Gérecz Attila

„Az győzhet csak az utolsó hajrán, aki a sorsánál nagyobb.”

„Hívd egybe, ki hív és magyar!
Hívd, ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!"



Gérecz Attila (Dunakeszi, 1929. november 20. - Budapest 1956. november 7.) magyar költő, sportoló, forradalmár, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottja. A forradalom költője. „Ez a titulus a magyar irodalom történetében hagyományosan Petőfi Sándort illeti meg. Sokáig kevesen tudták, hogy van egy 20. századi költő is, akit legalább ilyen joggal megillet a forradalmi költő megnevezés, úgy hívják: Gérecz Attila. Sorsa és költészete szorosan összefonódott az 1956-os eseményekkel” - írja Vilcsek Béla.

Gérecz Attila 1929. november 20-án református értelmiségi családba született a Pest megyei Dunakeszin. Apja vitéz Gérecz Ödön, a MÁV mérnöke, édesanyja, az erős lelkű Básthy Irén. Három gyermekük közül Attila volt a legkisebb. Két bátyja közül Ödön katonai pályára készült. Ludovikás főhadnagyként vett részt és sebesült meg a második világháborúban, Amerikában lelkészként fejezte be életét. Árpád neves hegedűművész, karmester volt, aki Svájcban élt 1992-ben bekövetkezett haláláig. Apjukat - akit az első világháborúban tanúsított bátorságáért vitézzé avattak - korán elvesztették.

A Pető Hunor képzőművész készítette bronz relief Budapesten
A Pető Hunor képzőművész készítette bronz relief Budapesten

Attila 1944. őszén vonult be a nagyváradi magyar királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához. A hadapródiskola tanulójaként 1945-ben nyugatra ment. A németországi Friedrichshafenben francia hadifogságba esett. A város francia megszállása után Taldorfba került. A francia hadifogságból 1946. október 23-án jött haza.

Az el nem ismert katonaiskolás évek miatt tanulmányait sorozatos magánvizsgákkal folytatta. Egy éven belül 3 gimnáziumi év tananyagából tett különbözeti vizsgát, majd 1948-ban leérettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc gimnáziumban. Apja első világháborús vitézi címe és saját maga hadapród volta miatt nem járhatott egyetemre, ezért vasesztergályos tanuló lett. Tanoncként egy csepeli műhelyben dolgozott.

Ifjúi erejét, nem mindennapi tehetségét pedig a sportnak szentelte. 1949-ben, huszadik évében már a Magyar Öttusa válogatott keretének tagja, edzői szerint nagy sikerek várományosa. Egy versenyen pisztolylövésben legyőzte a későbbi olimpiai- és világbajnok Benedek Gábort is. Úszásban és lovaglásban is a legjobbak közé tartozott, emellett versenyszerűen síelt is.

A sport pályafutást hirtelen törte derékba 1950. december 8-i letartóztatása. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt, összeesküvés, hazaárulás vádjával bíróság elé állították és 15 év fegyházra ítélték. Társai közül négyet halálra ítéltek, hármat kivégeztek.

Emléktáblája első, ideiglenes sírjával szemben a Klauzál tér 9. sz. ház falán
Emléktáblája első, ideiglenes sírjával szemben a Klauzál tér 9. sz. ház falán

Rabként először a budapesti Gyűjtő fogházba, majd a váci börtönbe vitték. Az 1954-es év az átmeneti enyhülés időszaka. A magánzárkák használata szünetelt, az elítélteknek megengedték, hogy a gombüzemben és csillámpala-műhelyben dolgozhassanak, engedélyezték a sétákat. Ezeket a sétákat használták találkozásra, beszélgetésre. Valóságos irodalmi kör szerveződött, a Füveskert-csoport: Kárpáti Kamil, Béri Géza, Tóth Bálint, Szathmáry György, Tollas Tibor, Péterfy Vilmos, Márkus László és Hámory Jenő. Beszélgettek, WC-papírra írt verseiket olvasták fel egymásnak. Később műveiket a nyugaton megjelent Füveskert-antológiában adták közre, mely a börtönkápolna előtti füves parkról kapta a nevét.

A társak barátságukba fogadták és verselésre, műfordításra biztatták. Tehetsége átütő erejű volt. 1954 májusában írta első versét, az Így bocskorosan-t. A lelkierőről, optimizmusról tanúskodó verset érett, teljes értékű alkotásnak ismerték el a szakértők. Később ezt további nagy formátumú versek, műfordítások követték.

