Mécs László

„Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok."

„Megszépül minden, ha valakié.
Be szép egy kiskert, ha valakié!
Be szép egy asszony, ha valakié!
Be szép a szívünk, hogyha szeretik!
Be szép az ország, hogyha szeretik!
Megszépül minden, hogyha szeretik!"

„Én tükre vagyok minden mosolyoknak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak."

„Ha gyűlölünk: egymásban önmagunkat
gyűlöljük, mert egy-test-egy-vér vagyunk!"

„Én magyarságom soha nem tagadtam,
de soha nem is kérkedtem vele,
nem pávatoll: egy mártírpillanatban
csak a bőrömmel együtt jönne le."

„Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titokról elszakadtan,
küldöncnek jöttem s eltűnök majd,
ha izenetem általadtam."

„Ha a Mérték tönkrement,
senki, semmi meg nem ment..."

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"

Mécs László - eredeti nevén Martoncsik József - (Hernádszentistván, 1895. január 17. - Pannonhalma, 1978. november 9.) magyar premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő. A két világháború közötti vallásos líra legnépszerűbb, leghatásosabb egyénisége. Különösen a kispolgári közönség körében tett szert páratlan népszerűségre. Pódiumra termett alkatával, zengő hangjával bárhol lépett föl, mindig telt házat vonzott, ő volt a vegetáló vidéki egyletek megmentője.

Mécs László 1895. január 17-én született a Sáros megyei Hernádszentistvánban Mártoncsik Endre kántortanító ötödik gyermekeként. Iskolai tanulmányait szülőfaluja osztatlan iskolájában kezdte. A 4. osztályt már Kassán végezte el. Bejáróként naponta vonatozott. Szívesen teljesített szolgálatot az oltár körül, családi örökségnek számított a szegények iránti szolidaritás. Életét az iskola és az egyházi ünnepek rendje fogta mederbe. Középiskolai tanulmányait Kassán végezte el. 1912-től diákköltőként rendszeresen verseket publikált a tehetségeket szárnyra bocsátó Zászlónk című katolikus ifjúsági folyóiratban.

1913-1914 között a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin szakos hallgatója lett. 1914-ben lépett be a premontrei rendbe. A László szerzetesi nevet rendi beöltözésekor kapta. 1915-től jelentek meg versei. 1915 novemberétől az Élet című folyóiratban már Mécs László néven közli verseit. (Sík Sándor 1912-es verskötetének címe: A belülvalók mécse.)

Szobra Nagykaposon
Szobra Nagykaposon

1916-ban a premontrei rend tanárjelöltjeként folytatta tanulmányait. 1918. október 2-án pappá szentelték Jászóváron.

Az 1918/19-es tanévben a kassai premontrei gimnáziumban kisegítő tanárként tanított. A felvidéki premontrei gimnáziumok megszüntetését követően egy évig a jászóvári anyaházban volt könyvtáros. Apátja 1920-ban bízta rá az Ung megyei Nagykapos plébániáját. A rendi élet védett elefántcsonttornyából „a dúseseményű világba” került, azok közé, akiknek szolgálatát hívatásának tekintette. Az 1921-23 között a Pozsonyban, majd Bécsben kiadott Tűz című lapban jelentette meg a Hajnali harangszó, A nyomor balladája, a Vadócba rózsát oltok... című verseit. Nevének legszebb szinonimája lett legismertebb versének refrénje: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”

1923-ban adta ki első kötetét, s megkezdte vándor előadókörútjait, melyek nagy népszerűséget szereztek költészetének. Bárhol lépett föl, mindig telt házat vonzott. Páratlan volt a népszerűsége a kispolgári közönség körében, kötetei pillanatok alatt keltek el. A zsúfolásig megtelt termekben mindenkit magával ragadott a szép magyar szó csengése, kifejezéseinek válogatott gazdagsága, sokszínű hasonlatai, szóképei, az élet minden jelenségét feltáró, dús érzelemvilága. Nem „mondta" a verseket, könyv nélkül „szavalt".

