Lőw Lipót

„...Szólj a magyarhoz az ő nyelvén, ha gyengén is, megért és szavad visszhangzik rokonszenves kebelében"

„Honosítsa a zsinagóga a magyart, és reméljük, hogy a magyar is honosítandja a zsinagógát.”

„A nemzet hű fiává nem a származás, nem a fajrokonság, hanem a rokon érzés, s a csatlakozó önfeláldozat avat. Nem a szívnek vére, hanem a szívnek verése"



Lőw Lipót (Černá Hora, 1811. május 22. - Szeged, 1875. október 13.) német-cseh születésű magyar rabbi. Egy kis morvaországi településen született, mégis az egyik legnagyobb hazafivá, a magyar nyelv és kultúra elkötelezett hívévé és terjesztőjévé vált, rövid idő alatt a magyar zsidóság reformkori szellemi vezetői közé emelkedett. Bár a szabadságharc leverése után letartóztatták, halálakor Kossuth Lajos és Ferenc József is részvétét nyilvánította.

Lőw Lipót a híres prágai rabbi, Jehuda Lőw ben Besalel kései leszármazottjaként született 1811-ben Löw Mózes és Mayer Borbála elsőszülött fiaként. A faluban családjuk volt az egyetlen zsidó család, így anyanyelve mellett még gyerekként megismerte a német és cseh nyelvet is. A tehetséges gyermeket apja rabbinak szánta, gondos nevelést biztosított számára. Már 13 évesen elhagyta a családi házat, különböző morvaországi talmud-iskolákban tanulmányozta a Tórát és a Talmudot. Rabbinusi tanulmányai mellett héberül tanult és verselt. Zenei tehetsége is korán megmutatkozott, hegedült, zongorázott és fuvolázott.

Széles érdeklődését nem elégítette ki a vallási iskolák kínálata, ezért még fiatalon, de már az iskolákhoz túlkorosan elhatározta, hogy rendes gimnáziumi és egyetemi tanulmányokat is folytat. Így gyakorlatilag egy időben több tanulmányt is elkezdett. 1835-től a következő hat évben elvégezte a pozsonyi evangélikus líceumot, a bécsi katolikus főiskola tanítói tanfolyamát és a bécsi egyetemet. Pozsonyban a latin nyelv, a keresztény vallástan és a természettudományi ismeretek mellett magyar nyelvet is tanult. Pesten Schedius Lajos görög előadásaira járt. 1840. július 18-án főelemi iskolai tanítói oklevelet kapott. Ezzel kivívta a pozsonyi ortodox zsidó közösség haragját, akik a hagyományok elárulóját látták a fiatal rabbiban. Tanulmányai befejeztével rövid ideig még nevelő volt Prostějov morva városban, de hamarosan új hazát választott magának.

Harminc évesen választotta a magyarságot

1840-ben a magyar országgyűlés határozata lehetővé tette a zsidók szabad betelepülését. Lőw Lipót a morvaországi meg nem értések miatt Magyarországot választotta új hazájának. Nevét ekkortól használja magyaros formában. Magyarországi tevékenységét nevelőként kezdte a hazai iparfejlődés kezdeteinél nagy szerepet játszó óbudai Goldberger, majd a pesti Kern családnál.

1841-ben elfogadta a nagykanizsai hitközség meghívását. Új állomáshelyén helyettes rabbiként rendkívüli szorgalommal tanulta a magyar nyelvet. Ezt olyan komolyan vette, hogy érkezése után három évvel már magyarul prédikált, és a hitközség iskolájában is bevezette a magyar nyelv oktatását. Nem kis visszatetszést váltva ki ezzel konzervatív hittársaiból. Munkájának elismeréseként 1842. június 14-én főrabbinak választották meg. Működése azt a felismerést tükrözte, hogy a hazai zsidóság számára elengedhetetlen a magyarosodás. 1845-ben egy magyar nyelvű zsinagógai beszédét nyomtatásban közrebocsátotta, melyben a magyar terjesztését kötötte hívei lelkére.

Lőw az oktatásban is mást kíván, megérti, hogy a fiataloknak, iskolát, sőt ipari iskolát is teremteni kell. Az oktatásban javasolt reformjai a magyar pedagógia történetének nélkülözhetetlen elemei. Kezdeményezésére 1842. február 19-én Nagykanizsán megalakult az első iparos-képző egylet.

1842-ben feleségül vette Schwab (Löw) Arszlán pesti főrabbi leányát, a művelt, érzékeny és gyönyörű Leontint. Hét gyermekük született.

