Heltai Jenő

Heltai Jenő, született Herzl Eugen (Pest, 1871. augusztus 11. - Budapest, 1957. szeptember 3.) Kossuth-díjas magyar író, költő, újságíró, producer, dramaturg.

Pályafutása

Zsidó polgári családból származott. Herzl Károly férfiruha- és terménykereskedő és Reich Jozefa elsőszülött gyermeke. Gyermekkora nagy részét Baján töltötte. Az 1870-es években apja ott volt terménykereskedő. Édesanyja korán meghalt, így édesapja nevelte fel az öt gyereket. Édesapja gazdag könyvtárából sok könyvet elolvasott. Gyermekkora kedves olvasmányai közé tartoztak Jókai Mór és Jósika Miklós romantikus történetei. Szívesen forgatta Goethe és Schiller verses köteteit is. Otthon magyarul és németül beszéltek, de már gyermekkorában megtanult franciául is.

Elemi iskoláit jeles érdemjegyekkel Baján végezte. Időközben a család visszaköltözött a fővárosba. A Markó utcai gimnáziumban érettségizett 1889-ben. Ezután a budapesti tudományegyetemen jogot hallgatott, de az első alapvizsga után abbahagyta tanulmányait. Erről így számolt be: „Apám azt szerette volna, hogy ügyvéd legyek, de én kedv nélkül jártam az egyetemre. Az első, nem nagyon dicsőséges alapvizsga után abbahagytam a meg sem kezdett jogi tanulmányaimat és tagja lettem az akkor született Magyar Hírlap szerkesztőségének. Szemérmes, félénk és ügyetlen fiú voltam, eleinte semmi hasznomat nem látták és a harmadik héten ki akarták tenni a szűrömet. Ez annyira elkeserített, hogy rettenetes cselekedetre szántam el magam: fölcsaptam humoristának.”

A magyar dráma gyöngyszemeiből

Már 14 éves korában publikálták verseit. 1890-től a Magyar Hírlap munkatársa volt. 1892-től A Hét munkatársaként meghonosította a verses publicisztikát. 1903-ban a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt. Közben versei megjelentek a Borsszem Jankóban, a Magyar Szalonban, az Ország-Világban és a Magyar Géniuszban is. Első verseskötetének (Modern dalok, 1892) hatása váratlanul nagy volt. A nagyvárosi ifjú érzelmességét, szellemességét, könnyedségét verselte meg a francia sanzon és a magyar népdal belső formáinak ötvözetéből. Későbbi köteteinek (Kató, 1894; Versei, 1910; Fűzfasíp, 1913) verseire is az ironikus-romantikus hang, a harmonikus életfilozófia, a szelíd elnéző, derűs kritika jellemző.

„Budapest költője lettem olyankor, amikor a versírás inkább a felnőttek számára való, szent időtöltés volt még. Mi, éretlen, illetlen kölykök: Ignotus, Makai Emil meg én csak szemtelenül belekotyogtunk Kiss József, Reviczky, Komjáthy, Endrődi Sándor, Szász Károly, Lévay József és Tóth Lőrinc előkelő, nemes verseibe… Mi egy új világnak a gyermekei voltunk már. Egyszerűbbek, természetesebbek, kevésbé fennköltek, mint ők, az az új, amit ők hoztak, számunkra elévült már.” - írta visszaemlékezésében.

1892-ben tartalékos hadnagy lett; sokat utazott: élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben és Isztambulban is.

1903-ban még Herzl néven házasságot kötött a római katolikus Hausz Valériával, Hausz Gyula és Schudomel Magdolna lányával. 1906-ban elhagyta az izraelita vallásfelekezetet, de nem nyilatkozott arról, hogy milyen vallásra kíván áttérni. Házasságukat 1917-ben felbontották. 1923. május 15-én Budapesten ismét házasságot kötött, ezúttal a református özvegy Gács (Fröhlich Ilona) Lillát, Frőhlich Vilmos és Klein Friderika lányát vette el.

1900-ban és 1901-ben is katonaként szolgált Nyitrán a 14. gyalogezrednél. Néhány költeménye is született itt tartózkodásakor.

Pályája szépen ívelt felfelé: 1900-ban a Vígszínház titkára, majd 1914-1918 között dramaturg-igazgatója volt. 1918-tól az Athenaeum Kiadó irodalmi igazgatója lett, közben 1916-ban megválasztották a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete elnökének. 1929-től a Belvárosi Színház, majd 1932 és 1934 között a Magyar Színház egyik igazgatója volt. Az Athenaeumnak művészeti igazgatójaként számos írót sikerült szinte személytelenül, gesztusok nélkül érvényesüléshez segíteni. E korszakának a legfontosabb kultúrpolitikai tette, hogy megvalósította az akkor már néhány éve elhunyt Ady összes költeményének egységes kiadását. Jelentős szerepet vállalt a magyar színpadi szerzők külföldön való megismertetésében. Kezdeményezésére Budapesten rendezhették meg a Színpadi Szerzők Nemzetközi Egyesülete 2. kongresszusát (1930). Részt vett a Nemzetközi PEN Club hágai kongresszusán (1931), majd 1932-től elvállalta a Magyar PEN Club vezetését (Herczeg Ferenccel és Kosztolányi Dezsővel).

