát - népiskolai tanítók volt. Édesanyja Mihálovics Ilona, Mihálovics István pákai körorvos leánya. A szülők egy kis dunántúli faluban, a göcseji Páka községben éltek, amikor 1895. november 10-én megszületett József, majd később még három testvére.

A vallásos szellemben nevelt kisfiú az elemi iskola első öt osztályát 1901 és 1906 között a Győr vármegyei Péren végezte. Később az iránta való tiszteletből róla nevezték el az intézményt. A természettudományok iránt már korán érdeklődő ifjút szülei ezután a győri bencés gimnáziumba adták, amely akkoriban az ország egyik legnívósabb, tudós szerzetestanárok által vezetett iskolája volt. Itt érlelődött meg benne a papi, szerzetesi és a tanári hivatás.

Tizennégy éves volt, amikor 1910-ben meghalt az édesapja. A négy gyermekével magára maradt anya nevelte tovább a népes családot. Ekkoriban a bencéseknek csak egy része foglalkozott tanítással, és mivel ő mindenáron a katedrára vágyott, tizenhat évesen belépett a vérbeli tanítórendnek számító piarista rendbe. A szerzetesi újoncévét - a noviciátust - a váci rendházban töltötte. A gimnázium VII. és VIII. osztályát kitűnő eredménnyel végezte a kecskeméti piaristáknál, ahol 1915-ben jeles eredménnyel érettségizett.

Egyetemi tanulmányait mint matematika-fizika szakos piarista tanárjelölt a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem) végezte, ezzel párhuzamosan a piarista rend pesti hittudományi főiskoláján teológiai tanulmányokat is folytatott. Közben 1917. december 24-én letette az ünnepélyes fogadalmat. Szaktárgyaiból az összes vizsgát kitüntetéssel teljesítette. A későbbi Nobel-díjas Hevesy György professzor egyetemi tanársegédi kinevezésre terjesztette fel.

A piarista rend 1919. szeptember elsejétől a szegedi Piarista Gimnáziumba helyezte, ahol 1919. december 16-án kitűnő eredménnyel tette le a tanári vizsgát. A tanári oklevél megszerzése után középiskolai tanárként tanított. 1920. július 4-én a piarista rend tagjaként pappá szentelték, így vált teljes értékű piarista tanárrá.

Munkássága

Pedagógus

1919-1922 között kezdte pályáját Szegeden, a piarista gimnáziumban, ahol mennyiségtant, vallástant, történelmet és földrajzot tanított, fizikát akkor még nem. Egyik alapítója volt a gimnázium cserkészcsapatának, amely 1922. évi nyári táborát szülőfaluja, Páka mellett tartotta. 1922-1924 között Tatán volt tanár, szintén a piarista rend gimnáziumában. 1924 és 1930 között Vácott folytatta tanítói tevékenységet a rendi gimnáziumban.

1930-tól ismét a tatai piarista gimnáziumban lett tanár. Igazgatója így jellemezte: „Egészen kiváló szaktudása elsőrendű pedagógiai képességekkel párosul. Tanítványaiban személye és tantárgya iránt is fel tudta kelteni a szeretetet, és lelkes, lendületes együttműködésre tudta őket hangolni.”

A legbonyolultabb kísérleteket is olyan nemes egyszerűséggel tudta elmondani, hogy azt még az iskolázatlan ember is megértette. Tanítványait is arra buzdította, hogy a jelenségeket képzeljék maguk elé, és így próbáljanak beszélni róla. „Aki nem tudja elmondani azt, amit tud, úgy, hogy egy utcaseprő is megértse, az maga sem érti igazán.”