Az első tudományosan képzett magyarországi rabbik közé tartozott s nagy személyes tekintélye, politikai és tudományos súlya formálódott a magyar közéletben. Löw Lipót nagykanizsai működése idején, 1845-ben szólalt meg először Magyarországon zsidó templomban orgona. Ennek jelentőségét ma már nehéz volna felmérni, méltatni, az istentiszteletek élményének elmélyítésén kívül mindenképpen az elzárkózás feloldását, a szélesebb társadalmi környezetbe való beilleszkedést szolgálta.

1846 nyarán Löw Lipót Pápára került főrabbinak, s még ebben az évben az egykori Zsidó (ma Petőfi) utcában álló klasszicista zsinagógát avatta fel magyar nyelvű beszédével. Az újítás szellemét e városban sem tagadta meg. Oly formán nyilatkozott, hogy a zenézés szombati napon, épen nem volna különös bűn. A református kollégiumban egy időben tanította a héber nyelvet a zsidó ifjaknak, az öregeknek pedig a magyar nyelvet tanította. Széleskörű műveltségére jellemző, hogy amikor segítségét kérték, elvállalta a francia nyelvnek, mint választható tantárgynak az oktatását is a református főiskolán.

Löw Lipót a zsidó felekezetből történő kitérést az önző érdek megnyilvánulásának tartotta, ugyanakkor már a reformkor idején tagadta a zsidóság külön nemzetiségét. A zsidóság egyenjogúsítását a magyar nemzeti közösségben látta megvalósíthatónak, kifejtette, hogy a zsidók a szétszóratás óta felekezetként élnek a népek között. Kossuthtal folytatott híressé vált hírlapi vitájában sikeresen képviselte álláspontját, hogy a zsidóság jogegyenlőségének biztosítását nem szabad összekapcsolni belszervezetük és vallási szokásaik megreformálásával. Kifejtette, hogy a vallási szabályok nem akadályozzák, hogy a zsidóság teljesítse a haza iránti kötelezettségét. Bárki lehet jó hazafi akkor is, ha történetesen nem eszik disznóhúst. Löw a vallási reform, a magyar nyelv és kultúra, mindenekelőtt pedig a magyar államhoz való lojalitás híve volt. 1847. április 19-én, V. Ferdinánd király születésnapján tartott prédikációja arra utal, hogy a korábbiaknál nagyobb figyelmet fordított a magyar társadalom izraelitákkal kapcsolatos véleményére. 1861-ben Zsinagógai örömhírnökünk címmel azt fejtegette, hogy a zsidóság csak vallás [tehát nem nemzetiség!], mert hiszen a héber nyelv nem él sehol. A zsidókat ért bírálatokra válaszolva kifejtette, hogy megszámlálhatatlan az országban az a sok jó magyar, aki — különösen az arisztokraták köreiben — nem tud magyarul beszélni.

Pozsonyban a zsidó közösség nem bocsátotta meg neki, hogy nyilvánosan látogatni merte az evangélikus líceumot, s bár pápai főrabbivá választását nem tudták megakadályozni, fenyegető levelekkel támadták. Tevékenysége — amely miatt az ortodoxoktól kiérdemelte az Izrael lerombolója nevet — az iskola, a templom és a hitközség reformjára irányult. A belső modernizációt azonban nem tekintette az emancipáció feltételének, belépőjegynek a polgári jogegyenlőség körébe, korabeli kifejezéssel: az alkotmány sáncaiba.

A szabadságharc tábori papja

Löw Lipót szobra a szegedi zsinagógában. A szobor szövege: Löw Lipót - A szabadságharc tábori rabbija volt, s ezért három hónapig raboskodott Pesten. Szeged nemzeti érzésű zsidósága 1850-ben választotta rabbijává. Negyedszázados működése Szeged és az egész ország zsidóságának az életében új korszakot nyitott. Nagy-tudású, európai műveltségű világhírű tudós volt.
Löw Lipót szobra a szegedi zsinagógában. A szobor szövege: Löw Lipót - A szabadságharc tábori rabbija volt, s ezért három hónapig raboskodott Pesten. Szeged nemzeti érzésű zsidósága 1850-ben választotta rabbijává. Negyedszázados működése Szeged és az egész ország zsidóságának az életében új korszakot nyitott. Nagy-tudású, európai műveltségű világhírű tudós volt.

