Illyés Gyula





„Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga."

„Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek…"

„Minden mű egy-egy szabadságharcos. Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss, ne fogja a halál!"

„Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni."

„Növeli, ki elfödi a bajt."

„Egy nemzet sem követelhet magának a népek sorában több szabadságot, mint amennyit ő ad külön-külön minden fiának."

„A lét tegyen rendet, ne a halál!"

„A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol."

„Hogy zúg megint, hogy "nemzet!" és "magyar!"
és mennyire megint csupán - zsivaj,
árverések hang-dühével tele,
mennyire csak a nagy száj ereje
s a még nagyobbé! mely épp így - kiáltva -
árulja el, hogy szóra egyre gyáva."

„Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért."

„Egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől."

„Amely népen belül gyűlölet munkál, ott mindenki: a gyűlölködők és a gyűlöletet elszenvedő is szolga marad."

„Nagy csalódásokhoz nagy hit kell."

„Magyar az, aki magyarnak vallja magát - függetlenül születési helyétõl, jelenlegi lakhelyétől, állampolgárságától, származásától, vallásától, világnézetétől, politikai ténykedésétől.”

Illyés Gyula (eredetileg, 1933-ig Illés Gyula; Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. - Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja. A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.

1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. Apja Illés János uradalmi gépész, dunántúli katolikus juhászdinasztia leszármazottja. Anyja Kállay Ida az Alföldről elszármazott református családban nevelkedett, az ő apja bognár. Testvérei Ferenc és Klára.

A pusztai népiskolában kezdte tanulmányait. 1912-ben a család Simontornyára költözött, itt fejezte be a negyediket, s végezte el az elemi ötödik osztályát. Gimnazista éveit Dombóváron és Bonyhádon töltötte. 1916-ban szülei elváltak, ő anyjával Budapestre költözött. A negyedik osztályt a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban végezte el, majd 1917 és 1921 között az Izabella utcai kereskedelmi iskola diákja.

Érettségi után a budapesti tudományegyetem magyar-francia szakos hallgatója volt, de illegális baloldali diák- és ifjúmunkás mozgalmi tevékenysége miatti letartóztatástól tartva 1921 végén elhagyta Magyarországot. Bécsen és Berlinen keresztül 1922 márciusában Párizsba kötött ki. A nagyhírű Sorbonne-on hallgatott filozófiát, pszichológiát, irodalomtörténetet és francia nyelvészetet. Könyvkötésből tartotta fenn magát. 1926-ban - a körözési parancs elévülése után - tért haza. Itthon biztosítási intézetnél tisztviselő, majd sajtóelőadó volt a Magyar Nemzeti Banknál.

1931-ben elvesztette szüleit. Előbb édesapja, majd édesanyja is meghalt. 1931-ben feleségül vette Juvancz Irmát. Különélési életszakaszok után 1939-ben elváltak. 1936 legvégén ismerte meg Kozmutza Flórát, akivel 1939-ben kötött haláláig tartó házasságot. Felesége gyógypedagógus-pszichológus volt. Gyermekük Mária.

Első verse névtelenül jelent meg 1920. december 22-én a Népszavában. 1923-tól kezdett rendszeresen publikálni (Ék, Ma, Magyar Írás). 1925-től az Illyés vezetéknevet használta, hogy családjának ne okozhasson kellemetlenséget baloldalisága. 1933-tól hivatalosan is ez a neve. 1926-ban Kassák Dokumentum című lapjának munkatársa. A Nyugat adta ki 1928-ban első verseskötetét.

Néhány év alatt nemzedékének egyik legelismertebb alkotójává vált. Négyszer kapott Baumgarten-díjat (1931, 1933, 1934, 1936). A népi írók mozgalmának elindítói közé tartozott a 30-as évek elején. 1934-ben Nagy Lajossal hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, mint az első írókongresszus meghívottja. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója. 1937-től a Nyugat társszerkesztője volt. 1944-ig a Nyugat utódját, a Magyar Csillagot, majd a Válasz című folyóiratot szerkesztette. A német megszállás után vidéken és a fővárosban bujkált.

1945 tavaszától részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában. Nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő, 1948-ban lemondott. 1946 nyarán megszervezte a Magyar Népi Művelődési Intézetet. 1946 és 1949 között a Válasz szerkesztője. 1946 és 1948 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1948-ban az elsők között, majd 1953-ban és 1970-ben Kossuth-díjat kapott.

Szekszárdi szobra Janzer Frigyes alkotása
Szekszárdi szobra Janzer Frigyes alkotása

A Rákosi-korban visszavonultan élt. Sok időt töltött a család tihanyi nyaralójában. 1956 októberének legnagyobb hatású irodalmi eseménye az Egy mondat a zsarnokságról megjelenése. A Kádár-kor kezdeti éveiben is visszavonultan élt, a hatalom ellenségesen kezelte, majd a hatvanas években fokozatosan enyhült helyzete. 1961-től rendszeresen jelentek meg alkotásai, 1969-ben megindult életmű-sorozata, amelynek 22 kötete jelent meg 1986-ig. A hatvanas-hetvenes években íródelegációk tagjaként sokat utazott külföldre. 1969-ben a nemzetközi PEN egyik alelnökévé is megválasztották.

1973-ban megtámadta szervezetét a rák, melyet egy évtizeden keresztül kezelt gyógyszerekkel. 1983. április 15-én hunyt el Budapesten. 1983. április 22-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.

Megújította a magyar elbeszélő költészetet (Három öreg, 1931; Hősökről beszélek, 1933). Prózai művei közül kiemelkedik a Petőfi (1936) monográfiája, a Puszták népe (1936) szociográfiája, valamint az Ebéd a kastélyban (1962) gyűjteményes kötete. Drámáiban a nemzeti sorsfordulókat jelenítette meg, megalkotja a nemzeti történelmi önvizsgálat drámatípusát (Fáklyaláng, 1953; Dózsa György, 1956). Lírájának sokszínűsége az új élet építésének örömétől (Megy az eke, 1945) a szocializmus ígéreteiben való csalódásáig (Egy mondat a zsarnokságról, 1950) hat, de nem merül ki csupán a politikai témában.

Életpályája átívelte az egész 20. századot, a nemzeti és egyetemes értékek olyan összhangjával, amely a magyar irodalom legjobbjai közé emelte. Számos kitüntetésben részesült:

Sírja a Farkasréti temetőben
Sírja a Farkasréti temetőben

1931, 1933, 1934, 1936 - Baumgarten-díj
1948, 1953, 1970 - Kossuth-díj
1950 - József Attila-díj
1966 - Le Grand Prix International de Poésie (Belgium)
1966 - a Knokkei Irodalmi Biennálé Nagydíja
1969 - Tanácsköztársasági Emlékérem
1970 - Herder-díj (Ausztria)
1971 - Commandeur de l’Ordre des Arts et des Lettres (Franciaország)
1971 - Batsányi-díj
1972 - A Munka Vörös Zászló Érdemrendje
1977 - A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje
1978 - Prix des Amitiés Françaises (Franciaország)
1981 - Mondello-díj (Olaszország)
1982 - Pro Urbe Pécs
1982 - A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje

2011-ben utcát neveztek el róla a fővárosban. 2003 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének keretein belül kezdte meg működését az Illyés Gyula Archívum és Műhely, ahol könyvtárának és kéziratos hagyatékának jelentős része található.