Madách Imre

Madách Imre íróasztala mellett - korabeli fotográfia
Madách Imre íróasztala mellett - korabeli fotográfia

„Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod."

„A tett halála az okoskodás."

„A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga."

„Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet."

„Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe, és vakságra nagy."

„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál."

„Nem a kakas szavára kezd virradni,
De a kakas kiált, mert hogy virrad."

„...és vannak hát a népnek is jogai? Az adózáson kívül?"

„Kétszer hal a félénk, mert nem maga a halál oly borzasztó, mint az előkészület."

„Ismét csalódtam, azt hivém, elég
Ledönteni a múltnak rémeit,
S szabad versenyt szerezni az erőknek.
(...)
Mi verseny ez, hol egyik kardosan
Áll a mezetlen ellennek szemében.
Mi függetlenség, száz hol éhezik,
Ha az egyes jármába nem hajol.
Kutyáknak harca ez egy konc felett."

Madách Imre (Alsó-Sztregova, 1823. jan. 21, Alsó-Sztregova, 1864. okt. 5.) drámaíró, költő, Fő műve, Az ember tragédiája a magyar irodalom egyik legvilágirodalmibb jellegű és értékű halhatatlan műve, költőjének helye irodalmunk legnagyobbjai mellett és a világirodalom lényegesei között van.

Madách Imre Alsósztregován született 1823. január 21-én. (ma: Dolná Strehová, Szlovákia) Itt írta Az ember tragédiáját 1859. február 17. és 1860. március 26. között. Majd 1864. október 5-én itt halt meg.

A Madách-család a XII. századig tudta visszavezetni a családfáját, a 13. században kapott nemesi címet. Az ősök között volt középkori vitéz, törökverő hős, kuruc főtiszt is. A rokoni kapcsolatok Zrínyi Miklósig terjedtek. De számon tartottak költőt is: Madách Gáspárt a 17. századból. Madách Gáspár ügyvéd (Madách Imre nagyapja), a Martinovics per vádlottjainak védője volt. Mdách Imre apja vezető szerepet töltött be Nógrád megye közéletében.

A liberális ifjú

1834-ben Madách Imréné Majthényi Anna özvegyen maradt öt gyermekével és négy vármegyében fekvő, kb. 6000 holdas birtokával. Fiait előbb otthon, majd Pesten iskoláztatta. A legidősebbtől, Imrétől várta el, hogy királyi hivatalnoki vagy vármegyei karriert fusson be családja javára.

1837-ben Madách Imre meg is kezdi egyetemi tanulmányait.

Anyjához írott levelei tanúsítják, hogy szinte szülői felelősséggel ügyel még két öccsére is. Az anyai szigor dacára előfizetője lett a legjelentősebb liberális folyóiratnak, az Athenaeumnak. Megismerkedett a radikális fiatalok nézeteivel. Lónyay Etelka volt Madách első múzsája. Szerelmes versei 1840-ben Lant-virágok címen jelentek meg kötetben.

Alsósztregova, Madách-kastély<br/>Madách dolgozószobája
Alsósztregova, Madách-kastély
Madách dolgozószobája

Pesti egyetemi éveinek romló egészsége vetett véget: Madách 1840 őszén már nem tért vissza az egyetemre, záróvizsgáit Alsósztregováról felutazva tette le, ügyvédi oklevelét 1842 őszén kapta meg. Előbb aljegyző, majd táblabíró lett, de mindenképpen érzi, hogy Pesten szerzett jogi ismeretei és liberális szemlélete ütközik a vármegye feudális elmaradottságával.

Válságán: betegségén, újabb szerelmi bánatán és kétségein felülemelkedve, megyei politikussá vált. Barátjával, Szontagh Pállal együtt a modern polgári közigazgatás híve volt. Rokonszenvezett Eötvös és Szalay centralista körével. A fiatal Madách részt vett a megyei közéletben, felszólalt a megyegyűléseken. Timon álnéven "törvényhatósági dolgokról" írt a Pesti Hírlapban. Sajtóvitákban vett részt, Kossuthtal szimpatizált Széchenyivel szemben, és felkereste a pozsonyi országgyűlést is.

1844-ben a megyeszékhelyhez, Balassagyarmathoz közelebb eső kisebb családi birtokra, Csesztvére költözött át. Ide vitte 1845-ben feleségét, Fráter Erzsébetet is. (A kúria ma Irodalmi Emlékmúzeum, Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye.)