Jellasics csapatainak betörése után a kormány lehetővé tette, hogy zsidók is fegyvert foghassanak a haza védelmében, Lőw rabbi azonnal toborozni kezdett szószékéről. Prédikációinak hatására létszámarányukhoz képest jóval többen zsidó férfi jelentkezett a pápai nemzetőrségbe, mint a város többi felekezetének híve. Tábori lelkészként követte híveit, szívvel-lélekkel, lelkesítő szavaival állt az igaz ügy mellé. Ősszel több beszédet intézett az újoncokhoz, a sellyei táborban tartott egyik prédikációját ki is nyomtatták. A Pápán november 26-án elmondott homília (A szélvészben hajózók) - amelyben a 107. zsoltárt a szabadságharcosokat szimbolizáló szöveggé emeli - nyomtatásban is ismert. 1848. december 30-án a Pápára bevonuló osztrák katonák letartóztatták, mert „Kossuth mellett és a császár ellen prédikált”, de egy százados még aznap szabadon bocsátotta.

Amikor Veszprémet és környékét a honvédek visszafoglalták a császári csapatoktól, a város liberális vezetői nagyszabású ünnepségen kívánták megünnepelni a Habsburg-ház áprilisi trónfosztását. Az ünnepi beszédre olyan szónokot kerestek, akinek hazafias meggyőződése köztudott volt, s aki maga is részt vett a honvédő háborúban. E kívánalmaknak leginkább a rabbi felelt meg. Így 1849. június 3-án vasárnap a veszprémi zsinagógában Magyarország történetének első ökumenikus szertartásán - amelyen zsidók és keresztények együtt vettek részt - a magyar függetlenséget Lőw Lipót hirdette ki. Vasárnap, együtt a zsidók és a katolikusok a zsinagógában, és amint Löw a szószékre lépett, a zsinagógában lévő nők és férfiak mindahányan levették fejfedőiket! Ám akkor ezeken csak a legkonzervatívabbak botránkoztak meg mindkét oldalon, a hazafiúi lelkesedés aznap minden szokást felülírt! A beszéd pedig országszerte széleskörű elismerést szerzett a rabbinak. Honvédkapitány ment Pápára, hogy a kéziratot Görgeynek elvigye.

Két hónap múlva Lőw Lipót megélte régi álmának teljesülését: a Szegeden ülésező parlament egyhangúlag megszavazta a zsidók teljes emancipációját. A rabbi ezt írta a naplójába: „Későn jött, mégis megjött.”

Egy regényes életrajzban Löw Lipót Táncsics Mihállyal együtt a szegedi Zsótér-házban tett hitet a megvalósuló egyenjogúság mellett: „Kimondatott egy elv, amely a szabadság elve volt, egy egész népre, s nem válogatva hit - vagy faj alapon. Kimondatott egészen. Egy elv kicsiny lehet, de kikél a mag, mit elvként elvetett e nemzet, s majd egyszer nagyra nő...” Nem sokáig örülhetett, a szabadságharc elbukott, a törvény pedig nem emelkedett jogerőre. Ebben a műben Pulszky Ferenc mondja ki Löw Lipót jelszóvá vált híres mondatát: „Honosítsa a zsinagóga a magyart, és reméljük, hogy a magyar is honosítandja a zsinagógát.” Ez az irodalmi adalék jól illusztrálja a reformkori zsidóság reményeinek, céljainak összefonódását a magyar nemzeti modernizáció programjával.

A szabadságharc bukása után

A magyar érzelmű rabbi a szabadságharc leverése után vizsgálati fogságba került. A vád ellene felségsértés és lázítás. Pápai ortodox zsidók jelentették fel. Börtönnaplójában olvashatjuk: „a legszörnyűbb órám … az volt, amikor … felolvasták az ellenem tett tanúvallomásokat: Unger Zalman, Glück Nátán, Berger József, Pollack vésnök, Schloss Jakab, Lőwy Mendel.” Ezek az emberek Löw újításait ellenezve minden bizonnyal a zsidó önazonosságot vélték megőrizni, feltehetően bizalmatlanok voltak a társadalmi változásokkal szemben is. Az, hogy e válságos időben maguk is kiléptek a zsidó közegből, s a hatóság rendelkezésére álltak hitsorsosukkal szemben, nemcsak az általuk ellenzett nyitásra, beilleszkedési kényszerre utalt, de kicsinyes rosszindulatra is.