A Heltai nevet 1913-ban vette fel, de már korábban is használta. Első álneve Elta (Magyar Hírlap, 1890-től) is írói nevének egy korai változatát sejteti. További álnevei: Jett (1890-től), Reporter (1891-től), Eugenius (1896), Incubus (1892-től), Ejup (1892-től) stb. Német nyelvű írásai Eugen Heltai néven jelentek meg.

Az I. világháborúban haditudósító volt, hosszabb időt töltött Konstantinápolyban.

Regényeiben előszeretettel ábrázolta a század forduló bohémvilágát szellemesen, sok humorral. Vígjátékai kifinomult technikával, ironikusan jelenítették meg a polgári létforma erkölcsi ferdeségeit.

Érdeklődése egyre inkább a színpad és a kabaré felé fordult: a szerelem, a megcsalás, a kalandok témáját körüljáró vígjátékait (Az asszony körül, Az édes teher, Naftalin, A masamód) több színház is műsorára tűzte. Kabaréjeleneteivel és dalaival a könnyű műfaj mestere lett, az ő egyik kupléjának köszönhetjük a mozi szót a nehézkes mozgófényképszínház átalakításával.

Dalszövegeket is írt, nagy sikert aratott a Kacsóh Pongrác daljátékához, a Petőfi Sándor klasszikus művén alapuló „János vitéz"-hez írt szövegeivel. A „Kék tó, tiszta tó…” kezdetű dalt mindenki ismeri. A gondolat Fedák Sáritól, a kor ünnepelt művésznőjétől származik: „...elolvastam a János vitézt. El voltam ragadtatva tőle! Rögtön megéreztem a benne rejlő nagy lehetőséget. Bojtárgyerek és huszár! Ez az, ami nekem való! Éreztem, hogy ebben a szerepben megbolondítom egész Budapestet! A zenét természetesen Huszka csinálja, a dalok szövegét pedig egyetlen ember, aki meg tudja csinálni: Heltai Jenő.” Huszka ekkor a Gül Babán dolgozott, ezért nem vállalta a komponálást, így végül Kacsóh Pongrác lett a népszerű daljáték zeneszerzője.

Az 1929-ben megjelent Álmokháza című regénye stílusával és hangulatával szinte teljesen kilógott életművéből. A korszak modern nyugati prózatörekvéseihez kapcsolódó regény sok kritikusa szerint az egyik legjelentősebb műve. Egy gondolat a műből: „Ennenmagának él mindenki, és ennenmagának hal meg. Társakkal pillanatokra találkozik csak, adás-vevésben, hivatalos ügyekben, szerelemben, barátságban, örömben, fájdalomban. Egyedül vagy, és egyedül maradsz, mert másban is magadat szereted csak. Mindig ott csalódol, ahol másikban magadra akarsz ismerni, senkitől sem kaphatod meg azt, amit magad adsz magadnak. Szerelem? Hívságos próbálkozás, őrültek nagy hajtóvadászata, amelyen rengeteg vad kerül terítékre, de az igazi soha nincs köztük. És ez a szörnyű hajtóvadászat a vadász temetésével végződik.”

Sírja a Kerepesi temetőben

Az erősödő fasizmussal szemben az akkor már idős Heltai a költészetbe igyekezett visszamenekülni. Ebben az időben teremtette meg jellegzetes késői műfaját, a mesehangulatú verses vígjátékot. 1936-ban mutatták be nagy sikerrel a Magyar Színházban A néma levente című verses színpadi játékát, amely aztán napjainkig sikerrel szerepel a színpadokon. A mű - többek között - sajátos humorral ábrázolja Hunyadi Mátyást. Befejező sora (Az élet szép, tenéked magyarázzam?) szállóigévé vált.

Más ünnepelt szerzők (így Molnár Ferenc) mellett rá is kiterjedtek a magyarországi zsidótörvények. Kikeresztelkedett fia lépéseket tett megmentése végett, de ő nem kért mentességet. Személyesen kellett volna írnia a kormányzónak, de erre nem volt hajlandó, inkább bujkált. Rövid időre fogságba is került. 1945 után visszatért Magyarországra (időközben keresztény hitre tért). Élete vége felé még megérte az elismerést: műfordítói tevékenységéért a Francia Becsületrenddel tüntették ki, 1948-ban pedig Kossuth-érdemrend (I. fokozat) elismerést kapott. A II. világháború után 1945-ben ismét megválasztották a Magyar Pen Club élére, majd 1947-ben a Nemzetközi Pen Club alelnökének. Végül, már nagybetegen, 1957-ben Kossuth-díjat kapott.

86 éves korában, 1957. szeptember 3-án hunyt el. Budapesten, a Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomba. Síremlékét Borsos Miklós készítette. Sírját 2001-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította.

„Néhány verse mellőzhetetlen az antológiákból, az Álmokháza a fontos magyar regények közé tartozik. És azt se felejtsük el, hogy egyebek közt kabaréköltő is volt, a kabaréirodalomra is jelentékeny hatással volt ironikus költészete” - értékelte munkásságát Hegedűs Géza.

Forrás: mek.oszk.hu; nevpont.hu; erdelyinaplo.ro