- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Áprilisi jeles napok
- Illyés Gyula
Illyés Gyula
„Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga."
Dolgozz, munkálj. A szép, a jó, a hasznos,
mihelyt elkészül, az élethez áll.
Minden jó mű egy-egy szabadságharcos.
Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss,
ne fogja a halál!
„Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni."
„Növeli, ki elfödi a bajt."
„Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért."
„A lét tegyen rendet, ne a halál!"
„Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek…"
„A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol."
„Hogy zúg megint, hogy "nemzet!" és "magyar!"
és mennyire megint csupán - zsivaj,
árverések hang-dühével tele,
mennyire csak a nagy száj ereje
s a még nagyobbé! mely épp így - kiáltva -
árulja el, hogy szóra egyre gyáva."
„Egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől."
„Amely népen belül gyűlölet munkál, ott mindenki: a gyűlölködők és a gyűlöletet elszenvedő is szolga marad."
„Nagy csalódásokhoz nagy hit kell."
„Magyar az, aki magyarnak vallja magát - függetlenül születési helyétõl, jelenlegi lakhelyétől, állampolgárságától, származásától, vallásától, világnézetétől, politikai ténykedésétől.”
„Egy nemzet sem követelhet magának a népek sorában több szabadságot, mint amennyit ő ad külön-külön minden fiának."
Ismert verseiből:
Illyés Gyula (eredetileg Illés Gyula; Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. - Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja. A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.
1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. Apja Illés János uradalmi gépész, dunántúli katolikus juhászdinasztia leszármazottja. Anyja Kállay Ida az Alföldről elszármazott református családban nevelkedett, az ő apja bognár. Testvérei Ferenc és Klára.
A pusztai népiskolában kezdte tanulmányait. 1912-ben a család Simontornyára költözött, itt fejezte be a negyediket, s végezte el az elemi ötödik osztályát. Gimnazista éveit Dombóváron és Bonyhádon töltötte. 1916-ban szülei elváltak, ő anyjával Budapestre költözött. A negyedik osztályt a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban végezte el, majd 1917 és 1921 között az Izabella utcai kereskedelmi iskola diákja.
Érettségi után a budapesti tudományegyetem magyar-francia szakos hallgatója volt, de illegális baloldali diák- és ifjúmunkás mozgalmi tevékenysége miatti letartóztatástól tartva 1921 végén elhagyta Magyarországot. Bécsen és Berlinen keresztül 1922 márciusában Párizsba kötött ki. A nagyhírű Sorbonne-on hallgatott filozófiát, pszichológiát, irodalomtörténetet és francia nyelvészetet. Könyvkötésből tartotta fenn magát. 1926-ban - a körözési parancs elévülése után - tért haza. Itthon biztosítási intézetnél tisztviselő, majd sajtóelőadó volt a Magyar Nemzeti Banknál.
1931-ben elvesztette szüleit. Előbb édesapja, majd édesanyja is meghalt. 1931-ben feleségül vette Juvancz Irmát. Különélési életszakaszok után 1939-ben elváltak. 1936 legvégén ismerte meg Kozmutza Flórát, akivel 1939-ben kötött haláláig tartó házasságot. Felesége gyógypedagógus-pszichológus volt. Gyermekük Mária.
Első verse névtelenül jelent meg 1920. december 22-én a Népszavában. 1923-tól kezdett rendszeresen publikálni (Ék, Ma, Magyar Írás). 1925-től az Illyés vezetéknevet használta, hogy családjának ne okozhasson kellemetlenséget baloldalisága. 1933-tól hivatalosan is ez a neve. 1926-ban Kassák Dokumentum című lapjának munkatársa. A Nyugat adta ki 1928-ban első verseskötetét.
