Benedek Elek, a nagy mesemondó

„Mi hasznom benne? - én nem kérdezem,
Csak ültetek a jövő nemzedéknek!"

„Hidd meg nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember,
kinek könnyű a toll, s nem nehéz a kasza."

„Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy „vad magyar", mint „szelíd hazafi". Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra."

„Állj a védtelenek, gyengék közé;
az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus.

„Halljad, magyar, halljad! - ne csüggedj, veled lesz a magyarok Istene. Vérednek hullásával bár, visszaszerzed Attila földjét, letiprod minden ellenséged, s a magyaré marad e föld, időtlen időkig!"

„Szeretet lánca! Kössed egybe
Szívét nagyoknak s gyermekeknek!
Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,
Hírét se halljuk létednek!
Ez országnak minden lakója Egymást szeresse, védje, ójja:
Naggyá ország csak így lehet - -
- Csudát művel a Szeretet."

„Semmit ne kívánj, a mi becsületes munkával el nem érthető."

Benedek Elek az emberek többségének tudatában úgy él, mint az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb meseírónk. Még akkor is így van ez, ha sokféle tevékenységének ez csak egy része volt. Kevesen tudják, hogy oktatáspolitikus és tankönyvíró is volt. Önállóan és társszerzőkkel írt népiskolai tankönyvein kívül írásait, verseit, meséit, elbeszéléseit szinte minden népiskolai tankönyvben megtaláljuk. Életútja, tevékenysége sokszor nehezen követhető, de személyisége, gondolkodásmódja mindvégig kristálytiszta maradt. Születésnapjához igazodik a Magyar Népmese Napja, amelyet az ő emlékére szeptember 30-án tartunk.

A magyar gyermekirodalom egyik megteremtője a Székelyföld szülötte. 1859. szeptember 30-án született az Erdővidék egy kicsi falujában, Kisbaconban. „Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt, s ennek is jó felerészét az én nemzetségem tevé." És ez a legszebb kis székely falu mély hatással volt hősünkre, aki már az anyatejjel szívta magába a népköltészetet. Egyik életrajzírója mondja: „Az író egész pályafutását, irodalmi, közéleti tevékenységét elsősorban azok az élmények határozzák meg, amelyeket a szülőföld, a családi élet és nem utolsó sorban kisbaconi iskolája.”

Falusi altatódal, mondóka, gyermekjáték, nyelvtörő, közmondás, mese és monda volt a nevelője. Édesapja, Benedek Huszár János Kisbacon egyik legjobb mesemondója, a reális mesék mestere volt, aki olyan regéket mondott el neki, amelyeknek nagy része eredeti népköltészet, de voltak olvasmányaiból eredő „regéi” is. A mesék, a mondák és a „rege” színtere Kisbacon és környéke. A reális mesék cselekménye magában a faluban, annak határában folyik, a tündérmesék színtere a havas, a végeláthatatlan rengeteg, amely a falutól nem messze emelkedik.

6 éves korában - amikor beíratják az iskolába - már folyékonyan olvasott, és az egyszeregyet fordított sorrendben is tudta. Itt, a kisbaconi iskolában ismerte és szerette meg a kor igazi pedagógusát, a falusi néptanítót. „Szotyori tanító úr" nem csak világszemléletét, de a Nemzeti Iskola és a Néptanítók Lapjának szerkesztését is meghatározta.

Hazulról tehát gazdag szellemi útravalóval indult a székelyudvarhelyi kollégiumba. A boldog kisbaconi diákévek után a székelyudvarhelyiek azonban kevésbé örömteliek. A kollégium az élet iskolája, de a kultúrával való találkozást is jelenti. Nyelveket tanul, lelkes tagja az önképző körnek. A kollégiumban hagyománya volt a népköltési gyűjtésnek.

A kollégiumban eltöltött évek meghatározták Benedek Elek szellemiségét, világszemléletét. A szülői házban és falujában szerzett értékek a kollégiumban tovább erősödtek. Ezek között elsőként a hazaszeretetet kell említeni. A kollégium ápolta a 48-as hagyományokat. A kedvező hatások ellenére Benedek Elek itt ismerkedett meg a vagyoni különbségekből származó igazságtalanságokkal. Észrevette például a gazdagabb fiúkkal való kivételezést és az úgynevezett „szolgadeákok” helyzetét.

