Keresztury Dezső


„De nem tudok tengődni némán!
Ember vagyok, hát engedetlen.
A Végtelen aligha ér rám;
ha félrelöknek, újrakezdem!"

„Úgy gyönyörködj a fiatalokban,
mint akik téged folytatnak majd.
De ne a magad vágyait, emlékeit álmodd
Újra bennük: ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd,
Inkább szeresd s érdemük szerint becsüld meg őket.
Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder,
Hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma,
Hogy önerejükkel törhessenek utat maguknak,
S ne nyelje el őket lápok iszapja, sivataghomok."

„Sorsunk nálunk nagyobb hatalmak kezében van, de jellemünk a magunkéban."

„Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.
Elszórt
Testünk nyomtalanul nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs."

„Bethlen Gábor udvarában
fényes volt a lant, a kard,
pallosával, szép szavával
óvni, nevelni akart.
Százados nagy iskolája
ősfát hoz új virágzásra,
s nevel művelt, hű magyart” "

„A szótlan szív se hallgat;
beszél, s ki érti, annak
többet, mint nagy szavak."

Keresztury Dezső (Zalaegerszeg, 1904. szeptember 6. - Budapest, 1996. április 30.) Széchenyi-díjas író, költő, irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár,, az MTA tagja. A Goethe Társaság magyar tagozatának elnöke.

„Művelődés nélkül nincs műveltség” - vallotta az 1945 utáni koalíciós idők tekintélyes kultúrpolitikusa, akinek hatalmas irodalmi munkásságát, modern humanista költészetének igazi jelentőségét ma sem ismerjük igazán.

Keresztury József és Eöry Etelka gyermekeként született 1904. szeptember 6-án. Jogász, latinos műveltségű értelmiségi édesapja, a szülőváros egykori polgármestere korán hagyta árván a családját. A helyi főgimnáziumban tanára volt Marton Boldizsár, a széles látókörű karmelita szerzetes, és tanította őt a majdani Mindszenty József bíboros is. Budapesten az Érseki Katolikus Főgimnáziumban érettségizett 1922-ben. Tanulmányait Eötvös-kollégistaként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, magyar-német szakon, majd a berlini és a bécsi egyetemen tanult. 1927-ben szerzett tanári, 1928-ban bölcsészdoktori oklevelet.

1929-től a berlini Humboldt Egyetem magyar lektora, az ottani Magyar Intézet könyvtárosa volt, majd 1936-tól az Eötvös Kollégium tanára lett. 1937 és 1944 között a Pester Lloyd című német nyelvű budapesti lap kulturális rovatát vezette, a liberális szellemű újságban a háború alatt a humánus értékek szellemében számos elhallgattatott, üldözött vagy emigráns német szerző kaphatott nyilvánosságot. Keresztury személyesen is mindent megtett e nehéz időkben, hogy embereket mentsen.

1944-1949 között a Nemzeti Parasztpárt vezetőségi tagja volt. 1945-ben az Eötvös Kollégium igazgatójává nevezték ki, ugyanebben az évben a Pázmány Péter Tudományegyetemen a magyar nemzeti klasszicizmus magántanára, valamint az Írószövetség alapító tagja lett.

Az 1945. november 4-i választások nyomán, november 15-én az „írók pártja”, a Nemzeti Parasztpárt delegáltjaként vallás és közoktatási miniszter lett a koalícióban. Kinevezését Illyés Gyula ösztönözte és Mindszenty hercegprímás támogatta. A tárca vezetését szakminiszterként, nem pártpolitikusként vállalta, s hivatalában a magyarság jövője érdekében az egész művelődéspolitika reformjára törekedett. Egyszerre tudott európai és magyar, forradalmár és reformer, modern és konzervatív lenni. Kultúrpolitikai eszménye a műveltség, az igazság, az emberség volt. Megterveztette az új általános iskolai rendszert, s előkészítette a középiskolai és felsőoktatási reformot. Az egyházakkal és vallásos szervezetekkel jó viszonyra törekedett, tiszteletben tartotta hagyományaikat és érdekeiket. Művelődés-és egyházpolitikája kiváltotta a két munkáspárt nem-tetszését. Mivel a Parasztpárt a gyengesége folytán nem tudta őt politikailag megvédeni, ezért 1946 végén lemondott, de 1947. március 14-ig hivatalában maradt.