Szuggesztív tanáregyéniség volt, sugárzott belőle a fizika szeretete és a vágy, hogy tudását átadja másoknak is. Bebizonyította, hogy a tudás elsajátításának eredményessége a tanár és a diák közös munkáján múlik. A jó tankönyv mellett fontosnak tartotta a tanári magyarázatot, az élőszó erejét. Kedvenc hasonlata a jerikói rózsáról szólt, ami egy „ronda, összeszáradt növény, de ha vízbe tesszük, csodálatosan szép, színes virág lesz belőle”. A tankönyveket ilyen száraz valaminek tartotta, amit a tanári magyarázat tesz teljessé, színessé. Azt vallotta, hogy az igazi tanár a saját tudását alkotja újjá tanítványai lelkében. Így lesz a tanárból alkotóművész.

Sokat tett azért, hogy tanítványaiban is feléledjen ez a belső tűz, és azt ők is tovább tudják adni. Tanításának célja nem csupán a fizikai jelenségek megmagyarázása volt, gondolkodásra is kívánt serkenteni. Úgy tanított, hogy felébressze hallgatóiban a vágyat a tanulásra, az ismeretlen kutatására mind a természetben, mind a saját életükben. Csodálta az élő természet működésének törvényeit, megjelenési formáinak szépségét - és erre a felfedezésre tanított mindenkit.

Hivatástudatáról mondta: „Én a meglátás, a tudás gyarapítás örömét és boldogságát akarom egyszerű kísérleteimmel mindenkinek megszerezni”. És akit tanított, megtapasztalhatta, hogy ő maga volt a példa, akiből ez az öröm minden egyes kísérlet bemutatásakor áradt. Egykori diákjai, kollégái legendákat meséltek óráiról.

Bemutatói segítségével önálló kísérletezésre akarta nevelni a fiatalokat, megismertetve velük a felfedezés örömét. „Csak az az ismeret érdemes a tudás névre, aminek alkalmazásához is értünk.”

1940-ben került fel Pestre, az itteni piarista gimnáziumba, ahol hat éven keresztül tanított. Az intézmény 1946/1947. tanévi évkönyvében ez áll: „Öveges Józsefet a tartományfőnök úr erre a tanévre felmentette a gimnáziumi tanítás alól és megengedte neki, hogy a Magyar József Nádor Műegyetem Gazdasági Szaktanárképző Intézetében a négy évfolyam hallgatóinak teljes fizikai képzését elvállalja.” Középiskolai tanári működése ezzel lezárult. 1947-ben a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem intézeti tanára, majd 1948-1955 között a Budapesti Pedagógiai Főiskola Fizika Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára lett. Szigorú, de igazságos vizsgáztató volt. Végtelenül felháborította, ha a vizsgázó készületlenül jelent meg, vagy más érdemeire hivatkozva próbált jobb jegyet kapni. (Egy neves budapesti iskolában érettségi elnökként az érettségizők felét megbuktatta fizikából, ill. matematikából. Ezek után nem kérték fel többet érettségi elnöknek sehova sem.)

1955-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskola megszűnésekor saját kérésére nyugdíjba vonult, „hogy az egész ország tanítója” lehessen. Később 1958-ban a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre hívták tanszékvezető egyetemi tanárnak, de ezt visszautasította. „A megtisztelő felhívást - őszinte fájdalmamra - nem fogadhattam el, mert ez akadályozott volna abban, hogy könyveimen, a rádióban, a televízióban akkoriban kibontakozó adásaimon keresztül olyan mértékben lehessek a „nép tanítója", mint szerettem volna."

Tankönyvíró

1929-ben írta meg első könyvét egy külföldi író művének hatására mutatta be a tudományos szabályoktól a parasztregulákig az időjóslás módjait „Időjóslás - időmeghatározás" címmel. A 100 oldalas zsebkönyvben 9 táblázattal és az északi égbolt csillagképével főleg a cserkészeknek kívántt hasznos foglalkozási anyagot összeállítani. A kiadók nem bíztak a sikerben, ezért kétezer előfizetőt kellett összegyűjtenie. Hirdetőplakátot készített a következő felirattal: „Adja el az esernyőjét, és vegye meg Öveges József: Időjóslás - időmeghatározás című könyvét!" A reklám meg is hozta eredményét: a könyv megjelent és nagy példányszámban kelt el.