„Diákszolga… Mi ez? Diák is, szolga is. Minden szobában három, nagyobb szobákban négy szolga, a többi „tanítvány”. Ki lehetett az a vaskalapos, alacsony gondolkodású ember, akinek az agyában ez a megalázó osztályozás gyermek és gyermek közt megszületett? Íme én „tanítvány” vagyok, mert édesapám hatökrös gazda; Leopold szolga, mert apátlan, anyátlan, koldus, koldusnál is koldusabb fiú… …Alig kezd nyílni, nyiladozni a szemem, kedvetlenítő igazságtalanságokba ütközik.”

Érettségi után hamarosan Pestre került, 1877-ben iratkozott be az egyetemre. Magyar német szakos tanárnak készült, de lelke mélyén írói terveket táplált. Gyökeres fordulatot jelentett életében, hogy nem fejezte be tanulmányait, inkább az újságírói pályát választotta. Az egyetem elhagyásának okai feltételezhetően abból adódtak, hogy irodalmi sikerei és az ennek nyomán növekvő érdeklődése meghaladták az egyetem szűkebb és feltételezhetően szürkébb kereteit. Egyetemi tanulmányai alatt versei jelennek meg az Üstökösben. Sebesi Jóbbal, székelyudvarhelyi barátjával mutatja be a diákévek alatt gyűjtött népköltészeti alkotásokat Gyulai Pálnak és a híres kritikusnak tetszett a székely népköltési gyűjtemény. Néhány darabját felolvasta a Kisfaludy Társaságban.

Az egyetem félbeszakítása azonban erkölcsi, lelkiismereti konfliktust okozott számára, mivel szülei nagy anyagi áldozatok árán taníttatták. Válsága súlyosságát bizonyítja, hogy még az öngyilkossággal gondolatával is foglalkozott. Csak barátjának - aki kivette a golyót a már megvásárolt pisztolyból - köszönhetjük, hogy Benedek Elek megmaradt a magyar irodalom, az ifjúsági irodalom, a néprajzkutatás és nem utolsó sorban a pedagógiai folyóirat irodalom különlegesen igényes képviselőjének. Életbemaradásához, életkedvének visszatéréséhez hozzájárult, hogy tervezett öngyilkossága napján jelenik meg tárcája az Ellenőrben.

Életét most már az újságírás határozza meg. 1881-től a Budapesti Hírlap munkatársává válik, majd ezzel párhuzamosan 1886-tól 1893-ig szerkeszti az Ország Világ című szépirodalmi hetilapot, valamint 1887 és 182 között a Pallas nagy képes naptárát, mely a falusi népnek szinte egyetlen olvasmánya volt.

Sokirányú tevékenységét feltételezhetően az is befolyásolja, hogy 1884-ben feleségül vette egy szegény özvegyasszony lányát - Fischer Máriát - s növekvő családjának eltartása befolyásolhatta vállalásait.

1885-ben jelent meg a Székely Tündérország, ami már önállóan megírt népmeséket is tartalmaz. Hat évvel később jelent meg a Székely mesemondó. Az igazi vállalkozás azonban (1894-96) az öt kötetben megjelenő Magyar mese- és mondavilág, ami a millennium ünnepére készült.

Elek apó kútja, 'azok emlékére, akik nem lehettek Elek apó olvasói: az ezerkilencszázötvenhatos forradalom gyermekáldozatainak hargitai kőből, óvodások, iskolások ezreinek adakozásából'
Elek apó kútja, 'azok emlékére, akik nem lehettek Elek apó olvasói: az ezerkilencszázötvenhatos forradalom gyermekáldozatainak hargitai kőből, óvodások, iskolások ezreinek adakozásából'

1887-ben vette kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje. A kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt programjával képviselő lett a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott, a magyar gyermekirodalom fontosságát szorgalmazta. De hazafias meggyőződése hamarosan a pártból való kilépésre indította, melynek közvetlen kiváltó oka a véderőtörvény elfogadása volt.

Több napilap és folyóirat szerkesztése fűződik nevéhez; többek között a Magyarság, Magyar Világ, Magyar Kritika, Nemzeti iskola, és a Néptanítók lapjának is volt a főszerkesztője. Hozzáértése, esztétikai igényessége nem ismerte a megalkuvást. 1889-ben Pósa Lajossal együtt megindította az első valóban irodalmi értékeket felmutató, hazafias szellemű gyermeklapot, "Az Én Újságomat". Sebők Zsigmonddal közösen szerkesztette a "Jó Pajtás" című esztétikai és erkölcsi nevelő értékű hazafias szellemű gyermeklapot.