Anyai és baráti intés ellenére nősült, talán lázadásképpen a konzervatív szemlélet ellen, mindazonáltal nincs okunk kételkedni az első házas évek boldogságában. Családjának élt, de továbbra is közéleti ember maradt.

A forradalomban és a szabadságharcban

A csesztvei udvarházban gyűltek össze a szabadelvű ellenzék tagjai. A gyakran betegeskedő Madách Imrét a megye 1846-ban megválasztotta főbiztosává. A tisztséget hajdan apja is viselte. Feladata békeidőben a megyében állomásozó katonaság ellátása volt. 1848-tól ennél lényegesen több, a nemzetőrség felszerelése és ellátása. Ezt a funkciót lényegében a szabadságharc bukásáig ellátta. Visszautasította az összbirodalmi gondolatot, a függetlenség tekintetében radikális volt. 1847-ben így írt Szonthágh Pálnak: "Mindinkább erősödöm hitemben, hogy csak véres út vezetne a boldogsághoz, és a francia forradalom alatt is azok voltak a legbecsületesebb emberek, kik legtöbb vért ontottak."

Madách Imre nem mondható "a visszavonult remetének": betegsége ellenére részt vett a forradalomban és a szabadságharcban. Márciusban választmányi tag, júniusban választási biztos, 1848 júliusában pedig főbiztos, "beteges állapota mellett is magát elmenetelre felajánlván" a nógrádi nemzetőrséggel; a fegyveres szolgálat alól a vármegye mentette föl. Ősszel tagja volt az újoncozó bizottmánynak is. Szervező munkájával segítette a honvédek harcát. Míg 1849 februárjában a megyei tisztikar kényszeresküt tett Ferenc Józsefre, Madách Imre 1849 júniusában a cári intervenció ellen szervezte a népfelkelést.

Nógrád nemzetőrsége az orosz átvonulás után 1849. szeptember 29-én oszlatta fel önmagát. Fegyvereiket Madách sztregovai birtokán rejtették el.

Felgyülemlő élményanyag

A nemzet bukása mellett a családi tragédiák csak tovább növelték fájdalmát. 1849 augusztusában menekülés közben román parasztok verték agyon nővérét, Madách Máriát, unokaöccsét és sógorát, a sebesült honvédőrnagyot. 1849. szeptember 30-án Alsósztregován tüdőgyulladásban meghalt Pál öccse, haláláig Kossuth szolgálatában működött, mint futár.

Barátja, Szontágh Pál forradalmi szereplése miatt a bukás után kétévi várfogságot kapott. 1852-ben pedig Madách Imrét tartóztatták le, mert birtokán rejtegette Kossuth titkárát, Rákóczy Jánost. A pozsonyi börtönben elszenvedett büntetés és pesti internálás után egy évre térhetett haza Csesztvére. Az eljárást ellene 1854-ben szüntették meg, de 1857-ig csendőri megfigyelés alatt állt. Birtoka jövedelmét lefoglalták. Szenvedését csak tetézte házassági válsága. A hazatérő költő hű hitves helyett egy kacér és részben beteg idegzetű asszonyt talált otthonában. Elhidegültek egymástól Fráter Erzsébettel, és 1854 júliusában elváltak. Anyja átvette a gyermekei nevelését és a háztartás irányítását Alsósztregován.

Az ember tragédiája 1893-as<br/>3. díszkiadásának borítója<br/>(Zichy Mihály)
Az ember tragédiája 1893-as
3. díszkiadásának borítója
(Zichy Mihály)

Miközben élte a különcködő magányos vidéki földbirtokos életét, az önkényuralom éveiben is legközelebb Madáchhoz változatlanul Szontagh Pál állott, Horpács földesura.

A Tragédiát létrehozó első töprengés nyomait is barátjához írott levelei között leljük meg. 1857. február 7-i levél fogalmazványára írta: "... az emberi természet sohasem tagadta meg magát, és Ádám a teremtés óta folyvást más és más alakban jelen meg, de alapjában mindig ugyanazon gyarló féreg marad a még gyarlóbb Évával oldalán."

Az egyéni élet kudarca és a nemzet sorsában is megélt keserű tapasztalat, a liberalizmus Európa-szerte tapasztalható teljes csődje a személyes keserűségen messze túlmutatva pár év alatt írói élményanyaggá sűrűsödik benne. 1859. február 17-én egy drámai költemény megírásához fog, amelyben - szinte lehetetlen írói feladatként - egyszerre szeretné bonckés alá venni a férfi és nő, a politikai eszmék és megvalósíthatóságuk viszonyát, mégpedig mindezt az egész emberiség történelmi útjának kozmikussá növelt távlataiba helyezve. S megszületik Az ember tragédiája.