Löw Lipót fogsága 1849. október 16-án kezdődött és december 14-én ért véget. November 26-tól a pesti Újépületben tartották fogva. Szabadulása Széchenyi barátja, báró Sina György és felesége közbenjárásának köszönhető, amelyet József nádor felett tartott emlékbeszédével érdemelt ki. A börtönből először apósához, Schwab Arszlán (Löw) pesti főrabbihoz ment az Orczy-házba. December 19-én este ért Pápára.

A zsidó magyarok nevelője

Bár ellenfelei sikertelenül próbálták lehetetlenné tenni, szabadulása után már nem akart Pápán lakni. Elfogadta a rabbi nélkül maradt szegedi hitközség hívását, és az alföldi városba költözött. A szabadságharc leverése után Haynau nagy sarcot vetett ki a szegedi zsidókra, tiltakozó küldötteiket börtönbe vetették. A szegedi zsidóság nemzeti érzéseire jellemző, hogy 1850-ben mégis Löw Lipótot választották rabbijuknak, akit a hatalom szabadulása után is figyeltetett. Amikor még a Kossuth-szakállt is betiltották, Lőw tüntetőleg magyar ruhában járt. Vallási nézeteit továbbra sem a maradiság jellemezte. A már nagy tekintélyű mester kijelentette, hogy „oly községben, melyben rendes iskolát és karénekes istentiszteletet nem tudna behozni, nem működhetik.” A rendes népiskolának szerinte hármas tendenciája van: tisztán emberi, zsidó vallásos és magyar nemzeti. November 15-én levélben elfogadta a szegedi rabbi és iskola igazgatói állást, december 10-én érkezett Szegedre, s beköszöntőjét még aznap megtartotta.

Első felesége 1851-ben bekövetkezett halála után 1853-ban újból megnősült. Második felesége az ókanizsai Redlich Babette lett. Az asszonyt a szabadságharc tette özveggyé, a forradalom agitátora és kényszerű áldozata találtak egymásra. E házasságából is hét gyermek született.

Hivatalba lépése után újra mondták a korábban beszüntetett a királyért, hazáért és községért való imát. 1851-ben elhárította szentbeszédeinek cenzúrázását. Ennek következtében Szegeden internálták. 1863-ban az 1850 és 1858 között volt megyefőnök, Bonyhády (Perczel) István által diktált hitközségi szervezetet újjal cserélte fel. Minden eszközzel törekedett előmozdítani a zsidók magyarosodását és művelődését s az istentisztelet formáit a nemesebb ízlés követelményeihez igyekezett alkalmazni.[50] 1851 januárjától elhagyta az esketéseknél addig szokásban volt pohártörést. 1856-ban Löw szorgalmazására „a karének behozása és a vezetésére képesített kántor alkalmazása elhatároztatott. 1857. május 11-én Weisz Oszvald személyében a hitközség jeles képzettségű kántort választott”.

A tudós

Lőw mélyreható történelmi, teológiai és esztétikai ismereteit a zsidó szertartásrend modern alapokon nyugvó megújításának szolgálatába állította. Magyarország egyik legismertebb prédikátoraként részt vett szinte minden hazafias ünnepségen és zsinagóga-felszentelésen. A magyarországi rabbik közül 1870-ben elsőként adta ki nyomtatásban zsinagógai beszédeinek gyűjteményét. Egy zsidó irodalmi társulat alapításának és a héber Biblia zsidók számára történő magyar fordításának tervét elsőnek vetette föl. Rabbiképző intézet létesítéséért is síkra szállt. Vele dolgoztatták ki az Intézet tervezetét, s felkínálták neki a leendő felsőfokú tanintézetben az igazgatóságot.

1867. október 13-án meghívták a Berlini Hittudományi iskola igazgatójának. Lőw egyesítette a keresztény prédikáció alapos, logikus felépítését a bonyolult haggadai elbeszélések szellemes elemzésével. Tanulmányai, kezdve a halakha történetével, felölelték a zsidóság teljes talmud utáni történetét. A zsidó élet és jog fejlődésének a halakhai irodalom alapján kívánt irányt szabni és igyekezett a zsidóság érdekében megcáfolni azt a nézetet, mely szerint a zsidó vallás erkölcs- és szokásrendszere változatlan maradt a németországi reformáció kezdetéig. Legfontosabb régészeti tanulmányait és válaszait azzal a céllal írta, hogy bizonyítsa különféle intézmények fejlődését és sok esetben hogy kimutassa más népek szokásainak hatását.