1893-ban új vállalkozásba kezdett, tíz éven keresztül adta ki és szerkesztette „a magyar kultúra apostolainak” lapját, a „Nemzeti Iskolát". 1904-től csak főmunkatárs lett, a felelős szerkesztő barátja, munkatársa Földes Géza lett. A Nemzeti Iskola pontos példányszámát nem ismerjük. Azt azonban tudjuk, hogy mutatványszámként több ezer példányt küldtek szét. Benedek egyszer több ezer példányról írt, ami abban a időben igen magasnak számított.

Az írások döntő többsége a népiskolát, és a tanítóságot érintette, valamennyi iskolatípussal foglalkozott. Minden számban külön rovatban jelent meg szépirodalom is. Elbeszéléseket, tárcákat néha-néha verseket is találhatott az olvasó. Ebben a rovatban kapnak helyet Gárdonyi Géza, Gaál Mózes, Jancsó Benedek, Palágyi Lajos írásai. Gárdonyi például itt közölte folytatásokban A lámpás című írását.

A vállalkozás merészségét mutatja, hogy 1894-ig több mint 200 pedagógiai folyóirat indult, de döntő többségük egy-két év után meg is szűnt. A folyóirat anyagi gondjairól Benedek soha nem írt, de a szerkesztést ő maga ingyen végezte. 1901-ben írta, hogy „Az én fizetésem annál a semminél, mit nyolczadik éve pontosan felveszek a Nemzeti Iskola pénztárából, kevesebb már nem lehet.” De az a tény, hogy az előfizetők a folyóirat irodalmi mellékletét 1897-tól ingyen kapták meg arra utal, hogy a megjelenést anyagi gondok nem nehezítették. Feltételezhető, hogy a hirdetések és az elfizetések lehetővé tették a fentiekben említett magas példányszámot.

Említésre méltót alkotott novelláival, regényeivel is: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásaival is: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete.

Benedek Elek mindig fontosnak tartotta, hogy magyar népmesét adjanak a gyermekek kezébe, mert a mese a nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé. A gyermekirodalom művelése számára misszió. Benedek Elek volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő is. „Különösen fontosnak találom - írja egy levelében - hogy a gyermek (és a nép) a lehető legjobb lelki táplálékhoz jusson, sokszorosan fontos ez Erdélyben, ahol még ellensúlyozni is kell az iskolai oktatást, mely a tanítók legjobb igyekezete mellett sem lehet magyar szempontból teljesen megfelelő."

A népmese gyűjtések mellett jelentősek Benedek Elek mesefordításai is. Ezek a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek. Novellái, regényei: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásai: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete.

A Cimbora című újság, 'Románia és az utódállamok egyetlen magyarnyelvű képes heti gyermeklapja' 1926. augusztus 27-i számának címlapja
A Cimbora című újság, 'Románia és az utódállamok egyetlen magyarnyelvű képes heti gyermeklapja' 1926. augusztus 27-i számának címlapja

A világról alkotott értékrendje, gondolatvilága az 1894-ben megjelent Testamentum és hat levél című irodalmi végrendeletében olvasható.

Mint újságíró többféle lap munkatársa, majd szerkesztője lett. Hozzáértése, esztétikai igényessége nem ismerte a megalkuvást. (Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja, Az Én Újságom, Jó Pajtás, Cimbora stb.)

1921-ben hazatért a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba és ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette. „Ha ellenállhatatlan erővel nem vitt volna haza az édes anyaföldre a honvágy, akkor is hazamegyek, mert éreztem, hogy amikor sok-sok ezren hagyták ott Erdélyt, jóval kevesebben okkal, mint ok nélkül, nekem haza kellett mennem..." - írta hazatéréséről Benedek Elek 1927-ben. „Visszamentem azért, mert minden írásom Erdély földjében gyökerezik. Erdély földjének és levegőjének köszönhetem azt. hogy valamicsodás író lett belőlem [...] Nekem haza kellett mennem, hogy visszafizessem egy részecskéjét bár annak, amit az édes anyaföldtől kaptam. Magyarországnak [...] hagytam a könyveimet, száznál többet. Alig hiszem, hogy hálátlansággal vádolhatnátok [...]."