Ez az időszak írói sikereinek időszaka, ekkor írja három fő művét: A civilizátort (1859), Az ember tragédiáját (1859-1860) és a Mózest (1860-1861). Ez a kérdés vetődik fel Goethe Faustjában is: Van-e értelme az életnek? Goethe itt igenlő választ ad, mely szerint a közösségért végzett értelmes munka értelmet ad az életnek. Madách ezzel szemben bizonytalan. Érvényesül-e az eszme a történelemben? Minden szín erre a kérdésre keresi a választ.

Már a mű keletkezési ideje is sokat árul el a tragédiáról: egy csüggedt kor végén és egy újra reménykedő korszak végén alkotta meg Madách. A mű ellentmondásossága, következetlensége, a pesszimista eseménysorozat és az optimista befejezés a megírás időpontjának társadalmi közérzetéből fakadt. Az az ifjú nemzedék, melyhez Madách is tartozott, a forradalom előtt feltétlenül hitt a liberális eszmék diadalában, a társadalmi haladásban, az osztályellentétek kiegyenlítődésében, a jobbágyhelyzet javulásában.

Személyes csalódások, egyéni csapások is érték ekkor Madáchot, melyek növelték kétségbeesését. Nővérét és családját feldühödött román parasztok felkoncolták, ennek hatására kezdett kiábrándulni a népből, a tömegekből. Feleségétől szerelmet, földöntúli boldogságot várt. Életének ez az eseménye jelentős szerepet kapott Éva megformálásában is.

A kész művet elküldte ismeretlenül Arany Jánosnak. A végső megoldás sokat köszönhet Arany stilisztikai tanácsainak. A nagy költő felismerte a műben a remekművet, és segítette irodalmi érvényesülését. De színpadi előadásra talán maga Madách sem gondolt. Hanem amikor 1861-ben megjelent, irodalmi siker volt, ismertté tette költője nevét. Ez a költő akkor éppen újra részt kért a megélénkülni látszó politikai életben. A siker még tevékenyebbé tette. Tanulmányokba fogott. Készült a következő drámára. A nép és a nép vezérének viszonya izgatta. Ezt is bibliai témában ragadta meg: Mózes történetében. Az ókori zsidó nép világában az akkori magyar közélet problémáit fejezte ki. A Mózes volt végső műve. Szellemi erejének teljességében volt, de testi ereje nem bírta tovább. A szívbaj negyvenegy éves korában megölte.

A lelkében dúló vihart, ide-oda ingadozását a műben Ádám és Lucifer képviseli. Ádám megrögzött idealista, mig Lucifer szigorúan csak a valóságra támaszkodik. Az ember tragédiájában nem a történelmet akarta bemutatni, hanem a különböző eszmerendszereket.

Síremléke Alsósztregován
Síremléke Alsósztregován

A megjelenésétől fogva elismeréssel fogadott mű azonban csak huszonhárom évvel a költő halála után került színpadra. Paulay Ede, a nagy rendező látta meg benne az előadható drámát. És azóta úgyszólván évtizedről évtizedre minden korszak legsikeresebb magyar drámája, rendezők versengenek színpadra állításáért, színészek vágya, hogy eljátszhassák Ádámot, Évát vagy Lucifert. És még a mellékesnek látszó személyek is kitűnő szerepeknek bizonyulnak.

És közben Az ember tragédiája szakadatlan vita tárgya. Magasztalják és elmarasztalják. Bírálták már vallási szemszögből, és dicsőítették ugyancsak vallási szemszögből. Elmarasztalták polgári álláspontról, és egekig magasztalták ugyancsak polgári álláspontról. Kifogásolták marxista meggondolásokkal, és remekműnek mondották ugyancsak marxista elemzéssel. Megjelenése óta nem volt olyan emberöltő, amelyben nagy vita ne támadt volna értékelése körül. És amiről ilyen hevesen kell újra meg újra vitatkozni, az kétségtelenül nagyon is élő és nagyon is jelentékeny mű.

Eszméinek gazdagsága mindenki számára ad lelkesedni valót és kifogásolnivalót. Attól függően, hogy mit olvasunk ki belőle nagyobb hangsúllyal, lehet lelkesen dicsérni és indulatosan elutasítani... csak közömbös nem lehet iránta sem olvasó, sem néző. Szakadatlanul gondolatokat kelt, és indulatokat ébreszt...

Forrás: mek.niif.hu.és mek.oszk.hu