Ezekben az években írta első tankönyveit (pl. Kis fizika). Fontos műve a Fejezetek egy tanári noteszból címmel, melyben a diákoknak mondja el gondolatait, megfigyeléseit. Szerette a természetet járni, többféle sportot űzött, rendszeresen úszott, télen korcsolyázott. Az Öreg-tó jegén reverendában korcsolyázva találta ki a vitorlás korcsolyázást. Sok időt töltött a fiatalok testi, szellemi nevelésével egyaránt, például a 146. számú Révai Miklós Cserkészcsapat cserkésztisztjeként. 1940-ben Budapestre került, ahol 1946-ig a piarista gimnázium tanáraként dolgozott.

Több fizikatankönyvet írt, amelyeket a szaktanárok és a diákok még évtizedek múlva is tisztelettel emlegettek. Könyveit a sok illusztráció, a rövid, szakszerű, pontos és érthető megfogalmazás jellemezte. A könyvek használatához világos útmutatást adott tanárnak és diáknak egyaránt. Azt vallotta, hogy a tananyagot nem elég csak olvasni, meg is kell érteni, és tudatosítani is kell. Ennek eszköze pedig az elgondolkodtatás. Ezért a számítási feladatok helyett inkább gondolkodtató kérdéseket tett fel az olvasónak, amelyekre ellenőrzésképp a könyv végén adta meg a helyes választ. A tankönyvek mellett a fizikai ismereteket népszerűsítő könyveket is írt. Öveges mindig szem előtt tartotta, hogy kiknek írja a könyvét. Alkalmazkodott az olvasókhoz, és a képzettségüknek, tudásuknak megfelelően fogalmazta meg a mondanivalóját.

Két utolsó könyve, a Színes fizikai kísérletek a semmiből és a Játékos fizikai kísérletek az elektronnal, színes, tudományos képeskönyvek, amelyekben az ötletes képeket rövid magyarázó szövegek egészítették ki. A könyveiben alkalmazta a tételt, hogy egy ötletes kép többet ér, mint több oldal szöveg. Jó érzéke volt a dolgok lényegének képekben történő megragadásához. Egy középiskolai tanár „A legújabb kor fizikája" című könyvéről azt mondta, hogy olyan érdekes, mint a legizgalmasabb detektívregény. Övegesre jellemző a válasz: „Csak olyan érdekes? Sokkal érdekesebben szerettem volna megírni!”

Könyvei megjelenésének úgy tudott örülni, mint a szülő gyermeke születésének. Könyveiben arra törekedett, hogy a természetismeret a kísérletek elvégzése közben születő egyéni élményen, tapasztalatszerzésen alapuljon, amely folyton bővül és sohasem tekinthető befejezettnek. Könyveinek egy példányát úgy köttette be, hogy minden egyes oldal közé egy, a végére pedig 30-40 üres lapot fűzetett be. A könyv megjelenése után felmerülő hibákat, észrevételeket, újabb tapasztalatokat ide jegyezte le, hogy a következő kiadás tökéletesebb legyen. „Ahhoz, hogy valaki jó népszerűsítő, tudományos író legyen, kell egy olthatatlan lángolás: adni, adni… vagy szórakozást, örömet (a legnemesebbet) okozni embertársainak a tudásközléssel. Boldogságot találni abban, hogy emeljük embertársainkat.” - adta meg a siker receptjét.

A természettudomány népszerűsítése

A fizika iránti szeretetét és tudását minél szélesebb körben kívánta megosztani. Könyveivel, cikkeivel, rádió- és televíziós sorozataival a médiában történő természettudományos ismeretterjesztés megalapozója volt. 32 könyv, 223 cikk, 256 rádióadás és 135 televíziós felvétel, számokban kifejezve ez Öveges József páratlan életműve. A természettudomány népszerűsítésének egyik legkiemelkedőbb alakjaként nagyon sokat tett a tudományos igényű ismeretterjesztés területén, többek között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulaton (TIT) keresztül, amelyben több mint harminc éven át az országos elnökség tagja volt. Szerkesztőbizottsági tagként 1953-tól részt vett az Élet és Tudomány című hetilap munkájában is. Önálló rovata a „Kísérletezzünk és gondolkozzunk” címet viselte, akárcsak legnépszerűbb könyve.