Felszámolta minden kapcsolatát a fővárosban hagyott Jó Pajtás lap szerkesztőségével való, hogy teljes erejét az erdélyi gyermekújságnak, a Cimborának szentelhesse, ahol fáradhatatlanul küzdött tovább elképzeléseinek valóra váltásáért. „Magyarságunk szempontjából olyan fontosnak tartom a jó gyermekújságot, hogy ezért kész vagyok minden áldozatra." - vallotta. „Ennek a nagy munkának a szolgálatába kell toboroznunk minden valamirevaló írót, s a magunk lelkességét át kell plántálnunk mindazokba, akik netán lekicsinyelnék a gyermek- és ifjúsági irodalom jelentőségét."

Benedek Elek nemcsak a gyermekeket akarta tanítani. Nem fogyott ki a felnőtteknek szánt jótanácsokból. Dicsért, korholt, biztatott, olykor magasztalt is. Bölcsen tudta, hogy a gyermek- és ifjúsági művek alkotása külön mesterség, s aki jó író. nem biztos, hogy a gyermekek számára is tud írni. bár a legjobbak többnyire igen. „Általában régi hitem a mesterségről, hogy azok a népi és ifjúsági művek a legjobbak, amelyeket az író (az igazi író) nem azzal a nekikészüléssel ír, hogy no most írok a népnek (vagy az ifjúságnak), de azok, amelyekben nagy lelki gyönyörűséget talál a felnőtt ember, s amelyeket lelki károsodás nélkül olvashat a gyermekifjú is."

Magával ragadó tevékenységével elérte, hogy 1923-ra már száz író és költő írt a Cimborában. Ilyen hatalmas írógárda egyetlen magyar gyermekújságban sem dolgozott. Talán akaratlanul, mérce lett mások számára, s ezzel képességükön felüli teljesítményekre ösztönözte őket. A Cimbora legfontosabb rovata az 1922. november 12-től minden lapszámban megtalálható Elek nagyapó üzeni című rovat. Közvetlen, családias hangon gyermeklevelek ezreire válaszolt a lapban. Tanácsot adott, buzdított, bátorított és mindvégig nevelt - gyermeket és szülőt egyaránt - emberségre, hazaszeretetre, valós alapokon nyugvó önismeretre. Az ügyesebb gyermekek leveleiből részleteket is közölt, majd pályázatot hirdetett, és a legjobb élménybeszámolókat külön is jutalmazta.

Itt fogalmazta meg a lap célját is: „Ennek az újságnak minden sora egy szent célt szolgál: nemesen, emberségesen gondolkozó, művelt magyarokká nevelni titeket." Messzebb mutató és elvi fontosságú figyelmeztetése: „Az állam nyelvét meg kell tanulni, az édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni. " Ez különösen a nem anyanyelvükön tanuló olvasóinak szólt, őket külön is megdicsérte, ha helyesírásukban az egymást követő levelekben némi javulást tapasztalt.

Végső nyughelye Kisbaconban
Végső nyughelye Kisbaconban

Hihetetlen mennyiségű munkát az végzett Erdélybe való visszatérésétől haláláig tartó nyolc esztendő alatt. Mégsem érezte soha. hogy befejezett valamit, sohasem dőlhetett hátra a székén, még véletlenül sem telt egyetlen napja sem munka nélkül. Munka közben érte a halál 1929. augusztus 17-én. Hazatérésekor, 1921-ben az első, nyilvánosságnak szánt szava ez volt: ..dolgozzatok, dolgozzatok", s halála előtti pillanatban is ezeket, az írói végrendeletének tekinthető szavakat írta le: ... fő, hogy dolgozzanak."

Sírfelirata:

„Jézus tanítványa voltam,
Gyerekekhez lehajoltam,
A szívemhez felemeltem,
Szeretetre így neveltem.”

A „nagy székely mesemondó" mesélő kedvében, meseírásában a nemzet sorsáért aggódó gondolkodó, aki a cserkészek által csak később megfogalmazott „emberibb embert és magyarabb magyart" programot kívánta szolgálni minden meséjével, gyermekeknek szánt irodalmával.