A nagy dunai árvíz idején 1954. július 18-án megszökött a váci börtönből. Sportolói képességeit kamatoztatva a jéghideg, medréből kiáradt Dunát átúszva, veszélyes helyzetek sorozatán átjutva Budapestre szökött. Három nap múltán - miután valaki elárulta - letartóztatták, és újra bebörtönözték. Szökéséért 3 év szigorított börtönt kapott. A váci fogda, majd a rabkórház és a pesti Gyűjtő kisfogháza (a siralomház) után Márianosztrán kezdte meg a szigorított börtönre ítélt rabok keserves rotációját (30 nap szigorított magánzárka koplalással, 30 nap sötétzárka, 30 nap magánzárka). 1956 tavaszán visszaszállították a Gyűjtőbe.

Költői munkájának egyik legjelentősebb alkotása a váci szökését megörökítő, csaknem 500 soros verse, a Töredék. Fodor András 1991-ben a következőt írta: „… a szökésének tényét és lázas látomásait mesterien felidéző, a verset prózai beszúrásokkal megszakító, lüktető költemény, a Töredék - ma már biztosan állítható - a magyar költészet örök értékei közé tartozik.”

Márianosztrán ismét összekerült váci barátjával, Kárpáti Kamillal. Itt írta 1956 márciusában a Sorsod művészete című óriás költeményét. Másik nagyszabású és talán legutolsó börtönverse a Levél 1956 júniusából.

A budapesti Kozma utcai Gyűjtő fogházból a forradalom október 30-án szabadította ki. Még aznap találkozott író börtöntársaival az Írószövetség székházában, majd Tamási Áron íróval közösen öntötték végleges formába a rabságból szabadult írók felhívását a Nemzethez. A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzott a kiáltványból, mely a rádióban is elhangzott. Ezután néhány napig a politikai foglyok napilapjának, a Szózatnak az előkészítésén fáradozott.

November 4-e tragikus hajnalán keserű elszántsággal csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus kórház környékén két szovjet tankot harcképtelenné tett, de egy harmadikról, egy T34-es orosz tankról reá leadott gépfegyver sorozat 1956. november 7-én kioltotta ifjú életét.

Első, ideiglenes, utcai sírja a Bp., VII. ker., Klauzál-téren volt. 1957. február 11-én került sor második temetésére a Kerepesi temető (Fiumei úti Sírkert) 21-es parcellájában, a forradalom többi áldozatai közé.

1976-77-ben az 1956-ellenes politikai légkörben szárnyra kelt a hír, hogy a 21-es parcellát megszüntetik, az ott lévő sírokat pedig véglegesen felszámolják. Emiatt az édesanya 1977. májusában bekövetkezett halála után a család Gérecz Attila földi maradványait exhumálással a budapesti Megyeri-úti temető 39-es parcellájába, az édesanyával közös sírba menekítette át.

2001 május 8-án, 24 év elteltével Gérecz Attila (és édesanyja) földi maradványai visszakerültek a Fiumei úti sírkert 21-es parcellájába, a költő eredeti, eddig táblával megjelölt sírhelyébe.

Versei 1957-től nyugaton Kecskési Tollas Tibor - a Németországban letelepedett “füveskerti” költő - szerkesztésében a Nemzetőr című folyóiratban jelentek meg. Magyarországon először 1991-ben jelent meg verseskötete, Gérecz Attila, a költő - 1956 mártírja címmel.

Gérecz Attila posztumusz elismerései:

  • a Honvédelmi Miniszter 307/1994.sz. parancsában századossá léptette elő,
  • a Magyar Írószövetség felvette tagjai sorába 1995-ben,
  • a Vitézi Rend vitézzé avatta 1997-ben,
  • a Balassi Bálint Baráti Kör 2000 február 14-én Balassi Kard kitüntetésben részesítette. A rangos kitüntetést, a Kardot, melyet évenként az irodalom kiemelkedő alakjainak ítélnek oda, a Magyar Öttusa Szövetség vette át, Gérecz Attila emlékének további ápolása céljából,
  • Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2004. október 23-án a Város Díszpolgárává avatta. Szülőházának homlokzatán, az Állomás sétány 15. szám alatt áll a költő emléktáblája, melyet ezen a napon avattak fel.
  • az 1956-os Felkelők Rabparlamentje a forradalom hőse kitüntetésben részesítette 2004. október 23-án.

Forrás: gereczattila.uw.hu/, wikipedia.org, lib.ke.hu