Öveges József volt Magyarországon az első televíziós pedagógus, ő teremtette meg az ismeretterjesztő adás műfaját. A rádióban 1946-tól tartott rendszeresen előadásokat. A televíziónak már az 1957-es megnyitó műsorában is szerepelt egy félórás élő bemutatóval. Ennek olyan sikere volt, hogy ezután még tizenkét évig tanította az országot sajátos műsoraival. Jellegzetes egyénisége, magával ragadó stílusa hozzájárult ahhoz, hogy a 60-as, 70-es években népszerűsége meghaladta a sztárokét.

Ő vezette főszerkesztőként 1958-tól a Magyar Televízióban 135 adást megélt 100 kérdés - 100 felelet című műsort. Ezt követte Legkedvesebb kísérleteim című műsora, melyben egyszerűen elvégezhető, mégis látványos kísérleteket mutatott be és magyarázta el azokat könnyen érthető módon. Tette mindezt élvezetesen, magával ragadó lelkesedéssel. Képes volt magával ragadni hallgatóságát, és az vele együtt tudott lelkesedni minden egyes kísérlete során. Gyermeki rácsodálkozása mögött azonban a dolgok mélyére látó, a lényeget megragadó bölcsesség állt. Hitt az élő szó hatásában, a tanári magyarázat erejében. Mindig a közönség helyébe képzelete magát, csak azt mondta el, amit maga is szívesen hallott volna. Színészi fogásokkal fűszerezte mondanivalóját. Csak olyan kísérletet mutatott, amelyeket a nézők bármelyike utánozhatott otthon.

Vallás, tudomány, politika

Papi múltja megnehezítette személyének elfogadását. De a radikálisan vallásellenes kor kultúrpolitikája szemet hunyt a piarista múlt felett, elismertsége és nagy népszerűsége miatt hagyta működni. Sőt 1948-ban, a fizikai kísérleti eszközök olcsó előállításáért 53 évesen megkapta a Kossuth-díjat.

Szilárdan hitt abban, hogy a vallás és a tudomány nem egymást kizáró, hanem kiegészítő részei a megismerésnek. Megtalálta a tudás átadásának azt a formáját, amit elfogadott a kor kultúrpolitikája, miközben megőrizte finomságát, amellyel képes volt az emberek lelkét megszólítani és inspirálni.

A munkájához szükséges nyugalom érdekében a rendfőnök engedélyezte, hogy vásároljon magának egy lakást. Azonban továbbra is nagyon fontos volt számára a vallás és a hitközösségi élet. Rendtársaival a közös vacsorákon való részvételével igyekezett fenntartani a kapcsolatot. Az együtt töltött idő sokat jelentett számára.

A napi politikától távol tartotta magát, bár 1968-ban megválasztották a Hazafias Népfront küldöttének. Ekkor a következőket mondta: „Ha majd a természet megismerésének és az ismeretek alkalmazásának a kérdései állnak annyira az érdeklődés terében, mint a politikaiak, megérkezett a várt boldog kor.”

A Csodák Palotájának megálmodója

Öveges a tanítás és az írás mellett természeti jelenségeket bemutató kiállításokat szervezett, amelyeken a látogatók is kísérletezhettek. Ezek voltak az első interaktív bemutatók Magyarországon. Később az ötletet továbbfejlesztve természettudományi játszóházakat tervezett, ahol a szülők és a gyermekek együtt ismerkedhetnek a természet törvényeivel. Így igyekezett összekötni az elméletet a gyakorlattal. Pénzhiány miatt az elképzelt fizikai játszóház Öveges életében nem valósulhatott meg. Ötlete azonban később, 1994-ben formát öltött a budapesti Csodák Palotájának megalkotásakor. Itt a látogatók az eszközöket saját maguk működtethetik, a bemutatott természeti törvényeket így élményszerűen ismerhetik meg. 2001-ben készült el a Csodák Palotájában az Öveges-terem, amelynek színpadán életre kel a tudomány.

