Communitas Fidelissima

Vámház az Órvidéken
Vámház az Órvidéken

„Kitárom reszkető kezemet, ölelni magyar földemet!”
(Németh János pornóapáti tanító a település visszatérésekor)


A viszonylag közismert Civitas Fortissima (legbátrabb város) és Civitas Fidelissima (leghűségesebb város) címek mellett a trianoni „határrendezés" idején született egy harmadik, egy jóval kevésbé ismert cím is, a Communitas Fidelissima. A „leghűségesebb falu" címet a hős Pinkavölgyi települések érdemelték ki. 1923. január 10. és március 9. között tíz határmenti település, Pornóapáti, Magyar- és Németkeresztes, Alsó- és Felsőcsatár, Kis- és Nagynarda, Horvátlövő, Szentpéterfa és Olmód újra magyar közigazgatás alá került. E községek lakói népszavazáson fejezték ki Magyarországhoz tartozási szándékukat. Történetük a soproni eseményekkel együtt kezdődött.

A győztes nagyhatalmak az 1919. szeptember 10-én megkötött Saint Germain-i békével Magyarország nyugati sávját, a mai Burgenlandot már Trianon előtt egy évvel Ausztriának ítélték. Ez volt a jutalom, amiért Ausztria hajlandó volt elállni a Németországgal való egyesüléstől. Az újonnan születő Osztrák Köztársaság Moson, Sopron és Vas megye 50 nagyközségéből, 270 kisközségéből, valamint Ruszt, Kismarton és Sopron városokból egy új szövetségi tartományt hozott létre Burgenland néven. Bár az egyezmények ellen voltak kisebb-nagyobb tüntetések, az alkudozási kísérletek kudarcba fulladtak. A hivatalok, a katonaság és az állami intézmények megkezdték az ország közepébe költözést. A magyar katonaság és csendőrség kivonult Sopronból, a tiszti kadétiskolát Jutasra helyezték, a tiszti leánynevelő intézet Egerbe költözött, a megye központja pedig Kapuváron telepedett le. „Itt már csak egy csoda segíthet!" - imádkoztak az emberek, és Sopron szerte istentiszteletet tartottak, reménykedve, hogy valami még történni fog az utolsó pillanatban.

A Rongyos Gárda
A Rongyos Gárda

Az osztrák politikai vezetés hallani sem akart a terület hovatartozását népszavazás útján meghatározni kívánó magyar felvetésekről. A budapesti kormány keze a feszült nemzetközi helyzet következtében meg volt kötve, így az irreguláris erők magánakcióba kezdtek, ami nyugat-magyarországi felkelés néven vonult be a történelembe. A Rongyos Gárdának nevezett felkelőcsoport vezetői 1921 késő nyarától kezdve több diverzáns akciót hajtottak végre Burgenlandban. A kezdeti sikereken felbuzdulva 1921. október 4-én Lajtabánság néven kikiáltották Európa legrövidebb ideig létezett államalakulatát.

A mások által el nem ismert önálló, Ausztriától és Magyarországtól független állam 1921. október 4. és november 5. között létezett Felsőőr központtal. Még saját, húszféle szép, színes bélyeget is nyomattak Bécsben, „Lajtabánság posta” felirattal. Átmeneti létét a trianoni döntés elleni tiltakozásnak, a nyugat-magyarországi felkelésnek és a Rongyos Gárda tevékenységének köszönhette, megszűnése pedig a Sopron és környéke hovatartozásáról döntő népszavazás kiírása eredményeként következett be.

A Tábornoki Bizottság döntése alapján az osztrák kormány megkezdte a békeszerződésben nekik ítélt terület birtokbavételét. Katonailag is felkészültek Burgenland elfoglalására, 1921. november 16-án Sopron megyében átlépték a Stájer-határt, majd előkészületeket tettek a Vas megyei rész megszállására. November 25-én bevonultak Gyanafalvára, Radafalvára, Pásztorházára és Felsőőrre. November 30-án Csém és Pornóapáti községek elfoglalásával befejeződött az egész Pinkavölgy megszállása.

A magyar és az osztrák kormány közben 1921 októberében olasz közreműködéssel megkötötte a velencei egyezményt. Az olasz kormány közbenjárása az Adrián a szláv erősödéstől való félelmükön alapult. Az olaszok ugyanis tartottak a csehszlovák-szerb szövetségtől, egy Pozsony-Sopron-Zágráb folyosó létrehozásától. Ügy vélték, hogy a szlávok a legyengült Ausztriától rövid idő alatt erővel vagy praktikával megszerezhetik a Burgenlandon át megépítendő korridor jogát. A terület hegy és vízrajzi viszonyai alapján csak Sopronon keresztül volt elképzelhető a vasúti korridor kialakítása. Így saját érdekeik szem előtt tartásával szorgalmazták Sopron kiszakítását Burgenlandból. Sopron nélkül nincs korridor, nem kell félni az Adrián a szláv erősödéstől.

