Gérecz Attika: Boldog Özséb himnusz

Egybeomlott könny és vér, nyílt seb lett az ország,
Nyugatra pernyét hord a szél; tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő, mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első pálos remetéknek.
Szállj, ragyogj te mennyei fény, angyalszárnyú ének,
Fájó szívén: magyar szívén minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény - mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény átölelje lelkünk!

Kicsiny láng a hit, de tiszta fehér, mint gúnyájuk,
Sötét erdő zúgja vissza csöndes imádságuk.
Nézz le ránk, kik romok felett fohászkodunk Hozzád,
Áldd meg mind, kik fegyver helyett kereszted hordozzák!
Szállj, ragyogj le mennyei fény, angyalszárnyú ének,
Fájó szívén: magyar szívén minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény - mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény átölelje lelkünk!

S barlang ölén, cellák sötét mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb, mondj imát az Úrnak.
Hívd egybe, ki hív és magyar! Hívd, ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar, s áldozatra képes!
Szállj, ragyogj te mennyei fény, angyalszárnyú ének,
Fájó szívén: magyar szívén minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény átölelje lelkünk!