Halála

Élete hátralévő éveiben is fegyelmezett, szigorú rend szerint élt, rendszeresen hajnalban kelt. Minden évben csupán július végén vagy augusztus elején engedélyezett magának két-három hetes nyári szünetet. Ezt a szabadságot szülőföldjén, Pákán töltötte. Halála előtt egy héttel még rádiós riporton dolgozott. 1979. szeptember elején agyvérzéssel kórházba szállították, és néhány nap múlva meghalt. 1979. szeptember 14-én a budapesti Farkasréti temetőben volt a szállítás előtti beszentelése, majd szeptember 18-án Zalaegerszegen helyezték örök nyugalomba. Díszsírhelye a Göcseji úti temetőben édesanyja sírjának közelében található. Szülőfalujához való kötődését jelzi, hogy végső nyughelyét a pákai temetőben képzelte el. Az üres sírhely mai is látható a temetőben nagyapja és testvérei sírja közelében. Végül édesanyja végakaratát teljesítve Zalaegerszegen választotta. Ugyanis édesanyja itt lett eltemetve és kívánsága az volt, hogy legidősebb fiával egy temetőben nyugodjon.

Kitüntetései

Az 1948-ban alapított Kossuth-díj első kitüntetettjei közé tartozott. A díjjal járó pénzből és egyéb támogatásokból öröklakást vásárolt magának Budán, a Széll Kálmán tér közelében, a Varsányi Irén utca 33. szám alatt, és elöljárói engedéllyel kiköltözött a rendházból, ahova azonban később is visszajárt ebédelni.

1962-ben a tudományos ismeretterjesztésben kiemelkedő munkát végzettek jutalmazására alapított Bugát emlékéremmel díjazták.

1964-ben Tata városa díszpolgárává választotta.

„Milliók szívébe oltotta be a fizika szeretetét” - szólt az indoklás 1974-ben az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által ekkor alapított Prométheusz-érem odaítélésekor. A díj igazán méltó helyre került, hiszen az érem annak a személynek adományozható, aki országos hatással járult hozzá a fizikai műveltség terjesztéséhez.

Emlékezete

Nevét szülőfalujában, Péren, Szákszenden és Zalaegerszegen általános iskola, Budapesten középiskola, Balatonfűzfőn Szakközépiskola és Gimnázium őrzi. Ő a névadója az általános iskolák nyolcadik osztályosai és a gimnazisták számára meghirdetett fizikai tanulmányi versenynek. A család pákai házát 1993-ban emléktáblával jelölték meg.

A tatai Eötvös József Gimnázium I. emeleti folyosóján születésének 85. évfordulóján emléktáblát avattak. Az emléktábla felirata:

„ÖVEGES JÓZSEF
1895-1979
Kossuth-díjas fizikus.
Ebben az iskolában tanított
1922-től 1924-ig és 1930-tól 1940-ig.
1980”

A pákai iskola épületében 2000. március 15-én Öveges József emlékszobát avattak, munkásságának emlékeivel.

Budapesten katolikus szellemiségű tanáregylet vette fel a nevét.

A TIT zalaegerszegi ismeretterjesztő egylete is az ő nevét viseli. Emlékére állandó kiállítást szerveztek a TIT Zsombolyai úti székházában.

Tiszteletére a Nemzetközi Csillagászati Unió 2005. április 8-tól a 67 308-as sorszámú kisbolygót Övegesnek nevezte el.

A professzor életében nem teljesült álma, hogy tudományos játékszobákat létesíthessen, 1995-ben megvalósult a Csodák Palotája képében, melyben egy terem az ő nevét viseli.

A Magyar Nukleáris Társaság az iskolai fizikaoktatás kísérletekre támaszkodó jellegének erősítésére és a kísérletező fizikatanárok elismerésére 2006-ban Öveges József-díjat alapított.