Néhány év alatt nemzedékének egyik legelismertebb alkotójává vált. Négyszer kapott Baumgarten-díjat (1931, 1933, 1934, 1936). A népi írók mozgalmának elindítói közé tartozott a 30-as évek elején. 1934-ben Nagy Lajossal hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, mint az első írókongresszus meghívottja. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója. 1937-től a Nyugat társszerkesztője volt. 1944-ig a Nyugat utódját, a Magyar Csillagot, majd a Válasz című folyóiratot szerkesztette. A német megszállás után vidéken és a fővárosban bujkált.
1945 tavaszától részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában. Nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő, 1948-ban lemondott. 1946 nyarán megszervezte a Magyar Népi Művelődési Intézetet. 1946 és 1949 között a Válasz szerkesztője. 1946 és 1948 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1948-ban az elsők között, majd 1953-ban és 1970-ben Kossuth-díjat kapott.
A Rákosi-korban visszavonultan élt. Sok időt töltött a család tihanyi nyaralójában. 1956 októberének legnagyobb hatású irodalmi eseménye az Egy mondat a zsarnokságról megjelenése. A Kádár-kor kezdeti éveiben is visszavonultan élt, a hatalom ellenségesen kezelte, majd a hatvanas években fokozatosan enyhült helyzete. 1961-től rendszeresen jelentek meg alkotásai, 1969-ben megindult életmű-sorozata, amelynek 22 kötete jelent meg 1986-ig. A hatvanas-hetvenes években íródelegációk tagjaként sokat utazott külföldre. 1969-ben a nemzetközi PEN egyik alelnökévé is megválasztották.
1973-ban megtámadta szervezetét a rák, melyet egy évtizeden keresztül kezelt gyógyszerekkel. 1983. április 15-én hunyt el Budapesten. 1983. április 22-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.
Megújította a magyar elbeszélő költészetet (Három öreg, 1931; Hősökről beszélek, 1933). Prózai művei közül kiemelkedik a Petőfi (1936) monográfiája, a Puszták népe (1936) szociográfiája, valamint az Ebéd a kastélyban (1962) gyűjteményes kötete. Drámáiban a nemzeti sorsfordulókat jelenítette meg, megalkotja a nemzeti történelmi önvizsgálat drámatípusát (Fáklyaláng, 1953; Dózsa György, 1956). Lírájának sokszínűsége az új élet építésének örömétől (Megy az eke, 1945) a szocializmus ígéreteiben való csalódásáig (Egy mondat a zsarnokságról, 1950) hat, de nem merül ki csupán a politikai témában.
Életpályája átívelte az egész 20. századot, a nemzeti és egyetemes értékek olyan összhangjával, amely a magyar irodalom legjobbjai közé emelte. Számos kitüntetésben részesült:
1931, 1933, 1934, 1936 - Baumgarten-díj
1948, 1953, 1970 - Kossuth-díj
1950 - József Attila-díj
1966 - Le Grand Prix International de Poésie (Belgium)
1966 - a Knokkei Irodalmi Biennálé Nagydíja
1969 - Tanácsköztársasági Emlékérem
1970 - Herder-díj (Ausztria)
1971 - Commandeur de l’Ordre des Arts et des Lettres (Franciaország)
1971 - Batsányi-díj
1972 - A Munka Vörös Zászló Érdemrendje
1977 - A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje
1978 - Prix des Amitiés Françaises (Franciaország)
1981 - Mondello-díj (Olaszország)
1982 - Pro Urbe Pécs
1982 - A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje
2011-ben utcát neveztek el róla a fővárosban.
2003 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének keretein belül kezdte meg működését az Illyés Gyula Archívum és Műhely, ahol könyvtárának és kéziratos hagyatékának jelentős része található.
Zárszóul álljon itt egyik kevésbé ismert, 1956-ban írt versének, a Hunyadi kezének záró versszaka:
Dolgozz, levegőben uszó Kéz,
működj, nemzeti lét szívdobogása, erő,
hirdesd: veszve a nép, aki lustán, mástól - akár a
mennybeli istentől várja a „boldogulást”.
- Hirdesd: gyáva a nép, amelyet csak vértanuk óvnak:
nem „hőstett” -: napi mersz, köznapi, percnyi courage
ment embert s honokat.