Szobra szülővárosában
Szobra szülővárosában

Annyi más felkészült, nagy tervekkel induló Eötvös-kollégistához hasonlóan a fordulat éve után az ő pályája is derékba tört. 1948-ban, a teljes kommunista hatalomátvételkor lemondatták az Eötvös kollégium éléről, majd ezt a fontos intézményt feloszlatták. Ez a sérelem fájt neki a legjobban, amin az ő derűs fölényével sem tudott élete végéig túllépni. Jóvátehetetlen kárnak tartotta az Eötvös Kollégium megszüntetését, ahová ő újjáépítőnek, értékátmentőnek szegődött. 1948-50 között az MTA főkönyvtárosa, 1950-71 között az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője volt, 1971-ben nyugdíjazták. Az MTA Helyesírási Bizottságának elnöke, az MTA Irodalomtudományi Bizottságának tagja, 1985-1992-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke. A PEN Klub és a bécsi nemzetközi Lenau Társaság alelnöke, a The New Hungarian Quaterly szerkesztőbizottsági tagja. 1973-ban az MTA levelező, 1982-ben rendes tagja lett.

A Rákosi-rendszer idején kiszorult az irodalmi életből, csak 1956-tól jutott szerephez. Első verses kötete Dunántúli hexameterek címmel 1956-ban jelent meg. 1956 előtt főleg irodalmi tanulmányai, kritikái keltettek figyelmet, ezután rendszeresen jelentek meg verskötetei is. Szerkesztett antológiákat, a magyar irodalom-, a magyar zenetörténet képeskönyvét állította össze, kötetet szerkesztett a híres magyar könyvtárakról, gyakran szerepelt rádiós, televíziós műsorokban. Jelentős részt vállalt Arany János, Batsányi János műveinek kiadásában. Költészetét a klasszikus magyar költészet hagyományaihoz való tudatos kapcsolódása, a pannon táj- és mentalitás szeretete jellemezte. Irodalomtörténészként elsősorban Arany János pályájának és életművének kutatásában alkotott maradandót.

Sírja a Farkasréti temetőben
Sírja a Farkasréti temetőben

1961-től ő szerkesztette Arany János összes műveinek kiadását is. Műfordítóként főként a német költészet átültetésében jeleskedett (válogatott műfordításai 1997-ben jelentek meg), valamint számos magyar nyelvű német irodalmi antológiát szerkesztett. Emellett többkötetnyi tanulmánya és színikritikája, valamint tematikus, fotóművészekkel közösen készített kötete jelent meg. Önéletrajzi esszékötetei (Kapcsolatok; 1988; Emlékezéseim, Szülőföldeim; 1993) pedig a XX. századi magyar művelődéstörténet érdekes dokumentumai.Az irodalom legtöbb műfajában alkotott: versei tudatosan kapcsolódnak a magyar klasszikus költészet vonulatához, irodalomtörténészként Horváth János tanítványa volt. Szépíróként és kritikusként a Nyugat második nemzedékéhez tartozott, s hitét megőrizve istenes verseket is írt. Ötven esztendőt töltött Arany János kutatásával. Nevéhez fűződik Arany János, Batsányi János, Madách Imre műveinek kiadása. Madách Mózes című drámája az ő átdolgozásában lett nagy színpadi siker. A Nemzeti Színház 468 alkalommal játszotta óriási sikerrel, Sinkovits Imre emlékezetes alakításával.

1966-ban Batsányi-díjat, 1968-ban József Attila-díjat kapott. Szerepe volt a magyar-német szellemi kapcsolatok fenntartásában, 1976-ban Herder-díjban részesült. 1974-ben Grillparzer-gyűrűvel, 1978-ban Ady-jutalomdíjjal, 1989-ben Akadémiai Aranyéremmel jutalmazták munkásságát. Amikor kilencvenedik születésnapján az életéről faggatták, a becsület megőrzését tartotta a legfontosabbnak. 1996 márciusában, már súlyos betegen, otthonában vette át az életművét megkoronázó Széchenyi-díjat. 1996. április 30-án halt meg Budapesten.

Számos magyar és nemzetközi társaság tagja, kitüntetettje, Zalaegerszeg város díszpolgára.