A visszacsatolás emlékére állított emlékmű Szentpéterfán
A visszacsatolás emlékére állított emlékmű Szentpéterfán

A velencei egyezményben lefektették a területrendezéssel kapcsolatos elveket. A magyar fél ígéretet tett a felkelők kivonására az osztrákoknak ítélt területről. Cserében az osztrákok elfogadták, Sopronban és a környező nyolc községben népszavazás dönt a hovatartozás kérdéséről. Jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a trianoni szerződés által meghúzott határ menti 5 kilométeres sávban az osztrákokhoz csatolt falvak lakosai is referendumon dönthessenek sorsukról. Sopronban és környékén 1921 decemberében zajlott le a magyar szempontból sikeres népszavazás, és Sopron 1922. január 1-jén hivatalosan is visszakerült Magyarországhoz. Azóta Sopron a hűség városa.

A megszállt területeken az osztrák kormány igyekezett mielőbb megszilárdítani hatalmát. A velencei szerződés előírásaival ellentétben az állami alkalmazottaknak nyilatkozatot kellett aláírniuk. Elbocsátottak minden tisztviselőt, aki nem tudott németül. A megszállt területek lakossága nem nyugodott bele helyzetébe, folyamatos munkát adtak a határmegállapító bizottságnak, akiknek gyakran kellett a helyszínre menniük. Az elcsatolt községek követelték az anyaországhoz való visszatérésüket. Az osztrák csendőrség keményen fellépett a visszacsatolási mozgalom ellen. Szervezőiket üldözték, vezetőiket letartóztatták. Akikről tudták, hogy magyar érzelműek, azokat brutálisan megverték őket, el akarták őket hurcolni. 1922. március 10-én Szentpéterfán a határmegállapító bizottság távozása után a Magyarország mellett nyilatkozókat az osztrák csendőrök brutálisan bántalmazták. Büntetésből 25 főből álló katonaságot szállásoltak be a községbe. A Pinka völgyében megfélemlítéssel német nyelven szerkesztett kérvényt kívántak aláíratni a lakossággal, hogy Ausztriához kivannak tartozni. A szentpéterfaiak az aláírást megtagadták.

A megszállt területek lakosságának mozgalma végül nem maradt eredménytelen. A Népszövetség 1922. szeptember 17-i határozata 10 községet visszaítélt Magyarországnak. A visszacsatolt községek közül - 14 hónapos osztrák uralom alól - 1923. január 10-én 8 került átadásra (Nagynarda, Kisnarda, Alsócsatár, Felsőcsatár, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Horváthlövő, Pornóapáti). Olmód visszacsatolására 1923. március 8-án, Szentpéterfáéra pedig március 9-én került sor.

Emléktábla a felsőcsatári templom falán
Emléktábla a felsőcsatári templom falán

Pornóapáti, Magyar- és Németkeresztes, Alsó- és Felsőcsatár, Kis- és Nagynarda, Horvátlövő és Olmód és Szentpéterfa népe végül csak a sikeres soproni népszavazás után több mint egy évvel döntött a Magyarországhoz való csatlakozásról. A helyi demográfiai adatok fényében meglepő lehet a döntés, ugyanis a települések lakosságának nagyobb része nem magyarnak, hanem német vagy horvát nemzetiségűnek vallotta magát akkoriban. A tíz visszatért település Közül 6 horvát, 3 német és egy magyar többségű volt - kilencben elenyésző magyar lakosság élt, és mégis Magyarországot választották. A Sopron környéki és a Vas vármegyei népszavazási példa is jól mutatja, hogy az etnikai és az „igazságos” határ fogalmak nem feltétlenül fedik egymást.

Több határmenti település sorsáról kemény viták folytak. A kérdés eldöntésére létrehozták az úgynevezett határmegállapító bizottságot, amely 1922 őszén meghúzta az új határokat. A Pinka völgyében fekvő Szentpéterfa Ausztriához került. A község lakosságának nagy része Németh János tanító és Hirschl Ferenc községbíró vezetésével mindent elkövetett azért, hogy a falu visszakerüljön Magyarországhoz. 1923 márciusában - a vitatott sorsú települések közül utolsóként - március 8-én Szentpéterfát is visszacsatolták Magyarországhoz. A Magyar Nemzeti Szövetség és Vas vármegye a többi érintett községgel együtt a „Communitas Fidelissima", azaz a „Leghűségesebb Falu" címet adományozta a településnek. Címerében és bélyegzőiben is viselhette a communitas fidelissima megnevezést.

A település visszacsatolása után a falubeliek csaknem százhektárnyi földje osztrák oldalra került. Az embereket azonban senki sem akadályozta meg abban, hogy a határon naponta átjárva megműveljék birtokaikat. A helyi emlékezet szerint a két világháború között a településen három határátkelőhely is volt. A második világháború után aztán minden megváltozott. Az első években még átjárhattak a gazdák az osztrák oldalra, ám 1949 nyarán - egyik napról a másikra - lezárták a határt, és felszámolták az átkelőhelyeket. A gazdák éveken át semmit sem tudtak az osztrák oldalon lévő birtokaikról. Tartottak tőle, hogy az osztrák állam kisajátítja parlagon hagyott földjüket. Ez ugyan nem történt meg, de a hatvanas-hetvenes években sokan eladták a határ túloldalán lévő birtokaikat. Akadtak viszont olyanok, akik nem voltak hajlandók megválni a földjeiktől: ők a határátkelőhely 1991-es újranyitása után ismét birtokba vehették egykori ingatlanaikat.