Pályakezdésének egyik igen fontos eseménye Ungváron történt. Petőfi születésének 100. évfordulóján, a költő emlékét idéző Szellemidézés című versét szavalta. Hatalmas sikere volt, a kisebbségi magyarság gondjainak hiteles megszólaltatóját ünnepelték benne. Útjára indult a „fehér barát”, „vándor-lantos” népszerűségének sikersorozata, amely ünneplésben Petőfi népszerűségét is felülmúlta.

1929-ben már életrajza is megjelent Farkas Gyula tollából. 1930-ban a premontrei rend főnöke Királyhelmecre nevezte ki plébánosnak. Külföldön is igen népszerű volt. 1935-ben sikeres erdélyi körutat tett, és megfordult Franciaországban, és a Benelux államokban is. 1938-ban francia nyelvű kötete is megjelent, és jelentős elismerést szerzett párizsi szavalóestjein. Ekkor találkozott a francia katolikus költővel, Paul Valéryvel, aki 1944-ben előszót írt a második francia nyelvű verseskötetéhez. 1941-1942 között a Vigilia főszerkesztője volt.

Emléktáblája Királyhelmecen
Emléktáblája Királyhelmecen

1944-ben elhagyta Királyhelmecet. Egy hamisan értelmezett progresszió jegyében 1945 után a mellőzöttek listájára került. Barátainál, rokonainál, Csornán és Pannonhalmán visszavonulva élt. 1953-ban koholt vádak alapján 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban rehabilitálták. 1957-től ismét lelkipásztori tevékenységet folytatott. Hosszú ideig Óbudán volt káplán, 1958 tavaszától rendszeresen prédikált az óbudai plébániatemplomban. Miután azonban tömegek hallgatták, Pannonhalmára küldték. Csak halála előtt néhány esztendővel enyhült körülötte az irodalmi légkör. Abban az időben amikor Magyarországon mély volt körülötte a hallgatás, a külhoni magyarok áldozatkészsége eredményeképpen Kanadában jelent meg verseskötete magyarul és angolul. 1978-ban itt ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Itt hunyt el 1978-ban. November 11-én szombaton délután 3 órakor Pannonhalmán a Boldogasszony-kápolna kriptájában temették el. Hagyatékát a pannonhalmi bencések gondozzák.

Több kötete jelent meg külföldön, mint idehaza. A hazai olvasók az Aranygyapjú (1971) című versválogatás alapján szembesítették hajdani élményeiket költészetének valóságos értékeivel. Élete végén írt verseinek hangulatát, közegét meghatározta, hogy életvitele merőben eltért a hajdanitól: a nagy sikerek emléke lassan megkopott. Körülvette a csönd, mely korábban annyira hiányzott életéből. Utolsó verseiben a halállal, az elmúlással megbékélő ember képe villan fel. Az "Örök Csönd"-et idéző költeményekkel talált haza. Hite szerint az igazi lírikusnak csak önmagára kell figyelnie, vagy az örökkévalóságra kell megérnie:

Kor-problémák, nagyképű miértek
nem izgatják őket, már megértek
az örökkévalóságra régen.
Játszhatnak már ......
(Tarokkozó kanonokok)

Végső nyughelye a Boldogasszony kápolnában
Végső nyughelye a Boldogasszony kápolnában

Költészete újhumanista, amelyben a szolgálat- és küldetés-jelleg, az eszméltető hang a döntő. Keresztény életigenlése a gazdag, sokszínű élet teljességét hirdeti.

Temetésén így búcsúztak tőle: ... aki életében álmot ízesített, lesben állva, mint a madarász, tőrt, lépvesszőt rakva titokban, kertekben, sűrű csalitokban, álmok tornyán vagy magyar vágyak ormán, nyomorkunyhókban, szélmalom-vitorlán, gyóntatószékben vagy csecsemői pólyán" most fényt hagyva távozik. Utolsó útjára legyen imánk az ő fohásza:

"... nem bírom már sokáig.
Jézus, szívem csendet áhít!
Add, ha visznek haldokolva:
mennybe jussak, ne pokolba!
Ki latornál voltál ügyvéd,
pereld ki a lelkem üdvét!"

Amen