A Magyar Népmese Napja

„A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is." (Csukás István)

„A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés. Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad." (Csukás István)

„A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó, semmi sem magától működik rendben. A hős épp azért jár be egy utat, hogy széppé, jóvá, működővé tegye maga körül mindazt, ami rút, rossz vagy működésképtelen." (Boldizsár Ildikó)

„A mese a szimbólum, amely mögött az igazság rejtőzik." (G. Hajnóczy Rózsa)


A Magyar Népmese Napját a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére ünnepeljük meg 2005 óta. Céljuk az volt, hogy a népmesék fennmaradjanak és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozódhasson az új generációkra. A jeles ünnepnapnak Benedek Elek születésnapját, szeptember 30-át jelölték ki.

A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

Kulturális és lelki örökségünk ápolása, továbbadása egészségünk záloga. Múltunkban gyökerező jelenünk a jövőnk legerősebb tartópillére. Állandóan jelenvaló, az egyes generációk értelmezésében újra feléledő és újjászülető népmeséink fényes példái az átörökítésnek, a túlélésnek. Bennük rejteznek kincseink és titkos erőink.

A mindig sikeresen küzdő mesehősök példáját követte Benedek Elek, aki egyszerre volt újságíró, író, szerkesztő, kiadó, művelődés- és oktatáspolitikus, országgyűlési képviselő, mesegyűjtő, mesemondó. Egyik legjelentősebb magyar mesegyűjtőként korának igényeire és lehetőségeire válaszul írásban rögzítette örökségünk egy részét. Gyűjtő és alkotó munkája példaképül szolgál a felelősségteljes nevelés és szellemi örökségünk ápolása terén.

Kustár Zsuzsa iparművész: Az égigérő fa meséje (goblein)
Kustár Zsuzsa iparművész: Az égigérő fa meséje (goblein)

A magyar mesevilág páratlan az egész világon. Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt. Nem ismerik még nyelvtani szinten sem, mert egészen egyszerűen nincs szavuk rá. A magyar népmese gazdagsága, sokfélesége egészen egyedülálló. Kifejeződik benne az igazságba vetett hit, a játékosság, a csoda öröme, a kaland szeretete, mindaz, ami az elbeszélésben gyönyörködtetni tudja az ismeretlen világokat ismerni áhító hallgatót.

A népmese lelkünk tápláléka, amely a súlyosabb ráébredéseknél a lelket csodákkal könnyíti, a nehézségeknél rejtett segítőket ad, és a mindennapok szigorára a határtalan szabadsággal felel. Szabadságunk van abban, hogy a mese szövetébe rejtező örökségünkből és táplálékunkból mennyit és mit látunk meg. Ha felülünk a népmese táltos lovára, megmutatja, mit kell tennie a szerencséjét keresőnek, az elüldözöttnek és annak, aki valaminek híján van. A mesehősök figyelő szemmel és nyitott szívvel haladnak útjukon, akárcsak a rácsodálkozó és útját kereső gyermek. Ha így hallgatjuk a mesét, saját csodatevő segítőinket találjuk meg benne. A legapróbb mesehallgatók, a kamaszok, a szülők és nagyszülők számára mindennapi táplálék a mese, ugyanakkor pótolhatatlan és utánozhatatlan élményt adó utazás.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!” (Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)