Szegedet tíz évre a zsidó tudomány egyik európai központjává tette folyóirata a „Ben Chananja” (1858-1867). A lap szigorúan tudományos folyóiratnak indult, szerkesztői és munkatársai kezdetben csak célozgatva és nagyon óvatosan írtak iskolai, zsinagógai és hitközségi ügyekről. Később azonban — egyéniségéhez híven — a hűvös tudományos távolságtartást feladva a napi aktualitásokban is állást foglalt, amely miatt hatósági figyelmeztetést, elmarasztalást kapott. A „szerkesztőhivatal” azonos volt Löw Drei Kronen (Korona, ma Hajnóczi) utcai lakásaival, a szerkesztőségi apómunkát gyermekei, Sámuel és később Tivadar végezte. Munkatársai és levelezői Londonból, Párizsból, New Yorkból, Bécsből, Drezdából küldték írásaikat Szegedre. A folyóiratot Burger Zsigmond nyomdájában nyomták.

Szaktudósként elsőként foglalkozott a magyar zsidóság történetével. A haza iránt érzett szeretetét bizonyítják azok az ünnepélyek, melyeket Klauzál Gábor, Eötvös József emlékére rendezett. Széchenyi István halálakor történelmi párhuzamot vont a legnagyobb magyar és Sámuel próféta között, s emlékbeszédét nyomtatásban is megjelentette. Elsőként alkalmazta az orgonával kísért istentiszteletet és elsők között a magyar nyelvű hitszónoklatot. Nem ő az első, ki a zsinagógában magyarul prédikált, de ő a zsinagógai szószék megmagyarosítója. Közéleti és tudományos tevékenysége révén Löw nagy tekintélyre tett szert kortársai körében. Szeged megbecsülte, tagja volt a városi közgyűlésnek.

Lőw vezető szaktekintély volt tudományos témában és alkalmazott teológiai kérdésekben egyaránt. Az bécsi abszolutista (1850−1866), majd a pesti alkotmányos kormányzat (1867 után) egyaránt kikérte − és figyelembe vette − véleményét a zsidó szertartásrend és oktatás szervezetével kapcsolatban. A zsidó oktatás egész Magyarországon sokat köszönhet neki. Haláláig a magyar neológ zsidók vezetője volt, különösen azután, hogy az általános gyűlés − amelyet tanácsa ellenére hívtak össze és amelyen nem is vett részt − a várt egyesülés helyett egyházszakadást eredményezett a magyarországi zsidók között.

Büszke volt rá, hogy gyermekei sikerrel integrálódtak a magyar társadalomba. Még megélte, hogy 26 éves Tóbiás fiát főügyész-helyettessé nevezték ki, elsőként a zsidó magyarok közül. Vilmos fia Amerikában nősült meg, ám ott magyar népdalok, valamint Petőfi és Madách műveinek angolra fordításával és kiadásával foglalkozott. Édesapja pályáját az 1855-ben született Immánuel folytatta, aki közel hét évtizeden át volt a szegedi hitközség nagy tekintélyű vezetője.

Sírja Szegeden az Izraelita temetőben
Sírja Szegeden az Izraelita temetőben

1875. október 13-án egy gyors lefolyású betegségben meghalt. A családhoz érkezett első részvétnyilvánítások között ott szerepelt az emigrációban élő Kossuth Lajosé, és az uralkodóé, Ferenc Józsefé is. Október 17-i temetésén Szegedről 14 csoportban, vidékről 39 csoportban vettek részt tisztelői. Sírverse:

„A vallás, haza és tudomány szentelt lobogóját
Békében s harcban sok diadalra vivé.
Nyugszik a bajnok most, községe, családja siratja.
Emlékét őrzik: hit, haza és tudomány.

Elhunyta alkalmával a város az 1875. október 17-i közgyűlés jegyzőkönyvében örökítette meg érdemeit, mert működése az egész tudományos világ előtt figyelmet keltett „a haza, az alkotmány, a magyar nyelv és nemzetiség érdekében tett nagybecsű szolgálatai, ezen város jóléte és előmenetele, különösen műveltségi viszonyainak fejlesztése érdekéből tett fáradozásai” révén. Halála egy éves évfordulóján hangzott el a szegedi Olvasó Egylet megemlékezésén Kiss József: Löw Lipót emlékezete című költeménye. Az 1912-1941 közötti években a mai Bolyai János utca viselte Löw Lipót nevét Szegeden.

Forrás: index.hu, vargapapi.hu, wikipedia.org, avelecion.wordpress.com