Kercaszomor emlékműve
Kercaszomor emlékműve

A népszavazás ugyanakkor még három másik települést is érintett, ám Karácsfán (Hagensdorf im Burgenland), Lovászadon (Luising) és Nagysároslakon (Moschendorf) az Ausztriához való csatlakozásra szavazók kerültek többségbe.

Vas vármegye törvényhatósági bizottságának 1923. január 25-i rendkívüli közgyűléséről készült dokumentum szerint a vármegye nyugati határvonalán elszakított területeken a határkiigazítási eljárás egyes szakaszokon véglegesen befejeződött. A Magyarországhoz visszacsatolandó területek birtokba vétele 1923. január 10-én megtörtént. A jegyzőkönyv megállapítja, hogy összesen 12232 kataszteri hold és 3421 lakos került vissza Magyarországhoz.

1923. március elején a magyar állam Ólmodot és Szentpéterfát hivatalosan elcserélte Rendek és Rőtfalva településekre. Ez a döntés országos vitát váltott ki. A magyar kormány döntését azzal indokolta, hogy Rőtfalva és Rendek német lakosságú, Szentpéterfa, Olmód jórészt horvát, de erősen hazafias érzésű.

A trianoni nyugati határ mentén a fentieken kívül még egy falu került vissza Magyarországhoz. A szintén Vas megyei Szomoróc község lakosai a szomszédos Kerca lakosainak és az ott állomásozó határőrök segítségével 1920. augusztus 1-jén fegyveres harcban szorították ki falujukból a megszállókat. A sikert ellentámadás követte, majd a település szerb-horvát-szlovén megszállás alá került. Végül 1922. február 8-án hosszú tárgyalások után Szomoróc csatlakozhatott újra Magyarországhoz. (Ma a két falu Kercaszomor néven egy községet alkot.)

1933-ban a visszacsatolás 10. évfordulója alkalmából megrendezték Pinkavölgy felszabadulási ünnepét. Ebből az alkalomból Szentpéterfán, Pornóapátin és Felsőcsatáron a Magyar Nemzeti Szövetség visszacsatolási emléktáblát állított. A felsőcsatári templom falán lévő, Trianon-jelvénnyel díszített tábla átvészelte a 45 utáni emlékezetrevíziót. A szentpéterfai emléktábla megsemmisült. Pornóapáti község Országzászlót kapott, amit a következő rendszerben centenáriumi emlékművé alakították át.

Szentpéterfán 1993-ban helyreállították az országzászlót, Horvátlövőn pedig 2002-ben a Tornay Endre András tervezte, világháborús hősi emlékmű részeként emlékeztek meg a trianoni elcsatolásról és a hazához való hűségről.

A horvátlövői világháborús emlékmű
A horvátlövői világháborús emlékmű

Kercaszomoron az 1877-ben épült haranglábba a trianoni rabló diktátummal való bátor szembeszállás emlékére 1922-ben helyeztek egy harangot. A harang felirata: „Jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékére szerezte SZOMORÓCZ község lakossága 1922. évében.” 2002. augusztus 1-i falunapon felavatták a felkelés Szervátiusz István alkotta emlékművét, a Vas Megyéért Egyesület pedig megítélte a falunak a „Vas Megye Legbátrabb Községe” címet. Az arany színnel festett életfa mögött álló két kopjafa egyaránt utal az ősök helytállására és protestáns hitére. Az Országgyűlés 2008 októberében iktatta törvénybe: Kercaszomor a Legbátrabb Község - Communitas Fortissima - cím birtokosa.

Horvátlövőn 2002-ben a Tornay Endre András tervezte, világháborús hősi emlékmű részeként emlékeztek meg a trianoni elcsatolásról és a hazához való hűségről.

Az Országgyűlés is fejet hajtott a nyugat-magyarországi területek elszakítása ellen 1921-ben kibontakozó fegyveres küzdelem résztvevői és az 1922. évi népszövetségi döntést kikényszerítő falvak lakosainak bátor magatartása előtt, amellyel kivívták településeik Magyarországhoz tartozását. Azóta több falu is egybeolvadt, így az Országgyűlés 2014. december 16-án az az évi CIII. törvényben a helyi lakosok tántoríthatatlan bátorságát örök emlékezetül törvénybe iktatja és Szentpéterfa, Ólmod, Narda, Felsőcsatár, Horvátlövő, Vaskeresztes és Pornóapáti községeknek adományozta a „Communitas Fidelissima" címet.

Pinkavölgye 9 községe és Olmód népének harca nem volt hiábavaló. Visszacsatolásuk eredménye annak a magatartásnak, amellyel e községek népe kiverekedte magának, hogy visszakerülhessen régi hazájához. Eredménye annak a bátorságnak, szívósságnak, amellyel oly hangosan és nyomatékosan adta tudtára akaratát az antantbizottságnak, hogy azt nem lehetett nem tudomásul venni.